Díszmagyar - Az álhírgyár

Előre szólok, hosszú lesz, inkább bele se kezdj az olvasásba! Amúgy is olyan dolgokról kerül benne szó, ami igazából nem is létezik máshol, csak az összeesküvés elmélet gyártók és hívők agyában, a félelemfegyverről.

Az biztos, hogy napjainkban meggyengültek a társadalmi tartópillérek. Útkeresők vagyunk mindannyian. Bőrünkön érezzük a válság valóságát, miközben elfelejtjük megvizsgálni a válságok valóságának eredetét.

Válság akkor van, amikor azt mondják nekünk, hogy az van. Ebből következik aztán a valódi hanyatlás, mert elhisszük, és elkezdünk eszerint cselekedni. Normális esetben ésszerűtlen lépéseket teszünk, mert elhisszük, hogy a helyzet nem normális. Megteremtjük a valódi abnormitást a saját cselekedeteinkkel, mert vezényszóra cselekszünk, vezényszavakra reagálunk.

A válság intézménye különösen erős vezényszó, mert úgy képzeljük, hogy a valóságunkban bekövetkezett változások negatív hatásai az életminőségünket veszélyeztetik, s megoldásként ésszerűtlen lépéseinkkel valóban a létünket hozzuk veszélybe, amit aztán fizikai környezetünk visszacsatolásaiból megerősítve fogunk fel. Nem vagyok benne biztos, hogy érthető az, amit eddig mondtam, ezért egy példát hoznék fel.

A placebó olyan gyógyszernek látszó tárgy, amiben nincs hatóanyag. Azoknál alkalmazzák, ahol az orvos tudja, hogy a betege valójában ön-szuggesztív tüneteket produkál, valójában nem beteg, de a „gyógyulása” érdekében szüksége van „gyógyszerre”.Aki a világon létező betegségek mindegyikében szenvedett már, talán csak a hipochondriában nem, annak az egyetlen valóban hatásos gyógyszere a JackPot placebó, amit bármilyen köntösbe bele lehet bújtatni.

Klinikai gyógyszerkísérleteknél alkalmazzák, ahol a vizsgált csoportok egyes tagjai ilyen, hatóanyag nélküli „gyógyszert” kapnak. Ezzel elvileg ellenőrizhető lenne a valódi gyógyhatás mértéke. Csak hogy… és itt jön az érdekesség. A placebót fogyasztók között is mérhetően jelentkeznek a jótékony hatások, beindul a gyógyulás (-öngyógyítás).Ugyan akkor azt is megfigyelték, hogy a placebó hatás mellett jelentkezik az úgynevezett nocebó, tehát az eredeti készítmény mellékhatásainak tünetei is.

Mit jelent ez a gyakorlatban? Azt, hogy az elme ereje sokkal nagyobb, mint azt sokan gondolják. Pusztán azért, mert a készítmény dobozára rá van írva egy hatás, az megjelenhet a szervezetbe annak ellenére, hogy a hatást elvileg kiváltó hatóanyag nincs is jelen. A szófogadó beteg teljesíti a vele szemben támasztott, akár negatív elvárásokat is.

Fordult már elő olyan, hogy a betegnél utolsó stádiumban lévő, áttételes rákot diagnosztizáltak és az állapotára való tekintettel nem javallották a klinikai kezelést. A beteg orvosa úgy prognosztizálta a jövőt, hogy néhány héttől néhány hónapig élhet még a beteg, aki a kijelölt időintervallumban el is hunyt. A tetem boncolásánál ugyan akkor kiderült, hogy az eredeti diagnózis tévedés volt, a szervezetében ugyan vannak kóros elváltozások, de nyoma sincs sem áttétnek, de még csak daganatnak sem. Ennek ellenére a kötelességtudó páciens belehalt az általa és orvosa által is hitt betegségébe.

Hát valami ilyen dolog a válság is. Azt mondják van, elmondják milyen hatásai lesznek, mi és hogyan fog fájni, és mi, akik nem értünk hozzá, készségesen elhisszük, mi több be is teljesítjük a jóslatokat. Pusztán az által létrehozzuk, hogy elhisszük létét. A válság adta fenyegetettség érzése a legalapvetőbb szükségleteink kielégítésének ellehetetlenedéséről szól.

A Maslow féle szükséglet-hierarchia piramisban különféle szintek jelennek meg. A bővített piramis működési szintjei a következők:

I. hiány alapú szükségletek:
1.Fiziológiai szükségletek: éhség, szomjúság, szexualitás
2.Biztonsági szükségletek: fizikai védettség, kiszámíthatóság
3.Szeretet, valahová tartozás szükséglete: gyengédség, viszonzott szeretetkapcsolat
4.Elismerés szükséglete: önbecsülés, mások elismerése, hírnév, becsvágy
II. növekedés alapú szükségletek:
5.Kognitív szükségletek: tudni, érteni, megismerni
6.Esztétikai szükségletek: szimmetria, rend, szépség
7.Önaktualizáció szükséglete: elérni a bennünk rejlő lehetőségeket

Átlagos polgártársunk a maslowi rendszer első három, esetleg a negyedik fokán áll. Dolgozik, hogy el tudja látni magát és családját, hogy ki tudja elégíteni fizikai szükségleteit. Munkája által kívánja megteremteni azt a biztonságérzetet, ami a jövőbe vetett hitének az alapja. Közösségekbe gyűlik, hogy a valahová tartozás élményét elérje társadalmi szinten is. Ezzel megbecsülést vív ki környezetén belül.

Amikor a szükséglet-hierarchia rendszerben felette álló „bölcs” azt mondja, hogy nagy a baj, veszélyben az első három lépcsőfok, akkor olyan mechanizmusokat indít el, amik önbeteljesítő jóslatként determinálják cselekedeteinket. Tudni illik, mint kötelességtudó állampolgárok, mert java részt bizony azok vagyunk, megteremtjük azt, amivel fenyegettek minket.

A makrogazdaság voltaképpen nem más, mint póker játszma, a kereslet-kínálat monetáris álcájába bújtatott blöff. A kaszinót tőzsdének hívják, a zsetonokat pedig részvényeknek. Hát persze ez egy roppant leegyszerűsített képlet, de a valósághoz több köze van, mint a bonyolult képleteknek, amikkel elterelik a konkrét tényekről a figyelmet. Egyszerű bűvészkedés.

Bűvészkedés olyan értelemben is, hogy bizonyos törvényszerűségeket kihasználva feléli a jövőt, miközben a fenntarthatóság illúziójával takarja el tudatunkat. Mondhattam volna szemünket is, de ez a tudatos megtévesztés hat minden érzékszervünkre és végső soron a bőrünkön érezzük.

Arra kell rájönni, hogy ma az átlagos, munkájából megélni kívánó adófizető polgár nem azért dolgozik, hogy saját létének alapjait biztosítsa, hanem sokkal inkább hasonlít egy hangyaboly öntudatlan dolgozójához, aki a rendszert szolgálja állhatatos és kitartó munkájával. Ma bizony a munkahelyek többsége nem azért van, mert abból haszna származik a közösségnek, hanem azért, hogy a rendszer fenn tudjon maradni, ráadásul ez a dolgozó minden erejét leköti, így nincs ideje és kedve elgondolkodni a tényeken, amik pedig ott vannak az orra előtt.

Amikor arról beszélek, hogy rendszerváltást akarok, akkor valójában ennek a rendszernek a változására gondolok és nem egyszerűen a jelen politikai paletta színeinek változtatgatására. Az a pszeudodemokrácia amiben élünk, voltaképpen egy láthatatlan, de mindenható monetáris hatalom diktatúrájának eszköze, a látszólagos szabadságjogokkal bíró polgárok felett. Erre megoldás csak egy erkölcsileg, etikailag és morálisan erős, hitében megingathatatlan, valódi értékekhez ragaszkodó, a természettel harmóniában élni képes új generáció lehet!