Magyarnak lenni büszke gyönyörűség?
Az biztos, hogy nagy szent akarat kell gyönyörűséget találni ma Hazánkban. Nem azért mert nincs, nagyon is van... De hiába van, ha belengi valami kellemetlen illat a legszebb gyönyörűségeket is. Néhány évtizeddel (évszázaddal) ezelőtt a magyar őstörténetgyártás ipari méretekben folyt a Talleyrand-i gondolat mentén (Régi szokásuk a magyaroknak, hogy felnéznek nagyjaikra, és büszkék a múltjukra. Vedd el e nép múltját, és azt teszel velük, amit akarsz!). Ma azok gyártanak őstörténetet, akik magukat igaz magyarnak mondják. Ez a nemes(?), de ostoba buzgalom többet árthat, mint a nyilvánvalóan tarthatatlan finnugorista őstörténet.
Az augusztus huszadikai ünnepen sétáltunk a fővárosban. A budai rakparton kifejezetten erős "nosztalgia" fogott el. Nem az a kellemes, amikor felidéződnek a legszepp pillanatok, érzések. Nem! A gyerekkorom május elsejei felvonulásai jutottak eszembe, ahogy a Lánchíd rádió adása szólt az ízek utcájában. Pestről menet a Lánchídon megcsodáltuk a negyvennyolcas csapatzászlót, a rakparton pedig a Szent István napi kenyérért és az ország tortájáért sorban állókat. Nagyjából ennyi is volt a rendezvény. Az úttesten vagy a rézsűben hevenyészett összeállítású sörpadokról a szél hordta a jó minőségű, gondolom drága ünnepi prospektust -térdig jártunk benne. Este tűzijáték, ahogy szokott. és másnap -szintén ahogy szokott, a kocsmapolitikai kutatóintézeti eszmecsere: Drága volt, rossz volt, fordították vola (...) ezt ki-ki a maga ízlésének megfelelően kiegészítve folytathatja a gondolatot.
Szentkoronás ünnepségek
Nemzeti oldalon természetes a Szent Koronát egyes szám harmadik személyben említeni. Ez számomra is természetes, hozzá megkockáztatnám még a ma avétosnak tűnő "Ö felsége" kifejezést is. Az viszont érthetetlennek tűnik, hogy mindenféle rendezvényeken hurcolják a Szent Korona másolatát. Teljességgel idegen a Szent Korona személyiségétől az efféle bánásmód. Az ugyanis beavató korona, amit évente négy alkalommal ellenőriztek a Szent Koronára felesküdött őrök, egyébiránt akkor került elő páncél rejtekéből, amikor a királyt beavatták (megkoronázzák). Ehhez képest ma az eredeti(?) az országház több tonnás és több ízben már leszakadt óriási csillárja alatt pihen, és szinte minden aratóbálon és népi ünnepélyen ott viszik az amúgy szép másolatokat bíbor párnán a cifra koronaőrök. Ilyen szokás soha nem volt!
Panem et circenses
Legszebb, amikor az állami ünnepségeket drágállók a "cirkuszt kenyeret" latin bölcsességgel jönnek. Számukra cirkusz a rendezvény és kenyér az ára. Miközben a nemzet költségvetésének elenyésző részét kitevő ünnepi költség a havi fizetéssel összevetve talán kiver néhány biztosítékot, eszébe nem jut a morgolódónak az államadósság, annak mértéke, alakulása és leginkább nem a természete. A "mi mindenre fordíthatták volna az árát" pedig jó csont, addig sem azon rágódik a honpolgár, hogy hová lett az állam, közvetett módon az Ő meg az Én, a Mi vagyonunk.
Nem szállot fel a páva
Ami betetőzte a huszadika óta érlelődő gondolatot, az egy mai hír a Blikkre hivatkozó indexen. Röviden: nem száll fel a páva, nehogy megsértődjön Páva... Már csak azt nem értem, ha nem olvasom a Blikket, minek olvasok el egy Blikkre hivatkozó cikket?
Utolsó kommentek