Sokan azt gondolják, hogy a parléamentarizmus úgy kapcsolódik a pártrendszerhez, mint a Szent Korona tana a királysághoz. Tévednek.
A magyar parlamentarizmus kezdetén a választó és választhatók köre jelentősen szűkebb volt, mint napjainkban. Vagyoni és társadalmi helyzetből eredő jogok voltak ezek. A közösségben betöltött szerepe határozta meg az egyén választójogát.
Parlamentarizmusunk kezdetén a jelöltek, később válaszott képviselők nem pártpolitikai érdekek mentén csoportosultak, hanem a képviselt régiók és térségek ügyeinek elérése érdekében eseti egységeket szerveztek. Ilyen alapon jött létre két jelentős alakulat, a felirati és a határozati párt 1861ben.
Az 1859-es Piemont elleni vereség után Ferenc József számára világossá vált a Habsburg Birodalom modernizálásának szükségessége. Ennek jegyében került sor Alexander von Bach birodalmi belügyminiszter menesztésére. 1860 októberében az uralkodó kiadta az abszolutisztikus, föderalisztikus és alkotmányos elemeket ötvöző Októberi Diplomát, majd 1861 februárjában a centralisztikus Februári Pátenst. A császár e dokumentumok elfogadtatása érdekében 1861. április 6-ára Budára összehívta az országgyűlést.
Az országgyűlés mindkét dokumentumot egységesen elutasította. Tagjai között ugyanakkor vita alakult ki arról a kérdésről, hogy az uralkodónak szánt választ a hagyományos felirati formában véglegesítsék, vagy - arra való hivatkozással, hogy az ország törvényei szerint Ferenc József hivatalosan nem Magyarország királya - ünnepélyes határozat meghozatala után az országgyűlés mondja ki a maga feloszlatását. Az előbbi nézetet a Deák Ferenc vezette Felirati Párt, míg az utóbbit a Teleki László vezette Határozati Párt képviselte. (w)
Mára ez gyökeresen megváltozott. A választás és választhatóság állampolgári (felelősség) jog. Nincs előírás vagy jogszabály, amely eredendően a születésnél fogva korlátozná e jogait bármely Magyar állampolgárnak. A korlátozás kizárólag bírói döntés lehet, mely a polgárt -nevezzük elítéltnek, megfosztja a közügyek gyakorlásától egy időre.
A politikai választások ma az átlag fogyasztónak (választópolgár) nem jelentenek többet, mint egy jól megtervezett üzleti kampány. Marketing, tehát jól hangzó blöffök, amik a vélt vagy valós igények kielégítésére, egyes közösségek elvárásaira építenek. Az ígéretek messze elrugaszkodtak a racionalitástól. Ezt láthattuk 2002ben és 2006ban is.
Ma a választópolgár nem a saját, vagy a közösség érdekeire van tekintettel a szavazáson, hanem egy országosan (és itt ne menjünk tovább, bár lehetbne!) irányított érdekrendszerre, amely azomban már nem a választók egyéni érdekeit, hanem a közös képviseleti szerv -a párt érdekeit tükrözi. Szerencsés esetben persze a párt és az ország érdekei megegyezőek is lehetnek.
Magyarországon közvetett népképviseleti demokrácia, és többpártrendszer van. Ez azt jelenti, hogy a megválasztott parlamenti pártok egyike, vagy több párt közösen megbízást kap a Köztársasági Elnöktől, hogy felállítsa kormányát, kinevezze a Miniszterelnököt és megkezdje az ország irányítását. Az eskütételek után hivatalosan is megalakultnak tekinthető az új parlament és a kormány. A parlament az összetételének figyelembe vételével megalakítja a saját felügyeletei szerveit, az egyes állandó bizottságokat. A választásokat követően megtörténnek a kulcspozíciók kinevezései és elkezdődik a konkrét munka. A köztársasági elnök személyére, amikor hivatali ideje lejár, a pártok tesznek javaslatot, melyet konszenzus útján a parlament fogad el.
Beszéljünk a pártokról is néhány szót. A közös elvek mentén felsorakozók szervezeteket (pártokat) alakítanak, amelyek működését alapszabályzattal határozzák meg. Ebben az alapszabályban és ettől függetlenül is, meghatározásra kerül az a közös vezérlő elv, amely a szervezet tagságát együtt gondolkodásra és közös cselekvésre buzdítja. A szervezet célkitűzéseit aktivistái útján (illetve anyagi tehettségétől függően különféle médiumokban) hirdeti, azok megvalósításához erkölcsi és anyagi támogatókat keres, miközben a politikai, gazdasági és társasági közéletben kiépített csatornáin keresztül is a rendelkezésére álló módokon a célkitűzések elérésére törekszik.
Elvben az érdekérvényesítő képesség a képviseltek (párttagopk és szimpatizánsok) érdekeinek összességéből fakad, de a valóságban az egyéni érdekek és elképzelések már nem jelennek meg a szervezeten kívül, legfeljebb a belső vitákon, fórumokon (pártfegyelem). Az érdekképviseleti szervezet célja épp az, hogy kifelé egységes álláspontot képviseljen -a célokkal összefüggésben mindenre kiterjedő kommunikációt alakítson ki.
Az alapvető problémák épp ebből a rendszerből adódnak. A politikai csoportosulások, legyenek azok pártok vagy szervezetek, elsődleges céljuknak a hatalomrakerülést tartják, minden egyéb célkitűzés ennek van alárendelve. Arról nem is beszélve, hogy bár két választópolgár gondolkodhat hasonlóképpen, magáénak vallhatja ugyanazokat az értékeket, érdekeik mégis gyökeres ellentétben állhatnak egymással pusztán a társadalmi státusuktól, élőhelyüktől vagy foglalkozásuktól függően.
Egyéb problémákat is látok a jelen rendszerben, amire nem ad megnyugtató választ a gyakorlat. A képviselőkről kialakított általános vélekedés szerint azok nyégyévente egyszer fordulnak különös tekinettel a választók felé, amig azok be nem juttatják őket a képviselő testületbe. Ugyanakkor a törvényes rend és a kialakított gyakorlat értelmében a megválasztott képviselőket visszahívni nem lehet. Így közvetlen felelősséggel nem tartozik a képviselő az általa képviselt régiónak és választóinak.
Ezzel együtt kell vizsgálni azt a kérdéskört is, hogy mi a pártok elsődleges célja. A pártok és más jelölő szervezetek elsődleges célja a parlamenti küszöb elérése által az országgyűlésbe minnél több képviselőt delegálni. Ne feledkezzünk el azokról, akik az országos és területi listákról nem egyéni megmérettetés útján jutnak a parlamentbe.
Az utóbbi két gondolatot együtt figyelve felmerül a kérdés: Amennyiben sem felelősséggel nem tartozik a képviselő (párt), sem az érdekei nem egyeznek a választópolgár érdekeivel, úgy mégis mi tartja életben a pártrendszert magyarországon?
A válasz rendkívül egyszerű: Az anyagi támogatások rendszere és a politikai marketing!
- A kimódolt kommunikációs stratégia, amely a választópolgárok (értsd: nemzet) felelősségét négy évente egyszer igényli,
- amely a választó veleszületett bölcsességét vagy egyszerűen józan ítélőképességét, elnyomva hirdeti önnön nagyságát,
- amely a közösség (látszólagos) erejével (vissza)élve a saját céljai elérésére törekszik,
- és végül, de nem utolsó sorban amely a civil kezdeményezéseket elnyomva kizárólagosságra törekszik.
Napjaink politikai harcaiban azt figyelhetjük meg, hogyan igyekeznek a rivalizáló pártok egymás jelöltjeit lejáratni, azok hitelességét valós és koholt vádakkal szétzúzni. Erről szólnak a kampányanyagok ahelyett, hogy a jelen problémáit miként kívánják megoldani.
Az álatlánosságokban megfogalmazott választási ígéretek tulajdonképpen üres elvek puffogtatása, miközben a nemzet végzetesen megosztottá válik. Ma nem látok olyan politikai képződményt, amely a nemzet egységesítésére törekedne. Nem látok olyan ígéretet, amely ha burkoltan is, ne más pártok ígéreteivel hadakozna. A sok bába között elvész a kisded. És ez a kisded most a létünk, a megmaradásunk, a jövőnk.
Napjainkat anyagi, erkölcsi és morális válság jellemzi. Bár határozott elképzelésem van arról, kik és hogyan okozták e válságo(ka)t, mégsem látom járhatónak azt az utat, ha kizárólag a felelősséget emlegetjük. Helyre kell állítani a jogrendszert, ahol kell, kiigazítani, de alapvetőnek azt tartom, hogy végre rendezzük az alkotmány kérdését. Számomra márpedig az alkotmány kérdése egy a Történelmi Alkotmány helyreállításával.
Számomra a járható és jövőbe vezető út az, ha ebből a látható és érezhető zsákutcából visszafordulunk és végre kimegyünk. A jövőt csak úgy építhetjük, hogy előbb rendbehozzuk az alapokat, kijavítjuk a repedéseket, külömben ugyanilyen ingatag viskót építünk csak fel egy erős vár helyett. Ez az erős vár pedig szerintem nem más, mint a királyság intézményének és vele a Szent Korona tan jogának helyreállítása.
Szükségesnek látom ugyanakkor a parlamentáris demokrácia újraértelmezését is. Jelen helyzetünk bizonyítja legékesebben, hogy a társadalmi (civil) ellenőrzés hiánya miként jelentkezik az elszabadult politikai indulatok hevében. Szükségszerűnek látom, hogy újra fogalmazva, de visszaállítsuk a kétkamarás parlamentet. Ez a civil szféra ellenőrző szerepének legjobb, leghatékonyabb formája. Ezzel egyidejűleg az elavulttá vált mentelmi jog intézményét is át kell vizsgálni, hogy többé ne lehessen köztörvényes bűnügyek elöl azok mögé bújni.
Ujra kell fogalmazni a közjogi méltóságok hatásköreit és felelősségét, akár vagyoni felelősséget is megállapítva. Át kell értelmezni a képviselői felelősséget, és meg kell teremteni az alkotmányos lehetőségét annak, hogy a rosszul teljesítő, tehát az érdekeket rosszul képviselő küldöttet választókerülete, választópolgárai, a betöltött pozíciótól függetlenül visszahívhassák!
Ma a megmaradásunk zálogát látom egy a politikai intézmények fölött álló királyi hatalomban, amely mindenkor kifejezi a Magyar nemzet (pártok és politika feletti) egységét és oszthatatlanságát. Mert kortól, nemtől, társadalmi pozíciótó, vallástól de származástól is függetlenül mind a Szent Korona alattvalóiként vagyunk Magyarok, ahogy az elmúlt ezer évben mindig is azok voltunk itt a Kárpát medencében.
Utolsó kommentek