Nemzeti és szociális konzultáció
[Aktualizálás. Tegnap jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök, hogy sikeresen zárult a nemzeti konzultáció. A Magyarok munkából akarnak megélni és nem segélyből, óhajtják a védett kor intézményét, stb... Az írás két hete készült]
Talán már lejárt a szociális konzultációs kérdőív visszaküldésének határideje, de eleve nem gondoltam, hogy visszaküldöm. Az alkotmányozósat is úgy postáztam vissza, hogy követeltem a Szentkoronás Alkotmány hatályba visszaállítását. Alább kiderül, miért!
Ostoba marketinghúzás a kérdőívezés! Különösen úgy, hogy a kérdésekre csak „egy jó válasz” adható. Továbbra sem vagyok demokrata és azt sem gondolom, hogy a szájbarágós válaszokkal bárki elhiheti, hogy ez valóban nemzeti konzultáció volna. Pusztán arra jó, hogy a kormány saját szája ízének megfelelően, és az érdemi vitát mellőzve tehesse a dolgát.
Konzultációnak csak úgy és akkor van értelme, ha a vitában kompetens és a témában felkészült szakmai és civilszervezetek, szakértők egyeztetik nézeteiket és álláspontjukat a kormányzattal. Jelenleg ez nem így van. Pedig így kellene lennie, hiszen a magyar jogrend fejlődésének különös sajátja volt, részben talán még ma is az, hogy az érintettek a fejük fölötti döntést –akár ha az szolgálja is őket, nem vesznek fel sajátjukként.
A megszerzett jogokat visszamenőlegesen nem szép dolog nyirbálni. (Még akkor is így gondolom, ha mellesleg ma a legfontosabb, legtisztább értelmű Szentkoronás Alkotmányos alapelvnek tekintem a „jogtalanság jogot nem alapít” elvét.) Az érintettek annak tudatában (és reményében) választották élethivatásuknak a vitatott területeket, hogy ott megkülönböztetett jogokat nyernek. Ilyen jog a korai nyugdíj lehetősége is.
Figyeljünk oda, LEHETŐSÉG és nem alapjog! A felbőszített közvélemény talán nem lát tisztán a témában, hiszen a kormányzati kommunikáció folyamatosan és nagy elánnal azt sulykolja, hogy itt minden katona, rendőr, mentős, tűzoltó, és más megnevezett szakterületen dolgozó arra jogosult, hogy akár negyven évesen nyugdíjba mehessen. eredetileg erről szó nincs a szabályozásban. Arra volt lehetőségük, hogy ha és amennyiben fizikai és/vagy mentális állapotuk nem teszi lehetővé a további szolgálattevést, úgy 25 év szolgálati jogviszony után nyugállományba vonulhatnak.
A visszásságok akkor kezdődnek, amikor egyes területeken a szolgálati viszonyba beleszámolják a középiskolai tanulmányokat. Teszem azt a rendészeti szakközépiskolát. Így a rendőri állományban eltöltött időbe beleszámolják a középiskola három évét, a szolgálati viszonyt különféle szorzókkal növelik, majd a rendőr 38 évesen vonulhat nyugalomba... Már ha orvosi szakvéleménnyel támasztja alá, hogy fizikai és/vagy mentális állapota nem teszi alkalmassá további szolgálattevésre. Arra viszont alkalmas, hogy biztonsági társaságoknál vállaljon pozíciót?
Különös, ha egy nemzetközi akciólövész versenyt a 38 évesen nyugállományban lévő, egykori rendőrtiszt kimagasló eredménnyel nyer meg (?) ... Én természetesen nem állíthatom, hogy az illető a szabályokat megkerülve ment nyugdíjba. Azt viszont megkérdezném, hogy ha fegyveres szolgálattételre nem alkalmas, úgy milyen feltételek teljesítésével vehet részt egy nemzetközi stressz lövészeti versenyen? Még az is lehet, hogy jogszerűen ment nyugdíjba és a versenyen is teljes joggal vett részt... illetve az is előfordulhat, hogy a versenyen nyújtott kimagasló teljesítménye nem várható el tőle fegyveres szolgálattétekl közben mondjuk az utcán. Be kell vallajam, nem ismerem az eset hátterében lévő személy életútját és nyugállományba vonulásának körülményeit, így a véleményem teljesen abszurd, a tények ismeretét nlkülözi.
Álljunk meg egy percre. A jobboldal, főleg annak radikális része nem különösebben szimpatizál a 2006-ban velük szemben álló, azonosító nélkül eljáró, de „viperával” felszerelt, bíróságokon magukat fedezve hamisan tanúskodó, ahogy mondják: ujjtörő, szemkilövő rendőrökkel szemben. Ez a közhangulat és a ránk ma sajnos jellemző, a „szomszéd tehene is dögöljön meg” hozzáállás továbbra is csak árokásásra jó. Be kellene fejezni az árokásást és a buzdítást árokásásra. Veszélyes helyzet ez, mert azért azzal legyünk tisztában, hogy egy „boldog polgárságban” bizony szükség van rendőrségre, rendőrre, rendre. De még nagyobb szükség van ennek a területnek (is!) a pontosan és szorosan ellenörző szabályozására.
Nem hiszem, hogy a kimagasló veszélyhelyzetben szolgálatot tevő rendvédelmisek elől el kellene zárni a korai nyugdíjazás lehetőségét, ha egyéb, a rangjához és beosztásához illő, esetleg irodai szolgálatot sem tud elvállalni. Ugyanakkor arról nehezen vagyok meggyőzhető, hogy egy posztos rendőr szolgálati idejének túlnyomó részében életveszélyben van, vagy testi -lelki épségét fenyegető egyéb veszélyeknek van kitéve. Nem így a tűzoltó, aki minden kivonulásnál testi épségét, akár életét áldozza -áldozhatja a szolgálat során.
Összetettebb tehát ez a kérdés annál, mintsem egyetlen „jó” válasszal megoldható volna. És még nem beszéltem a vegyipari, a nehézipari a közlekedésben résztvevő és egyéb éerintett munkavállalókról. Jó alapelvek rossz szabályozásból eredő hibás gyakorlata. Leginkább így tudnám megfogalmazni ezt a kérdést.
Ellenben azt vérlázítónak tartom, hogy június 16.-ra, az ’56-os hős(ök) újratemetésének évfordulójára rendvédelmis szakszervezeti vezetők bohóc forradalmat hirdetnek. Meggyalázva ezzel a kommunizmus elnyomása alóli szabadulásvágyu(n)k véráldozatát.
Elkanyarodtam kissé a kérdőívezéstől, de ez a kis kitérő csak látszólagos. Ugyanis a kormány és a szakszervezetek vitája némileg emlékeztet a nemzeti konzultációra.
Az ország nincs abban a helyzetben, hogy életerős, tettrekész fiatalembereknek fizessen garantált állami nyugdíjat úgy, hogy azok a törvény adta lehetőségek mellékajtajait kihasználva, egyébként keresőképesek, munkára alkalmasak, így egyéb jövedelemmel (is) rendelkeznek.
Kis kitérő megint, most az áhitott nyugat felé tekintve. Az Amerikai Egyesült Államokban egy posztos rendőr, lett légyen az nő vagy férfi, hatvan év körül megy nyugdíjba... Az is igaz, hogy Amerikában az átlagos életszínvonal és az átlag életkor felette van a honi várhatónak... Az igazságérzet nagy úr. Márpedig hazánk ezerszázéves államiságának és közjogi fejlődésének sarkalatos kérdése az igazság. Úgy tartja a magyar néplélek, hogy „meghalt Mátyás, oda az igazság”. Napjaink közjogi anomáliáinak forrása, hogy hazánkban nem igazság, hanem jogszolgáltatás van. A közéletből kiábrándultak nagyrészt úgy érzik, hogy jog és igazság gyakran nem egy oldalon állanak, hogy a jogszolgáltatás gyakran az igazságérzet kárára munkálkodik.
A Szociális Konzultáció című kérdőív, ahogy elődje is, csak porhintés, ha csúnya szóval akarnám kifejezni azt mondanám: parasztvakítás. A kérdések olyan témákat vetnek fel, amelyekre a megadott lehetőségek közül az igazságérzetére hallgatva bárki „jó választ” tud adni. Ugyanakkor arra nem térnek ki sem a kérdések, sem a válaszlehetőségek, hogy azokat milyen eszközökkel, milyen gazdasági környezetben, milyen időkerettel valósíthatók meg. Nem beszélve a megvalósítás feltételeiről és azok következményeiről.
- -Akarod-e, hogy legyen munkád? Naná, hogy akarom!
- -Akarod-e, hogy legyen nyugdíjad? Hogyne akarnám?!
- -Akarod-e, hogy legyen sziociális biztonság? Persze hogy akarom!
Amit ma Nemzeti Konzultáció címen végez a kormány, az a parlament alsó~ és felsőházának kompetenciája kellene, hogy legyen! Az alsóházban a népképviseleti rend(szer) követei, a felsőházban pedig a tudományos élet, a gazdasági szereplők, civil szervezetek, történelmi egyházak és a kisebbségek küldöttei foglalnának helyt. Abban sem vagyok biztos, hogy a pártokrácia fennsőbbsége és egyeduralkodó volta minden körülmények között az őket a parlamentbe küldők akaratának megnyilvánulásait fejezik ki a törvny házában. Egy pártnak a múlt húsz esztendőnk tanúsága szerint négyévente egyszer van szüksége a választópolgárra. Hacsak nem használja őket élő pajzsként a nemzeti sorskérdések megvitatása címém. Aki erről a rendszerről azt feltételezi, hogy valóban demokratikus, az nincs tisztában a szó jelentésével. Sem az eredetivel, sem a mai bevett gyakorlat szerinti értelmezésével.
Továbbra is úgy látom, hogy hazánk jövője egy biztos pontra alapozva teremthető meg. Ez a mozdíthatatlan sarokpont pedig a sajátosan magyar közjogi és közéleti fejlődésben kikristályosodott Szentkoronás Alkotmány, ami írott formában először az Aranybullában testesült, és bár ez egyidős a Brit Magna Chartával, azt mégis meghaladja eszmeiségében és gondolkodásmódjában.
A Szent Korona Tan hét alapelve
- Hungaria (est) semper libera [Magyarország örökké szabad]
- Sacra corona radix omnium possesionum [Minden jog és birtok forrása a Szent Korona]
- Una et eadem liberta [Egy ugyanazon szabadság a Szent Korona minden tagja számára]
- Sub specie sacrea coronae [Mindent a Szent Korona és tagjainak érdekében]
- Ius resistendi et contradicendi [ellenállás és ellentmondás joga és kötelessége a Szent Korona minden tagja számára]
- Jogfolytonosság elve [... ez önnmagáért beszél...]
- Csorbíthatatlanság elve [Szerzett és adományozott jogot senki nem korlátozhat]
Egy pillanatra visszatérve még a rendvédelmi dolgozók nyugdíjazása körüli kérdésre a Szentkoronás alkotmány ismeretének fényében: Ősi jogrendünk alapelveit a fentebbi kérdésre vetítve egyértelmű megoldást kap(hat)unk a Csorbíthatatlanság elve (Werbőczy-Tripartitum) figyelembe vételével. Amennyiben a jog valóban(!) megilleti az azt gyakorlót, úgy az sem most, sem a jövőben nem csorbítható. Ez esetben a jogalkotás nem lehet visszaható erejű! Ugyanakkor, mivel szintén erős elv ősi jogrendünkben a „jogtalanság jogot nem alapít” elve, így a jog valódisága vizsgálható és vizsgálandó! A kedvezményeket jogtalanul gyakorlók felelősségrevonása, büntetése, a büntetés módja, mértéke és mikéntje már egyszerű jogtechnikai kérdés. Ez a törvényhiozás kompetenciája.
A szabályozás megalkotása és annak hatálya ugyanakkor nem lehet visszaható erejű. A jövőbeni rendvédelmi (és egyéb a kérdésben érintett területen) szolgálatot/munkát vállalók életpálya modellje csak úgy kerülhet kialakításra, hogy kizárólag a szabályozás létrejötte és hatályba lépése után kérhetők számon a pályával együttjáró kötelességek, és adhatók az extra jogosultságok.
Csak egy gyors közbevetés, hogy a multik megadóztatása és a bankokra kirótt extra adók több szempontból sem tartoznak a csorbíthatatlanság elve oltalma alá, hiszen ezek a gazdasági jogi személyek az elmúlt húsz esztendőben nem vették ki részüket az elvárható, arányos és egyenlő közteherviselésből.
Én még mindig bízom abban, hogy jogrendünk egyszer visszaáll az ősi bölcsesség útjára, így alapozván meg újabb ezer esztendős megmaradásunkat és felemelkedésünket a Kárpátok gyűrűjében!
Utolsó kommentek