Orbán Viktor a Fidesz országos választmányának csütörtöki ülésén arról beszélt, hogy meg kellene szüntetni 2013-ban és 2014-ben a pártok állami támogatását, írta információira hivatkozva az Origo. Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője megerősítette, hogy Orbán megfontolásra javasolta a kérdést. A hírportál úgy tudja, hogy a kormányfő a költségvetés rossz helyzetével indokolta az ötletet.
/.../
Április elején közös politikai nyilatkozatot írt alá a Fidesz-KDNP, az MSZP, a Jobbik, az LMP és a Demokratikus Koalíció a párt- és kampányfinanszírozás alapelveiről a Transparency International Magyarország kezdeményezésére tartott egyeztetés után.
A nyilatkozatban a pártok vállalták, hogy a parlament őszi ülésszakán olyan törvényt fogadnak el, amely biztosítja az átláthatóságot és az elszámoltathatóságot a párt- és kampányfinanszírozásban. Ehhez hat alapelvet határoztak meg, amelyek alapján törvényt alkotnak osszel.
Ezek közé tartozik, hogy biztosítani kell a pártok működéséhez szükséges minimális állami forrásokat és ösztönözni kell a pártokat arra, hogy magánszemélyektől gyűjtsenek támogatást, ugyanakkor el kell kerülni a túlzott állami függoséget és a gazdasági érdekcsoportoknak való kiszolgáltatottságot.
Hogy is mondjam?! Érdekes helyzetek teremtésében a regnáló kormány igencsak jeleskedik. A magam részéről a pártfinanszírozást úgy, ahogy van, megszüntetném, tehát alapvetően akár egyet is érthetnék a felvetéssel, csakhogy... És a csakhogy ebben az esetben is a részletekben bújik meg.
Engedtessék meg egy kis kitérő. Amikor az Adidas, a NIKE, a LEE, vagy az AUDI elmegy "távolkeletre" gyárat építeni, akkor, vajon munkahelyteremtő, vagy kizsákmányoló? És a "távolkeleten" megtermelt áru távolkeleti-e, vagy ugyanúgy Adidas, NIKE, LEE, vagy AUDI termék? Az más kérdés, hogy ugyanabban a gyárban az ötödik műszakban készül a hamis márkajelzésű, olcsó tömegcikk is.
A pénz hasonlóan árucikk, mint a farmer, a sportruházat, vagy egy gépkocsi. A pénz értékét legtöbbször nem tudjuk mivel magyarázni, mint elvont közgazdasági fogalmak. Azt lehet tudni, hogy egy precízen szerelt német autó, vagy egy svájci óra jó, de hogy egy valuta mitől jó vagy rossz, azt sok tényező befolyásolja. Adósbesorolás, gazdasági és termelékenységi mutatók, meg persze nemzetközi kapcsolatok és a globális politikai széljárás.
A felsorolt cégek ismert márkák, ahol a gyártónak érdeke, hogy a fogyasztó egy arculaton, márkajelzésen keresztül felismerje a marketing által közvetített értékeket. A pénzpiacon a márkajelzések nem pont így viselkednek. Ugyan a forintot Magyarországon nyomtatják, de azt már nem a magyar állam bocsátja ki,
"Nem érdekel, milyen bábut ültettek Anglia trónjára... Az az ember, aki szabályozza a brit pénzkibocsátást, szabályozza a Brit Birodalmat is. És én irányítom a Brit pénzkínálatot." /Nathan Rothschild/
Magyarországon már nem forint van, csak ezt sokan nem tudják. A többség elhiszi, amit a szeme mutat, mikor a pénztárcában FORINT feliratú papírokat láttat. És a számlaegyenleg értesítő is hazudik, amikor forintban tünteti fel az aktuálisan rendelkezésünkre álló pénzeszköz készletet. Magyarországon EURO van, csak forintnak álcázzák. A Magyar Nemzeti Bank függetlensége pedig kizárólagosan a magyar állammal szemben valósul meg.
Így tehát politikai értelemben véve meddő a vita, a pártok finanszírozását tekintve. A váltópártok bármelyike nagyjából kénytelen azt tenni, amit az Európai Mainstream megkövetel. Ugyanakkor gazdasági vonatkozásaiban mégis van miről beszélni, hiszen a demokrácia alapkérdéseit érint.
Vegyük sorjába!
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, a Fidesz-KDNP elnöke azt javasolja, hogy a következő két évben ne kapjanak állami támogatást a pártok. Ha a javaslatot elfogadja a Tisztelt Ház, úgy több dolog is következhet. Előállhat az, ami pár éve már megtörtént, hogy néhány párt kénytelen volt hitelt felvenni. De akár bekövetkezhet az is, hogy a pártok saját lábukra állnak és működőképessé válnak az állami köldökzsinór elvágása után is.
Az első esetben talán felborul a parlamentáris demokrácia, és megvalósul a jelenleg ellenzékben lévők legrosszabb rémálma, a Fidesz totális diktatúrája Magyarországon. Nyilván van rá (anyagi) érdek, hogy ezt a forgatókönyvet erőltessék majd a honpolgár tudatába azok, akik ma egy lépéssel hátrébb kerültek a húsosfazéktól. Az utóbbi esetben pedig felvetődhet, hogy az elmúlt húsz esztendőben mennyi irdatlan sok pénzt vittek el a pártok pusztán azért, mert a jóhiszemű választópolgárok ezt elnézték.
A kampány drága dolog, és a cehhet valakinek állni kell a végén. Nincs ingyen terem, ingyen hangtechnika, ingyen tapsoló, ingyen plakát, de plakátragasztó sem... Akkor ki fizeti a révészt? Alapesetben a választópolgár, aki adóinak egy részét erre fordítja az állam jótékony közbenjárásával. Teszem azt, Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért pártelnöke X forint adót fizet, amiből a törvények szerint az állam a pártokat (is) finanszírozza. Történetesen az MSZP-t, az LMP-t, a DK-t... Ezt Vona Gábor, talán joggal kifogásolhatná, mert önszántából a nevezett pártoknak nem pont finanszírozást juttatna, de hogy mit, azt inkább ne kezdjük boncolgatni.
Ugyanakkor, pártelnökként Vona Gábor joggal számíthat arra, hogy saját pártja is állami apanázsban részesül, amit talán Schiffer András kifogásolna joggal, hiszen az Ő elveivel szöges ellentétben álló párt mozgásterét növeli az állam jótékony gondoskodása. De hát ilyen a demokrácia -tetszettek volna forradalmat csinálni (Antall József, egykori miniszterelnök megjegyzése)!
Azt szokták mondani, talán én magam is mondtam már hasonlót, hogy a demokrácia a többség hatalma a kisebbség felett. Sajnos még ez sem igaz. Általában a választók fele nem megy el szavazni a négyévente megrendezésre kerülő országgyűlési választásokra. A másik fele pedig nagyjából felesben szavaz egyik, vagy másik váltópártra. Végeredményben pedig, az ország alig negyede által választott képviselők is úgy cselekednek, ahogy azt a frakciófegyelem előírja számukra. A Tisztelt Ház képviselői többé nem Bivalybasznád és Jászfaszajenő képviselői, hanem egy párt fegyelmezett, vagy fegyelmezetlen katonái.
A pártokat pedig gazdasági érdekek mozgatják. Talán egynémely becsületesebb honatya/honanya szíve valóban az őt megválasztó körzetért dobog, de ez kellően elégtelen feltétele annak, hogy ténylegesen szolgálja is választói valódi érdekét.
Az nyilvánvaló volt az elmúlt húsz esztendőben (is), hogy állami megrendeléseket a mindenkori aktuális kormányt korábban helyzetbe hozó (hivatalosan, vagy a háttérből anyagi és más egyéb erőforrásokkal segítő) gazdasági körök szoktak kapni. A kampányfinanszírozás úgymond befektetés, ami a majdan elnyert tenderekben fizetődik ki, többszörös hasznot hozva.
Olyan kérdéseket most messze kerüljünk el, mint a pártokat támogató óriásvagyonok felhalmozásának módja, hiszen az a jelenlegi témától messze vezetne minket. Azt azért szögezzük le, hogy a 135 milliárd forintos vagyonnal büszkélkedő Csányi Sándor, az OTP elnök vezérigazgatója, "néhány év" alatt annyi pénzhez jutott, amennyit egy fizetésből élő honpolgár (nettó 160000 Ft havi jövedelemmel számolva) 70 312,5 év alatt kereshet meg... ha eléldegél addig és soha egy megveszekedett fillért el nem költ.
Érdekes dolog a pártfinanszírozás, pedig még hozzá sem láttunk a boncolgatáshoz. Az állam nem profitorientált gazdasági társaság. Az állam egyenlege nulla kell, hogy legyen, természetesen a szükséges tartalékok képzése felett. Az állam, a rendelkezésére álló eszközöket, törvényben meghatározott feladatokra, a törvényben meghatározott módon kell fordítsa. Az állam, törvényben meghatározott módon támogatja a közfeladatokat ellátó szervezeteket, így a pártokat is. Felmerül a kérdés, hogy a pártok mennyiben látnak el közfeladatot, vagy képviselik egy szűkebb réteg érdekeit? Egyáltalán képviselnek-e bármiféle állampolgári érdeket a saját, jól felfogott érdekeiken kívül?
Amikor ükapám az Alsóház elnök, Felsőházi tag volt, még nem voltak pártok. Pontosabban a pártok az Országgyűlésben álltak össze, bizonyos ügyek mellett, vagy éppen ellene. A kampányfinanszírozás némiképp egyszerűbb volt abban az időben. Minden képviselőjelölt a saját vagyona, és az őt támogatók terhére korteskedhetett. Igaz az is, hogy a választójog abban az időben nem volt általános és teljes. Az idők változnak...
Mára, a pártok (hivatalos) költségvetésének akár kilencven százalékát is kiteheti az állami támogatás. Ez lehet közvetlen, vagy alapítványokon keresztüli, de jogos igény az átláthatóság és elszámoltathatóság. Amikor elválasztjuk a pártokat az állami csecstől, akkor nem marad más, mint a tagi és szimpatizáló közadakozás, meg a gazdasági társaságok és lobbik pénze. Nem is beszélve az esetleges külföldi juttatásokról, amik aztán végképp értelmezhetetlenné teszik a pártoknak azt a képességét, hogy állampolgári érdekekért küzdjenek.
Mintha önellentmondás lenne, hogy csökkentsük a pártok államtól való függőségét és ezzel egy időben csökkentsük a gazdasági lobbiktól való függőségét is. A közadakozás persze magasztos eszme, de egy tévéspot, egy rádióreklám, egy óriásplakát rengeteg pénzbe kerül. És akkor még szóba sem kerültek azok a közfeladatok, amiket elvben ellátnak a pártok.
Ez véletlenül nem az a gondolatsor, amit egy jónak ígérkező megoldással tudok befejezni. Ugyan van elképzelésem arról, hogyan működhetne a lehetőségekhez képest jobban az állampolgárok érdekképviselete, de az kevéssé illeszkedik a mai értelemben demokratikusnak nevezett állam működéséhez. Különösen olyan környezetben, ahol a jog felette áll az erkölcsnek. Mert ma olyan világ van, ahol ha jobbról üt neki fütyöl, balról üt neki fütyöl, mi pedig mehetünk Isten hírivel...
Utolsó kommentek