Legutóbb egy beszélgetésben azt találtam mondani, hogy a hagyományos értelemben vett jobb és bal oldal nem létezik. Hogy ez világszerte így van-e, azt nem tudom, de nálunk biztosan nincs értelme ezeknek a kategóriáknak. 

Már csak azért sem, mert nálunk az MSZMP utódpártjaként működő MSZP a nagytőkét képviseli. Csk végig kell nézni az elmúlt kormányok (Medgyessy, Gyurcsány, Bajnai) összetételén. A múlt rendszerből átmentett, átügyeskedett Tőke felett ők azok, akik a hatalmat gyakorolják.

A liberálisok meg szintén a nagytőkét képviselik, de számukra az egyetlen járhatónak tűnő út, ha mindenki elveszti az identitását és beleolvad egy soha nem létezett nagy, közös Európai Egyesült Államokba. Amit aztán a mégnagyobb tőke vezet, ahogy az Amerikai Egyesült Államokat is.

Apropó Amerika. Én a magam részéről köszönöm, de nem kérek a liberális oktatás gyümölcseiből. Tisztán látható, hogy az USA társadalma nem más, mint a "dolgát végző, mással nem törődő bionikus szavazógépek" laza csoportosulása. Érdemes megfigyelni, hogy az oktatási tárcát birtoklók elképzelései hazánkat is ebbe az irányba mozdítják el.

Nem kellenek tantárgyak, jegyek, nincs tekintély, nincs hierachia, viszont vannak a tanárokat és osztálytársaikat terrorizáló lurkók. És nincsenek hagyományok, amikre támaszkodva magabiztos tudást lehet felépíteni. Az iskolák nem tanítják meg a diákokat gondolkodni, nehogy meglássák az összefüggéseket az életben is. Az nagy hiba volna, mert úgy elvész az irányíthatóság!

Liberális oldalon kutakodva olyan csoportokat találunk, mint a lassan megszűnő SZDSZ utódjaként is emlegetett LMP. Én itt akár hogy is nézem, csak egy arculatváltást látok az elődhöz képest, mert az SZDSZ tagság szép lassan ide szivárog. Amúgy az önmagában is érdekes, hogy ma két SZDSZ létezik. Van egy magát pártként definiáló csoport, ezt Retkes vezeti, és van a Kóka vezette parlamenti frakció. Mint ha ez a két társaság köszönő viszonyban sem volna egymással.

Aztán érdemes megnézni a jobboldalt is, ott sem rózsás a helyzet. A FIDESZ feneketlen bendője elnyelt már minden önállóan gondolkodó jobboldali pártot, ami csak létezett. Kisgazdák, Kereszténydemokraták, hogy csak a legnagyobbakat említsem. 

Az MDFről beszélni sem érdemes, mert a Herényi-Dávid Pa-dö-dö teljesen leamortizálta a hajdani rendszerváltó erőt. Az egykori alapítótagokat szép sorjában kirakták a pártból, ezzel is jelezve a haladási irányukat.

Amit szélsőjobbnak szoktak titulálni szoclib társaságban, az meg egyenesen képtelenség. Sehol nincs már a Csurka fémjelezte MIÉP, helyette van viszont JOBBIK. Érdekes, hogy ezt a politikai képződményt jobboldalinak mondják, holott a meghírdetett programjaikban sokkal inkább baloldaliak, mint akár a Thürmer vezette Munkáspárt. Igaz, van nekik egy Gárdájuk, ami sokak csőrét piszkálja.

Én is úgy gondolom, hogy tisztázatlan státusú civil szervezetekre nem lehet rábízni az ország és polgárainak biztonságát és védelmét. Ugyanakkor mégis csak szüksége volna a társadalomnak a nyugodt, biztonságos környezetre, ahol törvényesen megszerzett javaikat nem kell semmilyen társadalmi csoporttól félteni.

A megélhetési bűnözés, mint olyan, számomra elfogadhatatlan kategória. Úgy vélem, hogy van a bűn, aminek ellentételezéseként van büntetés. És ez független kell legyen mindentől. A szegénységre és nyomorra, ráadásul a kilátástalanságra nem válasz az, ha a büntetésnél elkezdjük mérlegelni az elkövetők életkörülményeit, pláne nem a hovatartozásukat.

Az alapvető rendszerekkel van itt súlyos probléma. A válság minálunk nem elsősorban gazdasági eredetű. Válság minálunk az emberek fejében létezik. Lehet itt most mindenféle rossz körülményeket emlegetni, de ezeket nagyrészt saját magunk idéztünk elő. Vagy hagytuk, hogy a fejünk felett előidézzék azok, akiket a választópolgárok csak négyévente egyszer érdekelnek.

Sokan úgy gondolják, hogy a politikába a kisembernek nincs beleszólása. Ez bizony így is van! Különösen akkor nincs, ha azt képzeli, hogy az általa támogatott és négyévente megszavazott pártok a választók, az egyén érdekeit képviselik. A pártok ugyan is nem a választóik érdekeivel, hanem a hatalom megszerzésével és megtartásával foglalkoznak.

Az 1700-as, 1800-as években a parlametbe delegált küldöttek nem politikai pártok tagjaiként jutottak be, hanem az egyéni választókerületek jelölései alapján. Ma amúgy is nagy problémának tartom, hogy listákról lehet bekerülni a parlamentbe, ezzel is elkerülve az egyéni megmérettetést.

Ha rajtam múlna, a pártok nem kapnának egy huncut garast sem a közös kasszából. Tessék szépen eltartani saját magukat. El nem tudom képzelni, miért nekünk, állampolgároknak kell kifizetni a székházakat, autókat, titkárságokat. Ellenőrizetlenül fizetgetni a költségtérítéseket... Egyáltalán azt nem értem, hogy miért van ma még ember, aki pártokban látja a megoldást. 

Parlamentarizmusunk kezdetén a küldöttek csak a parlamentben álltak össze egyes "projectekre" pártokká. Valami hasonlónak kellene kialakulnia ma is, ahol a képviselők egyéni felelőssége alól nincs mentelmi jogi bújócska, ahol a döntéseknek akár anyagi felelőssége is van. Ahol a nem megfelelően érdekképviselők munkáját visszahívással lehet jutalmazni bármilyen pozíciót is tölt be a képviselő, akár ha kormánytag is legyen.

Nem hiszek abban, hogy a társadalmi szerepvállalás támadhatatlanná kell, hogy tegye a közszereplőt. A mentelmi jogot alaposan át kell gondolni, mert ma a politikusaink előszeretettel bújnak emőgé a felelősségrevonás, elszámoltatás elől.

Abban továbbra is biztos vagyok, hogy a régi új alkotmány helyreállításával kell kezdeni a valódi rendszerváltást. Át kell gondolni és újraértelmezni az állam szerepét, lehetőségeit és kötelezettségeit, ahogy ugyan ezt a polgárok esetében is. 

Át kell definiálni a szociális háló lehetőségeit, a közteherviselést, az igazságszolgáltatástm, az oktatás szerepét. Meg kell határozni a képességeinket, lehetőséfgeinket, és ki kell alakítani a jövő stratégiáját, mert az elmúlt húsz év ékesen bizonyítja hogy a menzetstratégia hiánya hová vezet.

Meg kell határozni a menzeti identitást, ami nem olyan nehéz, mint azt sokan elhitetni szeretnék, mert az ezer éves történelem és a Kárpát-medence helyi adottságai nem változtak meg attól, hogy erővel tartanak fenn valótlan határokat. 

Ki kell jelölni azt az irányt, amibe haladnunk kell ahhoz, hogy a következő ezer évben is fennmaradjunk ebben a nyílvánvalóan ellenséges politikai és gazdasági közegben. Meg kell teremteni azt a hitet és tényekre épülő bizalmat, ami a jövő felépítéséhez kell. Ami ahhoz kell, hogy édes anyanyelvünk ne csak halott emlék legyen egy múzeum dohos pincéjébe zárva, közvetlenül a Szent Korona mellé.

Ehhez azt hiszem, hogy az emberek fejében kell egy kapcsolót átállítani. Meg kell változtatnuk a gondolkodásunkat. Fel kell ismerni, ha nem változunk, akkor elveszünk a történelem süllyesztőjében.