Számomra felvetődik néhány kérdés az elnökséggel és magával az Unióval kapcsolatban is. Nyilván nem árulok zsákbamacskát azzal, hogy nem vagyok EU párti. Sőt kifejezetten ellenzem (ezt) az Uniót. Ellenben, ha már benne vagyunk, sőt fél évig elnököljük is az Unió tanácsát, használjuk ki hazánk érdekében.
A Magyar elnökség olyan kérdéseket vihet(ne) be az Euba, amiket eddig kínosan kerültek a művelt nyugaton. -Nem fog bevinni, de vihetné. Kezdjük a számomra legégetőbb kérdéssel, az igazságos határrevízió. Ebben a kérdésben nem (sem) tudok másból kiindulni, mint a Szent Korona egyik sarkalatos kitétele: Jogtalanság jogot nem alapít!
Trianon olyan bűne Európának, amivel egyszer csak szembe kell(!) néznie. Mi lehetne jobb alkalom erre, mint a soros elnökség? Olyan riposztok, mint a revízió korszerűtlen gondolat, vagy hogy a múltat hagyni kellene végre begyógyulni, nem adnak választ a kérdésre. Ráadásul bűzlenek is. A határok sérthetetlensége épp napjainkban olyan érv, ami légneművé vált. A volt Szovjetúnió utódállamairól csak azért kell szót ejteni, mert néhány újonnan alakult állam ma már az Unió tagja, van ahol az Euró hivatalos fizetőeszközzé vált. De beszéljünk Jugoszláviáról, Csehszlovákiáról. Hol vannak már ezek a szintén Trianoni képződmények? Nem is szólva az újraegyesült Német államról.
Hasonlóan számottevő kérdés az európai egyenlőség! Magyarország minden polgára másodrendű Uniós polgár. Hazánkat az utóbbi évtizedekben gazdaságilag kizsákmányoló multinacionális vállalatok nyereségüket tehermentesen vitték ki az országból. Ahol 10-20 ezer embernek munkahelyet teremtettek, ott a lábnyomukban megsemmisült a hazai gazdaság és termelés. Így az egyenleg máris nem olyan szép, mint azt a különadók ellen tiltakozó nagyvállalatok lefesteni igyekeznek.
Minden Magyarországon munkát végző állampolgárt kizsákmányolt és megnyomorított a kialakult gazdasági helyzet. Aki Magyarországon bérből él, az harmad, ötöd akkora életszínvonalat képes legfeljebb megteremteni, mint hasonló munkakört betöltő nyugateurópai "kollégája".
Újabb létfontosságú kérdést nyit az előző téma: Hazánk mezőgazdaságát azért kellett leépíteni, hogy a külföldről érkező, agyontámogatott és emberi fogyasztásra kevéssé alkalmas ipari hulladék felvevőpiaca lehessünk. Ezért támadják magukat független környezetvédőnek nevező csoportosulások a hagyományosan jó minőségű és lássuk be, ma már utolsóként létező mezőgazdasági ágazatok működését.
Soros elnökségünk alatt fel kellene vetnünk a mezőgazdasági termelés megújításának kérdését, a lokalitást a globalitással szemben. A helyi gazdák ösztönzését és védelmét az őket elárasztó és dömpingáraival, tisztességtelen kereskedői magatartásukkal tönkretevő kereskedőláncokkal szemben. A termőföld és a hagyományos termelés értékeinek védelmét a kétséges eredetű és kizárólag támogatásokkal árúképes szeméttel szemben. Minden embernek joga van az egészséges és megfizethető, jó minőségű, lokális élelmiszerekhez.
Ha már a jogokról beszélünk. Minden embernek joga van a méltósághoz, közbiztonsághoz, egészséghez, és a szabad élethez. De senkinek nincs joga saját életét tudatosan és következetesen mások kárára élni. Mindenkinek joga van saját kultúrájának szabad gyakorlásához. De senkinek nincs joga az együttélés alapvető szabályait áthágva másokat fenyegetni, vagy veszélyeztetni. Mindenkinek joga van hitét szabadon gyakorolni, de Magyarország keresztény gyökereit nincs joga senkinek megkérdőjelezni. És a méltósághoz való jogot a gyermekeknek is biztosítani kell. Hagyományos értékeinken alapuló, európai polgárhoz méltó neveléssel a családban és a közösségi életben egyaránt. Ahogy családi körben, úgy a közösségi létünk terei a valóságban és a virtualitásban sem lehetnek helyszínei a félelemkeltésnek, a gyűlöletnek, a kirekesztésnek és az emberhez méltatlan viselkedésnek.
A jövő felnövekvő nemzedékei testi épségének védelme épp olyan fontos feladat, mint lelki egészségük és fejlődésük biztosítása. A tolerancia és elfogadás igénye semmi módon nem lehet eszköze és kiszolgálója az értékrendjükben eltévelyedett, társadalmilag, erkölcsileg vagy más módon elítélhető, vagy megkérdőjelezhető magatartásformák védelmének.
Végezetül fel kell(ene) vetnünk, hogy Európa ereje, ahogy hajdan a Kárpát medence és az Apostoli Magyar Királyság -Mária Országának ereje, a sokszínűség volt. Fel kell hívnunk az Uniós tagállamok figyelmét arra a folyamatra, ami a Kárpát hazában zajlott az utóbbi 200 évben, mert most az zajlik egész Európában is. A sokszínűségétől megfosztott, helyi érdekeltségeiben korlátozott, nemzeti(ségi) sajátosságainak megélésében gátolt népek elvesztik önrendelkezésük képességét és jogát, kiszolgáltatottá válnak a nemzetközi tőke hatalmának. Azok is, akik ma látszólag nyertesei ennek a gazdaságpolitikai játéknak.
Németország, Anglia, Franciaország ma még biztosnak tűnő, stabil gazdasággal bírnak, de ezek az országok ma jövedelmük nagy részét kizsákmányoló multinacionális vállalatok révén szerzik Európa peremvidékéről és amig tehetik ázsiából.
Azomban nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy a világ legnagyobb befektetője felvásárolta már az Egyesült Államok adósságát, és elkezdte bekebelezni Európát is. A közelkelet olajtartalékai hamarosan kimerülnek, így az olajjal együtt a gazdaság dollár alapú elszámolása is lassan a múlt ködébe vész majd. A ma agresszív befektetői csoportjai hamarosan szemközt találják magukat az újonnan alakuló gazdasági világhatalommal, Kínával. És a találkozás sem a közelkeleten, sem ázsiában nem lesz olyan forró, mint Európában.
Bizonyára van számtalan elsőrendű kérdés a cigányság felzárkóztatásával kapcsolatban, vagy a csatlakozási tárgyalások levezénylésében. Mégis vannak fontosabb kérdések! A jövő gazdasági kihívásait csak egy egységesen erős európai államszövettség képes felvállalni. Nevezzük EU-nak, vagy másnak, a tények makacs dolgok! Már pedig minden szövetség pontosan olyan erős, mint a leggyengébb tagja -erről nem szerencsés megfeledkezni. Az ütközőzóna addig képes felfogni a támadásokat, amig a maga erejéből bírja. A tatárjárás, a török hódítás nagyhatalomba ütközött a kárpátok gyűrűjében. Azokon a végvárakon akadtak fenn, amiket nyugati szomszédunk, a felvilágosult Ausztria számolt fel a Rákóczi szabadságharcban.
Napjaink védműveit, a gazdasági erősségeinket pedig a liberális Francia és Angol összefogás döntötte romba a Trianoni diktátummal, majd pecsételte meg sorsunkat az Egyesült Államok, Anglia, Szovjetúnió világosztó jaltai egyezménye. Az utóbbi húsz év rablókapitalizmusa pedig feltette a pontot az "I" re. A mai világ államok feletti gazdasági hatalma nem törődik a fizikai áldozatokkal. Befektet és nyereséget von el. Pénzt von ki a gazdaságokból, saját túlélésének biztosítására. Hol többet, hol kevesebbet, amennyit a környezete megenged.
A történelmi helyzet ma sem más, mint Dzsingiz Kán idejében. A fenyegetés keletről jön, amit vagy képes lesz Európa feltartóztatni a Kárpátokon, vagy államszövetségestül, liberalizmusostúl, euróstól válik Kínai gyarmattá. Látjuk, hogyan élnek Ujgur rokonaink Urumcsi kínai tartományban, vagy Hun rokonaink a szebb napokat megélt Tibetben.
A kínai gőzmozdonyt már befűtötték Amerika és Európa adósságállományával. Nem is beszélve az egyedül fejlődőképes és növekedést mutató kínai gazdaságról. A lenyűgözően hatalmas dömpingtermelés ócska, piacos kacatjaival, márkás termékek hamisítványaival, gyorsbüféivel nem lehet felvenni a versenyt egy végletekig liberalizált és mesterségesen legyengített gazdasági környezetben. Minden gazdasági hatalom addig terjeszkedik, amig a befektetés kisebb, mint a remélt hozam. Már ma fel kellene készülnünk Kína méltó fogadására. Ugyanis nem mindegy a saját és Európa jövőjét tekintve, hogy kereskedelmi partnere, vagy lefegyverzett gyarmata lesz a kínai szuperhatalomnak.
Utolsó kommentek