Elmúlt húsvét, meg még egy hét. A megalakult kormány tegnap bejelentette csomagját.

Az új miniszteri kar nem tudott egyedül nyilatkozni. Érkeztek a kérdések, de a válasz valahogy úgy nézett ki mindig, hogy tán csak nem gondolja a mélyen tisztel újságíró -tehát közvetetten az olvasó, hogy a mindenkori itt és most a legmegfelelőbb hely és idő egy nyilatkozatra... Volt, aki úgy masírozott el a riporter mikrofonja előtt, mint ha az nem is létezne.

Száz szónak is egy a vége, egyre többen vetik a legújabb kormányfő szemére, hogy a válságkezelőnek beállított csomag teljesen alkalmatlan a válság kezelésére. Nem szól másról, csak a szociális kiadások csökkentéséről, na de hogy? Nyírunk a nyugdíjon, gyeden-gyesen.

Azt magyarázza el nekem valaki, hogy ha nem a gazdaság élénkítésével foglalkoznak gazdasági vezetőink, akkor mitől lesz majd nagyobb a bevétel? Mert azt végre tisztán és világosan kell látni, hogy a megszorítások és a dologi kiadások csökkentése nem fogja megoldani a válságot, de alkalmas arra, hogy a lakosságot megfojtsa.

A gazdaságot az elmúlt szocialista vezetés már megfojtotta, most az emberek jönnek... Ha azt mondom, hogy mindenkinek fájni fog, akkor vajon miért nem gondolok a bankokra, és a gazdaság vezetőire? Demagógia? Nem tudom, de amikor egy bank tönkremegy, olyan levelet nem kap senki, hogy tisztelt ügyfelünk, mivel tönkrementünk, így Önnek folyó hó akárhányadikától, a meglévő hitele törlesztő részleteit nem kell tovább fizetnie. Ellenben olyat kaphatunk, hogy tisztelt ügyfelünk, sajnáljuk, de a betéteit eddig kezelő bank csődbe került, így vagyona sajnálatos módon megszűnt létezni...

No de nem a bankokról akartam írni, hanem a gazdaságunkról. Olyan ez, mint egy kád. Az egyszerűség kedvéért az összes csapot és lefolyót most vonjuk össze és nézzük úgy, mint ha egy-egy lenne mindkettőből. Fogjuk a kádunkat, és töltsük fel vízzel valameddig. Ez a szint a gazdaság pillanatnyi állapotát jelképezi.

Ekkor indítsuk el az órát és húzzuk ki a dugót. Nyilvánvaló, hogy ha a csap lassabban folyik, mint a lefolyó, akkor a kád kiürül. Sajnos a kádunk úgy működik, hogy ha a lefolyót elkezdjük elzárni, úgy azzal szinkronban a csap is zárul. Mit jelent ez?

Érdekes kád ez, mert elvileg a csap az általunk befizetett pénz összessége, a lefolyó pedig az állami kiadások összessége, ennek nagyrészt mi, polgárok volnánk a haszonélvezői... Elvileg, de erről majd később.

Az állam nonprofit vállalkozás. Bevételeiből finanszírozza saját és az ország működését. Adó és egyéb bevételekkel szemben működési, gazdasági és például szociális kiadások vannak.

Amikor a gazdaság működésére szánt pénzt, tehát a lefolyónk ide irányuló csövét szűkítem, az áthaladó pénz mennyiségét csökkentem, akkor az visszaesést eredményez. A visszaesés következménye a csökkenő fogyasztás, majd a csökkenő termelés, ebből adódóan a megszűnő munkahelyek, és végül a munkanélküliség növekedése, ami következésképp a munkanélkülieket támogató kiadások növekedését eredményezi...

Nem tűnik jónak ez a kör, de mondok mást. Amikor csökkentik a gyest, gyedet, és a nyugdíjat, akkor ezzel az ország korfáját alakítják át. Ma ugye nagy rákfenéje a régi felosztó-kirovó nyugdíjrendszernek, hogy egyre kevesebben tartanak el egyre több embert. Amikor a gyermekvállalási kedvet csökkentő megszorításokat hoz egy kormány, akkor az ország további elöregedését, következésképp a nyugdíjrendszer további ellehetetlenedését sietteti. Ugyan is még kevesebb kereső lesz, mire a mostani generáció felnő, és a másik oldalon nem lehet a végtelenségig tolni a nyugdíjkorhatárt -tehát nő majd a nyugdíjasok száma.

Most nézzük meg, hogy is működnek az állami kiadások, hogy valójában ki is a haszonélvezője ma az állami bevételeknek. Elvben tehát mi, állampolgárok mindannyian haszonélvezői, vagy elszenvedői vagyunk a mindenkori gazdasági helyzetnek. A valóságban viszont úgy tűnik, hogy amíg a kormány pazarló és meggondolatlan politikája, de nem különben a költekezése okozza a válságot, addig azt az állampolgároknak kell megfizetnie.

Ugyan a szociális kiadásokhoz hozzányúlnak, de arra semmi nem utal, hogy a foglalkoztatottság kérdésével törődnének. Nem láttam arra utalást, hogy a mondjuk így nehéz sorban lévő kisebbség helyzetével hogyan kívánnak foglalkozni.

Nem hallottam arról semmit, hogy kívánják őket bevonni a termelésbe, így a közös teherviselés befizetői oldalába. Nem hallani arról, hogy szándékoznak a cigányságot a munkaerőpiac résztvevőivé tenni. Hogy akarják azt elérni, hogy megérje munkába állni? Ma a szociális és családi támogatásokból, munkanélküliek támogatásaiból többet kapnak ezek a családok, mint ha mindkét szülő elmenne minimálbérért dolgozni...

Persze foglalkoztatni csak akkor lehet, ha van munkahely és munka. Már pedig új munkahelyek akkor létesülnek, ha az ott folyó termelésre van fizetőképes és valós kereslet... Ha van aki megveszi a termékeket...

Nem ez az egyetlen gond, még csak nem is a legégetőbb probléma. A lefolyó csövei közt van egy, amit pedig tényleg el kellene zárni végre, de erre utaló magatartást, még kommunikációs szinten sem láttam. Ez a cső az állami korrupció, ami legoptimálisabb esetben is a költségvetés minimum 10 százaléka, de inkább nagyobb összeg.

Az új kormány megszorító intézkedései pár száz milliárdos megtakarítást ugyan ígérnek, de ennek gazdaságszűkítő és a népszaporulatra tett kedvezőtlen hatásai lesznek az igazán nagy ár és fájdalom. Ezzel szemben a legóvatosabb becslések szerint is közel kétezer (2000!) milliárd forint tűnik el a költségvetés átláthatatlanságában, a korrupcióban és a zavaros pénzügyi manőverekben...

Amikor a kormányfő azt mondja, hogy az állam saját magán kezdi el a takarékosságot, akkor érdekes módon nem erre gondol, hanem az amúgy sem túlfizetett állami tisztviselők tizenharmadik havi illetményére.

Most arról a politikai alkudozásról ne is beszéljünk, ami a jelenlegi kormány megalakulásának hátterében húzódik, arról se beszéljünk, hogy a jelenlegi miniszterelnököt senki nem választotta meg és nem bízta meg semmivel. Azt se nézzük meg most tüzetesebben, pedig lehetne és kellene is, hogy milyen a megalakult kabinet. Tekintsünk el attól is, hogy milyen posztokra kik kerülnek, kerültek. Ne firtassuk a kormánytagok korábbi szerepét, esetleges felelősségét a jelen helyzetér.

Most csak azzal foglalkozzunk, hogy ennek a szakértőinek nevezett kormánynak milyen a mozgástere, milyenek a lehetőségei. A miniszterelnök úgy vállalta el a szerepét, hogy előre, minden konkrétum nélkül akarta elfogadtatni az egyébként bevallottan nem létező kormányprogramját.

Gondolkozzunk el azon, hogy az előttünk álló egy évben épp most kezdődik el az EP kampány, majd a parlament nyári szünete. Ősszel kezdődhet az érdemi munka, már ha a ma még lelkes kormánypárti és az őket támogató képviselők akkor is megszavazzák a konkrét lépéseket. Aztán kezdődik a következő fél éves időtartamú hazai parlamenti választási kampány…

Egyszerűen hazugság az, hogy ezzel a kormánnyal időt spóroltunk meg, hiszen szinte semmire nem lesz ideje a nyári szünetben és az azt közrefogó két kampányidőszakban. Ha ősszel születnek is döntések, el is kezdődik a „válságkezelő csomag” törvénybe iktatása, akkor is annak működése és hatásai a nyilvánvalóan és törvényszerűen következő kormányt fogja kötelezni? Ez a kormány semmi mást nem tesz, mint az eddig használt mechanizmusokat folytatja. Épp azokat, amik a világválságtól függetlenül okozták a magyar gazdaság leépülését.

Összegezve tehát úgy néz ki a dolog, hogy a gazdaság egyre szűkül, abból egyre kevesebb bevételt szerez az állam, amiből egyre inkább lehetetlen fizetni a hiteleket. A társadalom alsó rétegei szükségtelenné válnak, őket a népességből kiiktatni úgy a legegyszerűbb, hogy a feléjük irányuló szociális kiadásokat elvesszük. A népesség további csökkenése érhető el azáltal, hogy az egészségügyet gyakorlatilag megszüntetjük. Kórházakat zárunk be, kórházi ágyakat szüntetünk meg. A jó minőségű egészségügyi ellátást elérhetetlenné tesszük a privatizált magánpraxisokkal. Az elérhető állítólagos egészségügy pedig inkább az azt igénybevevők likvidálásáról szól, mint sem gyógyításról.

Mint ha a Luganoi tanulmány jelenne meg a Bajnai csomagban.