HTML

Díszmagyar - Az álhírgyár

Az oldalon található bejegyzések sajátos véleményt tükröznek, nem pártok vagy politikai csoportok kialakított véleményét mutatják be. Amennyiben az itt olvasottak további gondolatokat ébresztenek, írjon hozzászólást. Tegyen így akkor is ha véleménye nem egyezik a szerző véleményével!

InMemoriam

Nem Nem Soha!

Utolsó kommentek

  • cxc: A veszély a hegymenete optimalizált terepjáróban rejlik. Ha az ilyen szürke autó nagyobb átétbe k... (2014.04.09. 21:12) Orbán Express
  • cxc: Ez volt az első gondolatom ahogy pár nap különbséggel ÉK ban és Iránban is volt rengés :-) (2013.04.11. 17:56) Klasszikus összeesküvés elmélet?
  • Nomen Nescio: Én Európa erejét pont a sokszínű kultúrájában és nem a "globalomaszlagosított" olvasztótégelyben l... (2013.04.09. 21:23) Kétegyország
  • cxc: Megint belepofázom a saját magam hülyeségét :-) Elvégre én is hűséges olvasója vagyok a blogodnak... (2013.04.09. 15:47) Kétegyország
  • cxc: Csak annyira árnyalt amennyire árnyaltnak akarod látni. Próbáld meg elmagyarázni a gyerekednek, ho... (2013.03.25. 14:44) "Kétmagyarország" hány ország?
  • Utolsó 20

Hogy is van ez?

2009.05.07. 07:57 Nomen Nescio

Tegyük végre tisztába, hogy mire is volna szüksége ennek a kis országnak ahhoz, hogy végre kikecmeregjünk a kátyúból.

A revizionista nézeteimet hagyjuk, azok megvalósulásának nem sok esélye van. Hagyjuk az államforma megváltoztatásának ideáját, mert arra meg még kevesebb a reális esély.

Amit viszont lehet és kell is tenni, az a gazdaság teljes szerkezetének átalakítása, ami kihasználja végre az adottságainkat és elfelejti végre a jónak tűnő szlogenek megvalósítását. Tudomásul kell venni, hogy nem vagyunk ipari hatalom, nem leszünk a vas és acél országa.

Igen, a kutatás-fejlesztés és az innováció kifejezetten nagy tartalékpotenciállal rendelkező lehetőségek, de az ország adottságai lehetővé teszik a mezőgazdaság és a turizmus, ezen belül is a fürdőturizmus fejlesztését.

Közkeletű tévhit, hogy vendégszerető és barátságos nép vagyunk, ahová szívesen járnak a vastagpénztárcájú nyugati turisták. Magyarország elvesztette azt a vonzerőt, amit a Kelet és Nyugatnémet állampolgárok találkozási lehetősége nyújtott. A Balatoni árak vetekszenek a Horvát és Szlovén tengerpart áraival, ugyan akkor a szolgáltatások minősége messze alulmarad helyenként. Más felöl nem lenne szabad elhanyagolni a belföldi turizmust sem. Mára a  magyar családok, akik még megtehetik, hogy nyaralni menjenek, inkább mennek a tengerpartokra, mert ugyan annyi pénzért tehetik.

Nem mellékes az sem, hogy itthon folyamatosan romlik a közbiztonság. Ne is menjünk messzire, a  tavaly nyári balatoni erődemonstráció nem hiszem, hogy kifejezetten jót tett a nyaralók lelkivilágának. Közel 200 bűnöző agresszív masírozása persze nem téma, ellenben egy csendes tüntetés az, ha azt büntetlen előéletű, ám de jobboldali elkötelezettségű polgárok teszik... Bár ez nem gazdasági kérdés...

Tehát rendbe kellene tenni az önképünket a fejekben ahhoz, hogy kiutat találjon a nép és a nemzet a jelen helyzetből. Helyre kell végre állítani az oktatás hitelességét, mert igazán ma sem a  színvonallal van baj, különben a sok jól képzett diplomás nem tudná hazája helyett külföldön kamatoztatni a megszerzett tudást és nem lenne olyan magas a felsőoktatásban nálunk tanuló vendéghallgatók aránya.

A baj akkor van, amikor ellehetetlenítik a képző intézmények anyagi helyzetét, majd lehetővé teszik számukra, hogy nehéz helyzetükből a patinás, és egyébként igen értékes épületek eladása jelentse a kiutat. Persze oktatni lehet egy kertben a fa alatt és lehet a Múzeum körúti palotában is, nem a falak adják a tudás értékét, de a folyamat mégis oda vezet, hogy kisemmizik a nagy múltú egyetemeinket.

Aztán itt van ez a fránya gazdaság, ami valahogy mindig akkor haldoklik, amikor a magát baloldalinak és liberálisnak nevező kormány intézi az ország dolgait. Ilyenkor fogy a lakosság, nő a munkanélküliség, csökken a gazdaság teljesítőképessége, növekszik az államadósság, romlik az ország nemzetközi pozíciója és megítélése.

Bele se kezdjünk a ki mikor mit adott el fejtegetésbe, mert abból nem lehetne kilábalni. Azt látom, hogy két út áll előttünk. Politikusaink vagy folytatják ezt a politikai és gazdasági rabló hadjáratot a nép ellen, persze a népért teszem zászlós mögé bújva, vagy végre nekikezdenek a valóságos rendszerváltásnak. Szocialista és liberális vívmányok nélkül, ha lehet, mert azok eddig nem vezettek jóra.

Ilyen a nyugdíj rendszer is. Miközben azt hallani, hogy a polgárnak kutya kötelessége ön- gondoskodni, addig ezt általában nem az amúgy kötelező hozzájárulásokra értik, mint a TB, a munkavállalói hozzájárulás, a nyugdíj hozzájárulás, hanem a befektetési alapokra, töke felhalmozó életjáradék biztosításokra, önkéntes nyugdíjbiztosításra.

Ami ebben a felháborító, hogy a TB, az állami nyugdíjrendszer és a munkanélkülieket támogató ellátások olyan társadalmi szerződések, amik éppen hogy az öngondoskodás eszközei. Hiba persze van a rendszerben, de ezek hatásai nem azokat sújtják, akik úgymond élősködői a rendszernek, hanem pont azokat, akik befizetői voltak évtizedeken keresztül.

'95-től kezdődően kötelezővé tették a pályakezdők magánnyugdíjpénztári tagságát. Jelenleg ezek a pénztárak az eltelt tízegynehány év tőkehozamát el is vesztették, a keletkezett veszteséget pedig az állam finanszírozza. Tehát amíg a polgár az állami nyugdíjrendszer helyett az önkéntesbe tette jövedelme egy részét, addig az államiban ez az összeg kiesést jelentett, tehát kisebb alapból kellett a növekvő számú nyugdíjas pénzét kifizetni, más felöl a hozam garantált magán pénztárak elvesztett hozamaira szintén az állam vállalt garanciát.

Nem mellékes információ, hogy ezt a rendszert az az IMF sózta ránk, amelyiktől ma is remélik a megoldást a szocialista és liberális körök. Azóta ezt a nyugdíjmodellt persze már nem árulja az IMF, de valószerűtlen, hogy az általuk kidolgozott szisztéma által okozott kárt valaha is megtérítenék...

Az adók és járulékok. Nehéz ügy, mert ha azt mondom, hogy adócsökkentés, akkor nem csak arról beszélek, hogy a jelenlegi adósávokat tologatva sakkozzunk ki egy kicsivel optimálisabb számhalmazt, de kifejezetten szükséges lenne a teljes rendszer újragondolása. Már csak azért is, mert hosszú távú tervezést nem lehet  készíteni, ha az adórendszer évente változik. Tervezni csak állandó környezetben lehet viszonylagos biztonsággal. Már pedig a tőke nem szeret magas kockázatot vállalni.

Ugyanakkor végre be kellene látni, hogy a munkahelyteremtésben legalább akkora szerepe van a hazai kis és középvállalkozásoknak, mint a nemzetközi vállalatoknak. Kifejezetten a hazai gazdaság ellen irányuló intézkedés, amikor a velük szemben konkurensként fellépő multikat behozhatatlan kedvezményekkel engedjük a piacra.

A piactörvénye nem az önszabályozás és letisztulás, hanem a gazdasági erőfölény arcátlan kihasználása. Igen is szükség van a lokálpatrióta hozzáállásra a hazai kistermelők védelme érdekében, tehát a piac szabályozására, máskülönben ezek a szereplők eltűnnek, megszűnnek tényezőnek lenni. Velük együtt csúsznak a feketegazdaságba az általuk foglalkoztatottak. Így tehát az egyik oldalon remélt munkahelyteremtés összességében nem hogy javulást, de csökkenést idézhet elő.

Ha már itt tartunk. Azt végre el kellene felejteni, hogy a gondoskodó állam a nem önhibájukból perifériára sodródott lakosságot ellássa, még akkor is, ha azok csak élősködői a szociális hálónak. Egyszerűen nem tartható fenn tovább az a helyzet, amiben érdemesebb a népszaporulatból megélni, mint munkából. Már pedig a mai elvek éppen azokat nem ösztönzik a felzárkózásra, akik a leginkább kihasználják a szociális hálót. Akik nem utolsó védőbástyaként tekintenek az állami ellátásra, hanem mint egyetlen lehetőség.

Képzetlenségük, iskolázatlanságuk a munkaerő piaci helyzetüket csak tovább rontja, de amíg nem ismerik fel saját életben maradásuk esélyeit, addig nehéz kívülről segíteni. Az integráció csak úgy működhet, hogy ez a társadalmi réteg is mutat rá hajlandóságot. Nélkülük, az együttműködésük nélkül nem megy!

Ami pedig a munkahelyeket illeti, ma Magyarországon a mezőgazdasági termelést annyira mostohán kezeli a kormányzat, hogy szinte teljesen ellehetetlenül a mezőgazdák helyzete. Az Unios források alig, vagy egyáltalán nem érnek célba, pedig éppen ez lenne az a terület, ahol az alacsony képzettségűek akár szezonális, akár állandó munkát, megélhetést és viszonylagos anyagi biztonságot találhatnának. Ezzel nyilván csökkenne az úgynevezett megélhetési bűnözés is.

Ehhez persze szükség volna a tárgyilagos és nem megkülönböztető bírói gyakorlatnak, ahol a származás és az anyagi helyzet enyhítő körülmény. Talán kevesebb volna az önbíráskodás. Ugyan akkor az etnikai feszültségek alapja is csökkenhetne.

Ha már a bűnözés szóba került. A "fehérgalléros" bűnözők és megélhetési politikusok idejének is véget kell vetni. Fel kell számolni az állami korrupciót, ami hazánkban a GDP közel 10 százalékát teszi ki. Amikor a Bajnai kormány néhány száz milliót akar spórolni a nyugdíjak befagyasztásán, a 13. havi nyugdíj eltörlésén, addig az állami korrupció közel kétezer (2000!) milliárd forintra rúg évente!

És még mennyi mindenről nem beszéltem eddig. Dolog tehát van bőven, már csak felelősen gondolkodó szavazókra volna szükség, felelős parlamentre, felelős kormányra. És a felelősség kérdésének tisztázására végre, mert eddig kormány és más vezetői szinteken a személyes felelősség és felelősségre vonhatóság kérdése mintha elsikkadt volna.

Szólj hozzá!

Címkék: okfejtés

A bejegyzés trackback címe:

https://diszmagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr321107505

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.