A vasárnapi MSZP kongresszus láttán felidéződtek bennem régi "szép" emlékek. Májuselsejei, november hetedikei iskolai ünnepélyek, ahol népünk és pártunk hős vezetőinek szavaltunk, nekik meséltünk róluk. Lendvai úgy állt a szónoki emelvényen, mint egy megszeppent pionír. Az ünnepély végén a csapatvezető pajtás vezényletére meghajoltak a zászlók, és felcsendült megannyi vörös nyakkendős úttörő ajkáról az ének. Fel fel ti rabjai a földnek, fel fel te éhes proletár...

Azon már csak később kezdtem tűnődni, hogy az internacionálé egyfajta titkos előrejelzés volt a várhatóan fájdalmas, szerintem ésszerűtlen -Bajnai csomagra válaszul? Mert ha a proletársorba gunnyasztott nép éhes lesz, bizony fel fog kelni azok ellen, akik a válságba vezették őket, és most rajtuk akarnak spórolni...

szocialista vezetés idején mást sem lehet hallani, csak hogy megszorítások kellenek, be kell húzni a nadrágszíjat, hogy most még rosz, de ők már látják a kivezető utat. Csak az soha nem jött el eddig, viszont egyre rosszabb lett velük. És most megint itt tartunk, a miniszterelnök jelölő pártkongresszuson büszkén énekli a pártkatona a munkásmozgalni himuszt, amit egyébként nyugodtan be lehetne tiltani önkényuralmi jelképként.