Rég nem nyilvánítottam véleményt, itt az ideje.

-Beszélhetnék tandíjról és tüntetésről, nem teszem. Nem tetszik, de a tüntetésen almás laptoppal ücsörgő lánykát sem tartom hiteles tüntetőnek -az Apple diák kedvezménnyel együtt sem...

-Beszélhetnék arról, hogy a közalkalmazottak fizetése reálértéken mennyivel ér kevesebbet ma, mint 12 évvel ezelőtt. Azért pont 12, mert a kicsikém akkor kezdett friss diplomás közalkalmazottként.

-Beszélhetnék arról, hogy Matolcsynak a szeme sem áll jól, de ezt sem teszem. Részben azért nem, mert egyfelől nyolc elcseszett év örökségét kell(ett volna) rendbe tennie, másfelől azért nem, mert a Magyarországot körülvevő és kívülről bíráló világ mértékrendszere elképesztő mérvű kettősségről tanúskodik. Másrészt azért sem beszélek az újabb és újabb gazdasági csomagokról, kiigazításokról, mert egyfelől az elmúlt két évben nem a világtól függetlenül, kizárólag hazánk kilátásai zsugorodtak szinte semmivé, de az egész világ gazdasági helyzete is kezd aggasztóvá válni, másrészt pedig, az előzőekből is eredően, ezt az egész gazdaságot újra kellene gondolni. Nem csak Magyarországon, hanem világ szinten.

Az egyszerűen nem megy tovább, hogy a pénz szimpla értékmérőből magává az értékké lép elő, a korábbi értékeket egytől egyig eltüntetve, maga alá temetve. Érték a két kéz munkája. Érték az elme, a szellem gyümölcse. Érték az egészség és azok erőfeszítése, aki ennek megőrzését, vagy visszaszerzését segítik. Érték az akarat, hogy az ember átadja és megszerezze a boldoguláshoz való felkészültséget, tudást és gyakorlatot. Érték egy műalkotás. Hova tovább egy kiflicsücsök, és még a zokni orrán lévő bestoppolt lyuk is nagyobb érték, mint a papír, amire önkényesen ír valaki egy számot. 

Ezzel szemben a pénz nem érték, vele eredetileg csak mértük és megbecsültük a valódi értéket. Régen, elvben... Különösen akkor nincs értéke a pénznek, ha a papír kibocsátását és a rajta lévő számot az elvileg országáért és népéért (nemzetéért?) felelős kormányzat semmilyen szinten nem irányíthatja. Ezzel szemben a pénz ma már egyfajta hyperhatékony fegyver, amivel népeket, nemzeteket, országokat és egész kontinenseket le lehet igázni, ki lehet fosztani. És le is igáznak, ki is fosztanak népeket, nemzeteket, országokat és egész kontinenseket a pénzfegyverrel.

A pénzhatalmat kiszolgáló mindenkori kormányzat felelősségéről már értelme sincs beszélni ebben a helyzetben. Jobbról szavazunk, nekik fütyöl; balról szavazunk, nekik fütyöl. Mi meg maszopostul, fideszestül, dékával és millával a nyakunkon, menjünk isten hírével amerre látunk. A Kárpátok gyűrűje másoknak kell! Már fel is vásárolták Lengyelországgal együtt -ők mondták. Összecsomagolhatunk Bajnait és Orbánt, zsidóvá lett ex-antiszemita ex-jobbikost, munkásmozgalmi alkotmányt és új alaptörvényt, mert itt addig Országa nem lesz a Magyarnak, amíg a Szent Korona értékeit mi magunk is lábbal tiporjuk Uniós előírásokra hivatkozva, az ajánlásoknál néha kicsit keményebben is, de mindig politikailag korrekt módon. 

Lehet válogatni a palettáról, mindenkinek ízlése szerint juthat: Bajnai fájna-e? Vagy Gyurcsányia? Esetleg Orbánisztán? Kell-e milla? És ha holnap Pityipalkót választjuk meg, akkor attól vajon lehet más a politika?

Róna Péter levele Schiffer Andráshoz
(eztígyhogy.nolblog után)

„Kedves András!

Kérésedre az alábbiakban részletezem az Ökopolisz Alapítvány kuratóriumi tagságáról és társelnöki tisztségéről történt lemondásom okát.

Immár évek óta küzdök azzal az érzéssel, hogy hazám, Magyarország nem az én világom. Rendre olyan dolgok történnek, velem és hozzám közel állókkal, amire nem találok ésszerű magyarázatot, ami csak egy olyan észjárásnak, viselkedési formának lehet a kimenete, amit én nem ismerek, nem vagyok képes felfogni. Az utóbbi hetek eseményei meggyőztek, hogy a küzdelem értelmetlen, Magyarország tényleg nem az én világom.

A magyar gazdaság és társadalom vergődésének okairól sokat lehetne írni és mondani - írtam és mondtam is – de van egy, amelyik nézetem szerint az összes többit maga mögé utasítja, ez pedig a devizahitelezés. Életek százezrei mentek helyrehozhatatlanul tönkre, a fizetőképes kereslet nagyon hosszú időre megroppant, maga a bankrendszer működésképtelenné vált, kis- és középvállalatok tízezrei dőltek be, munkahelyek százezrei szűntek meg, és a Magyar Nemzeti Bank elvesztette a monetáris folyamatokra gyakorolható hatását egy hazug, csalárd „termék” bevezetése miatt. Mert a devizahitel egyáltalán nem hitel, hanem egy olyan befektetés a „hitelfelvevő” részéről, aminek az a lényege, hogy az összes, kivétel nélkül az összes profit a banké, az összes kockázat pedig a hitelfelvevőé. Nem hitel azért az egyszerű okért, mert a hitel egy fix összegben felvett kölcsön, amit azonos fix összegben kell visszafizetni, a szerződésben kijelölt és annak alapján mindkét fél számára kiszámítható kamattal együtt. De a devizaadós nem tudhatja, hogy mennyit kell visszafizetni, mert a törlesztés egy olyan ténytől, az árfolyam mozgástól függ, amihez semmi köze, hiszen ő forintot kapott és forintban fizet.

Mint tudod, mielőtt haza költöztem volna egy New York-i banknak voltam a vezérigazgatója, és éppen azzal a gondolattal jöttem haza, hogy az általam nagyon szeretett szakmában szerzett tapasztalatok segítségével hozzájáruljak egy egészséges, működőképes pénzügyi rendszer létrehozatalához. (Külön „élmény”, hogy az újdonsült magyar elit nem tartott rá igényt.) Mint szintén tudod, 2006-tól kezdve kétségbeesetten írtam és nyilatkoztam a devizahitelezés leállításáért, amiért meg is kaptam a „kókler” minősítést a devizahitelezés megalkotóitól. Kik voltak ők? Hát Járai Zsigmond, Király Júlia, Simor András, Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon, Oszkó Péter és Felcsúti Péter. Ki dolgozta ki azt a banki magatartási kódexet, ami végtelen cinizmussal nem, hogy nem vetett véget, hanem egyenesen szentesítette a „terméket”? Hát Oszkó Péter és Felcsúti Péter. Az, hogy ez a disznóság és az abból fakadó tragédiák megtörténhettek szeretett hazámban számomra egy feldolgozhatatlan személyes kudarc volt, hiszen pont az én szakmámról volt szó. És az, hogy azok, akik személyesen felelősek mindezért, akik több mint egy millió embert fosztottak meg mindenüktől képesek most magukat a jogállamiság nagy védőivé alakítani, képesek a talpig becsületes LMP-t az ún. balliberális értelmiség nagy többségének aktív részvételével a megsemmisülés szélére sodorni egyszerűen elképesztő, érthetetlen a számomra.

De ott van Orbán és két év őrület. Megpróbáltam lenyelni a békát. Megpróbáltam elfogadni az „összefogás” valamiféle változatát, túllépni azon, amit a felsoroltak tettek, mert hát a „jogállamiság helyreállítása” stb. tényleg lehet, hogy fontosabb, mint azoknak a nyomorultaknak a sorsa, akiket kilakoltattak, akik családja és élete szétment. Bitó László ösztönzésére tehát találkoztam Bajnai Gordonnal és Kónya Péterrel abban a reményben, hogy az önreflexió valamilyen formáját fogom megtapasztalni. Megkérdeztem Bajnaitól: visszatekintve, mit csinálnál másképp? Válasz: ha valakinek van kritikája döntéseivel kapcsolatban, ő persze áll a kritika elébe. Mondtam: nekem van, a devizahitelezés és a banki magatartási kódex. Válasz: akkor ez volt a legjobb. Végig vezettem az LMP számára fontos értékeken, a sokféleségen, a bázis demokrácián, elmondtam, hogy egyáltalán nem világos számomra és az LMP-n belül sokak számára, hogy mi szükség van csatlakozásra, és nagyon kértem, ne küldjenek a kongresszus előtt néhány nappal egy csatlakozási szerződés tervezetet, hiszen egy bázis demokrácia számára ez egy kezelhetetlen helyzetet idéz elő. Válasz. Hát ez már eldőlt, ezt már megbeszélték az LMP vezetőivel.

Itt jutottam el magyarországi utam végéhez. Mivel elfogadtam a felkérést, hogy mondjak a kongresszuson egy rövid beszédet, ezt megtettem, megpróbáltam egy esetleges kompromisszum sarokköveit megfogalmazni. Mára már megbántam, hogy egy pillanatra is elképzelhetőnek tartottam az együttműködést ezzel az álnok, cinikus és erőszakos bandával, és kénytelen voltam szembenézni azzal a felismeréssel, hogy ott, Magyarországon, nem tudom jól csinálni a dolgokat, nem megbízható az ítélőképességem, nem tudok eredményes lenni. Jobb tehát ha nem probálok innen kibicelni. Itt viszont sűrűsödnek a feladataim.

Tudom, hogy lesznek olyanok, akik a lemondásomban valamiféle ellenérzést vélnek észlelni az LMP-vel vagy az LMP egyes tagjaival szemben. Totális tévedés. Végtelenül nagyra becsülöm azt a szorgalmat, odaadást és becsületet, amivel ez a kis párt küzdött a sötétség ellen, és Téged is, Karácsonyt is, a kuratórium tagjait és sok más LMP-st, akit megismertem nagyon szeretném a jövőben is barátomnak tartani. De azon kívül, hogy azt mondom, tartsatok össze, mert rajtatok kívül nemigen van valami, nem akarok a dolgaitokba beleszólni, mert, mint írtam, nem bízom saját hatékonyságomban.

Baráti üdvözlettel,
Róna Péter”

Figyelemre méltó búcsúja ez Róna Péternek a magyar közélettől. Figyelemre méltó már csak azért is, mert szokatlan őszinteséggel illet egy "baloldali" és "liberális" körökben tudatosan került tárgykört: A devizahitel csapdát, ráadásul megnevezi a felelősöket is: ["...Járai Zsigmond, Király Júlia, Simor András, Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon, Oszkó Péter és Felcsúti Péter...//...És az, hogy azok, akik személyesen felelősek mindezért, akik több mint egy millió embert fosztottak meg mindenüktől képesek most magukat a jogállamiság nagy védőivé alakítani, // ..egyszerűen elképesztő, érthetetlen a számomra"...]

Életek százezrei mentek helyrehozhatatlanul tönkre, a fizetőképes kereslet nagyon hosszú időre megroppant, maga a bankrendszer működésképtelenné vált, kis- és középvállalatok tízezrei dőltek be, munkahelyek százezrei szűntek meg -ezt az örökséget két év alatt nem hogy helyrehozni, de kezelni is szinte lehetetlen úgy, hogy az országot kintről is, bentről is folyamatos sortűz alatt tartja a politikailag korrekt közbeszédben nem is létező pénzhatalom.

Mellesleg nekem nincs szükségem rá, hogy az állam munkahelyet teremtsen számomra. Ez az ország telis tele van elvégzetlen munkával, zsebszerződéssel terhelt üresen álló termőföldekkel, parlagon heverő parcellákkal, kiüresedett tanyákkal, elhagyott gyárakkal és irodaépületekkel. Arra van szükségem, hogy az állam és a nem is létező pénzhatalom ÉLNI HAGYJON!

Hogy ne lehetetlenítsék el a munkát betarthatatlan szabályozással, hogy ne vigyék el az utolsó fillérig a megtermelt bevételt, mert azt a gyermekeim és az országom jövőjébe kellene befektetnem, hogy ne préseljék ki átláthatatlan és teljesíthetetlen adóterhekkel az utolsó szusszt is belőlem, ha makacsul ragaszkodom hozzá, hogy a két kezem munkájából, a szellemi erőmből  és rátermettségemből akarok tisztességesen megélni.  Arra van szükségem, hogy a saját és gyermekeim jövőjét ne vegyék el tőlem, tőlünk!

Azoktól, akik makacsul ragaszkodnak örökségükhöz, magyarságukhoz, nyelvükhöz vagy pusztán a hazájukhoz, és nem mennek el akkor sem, ha egy félkegyelmű pozőr erre szólít fel minket. Akik pedig mégis arra kényszerülnek, hogy szüleiket és hazájukat hátra hagyva a jobb élet reményében külföldre mennek, azoknak mondom: A magyar ember erős, okos és kitartó. Melyik nemzet lett volna képes több, mint hatszáz éves folyamatos elnyomás alatt nem hogy fennmaradni, de világhatalom maradni? Mert Magyarország az első világháborúig nagyhatalom, világpolitikai tényező volt. 

Ma nem a hajdani hatalom elvesztésén kell keseregni, hanem megérteni, hogy nagyhatalomból miként váltunk napszámosokká, mások béresévé saját földünkön. Egyet kell világosan látni: A Szent Korona oltalma és ereje nélkül váltunk szolgává Úr apáink földjén.