Ki is a dikta-turista? Én, és sokan mások, akik beleszülettek a felpuhuló diktatúrába, hittel telve élték meg az állítólagos rendszerváltást, majd kiábrándultak belőle és most velem együtt élik meg az újonnan kialakulni látszó diktatúrát. Ez a nem is olyan rövid csillagtúra oda érkezik, ahonnan indult, pedig amikor elindultunk rajta azt hittük, valami más felé igyekszünk ezen az úton.
Még fülemben csengenek az önkényuralmi mozgalmi nóták, voltam úttörő - kötelező volt. Ezek a dallamok nekem a bájos és egyben bugyuta rendszert juttatják csak eszembe, én nem éltem meg a kemény időket. Azt, amikor nagyapámat meghurcolták a származása miatt. Amikor nagyanyám nem fejezhette be az egyetemet. Amikor anyám nem tanulhatott tovább a neve miatt.
Én csak hírből tudok ’56-ról, az Andrássy úti épületről, Recskről, a sok meghurcolt emberről, tönkretett családról, a 301-es parcelláról… A belvárosi golyószaggatta házakról azt mondták, azok nem a háborúban sérültek meg.
Gyerekként ezek nem sokat jelentettek, mert ezekről akkoriban nem nagyon hallottam. Azt sem nagyon értettem, miért kell ünnepelnünk a nagy októberi szocialista forradalmat, április negyedikét, miért kell május elsején részt venni a felvonulási téren megrendezett majomparádén, kezünkben vörös zászlókat lengetve, énekelve a mozgalmi nótákat, amiket ma is hallani a retrokommunista ünnepségeken.
Emlékszem, amikor meghalt Brezsnyev elvtárs, az iskola alatti óvóhelyből kialakított úttörő klubszobában kellett órákon át nézni a moszkvai közvetítésben végtelenül masírozó katonai parádét. Persze hallottam már Brezsnyev elvtársról, de hogy ki volt valójában… Inkább írtunk volna két matekdolgozatot, csak ne kelljen ott vigyázban állni a dohos bunkerben.
Amikor az iskolát átépítették, az udvarról előkerült egy nagy rakat éles lőszer. Azt mesélik, hogy ötvenhatos „emlékek”. Már akkor az foglalkoztatott, hogy miért laknak nálunk (az országban) orosz katonák? Aztán egyszer csak boldogan énekeltük, hogy búcsúzunk szépen Iván. Elmentek, és itt maradt utánunk a laktanya üresen, szétverve, félig lerombolva. Akkoriban mondták, hogy nem szabad bemenni az elhagyatott területekre, mert a volt orosz lakótelepen a bútorokhoz esetleg kézigránátokat rögzítettek amik felrobbanhatnak, ha a bútorokat megmozdítják. Na persze a bútort úgy kell érteni, hogy a falról levert konyhaszekrény, letört ajtókkal, kilukasztott hátlappal a falnak támasztva.
Akkor azt hittük, hogy vége a kommunizmusnak. Nem lett. Szocializmus lett belőle, majd szociáldemokrácia, az MSZMP-ből MSZP, a sarlókalapácsból meg szegfű. Akkoriban úgy gondoltam, hogy a mozgalmi nótákat soha nem fogom hallani a tévében, ha csak nem valami történelmi filmben. Ez sem így lett. A pártfunkcionáriusokból gyártulajdonosok lettek, nagytőkés szocialisták… A rendszerváltás idején nekem semmit nem jelentett az, hogy jobboldali vagy baloldali, hiszen addig egy oldal volt. Mi, meg az imperialista ellenség. Aztán az újdonsült imperialisták lettek az új baloldal, rólam meg kiderült, hogy jobboldali vagyok.
Már nem is emlékszem rá, hány párt küzdött az első szabad választásoknak nevezett komédiában a szavazatokért. Akkor még hittünk a szabad választásokban. Akkor még voltak pártok, igazi többpártrendszerre készültünk, voltak kisgazdák, szociáldemokraták, kereszténydemokraták, meg sok olyan, aminek már a nevére sem emlékszünk. Persze volt MDF, MSZP, SZDSZ és ennek ifjúsági tagozata, a FIDESZ, ami akkor még azt jelentette, hogy fiatal demokraták szövetsége. Sosem gondoltam volna, hogy az akkor ultra-liberális Orbán egyszer majd, mint a nemzeti jobboldal egyes számú alakja lesz a köztudatban. Akkoriban a Magyar Narancs nem ezt az utat hirdette.
Aztán megbukott az MDF, szinte teljesen megszűnt létezni. Persze akkor már Boross Péter volt az elhunyt Antall utódja. Őt a véletlen szeszélye tette miniszterelnökké és nem a személyes képességei. A második szabad választást az a Horn nyerte, aki ötvenhatban állambiztonságis hadnagy volt. Nesze neked népi demokrácia. Az addig magát vérmesen antikommunistának valló SZDSZ lepaktált az MSZP-vel, közös kormányt alkottak, és ez a szívbéli jó barátság azóta is majdnem töretlen. Nagyjából ez verhette ki a biztosítékot az önálló párttá váló FIDESZ-nél, bár az elszakadás már az Antall kormány idején megkezdődött. Aztán Horn után jött az Orbán kormány.
Az akkori baloldal már abban az időben is kis diktátornak hívta. Ebben az időben váltunk az Európához felzárkózni igyekvők mintaképéül. Erre persze lehet mondani, hogy ezt is a szocik intézték, de akkor azt is tessék megmondani, hogy ez miért ért véget szinte abban a pillanatban, ahogy újra balra billent a mérleg? Ezt a kérdést demagógiának szokták mondani azok, akik választ nem tudnak adni a nyilvánvalóra. Nemzetközi helyzettel, más időkkel, meg persze azzal jönnek, hogy a Zorbán tett tönkre mindent. Ebben az időben még volt egy reálisan teljesíthető céldátum az euró bevezetésére. Ez az óta rég elmúlt, de euró nincs, viszont most van helyette válság, van IMF hitel, amit utoljára Horn vett fel akkor, amikor Bokros Lajos volt a pénzügyminiszter.
Medgyessy azzal kezdte, hogy kiürítette az államkasszát az adakozásaival. Hamar belebukott, azaz személyes tanácsadója, az akkori sportminiszter Gyurcsány megbuktatta. Elkezdődött a gyűlöletre épülő kampányok sorozata. Demonizálták a jobboldalt és erősítették a baloldali szavazótábor vele szemben érzett félelmeit. Az óta is erre gyúrnak Gyurcsányék. Az első baloldali kormányzás alatt sikerült elérni, hogy a magyar oktatás lerongyolódjon, hírnevét kikezdték, nemzetközi elfogadottsága sosem látott mélypontra került.
Gazdaságunk olyan hangosan dübörgött, hogy közben szinte észre sem vettük, hogy válunk zászlóshajóból sereghajtóvá. Igen, a nemzetközi helyzet egyre csak fokozódott. Amikor Jobboldali politikusok a közelgő válságra figyelmeztettek, azt válaszolta a hazug miniszterelnök, hogy ne riogassák feleslegesen a lakosságot mindenféle ostobasággal. Aztán hogy a válság nem gyűrűzik be, aztán meg begyűrűzött.
Amikor ellenzéki politikusok és gazdasági szakemberek arra figyelmeztettek, hogy a folyamatos adóemelések és megszorítások nem csak a szociális biztonsági hálót szaggatják szét, de a fizetőképes keresletet is megszüntetik, csak azt hallottuk válaszként, hogy ez lárifár, hogy fidesz-demagógia. Amíg a világ általában alapkamatot csökkentett, addig az MSZP-SZDSZ-kormány alapkamatot emelt és IMF hitelért kuncsorgott, és közben újabb megszorításokon törte a fejét. Aztán Gyurcsány saját magát meg nem hazudtoló sakkjátékba kezdett, hogy az ellenzékieknek véletlen se legyen esélye a kormányalakításra. A végén le kellett mondania pártelnöki tisztségéről is.
Elkezdődött a jelölési komédia, amin az egész világ röhögött, míg nem a huszadik aspiráns úgy tűnik mindegyiküknek megfelelt. Közben, amikor az államfő aggályainak adott hangot, Lendvai egyenesen kiosztotta őt, hogy csak törődjön a saját dolgával, és ne avatkozzon bele a pártok belügyeibe.
Hölgyeim és uraim, itt kezdődik el a modern Magyarország diktatúrába menetelése. Eddig csak apró lépésekkel közelítettünk. Még akkor is, amikor a valóban nem túl békés tüntetők közé lövetett a "vasprefektus", amikor kettőskordonnal vették körbe az állami ünnepségeket. Amikor azonosíthatatlan rendőrnek látszó tárgyak vipárával támadtak védtelenekre, amikor ugyan ezek a rendőrök "sünizték" ki a '48as 12 pontot kiabáló tüntetőt 2009 március 15.én a Parlament előtt. Amikor az őrizeteseket meztelenre vetkőztetve alázták meg a fogdában. Ezek csak puhatolózó lépések voltak.
Most már nincs puhatolózás, ez már erőltetett menet. Gyurcsány ál-lemondása törvény adta lehetőség. Bár ez az erkölcsöt, mi több a tisztességet hírből sem ismerő lépés nélkülöz minden jóérzést, politikai előrelátást, de megteheti, mert joga van hozzá. Miközben a lakosság és a gazdaság szereplői is szinte egyöntetűen előrehozott választásokkal vetne véget ennek a politikai cirkusznak, a kormányzó pártok és szerviliseik elfogadják Bajnai jelölését, aki előre kéri a be sem mutatott csomagjához a támogatást.
Az MSZP kongresszusán Lendvai Ildikó úgy tartja pártelnöki szónoklatát, mint kisdobos korában, amikor zakatoló szívvel állt ötvenhatban Rákosi elvtárs színe előtt a május elsejei felvonuláson, hogy felolvassa a jóságos apácskához írt beszédjét. Persze a szocializációs hatások nem törölhetők el, pláne nem olyan környezetben, mint ahol kialakultak a megszokások. A komédia záró akkordjaként felcsendülnek a munkásmozgalom nemzetközi himnuszának tartott Internacionálé akkordjai.
Közben azon el lehet tűnődni, hogy vajon a mostani MSZP felső vezetésnek vajon mi köze lehet a szocializmushoz, baloldalisághoz, azokhoz az eszmékhez, amikről elvileg beszélnek. El kell tűnődnünk azon is, hogy 2009. április ötödikén, milyen üzenete van az internacionálénak, ha az csak egy magánakció is volt, hiszen a résztvevők nagy része önfeledten énekelte az öt éve nem hallott éneket. Milyen üzenete van ennek akkor, ha a milliárdos Bajnai még mint vezérigazgató hajszolta halálba azt a kilenc kistermelőt, akik nem kapták meg tőle járandóságukat. Az is fájt, a családjaiknak ma is fáj. Bajnai úgy értékeli az akkori eseményeket, hogy nem értettek hozzá.
Egy ország kormányzásához vajon mennyire ért az, aki mint gazdasági miniszter, maga is részese a kialakult helyzetnek? Részese és felelőse egy olyan ember, aki mint vezérigazgató, a rábízottak életét nem tartotta drágának. Vajon akik a beharangozott, de eddig senki által nem látott programot aláírták, mit írtak alá? A diktatúra felé közelítettünk már akkor is, amikor megváltoztatták a gyűlöletbeszédről szóló törvényt. A tisztelt képviselők most a jelöléssel és aláírásukkal a személyi kultusz felé terelgetik a már rég nem demokratikus országunkat.
Mit várhatunk? Azt már most lehet tudni, hogy akár aláírásuk ellenére sem szabad egyszerű gombnyomogatónak tekinteni a szocialista képviselőket. Egyre hangosabbak azok a hangok is, amik az SZDSZ berkeiből szűrődnek ki az előrehozott választások mellett érvelve. Amikor szeptemberben a már felállt kabinet végre kiteregeti a lapjait, még meg is kell szavazni a már most népnyúzónak tartott változtatásokat. Ha az őszi ülésszakon inába száll a bátorsága a ma még hangos kisebbségnek és megfutamodnak, akkor mégis csak jön az előrehozott választás az elvesztegetett fél év után.
Ma hivatalosan is benyújtotta az MSZP frakció a kollektív bizalmatlansági indítványt Gyurcsány Ferenc ellen, Bajnai Gordon mellett, amit 92 képviselő írt alá. Megtehetik, mert joguk van hozzá, mert ez egy olyan ország, ahol ha tüntetünk is az igazunk mellett, majd megunjuk és hazamegyünk.
Magyarország, én nem így szeretlek!
Utolsó kommentek