Mert lehet hagyománya az értékeknek és lehet hagyománya az értéktelenségnek is. Egy beszélgetésben hallottak alapján figyeltem fel rá, hogy a választott szimbólumok milyen fontosak, mennyire kifejezők. Előbb kezdjük a Magyar címerrel!

Magyarország címere álló, csücskös talpú, hasított katonai pajzs, melynek jobb oldala vörössel és ezüsttel hétszer sújtott, bal oldali vörös mezejében zöld hármashalom, középső ormán nyitott, háromágú arany levélkoronából ezüst kettőskereszt növekszik. A pajzs felső élén a magyar Szent Korona nyugszik. Díszes kivitelben jobbról tölgyág, balról olajfaág övezi. Korábbi változataiban (1945-ig) lebegő angyalok tartották.

/http://www.nemzetijelkepek.hu/cimer.shtml/

A pajzs jobb oldala az Árpád (turul) nemzetség fejedelmi jelvénye, bal oldalán a hármas halom és rajta a kettős kereszt pedig a királyi hatalmat, más értelmezésben Isten földi királyságát jeleníti meg. A hármas halom már egyiptomban is (a hegyeken kívül) országot, birodalmat jelentett, mig a kettős kereszt a magyar rovás ábc betűi szerint "Gy" hangot jelöl. Jelentése: Egy, kiterjesztve (egy) Isten. A két jel összevont értelme: Isten országa (királysága).

Most pedig lássuk az Európai Unió jelképét. Heraldikailag a következőképp fogalmazhatjuk meg: Azurkék alapon, egy láthatatlan körön elhelyezett 12 arany csillag, melyek csúcsai nem érnek össze. A 12-es szám a tökéletességet, a kör alakzatba rendezés az európai népek egységét jelképezi. Az Unió bővítései nem befolyásolják a csillagok számát.

Értelmezve pedig így: A kék a kommunikáció színe, mig a kör alakzatban elrendezett csillagok a gloriát jelenítik meg. Glóriát általában szentek köré helyez a hagyományos ábrázolás, de megjelenik állami és katonai kitüntetéseken is (dicsfény). Jelenléte kifejez valamilyen magasztos, a hétköznapi valóság fölé emelt eszmét, magát az eszményített értéket fogja körül.

Nézzünk a dolgok mélyére. Az Unió zászlaján a glória nem fog körül semmit. Az értékeket "kommunikálja", amelyek meg sincsenek. És a valóságban is így van. Eszményképekről beszélnek, amik egész egyszerűen nem léteznek. A médiatörvény kapcsán kialakult hisztériában is világosan látszik, hogy milyen értékek mentén szerveződik mozgalom az Unióban.

Diktatúrát és cenzúrát kiáltanak, vagy leragasztott szájjal jelennek meg képviselők. Amikor 2006-ban vér folyt az utcán, miután lelepleződött a hazúg, senki nem féltette a demokráciát az Unióban. Amikor Szlovákia megalkotta a nyelvtörvényt, amikor kihirdette, hogy büntetni fogja a kettős állampolgárságot, senki nem emelte fel szavát a demikráciáért. Amikor Csehország ragaszkodott a Benesi dekrétumokhoz, senki nem állt ki a jogegyenlőségért és szabadságért.

Az Unió alapdokumentuma még csak meg sem említi a keresztény gyökereket mikor az "értékeit" sorolja fel. Azt a kereszténységet mellőzte, ami a szerves nyugati műveltség, az ősszeurópai kultúra alapja. Így aztán nem nehéz értelmezni, milyen áramlatok bírálják a készülő magyar alkotmányban, hogy legalább a preambulumában hivatkozzék a Szent Koronára -a keresztényi gyökerekre. (Itt jegyzem meg, számomra az egyetlen elfogadható alkotmány a Szent Korona elvein nyugvó történelmi alkotmány!)

De maradjunk még néhány szó erejéig a média-hisztériánál. Most is, mint hányatott történelmünkben annyiszor, ezek a támadások nem kintről indulva támadják Magyarországot, hanem belülről. A liberális értelmiség követeli, hogy az Unió büntessen bennünket, mert nemzeti értékeket mert oltalmába venni a kormány.

A többszörös kétharmados győzelmet kívánják így csorbítani, amivel a nemzet kifejezte nemtetszését az előző rezsim végzett munkájáról. Folyik az aknamunka, amivel igyekeznek aláásni a második Orbán kormány tekintélyét, s vele hazánk tekintélyét is olyanok, akik maguk eljátszották saját tekintélyüket, de emberi méltóságukat is, nem csak itthon de az Unióban egyaránt.

A nemzetközi sajtónak eljuttatott levelek, nyilatkozatok magánvéleményt fogalmaznak meg, függetlenül a tartalmuk tényszerűségétől. De akik az Unió testületeiben, frakciószövetségeiben alaptalan, igaztalan és eltúlzott állításokkal hazájukat szándékosan rossz színben tüntetik fel, arra szankciókat kérnek, azok hazaárulást követnek el! A hazaárulás elévülhetetlen erkölcsi és közjogi értelemben is bűn!

144.§.

(1) Az a magyar állampolgár, aki abból a célból, hogy a Magyar Köztársaság függetlenségét, területi épségét, vagy alkotmányos rendjét sértse, külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn, bűntettet követ el, és öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) A büntetés tíz évtől tizenöt évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha a hazaárulást
a) súlyos hátrányt okozva
b) állami szolgálat vagy hivatalos megbízatás felhasználásával
c) háború idején
d) külföldi fegyveres erőnek behívásával vagy igénybevételével követik el.

(3) Aki hazaárulásra irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt egy évtől öt évig, háború idején két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Az "árulkodás művészete" valahogy kódolva van a magyar baloldalban és liberalizmusban. De nem gyerekes árulkodás, hanem aljas árulás ez! HOsszú az árulások sora. Árulás volt Ferenc József megkoronázása a kiegyezés után. Árulás volt az első világháború, amiben Magyarország nem kívánt részt venni, ennek ellenére a legnagyobb büntetést kapta Trianonban.

Árulás volt 1918, mikor a megbuktatott kommunista vérbírák Németországból, majd a Szovjetunióból igyekeztek tönkretenni hazájukat. Árulás volt 1949, amikor fegyverrel kényszerítették ki a kommunista győzelmet a "szabad" választáson. Árulás volt 1956, amikor Kádár másodszor behívta a "felszabadító" szovjet hadsereget. Árulás volt az egész Kádár korszak, aminek én már csak a végét éltem meg, de emlékszem a közeli orosz laktanyára, a Dél-Kelet európai hadseregcsoport főparancsnokságára. 

Emlékszem nagynéném csendre intett, amikor a laktanya kapujában álló ruszki katonát látva megkérdeztem, hogy ők miért vannak itt. És arra is emlékszem, hogy egyszer összebarátkoztunk egy fiatal orosz kiskatonával. Kiszökött a laktanyából, adtam neki ruhát, hogy elmehessen megnézni a várost, ahol három éve ideiglenesen állomásozott. Akkor láttuk utoljára, amikor este visszahozta a ruháimat. Aztán eltűnt. Később hallottuk, hogy dezertálás miatt a hadbíróság halálra ítélte és kivégezték... Nekem ez az emlékem a Kádár korszakról.

Aztán árulás volt az is, amikor a magát legradikálisabban kommunistaellenesnek beállító SzDSz végül összbútorozott a jogutód MSzP-vel. Ahogy árulás, hazugság és szemfényvesztés volt a teljes "rendszerváltás" is. Álnok módon, legitimitás nélkül került kormányra első ízben és hazugsággal másodszorra az, aki nem sokkal később őszödi böszme néven híresült el. Hazug módon adta át a hatalmat utódjának is. És most ezt a rengeteg hazugságot megelégelt és változást óhajtó nemzetet árulják el sokadjára. Hiszen a teljes nemzet hátat fordított nekik. 

Koránt sem hiszem, hogy a bal és a liberális oldalnak, de ennek a garnitúrának mindenképp, ez tisztán és világosan látszott a parlamenti választáson, az EP választáson és legutóbb a kisebbségi választásokon is hasonló eredmény született. De az is látszik, hogy a liberalizmus újra testet öltött a parlamentben LMP néven.

Árulás az is, ha az utcákon nyíltan menetelő fasisztákról ad tudósítást (berlini(!) otthonából) a Nobel díjas "magyar" író. És az árulásoknak se vége, se hossza. De ha már menetelő fasisztákról beszélünk, említsük meg azt is, hogy a "filozófus-per" kapcsán előkerült az antiszemitizmus vádja, mint végső érv... Aljas és alattomos húzás ez, mert a kulturált vita akkor és ott ér véget, amikor előkerül az ultima ratio, az "antiszemita-kártya".

Van a vitának egy szintje, ahová nem érdemes betévedni, mert nincsenek érvek és megszűnik az ésszerűség.

Egy dolog teljesen tisztán látszik. Az Európai Unióban (is, és itthon is) csak úgy érvényesíthetjük érdekeinket, ha az ellenségeskedést levetkőzzük és összefogunk. Ha összefog a nemzet. Mert kétszáz év alattomos és tudatos nemzetromboló hazugságai után is él nemzet e hazán!