Retorikai petárdák között lavírozva, avagy az ellenországi évértékelő

Érdekes korban élünk, csak rosszabb ne legyen! Az út lehet hosszú, itt-ott meredek is, mi majd becsatoljuk az öveinket! Azt tudjuk, hogy a lónak állt kormány húz, de azt nem tudjuk, kinél van a gyeplő. Nagyratörő céljaink nincsenek –sokan nem vagyunk már „euralkoholittasak”, de azt látjuk, hogy a kis céljaink elérését is gátolja valami.

A felnőtté válás útján meg kell tanulnunk célokat kitűzni, és el kell sajátítani a képességet, hogy azokat meg is tudjuk valósítani. Meg kell tanulni szembe nézni a konfliktusokkal, mert megoldani azokat, csak úgy tudjuk. A felnőtt lét szükségszerű velejárója, hogy szembe merünk, és szembe akarunk nézni a gondokkal, bajokkal. Nem szeretjük, ha akár jóindulatú gondoskodástól vezettetve is, de eltakarják szemünk elől az igazságot.

Mert eltakarják, ebben biztosak vagyunk. Van politikus, akik titkolja ezt; és van, aki nyilvánosan bejelenti: „… Amikor a mai előadás előtt megkérdeztem a feleségemet, miről beszéljek, csak annyit válaszolt, mondj el mindent. Mondtam neki, hogy abból baj lesz! [–nagy taps]… Szerencsére persze „minden” nincs, különösen nincs egy óra alatt…” Ezek még az egyel ezelőtti évértékelő bevezető gondolatai Orbán Viktortól.

Azt mindenki tudja, hogy a politikai színjáték nem az, amit abból mi látunk, vagy amit abból nekünk elmondanak. A tapsot nem értem. Az rendben van, hogy tudjuk, hogy ők tudják, hogy mi tudjuk. Egyébként dehogy van rendben! Ahogy az sincs rendben, ha nevetve közlik is velünk, hogy úgysem mondunk el mindent. Mert aki nem mindent mond, az kevesebbet mond, mint ha semmit sem mondana.

Értékelésből mostanában van bőven, értékelt Gyurcsány "El lehet innen menni" Ferenc is, aki köszönte szép’, hogy „sokan vagyunk, de legyünk egyel többen” elmentek meghallgatni őt, amint megtartja a Harmadik Magyar Köztársaság nekrológját, egyben a Negyedik Magyar Köztársaság kortes beszédét.

Az elnevezésekkel is baj van! A huszadik században volt az országban néhány közösség, ami társaságként definiálta magát.

1. Károlyi Mihály, 1918. november 16. Köztársaság
2. Garbai Sándor, 1919. március 21. (tanács)Köztársaság
3. Tildy, Szakasits, 1946-1949 Köztársaság
4. 1949-1989 (nép)Köztársaság
5. 1989- Köztársaság
6. (?) 2006-2009 Gyurcsányi Pszeudodemokratikus Köztársaság
7. (?) 2009. április 14. - 2010. május 29. az illegitim Bajnai kormány illegitim Köztársasága
8. (?) 2010-11 Alkotmányozó (átmeneti) Köztársaság
9. (?) 2011 Alkotmányos Köztársaság

Volt nép~, és tanács~, de abban megegyeztek, hogy magukat köztársaságként definiálják. A Károlyi féle állam négy hónapját nem lehet jó szívvel köztársaságnak nevezni, hiszem saját maga hazaáruló volt; akitől a hatalmat elvben kapja szintén hazaáruló. Mégis, a számolásban ez szokott elsőként szerepelni. Számomra érthetetlen, hogy miért!

A tanácsköztársaság a legvéresebb diktatúra volt, amit valaha az ország látott.

’49-ben az oroszok vetettek véget a háborúból kimászni igyekvő ország demokratikus fejlődésének, a maguk 1918-as mintára készült államszervezésével és a hozzá írt, szintén ’18-as mintára készült alkotmánnyal. Mindenesetre ez lehetne a sorban a második, valójában az első igazi köztársaság, ha Szakasits nem csúszott volna simán bele a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöki székébe. Ez ugyanis némileg árnyalja az elvben szép köztársaság ideáját.

A Rákosi, később Kádár nevével fémjelzett időszakok szintén diktatórikusak. ’56 még nem volt olyan nagyon régen! A megtorlás, ugye? Ne pufajtalankodj Gyula! –aki a harmadiknak nevezett köztársaság második kormányának vezetője lehettél (hogyan?)!

’89-ben, a harmadiknak nevezett köztársaságnak az állampárt, akarom mondani a pártállam vezetői csapták össze, még mindig a 18-as szovjet alkotmány mintájára készült, 49/XX. törvény alapján, Magyarország új, ideiglenes Alaptörvényét, amit 2012. január elsejei hatállyal váltott fel a legújabb magyar alaptörvény. Most akkor hány köztársaságunk is volt eddig?

Ígérem, hogy Gyurcsány „el lehet innen menni” Ferenc évértékelőjének további ízlelgetése közben nem fogok ekkora kitérőket tenni, de ezt a kérdést érdemes volt átnézni, még ha felületesen is. Tehát adva van nekünk a mi szeretett Fletónk, aki nem átall kiállni újonnan verbuvált pártja elé, hogy bármit is értékeljen.

Akkora bajban vagyunk, hogy ilyen bajban még soha nem voltunk, de ne elégedjünk meg azzal, hogy a Viktátor a hibás! A rendszerváltáskor újrafogalmazott, köztársaságpárt egy nyugatos parlamentarizmus mellett kötelezte el magát. Úgy tűnik, a bukott miniszterelnök amerikás akcentussal republikánusnak öltözött. Innen már nem sok van hátra, hogy nyilvánosan felvegye a helyes szabadkőműves köténykéjét is.

Megtudhattuk, hogy a köztársaságpártiság, akarom mondani az újsütetű magyar republikánus párt a nemrég elhunyt Csurka őrült eszméivel áll szemben. Olyanokkal talán, mint a nemzet, amit végképp eltörölni igyekszik a magyar liberalizmus azóta, ahogy létrejött. De megtudhattuk azt is, hogy néha Antall miniszterelnök Úr tudta mi a dolga. Ma már mi is tudjuk, az volt a dolga, hogy sima átmenetet engedjen a megszámlálatlan közvagyonnak, hogy a Gyurcsány félék kezébe, mint magántőke vándoroljon.

A harmadiknak nevezett köztársaság első miniszterelnöke fogalmazott így: tetszettek volna forradalmat csinálni! Nem csináltunk. Csendben nézte az ország, ahogy hónapok alatt eltűnik az állam vagyona, miközben magántulajdonná válik a köz tulajdona. Aztán éveken át azt néztük, ahogy eltűnnek a gyárak, ahogy elillannak a munkahelyek, szertefoszlanak álmok és remények. Bedőltünk a nyugat csábításának és nem vettük észre, hogy a jövőnket lopják el.

Veszélyben van a köztársaság! Azt hiszem, hogy a bukott miniszterelnök húsz évvel elkésett, hogy a megállapítása időszerű legyen. A köztársaság valóban elbukott, de nem 2010.-ben, hanem 1990.-ben, 1994.-ben, végül a demokrácia romjait is eltüntette az éppen regnáló kormány 2006.-ban. Rémlik még, hogy hazudtak reggel, éjjel meg este? A köztársaság elbukott! Helyette közel húsz éve, egy rabszolgatartó társadalomban élünk.

Vigyázó szemünket Párizsra vetettük. 1989.-ben a konzervatívokat, liberálisokat, szocialistákat és szociáldemokratákat egy híd kötötte össze. Bizánc és Párizs közt a komp-országot Párizshoz kötöttük. Hová is tekinthettünk volna, ha nem épp oda, ahonnan Trianoni kereszt is jött?

A diktatúra súlya alól fellélegző országról hallhattunk a bukott miniszterelnöktől, a ’90-es alkotmányról, ami a demokrácia akkori csúcsa volt. Azt nem emelte ki beszédében, hogy ennek az alkotmánynak minden betűjét betartva rabolhatták ki az országot. Ez az alkotmány szabadsággal kecsegtetett. Hamar kiderült, hogy egyenlőséggel nem. Vannak egyenlőbbek, akik mintha szabadabbak is lennének. A polgári világ csökevényeit a szabadság alá kell rendelni, ez az az eszme, ami köré országot lehet építeni –legalább is Gyurcsány Ferenc szerint.

Hallottunk a méltóság védelméről, gondolom a meleg büszkeségre érthette. Szabadság, tolerancia, szabad identitásválasztás, másság, Andrássy úti fuck… ez a gyurcsányi demokrácia Alfája és Omegája. Hallhattuk, hogy a vagyon kötelez, fent több felelősség, lent több lehetőség. Talán ezért van az, hogy az előző rezsim eminenciásai ellen sorban indulnak a gazdasági bűnvádi eljárások. Felelősségből addig sokat nem mutattak, itt az ideje most!

Mikor a határon túlikról beszélt, kinyílt a bicska a zsebemben. Ki volt az, aki 2004. december ötödikét megelőzően 23 millió románnal riogatott? Miféle felelősségvállalásról mer egyáltalán beszélni az imádott franciái által, Trianonban elszakított magyarokkal szemben? Mit karattyol ez itt?

A beszéd folytatódik. Ma az ország kirekesztő, fél az idegenektől, egyszersmind megveti azokat. „Ellenmagyarországról” beszél, ahogy ideológiai elődei ’56.-ban ellenforradalomról. Nincs kétségem afelől sem, hogy újra a tömegbe lövet, amint teheti. Ezúttal talán nem könnygáz gránátokkal, nem gumilövedékekkel, hanem éles lőszerrel. Orbán ellenmagyarországáról beszél, ami nem képes együttműködni Brüsszellel, pedig Brüsszel nem büntet, csak jó útra akar terelni bennünket. Orbán ellenmagyarországa fenyegető… Ebben mondjuk lehet valami! Még elkezd terjedni a nemzeti karakter igénye a többi országban is, ami a birodalom szemében halálos bűn! Ahogy Gyurcsány szemében is az lehet.

A félelem országának sötét Viktátorát festi le, akinek a szemében a szegénység bűn… Arról a szegénységről beszél, amit az elhibázott gazdaság és nemzetpolitika elmúlt nyolc, valamint elmúlt húsz éve hozott létre. A nyolcvanas évek végén, gyerekként azt hallottam, hogy 50 évvel vagyunk lemaradva. Húsz év alatt sikerült a lemaradásinkat 100 évre tolni. Bár abban ma már egyáltalán nem vagyok biztos, hogy az akkor áhított nyugatot valóban utol kell-e érnünk. Hogy az akkor áhított nyugat, vajon jó irányba megy-e?

Gyurcsány nacionalista mozgalmak örökösének tartja a többség akaratát. Ilyen a gyurcsányi demokrácia. A kisebbség akarata a többség felett. Közben arról beszél, hogy a mai állam összekeveri az állam dolgát a nemzet felelősségével. Azt sem tudja mi az, hogy nemzet, nem hogy a nemzet felelősségéről volna megalkotott képe. Számára a nemzeti felelősség kizárólag kollektív lehet, amidőn a nemzet fogalmát értők kizárólag fasiszták, a nemzetért tenni akarók pedig aljas nacionalisták.

Szétszakított országról beszélt a volt miniszterelnök. Azt elfelejtette megemlíteni, hogy épp ő maga szakította ketté végleg az országot a böszme beszéddel, és amit akkor bevallott –bár mindenki tudta addig is. Közben arról vizionál, hogy nem Orbánt kell legyőznie, de a polgári sokaságot kell meggyőzni arról, hogy újmagyar republikánusok, akiknek az élén, a negyedik magyar köztársaságot megalapíthatja. Mert ma háborúban él az ország.

De az újabb köztársaságban nem lesz megengedhető a reváns-politika, a kiutasítás, de a mostani vezetőket megelőlegezett bizalommal hazaárulónak nevezi, és leváltásukról gondoskodik majd. Ellenben azt megtanulta (?), hogy az átok visszaszáll a fejére. Újra egyesíteni akarja az országot, a megfáradt polgárokat; gyurcsányferencek egyesüljetek! Orbán Viktor rendszert akart váltani és rendszert váltott!

Én úgy látom, hogy Orbán Viktor valamit tényleg váltott, de az nem a rendszer. Talán hangnem és irány, de a rendszer ugyanaz ma is, pedig valóban azt kellene végre le, pontosabban visszaváltani a ’18.-ban, ’45.-ben, ’56.-ban és ’90.-ben kizökkentett útra.

Hallhattunk hazaáruló Magyarországról (?), a szuverenitás és mozgástér jelentette előnyökről és hátrányokról (addig nyújtózkodj, ameddig el nem veszi az EU a támogatásokat!), Észak és Dél Korea kapcsán pedig leckét kaphattunk a vasfüggöny emlékéből. Orbán bűne az, hogy a legvidámabb barakk helyett egy rosszkedvű barakkot épít. Ebben talán meglepő, de egyet tudok érteni Gyurcsánnyal. Még mindig barakkban élünk, és ez kettőjük hibája!

Megveszekedett kormányról beszélt, ami miatt lenézi Európa Magyarországot. A hazug miniszterelnököt is megvetették… Orbán Viktor két szék közti landolásáról is hírt kaphattunk, amikor az európai barátok elvesztéséről, a keletiek meg nem szerzéséről hallhattunk egykori miniszterelnökünktől.

Továbbá megtudhattuk azt is, hogy egy demokratikus választáson szerzett elsöprő legitim hatalommal nem élhet a kormány a választói nevében. Ugyanis a nép akaratának megjelenése a politikában, az maga a demokrácia halála –legalább is Gyurcsány szerint. Azokat a fékeket és ellensúlyokat siratja, amelyek húsz éven át lehetővé tették az ország, a nemzet teljes kifosztását és megalázását. Jogállamról beszél, de a gyurcsányi jog nem igazság.

A gazdaságról is hallottunk. A magyar ipar külföldi kézben van! És nekünk ezt a kezet leginkább megcsókolni kell, hogy legalább bedolgozó bérmunkásként még részesülhetünk a nemzetközi nagytőke kegyeiből. Hogy erre a kézre rácsapjunk, ha már túl sokat markolt, az egy lilberális világban teljességgel elképzelhetetlen!

A gyurcsányi liberalizmus egyéni gyarapodásában az egyenlők közti egyenlőbbek esélyegyenlőségének biztos tudata, és az apró vagyon támogatása garantálja a kényelmet. Se fék, se ellensúly, az csak a boldog szegényeket illeti meg, akikről a jótevő állam holtukig gondoskodik. A 47000 forint cinizmusa annak a szájából igazán arcátlan, aki maga is a legnagyobb nyertesei közt van az arcátlan fosztogatásnak.

Megtudhattuk azt is, hogy a cigányok valójában republikánusok. Még a szó is gyönyörűséges, már mintha azt ejtené ki száján, hogy a romák jakobinusok... A „szegénységbűnbak” az orbáni út erkölcsi romlásának terméke, nem a cigányokat és magyarokat a jövő lehetőségétől megfosztó, egykori privatizátoroké. Mellesleg romák százezrei törik magukat éjjel és nappal, hogy népes családjuknak jobb legyen, ha nekik nem is lehet. Aki pedig mást mer mondani, az nem egyszerűen radikális, de egyenesen fasiszta, aki a cigány szót még csak a szájára sem veheti!

Hát, nem tudom. én nem szeretem az általánosítást, de az meglep, hogy az általánosít legdurvábban, aki a leghangosabban tiltakozik az általánosítás ellen. Én nem szeretek se cigányozni, se zsidózni, de azon sem sértődök meg, ha a cigány magyarnak hív, a zsidó meg gojnak. Még akkor is, ha a goj egyébként majdhogynem szitokszó egy zsidó szájából. De ez egy olyan ország, ahol engem szégyentelenül le lehet fasisztázni, én viszont nem nevezhetem nevén se a cigányt, se a zsidót, a szociális háló potyautasairól még csak nem is beszélhetek, ahogy cionizmusról sem.

Akkor hagytam abba a beszéd követését, amikor sokadszorra Istenről, teremtőről, hitről kezdett beszélni. Az már annyira hiteltelen volt, hogy egyszerűen nem volt elég kitartás bennem, hogy újra végighallgassam a rengeteg ócska uszítást, ferdítést, félrevezetést.

Gyurcsány Ferenc nem képes csendben, méltósággal távozni a közélet színpadáról, ahonnan 2006-os szereplésével kiírta magát. Gyurcsány Ferenc pártot alapít, Gyurcsány Ferenc évet értékel, Gyurcsány Ferenc újra a hatalmat akarja kezében tudni, hogy most végre végleg eltörölje az őt kétharmados többséggel leváltott ellenmagyarországot.