HTML

Díszmagyar - Az álhírgyár

Az oldalon található bejegyzések sajátos véleményt tükröznek, nem pártok vagy politikai csoportok kialakított véleményét mutatják be. Amennyiben az itt olvasottak további gondolatokat ébresztenek, írjon hozzászólást. Tegyen így akkor is ha véleménye nem egyezik a szerző véleményével!

InMemoriam

Nem Nem Soha!

Utolsó kommentek

  • cxc: A veszély a hegymenete optimalizált terepjáróban rejlik. Ha az ilyen szürke autó nagyobb átétbe k... (2014.04.09. 21:12) Orbán Express
  • cxc: Ez volt az első gondolatom ahogy pár nap különbséggel ÉK ban és Iránban is volt rengés :-) (2013.04.11. 17:56) Klasszikus összeesküvés elmélet?
  • Nomen Nescio: Én Európa erejét pont a sokszínű kultúrájában és nem a "globalomaszlagosított" olvasztótégelyben l... (2013.04.09. 21:23) Kétegyország
  • cxc: Megint belepofázom a saját magam hülyeségét :-) Elvégre én is hűséges olvasója vagyok a blogodnak... (2013.04.09. 15:47) Kétegyország
  • cxc: Csak annyira árnyalt amennyire árnyaltnak akarod látni. Próbáld meg elmagyarázni a gyerekednek, ho... (2013.03.25. 14:44) "Kétmagyarország" hány ország?
  • Utolsó 20

November 21. Péntek, Olivér napja.

2008.11.21. 09:44 Nomen Nescio

A fővárosi Vörösmarty téren ma kezdődik az évtizedes hagyománnyal rendelkező kézműves karácsonyi vásár. Olyan ez, mint a mesterségek ünnepe kicsiben. Sültkolbász illata keveredik a kürtőskalácséval, forraltbor gőze száll a tér felett. Árusok és vásárlók is egyformány mosolyognak. Itt egy kicsit lecsillapodik a rohanás, kicsit megállunk elgyönyörködni a sok csoda láttán. Csodák ezek! A tálak, látszik rajtuk készítője ujjlenyomata, mézeskalács, csuhé betlehem. Azért szeretem ezt a vásárt, mert végre nem a sok olcsó kacat, végre nem az értéktelen műanyag, mondjuk ki, kínai gagyi áradata. Hagyomány!

Valamit meg kellene érteni végre. A hagyományok tudást, tapasztalatot őriznek, benne találjuk meg eredetünket, identitásunkat, belőle építhetjük a jövőt. Nem a változás ellen beszélek, de a változásoknak folyamatosnak kell lennie, valamire épülőnek, ahogy a ház is, hiszen ha nincsenek alapok, a felépítmény ingatag lesz és elsöpri az első szél. Ma hagyományt őrizni sokak szemében nemhogy érték, de majdhogy nem bűn.

Ma Magyarországon Magyarnak lenni nacionalizmus, ma Magyarországon emlékezni a történelmünkre irredentizmus, ma múltunk ereklyéit meggyalázzák azok is, akik összekötik a fasizmussal, és azok is, akik politikai érdekek mellett felvonulva tüntetnek velük. Ma megszólnak azért, ha kabátom hajtókájára kitűzöm a címert és egy nemzeti színű szalagot. Nem hivalkodón, nem tenyérnyi kokárdát, csak egy diszkrét utalás nemzeti büszkeségemre. Miért bántja a szemét bárkinek ez? Miért bánt bárkit is az én büszkeségem? Ma csak meleg méltóság van? Az Andrássy úton vonuló meleg büszkeség? A liberalizmus csak addig viseli el a sajátosságok és különbségek értékét, amíg saját értékrendszere a kérdés tárgya?

Messzire kalandoztam a karácsonyi vásártól. Ma este kimegyek, körbejárom, kezet rázok a régi ismerősökkel, koccintunk, pár pohár pálinkát megiszunk, közben magamba szívom egy hagyományos karácsonyi vásár levegőjét.

Szólj hozzá!

Címkék: vásár főváros karácsonyivásár

A bejegyzés trackback címe:

https://diszmagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr85780791

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.