Európai Parlament, 2012. január 18. -terítéken Magyarország, Érvek, vagy érzelmek?
Követtem a parlamenti vitát. Készültem rá, végignéztem, figyeltem, de sokkal okosabb nem lettem. Becsülettel és érdeklődve hallgattam a felszólalásokat. Göncz Kinga magyarul beszélt, Bokros Elinfláló Lajos és Morvai Jobbik Krisztina angolul. Morvai képviselő asszony róluk, az európai unió képviselőiről beszélt, Bokros (úr) "rólatok" magyarokról: "hagyjuk, hogy a magyarok megoldják" alapon.
Az biztos, hogy Orbán Viktor békülékeny hangvétele megelőzte a "látjátok, ezek hajthatatlanok" álláspontot képviselő Cohn-Bendit felszólalását. Megelőzte térben és időben, ezzel megelőzve egy kényelmetlen alhasi ütést is -pedig Cohn-Bendit képes ilyenekre.
Volt a vitában a hazánkért aggódó (?!) európai szocialista (!), Magyarországért kiálló, de kicsit zagyva Litván képviselő és az Orbán kabinetet támogató Néppárti frakciótárs. Szóba került Szájer József felesége, felvetődött a rettentően aggasztó magyar színházügyi helyzet, szintúgy a magyar liberális értelmiség kritikái -akik egyébként annak az SzDSz nevű párt alakulatnak a vezetői, vagy azok barátai, vagy a pártvezetés szűkebb értelemben vett holdudvarát jelentő kör tagjai, akik legutóbb a parlamentbe kerülés 5 százalékos küszöbét sem érték el, de mint ilyenek, kisebbségként minden más tényezőnél erőteljesebb a hangjuk. Előkerült az EP képviselők hiányos lelkiismerete 2006 ügyében, persze a "kettősmércéről" is beszéltek. Felvetődött, hogy a gonosz möszijő Zorbán Viktátor személyi kultuszt épít a hajdani, jó nevű és nagy hírű Magyar Demokrácia sírján (lásd 2006, Gyurcsány Hazug Ferenc, szemkilövető ex miniszterelnök és demokrata kabinetet...). Meg persze az össztűz kérdése is felvetődött, ami akkor jellemző, amikor egy országban jobboldali, ne adj Isten nemzeti színekben induló kormányzat nyert.
A vitában egyes hozzászólók a magyar sajtó szabadságát temetik, miközben Magyarországon és világszerte is, a sajtó jelentős része baloldali értékeket képviselő irányítás alatt áll. És amikor ezt a hegemóniát kiegyensúlyozni igyekszik egy magát jobboldalinak nevező kormányzat, rögvest elindul az önvédő mechanizmus. Ez tulajdonképpen rendben való is lenne, amennyiben hazánkban nem vegyülne azonnal egy jól szervezett nemzetközi lejárató kampánnyá. Én nem állítom, hogy minden tökéletes. Abban sem vagyok biztos, hogy minden törekvés a legmegfelelőbb irányba mutat. Abban viszont teljesen biztos vagyok, hogy a nemzetközi lejáratókampány nem egyszerűen összeesküvés elmélet a hazám ellen, hanem egy számarányát tekintve apró, de annál nagyobb hangú és szélesebb összeköttetésekkel rendelkező kisebbség aránytalan sirámának visszhangja. Bővebben nem fejtem ki, csak utalok arra, hogy a nemzetközi sajtó munkatársai rendre olyan honfitársainkra hivatkoznak, akik magukat feljogosítva érzik, hogy a magyar nemzet nevében beszéljenek, holott amikor megszólalnak úgy fogalmaznak, hogy "Ti Magyarok"...
Két dolog biztos. Az egyik, hogy a magyar nép (nem tudom, hogy leírható-e, hogy nemzet) jelentős része változást óhajtott a legutóbbi választásokon. A magyar választók elképesztő bizalmat szavaztak a FIDESZ magyar polgári párt és szövetségesei részére. Kétharmados parlamenti többséghez juttattuk Orbán Viktort és kormányát.
Az is teljesen világos, hogy a szocialista vezetés örökségén nehéz várat építeni. Különösen akkor, amikor a kormányváltást követő másnap elindul a negatív kampány az új vezetés egésze és egyes személyei ellen. A rágalomhadjáratban óhatatlanul akadnak valós információk. Talán abban is van igazság, hogy a szokatlan tempójú törvénykezésbe csúszhatnak jóhiszeműen is hibák. Ugyanakkor az is igaz, hogy a tempó és a többség szinte lehetetlenné teszi, hogy az ellenzék -akiktől mellesleg a magyar lakosság elképesztő többsége szabadulni akart(!), nem tudja érvényre juttatni érdekeit. Személy szerint úgy gondolom, hogy az elmúlt húsz év kormányzati ciklusait tekintve talán jobb is ez így.
Abban nem vagyok biztos, hogy a magyar kormány minden egyes lépése jól kigondolt taktika részét képezi. A legújabb magyar szabadságharc (Kovács László fogalmazott így korábban) érdekeket sért. Méghozzá komoly érdekeket. A hatalom Európában és a világban nem csak politikai, vagy leginkább nem politikai, sokkal inkább gazdasági természetű. Márpedig a bankok megadóztatása, a multik válságadója és más intézkedések fájhatnak, különösen akkor, ha akár példaértékűek is lehetnek a térségben. Egy kis magyar csípés talán csak bosszantó, de ha a térség rákap a csipkedésre, az már komoly aggodalomra is okot adhat. El kell folytani a törekvéseket még akkor, amikor nem növik ki magukat.
Amikor legutóbb a FIDESZ-re szavaztam, akkor a változásra szavaztam. Egy valódi rendszerváltásra, aminek már húsz éve meg kellett volna történnie. Arra adtam a voksomat, hogy az ország induljon el egy a korábbiaktól különböző úton. Hogy szakítsunk végre a hajbókolva gazdát keresők országával, hogy végre egyenes derékkal, felemelt fejjel, szégyenkezés nélkül mondhassam magamról a világban: Magyar vagyok. Küzdelmes és nehéz út lesz ez, ahogy most látom. Tegnap az egyik képviselő valahogy úgy fogalmazott -talán nem szó szerint így: Magyarország Európa szégyenfoltja. Innen indulva rögös és verítékkel teli út vár ránk, hogy bizonyítsunk. Nem Európának, nem az EP képviselőinek, nem a nemzetközi közvéleménynek, hanem saját magunknak legelőbb.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök megosztó személyiség. Tegnapi szereplése arról mindenképp tanúskodik, hogy az őt ért kritikákat képes méltósággal fogadni és becsülettel megválaszolni. Mellesleg a tegnapi EP ülés politikai színjáték, a komoly munka a bizottsági vizsgálatok során a háttérben zajlik majd. A képviselők felszólalásai politikai üzenetek, elsősorban saját hazájuk felé. A konkrét érvek és érdemi vita csak most kezdődik majd el. A magyar miniszterelnök tanúságot tett arról, hogy képes, és hajlandó kompromisszumokat kötni. Hajlandó meghajolni Európa ereje előtt, de kiáll azokért az értékekért, amik Európát naggyá tették.
Azt csak én fűzöm hozzá halkan, hogy az európai értékek közt is elsőnek tartom a kulturális és nemzetiségi sokszínűséget és változatosságot. Ez az összetettség, az egymás elfogadása és tiszteletben tartása jellemezte Magyarországot akkor, amikor még európai nagyhatalomként tartották számon. Értékeinkhez, elődeink tapasztalatból eredő tudásához ragaszkodnunk kell, mert ez jelentette évezredes európai államunk túlélését az idők viharában. Elődeink tapasztalatai a Történeti Alkotmányban összegződnek, és a Szent Korona tanában és misztériumában egyedülálló módon válnak nemzeti jelképeinkké. Nemzeti sajátosságainkra, népünk emlékezetére, erényeinkre és eszményképeinkre már csak azért is kötelességünk vigyázni, mert valójában azokat nem őseinktől örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.
Utolsó kommentek