Néha a legapróbb dolgokból kiindulva egészen érdekes összefüggéseken kezdek el gondolkodni. Tegnap vadast készítettem, ebből kezdtem el gondolatmenetet gyártani. A vadast ugye általában úgy csinálom, hogy csak a mártást készítem el. Fogom a gyökeret, répát és meghámozom.
Na és itt kezdtem el gondolkodni. Fogon a zöldség lehámozott részét és a nejlonzacskóban belehelyezem a szemétgyűjtőbe. Amikor gyerekkoromban voltak állataink, ilyen elő nem fordulhatott volna, de itt, a paneldzsungelben se állat, se lehetőség rá. Ez egy vadasnál nagyjából 10 deka kidobott zöldség, ami három nagyobb sárgarépából és ugyanannyi gyökérből keletkezett. Egy hónapban több kiló hasonló zöldségrészt dobok ki, mert nem tudom mire használni.
A házunkban van 110 lakás, a 110 lakásból havonta több száz kiló zöldségalkatrész vándorol a kukákba úgy, hogy ez régen az állatok elé került volna, de legalább is a komposztba. Ma ez legfeljebb a szemétlerakó udvarokban kerül elhelyezésre azokkal a nejlonzacskókkal burkolva, amiben kidobtuk.
Itt a második gondolat. Mikor megveszem a zöldséget, külön-külön beleteszem a nejlonzacskóba, hogy le tudjam mérni. Gyerekkoromban ez is úgy működött, hogy az ABC-vel szemben a zöldségesnél megvettük, nem voltak egyenként becsomagolva a különféle zöldségek, így nem vittem haza feleslegesen a rengeteg nejlonzacskót. A mérlegről a kosárba került, alulra a keményebb, feljebb az egyre érzékenyebb darabok. Most még örülök is, hogy zacskóban hozhatom el a zöldséget, mert így van miben kidobni a „szemetet”.
Lássuk csak, hogy tudna működni ez a dolog. Ma szerves hulladékkal, magyarul moslékkal etetni hús-állatokat nem lehet. Ezt az élelmiszerbiztonsági törvények és rendelkezések nem engedik meg. Tehát így nem. De miért? Évezredeken át jól bevált módszer volt, működött. Fura, hogy ami ilyen sok időn keresztül jó volt, az hirtelen mitől lett rossz?
Ha ezt a korlátozást nem vesszük figyelembe, akkor működhetne úgy a dolog, hogy naponta egyszer körbejárna egy teherautó, műanyag hordókkal, amiben szelektíven lehetne gyűjteni a különböző típusú szerves hulladékokat.
- Külön az ételmaradékot, amivel disznókat lehet etetni,
- külön a zöldségalkatrészeket, gyümölcsdarabokat.
- Egy tartályban a húsneműt, nem húskészítményeket, hanem a fel nem használt hájat, nyesedéket, bőrt
- és megint külön csont és tojáshéj darabokat.
- Újabb tárolóban a pékáruféleségeket
Ez öt hordó, tehát egy közepes méretű kisteherautóval megoldható volna. Lakótelepeken az ember nem érzi közvetlenül a bőrén a szemétszállítás költségét, mert az benne van a közös költségben. Ennek ellenére azt jó ha tudjuk, hogy annak költsége arányos az elszállított szemét mennyiségével. Ha a szelektív gyűjtést úgy meg tudnánk oldani, hogy nem csak a papír, PET palack, üveg és fémdoboz hulladékot vesszük külön, hanem a szerves konyhai hulladékokat is, azzal jelentősen tudnánk csökkenteni az elszállítandó szemét mennyiségét, így annak költségét is. Ezzel nem csak takarékoskodunk, de környezetünk terhelését is jelentős mértékben csökkenthetjük.
Nézzük a másik oldalát is. Az állattartó kistermelő mindazt a „hulladékot” amit az elmúlt idők megszokása szerint kukába dobunk, megint újrahasznosíthatná, a szemétből értéket állíthatna elő, ez az érték a táplálékunk, a hús. Állatainak takarmányozásában a magyar paraszt évszázados tradíciója épülhetne ezzel újra, megteremtve egy egészségesebb kapcsolatot város és vidék között, ember és természet között. Tudom ám, hogy az állattartás egyéb költségeket is jelent a takarmányon kívül, de most maradjunk gondolatban ennél a kérdéskörnél. Fogadjuk el, hogy a többire is nyilván van valamilyen megoldás.
Nem hiszem, hogy ezt a hulladék-újrahasznosítási kapcsolatot nagy távolságokon át is lehet működtetni, de ha csak azt a lakótelepet veszem alapul, ahol élek, annyi háztartást találok, mint egy kisebb városban. És a közelben biztosan találok sertéstartó, nyúltartó, baromfitartó gazdát, vagy olyat, aki egy ilyen együttműködést kihasználva vállalná az állattartás feladatait. Ha jobban belegondolunk, ez a rendszer még munkahelyteremtésre sem rossz lehetőség.
További visszacsatolás is lehetséges ebben a rendszerben. A szinte ingyen takarmányozott állatok húsát a megszokott áruházlánci áraknál olcsóbban vehetnék meg azok, akik a rendszerben egymással együttműködnek. Amikor szövetkezetekről beszélek, akkor nem a hajdani szovjet típusú SZMGTSZ rendszert értem alatta. Azt viszont végre észre kellene vennie az embereknek, hogy csak összefogással tudnak hatni az őket körülvevő világra. Akár a politikai vagy gazdasági környezetről beszélünk, az érdekérvényesítés csak úgy hatékony, ha biztos alapokról indul, széleskörű a támogatottsága és elfogadottsága, ráadásul határozott elképzelésekkel, „üzleti tervvel” halad a kitűzött célok felé.
Most innen nem akarok huszárvágással a már annyiszor emlegetett széleskörű társadalmi támogatottságról beszélni az alakulófélben lévő Bajnai kormány kapcsán, csak megjegyzem, arra az értő és önmagáról gondoskodni akaró összefogásról beszéltem akkor is, amiről most.
Magyarország olyan mezőgazdasági potenciállal és szabad kapacitással rendelkezik, amit az Uniónak nem érdeke támogatni. Ha a magyar gazdák nem fognak össze, hogy saját érdekeiket érvényre juttathassák, akkor hazánkban hamarosan megszűnhet ez az évezredes hagyományokra épülő iparág. Ma sokan úgy érzik, hogy kiszolgáltatottak a nagy felvásárlókkal és a multinacionális kereskedelmi láncokkal szemben, és ebben igazuk is van. Ma egyedül próbál életben maradni a Józsi, akinek sertéstelepe van, a Béla, aki tehenet tart, a Mari néni, aki tejtermékeket állított elő régen. Pista bácsi meg már régen kivágatta barackosának nagy részét, a maradékot meg elhordták tűzifának a … igen, elhordták.
Amikor ezek az emberek egyenként kapálóznak az életben maradásért az utolsó szalmaszálakba, akkor talán csak a nyilvánvalót nem veszik észre. Érdekközösségeket kell létrehozni. Olyan szervezeteket, mint annak idején a nagybirtokok voltak, vagy amiről eredetileg a TSZ szólt. Eredetileg mondom, és végre fel kell ébredni. Ez az állam már nem védi meg polgárai vélt, vagy valós érdekeit. Azt mindenkinek magának kell megtennie úgy, ahogy képességeiből vagy tehetségéből futja. Ma az összefogás szónak rossz íze van, kommunista emlékek tolulnak fel, és közben elsikkad a nyilvánvaló. Össze kell fogni!
A kilencvenes években úgy döntött az ország, úgy döntöttünk mi mindannyian, hogy véget vetünk az állami „gondoskodásnak”. Végre meg kell érteni, hogy ez azt jelenti, többé nem várhatja el senki, hogy az állam a hóna alá nyúljon. Az persze joggal felháboríthatja a polgárt, ha ennek ellenkezőjét látja kormányközeli vállalatok és vállalkozók esetében. Amikor „mutyit” lát. Ez ellen is csak a széleskörű összefogással lehet(ne) véget vetni. Ez az összefogás független világnézettől, vallástól és politikai nézettől. Persze feltételez egy összekötő érdeket mégis, ez pedig az életben maradás.
A piacon nincs jobboldali bélszín, liberális uborka, szociáldemokrata csirkecomb és konzervatív hagyma. Van viszont áru, eladó, vevő, kereslet és kínálat. És van igény a jó minőségű magyar termékekre a multiszeméttel szemben. Csak összefogás nincs ennek az igénynek a kielégítésére, ami egyébként a saját életben maradásuk igényét is kielégíteni, hiszen vásárlót találnak a portéka mellé.
Ehhez persze kell(ene) a józan paraszti ész, vagy a jól megszervezett és értékes oktatás. Hát igen, ha az iskolákból fél-analfabéta, értéktelen tudással teletömött fejű de rendkívül önérzetes viszont minden más értékektől mentesen szocializált fiatalok kerülnek ki, akkor őket nehéz gondolkodásra ösztönözni, pláne nehéz elvárni tőlük az értelmes, összefüggésekben gondolkodó világlátást.
És még hány olyan terület van az országban, ahol ma azért nem tudunk eredményeket felmutatni, mert nem hisszük el, hogy lehet másként is csinálni. A mezőgazdaság csak egy, bár kétség kívül talán az egyik legnagyobb hagyománnyal rendelkező ágazat a hosszú listából.
Utolsó kommentek