Díszmagyar - Az álhírgyár

Ehhez én mást nem is fűznék hozzá mást...

A napokban érdekes levelet kaptam, de mintha ismerős lenne. Olyan érzésem van, hogy ezt már tavaly is olvastam így március elején, de ebben nem vagyok biztos. Nem idézem, csak zanzásítom.

Idén a Nemzeti Ünnepen nem érdemes az utcán tartózkodni, mert a rendőrség, a katonaság, a biztonságiak és talán még a Mars is a békés polgárok likvidálására sző mocskos tervet. Sógorom, öcsém, urambátyám, vagy ki tudja ki kivel beszélt, aki fegyvermester a készenléti 5000 db kalasnyikov őre, és ő nagyon mesélte, mert részt vett egy holnaputáni eligazításon, tehát aki csak teheti, harminc évre elegendő hidegélelemmel és egész családjával hagyja el lehetőleg a teljes országot.

Intő jelek lesznek majd ha nem működnek a mobiltelefonok, a tévék, még az újságokból is hírtelen eltűnnek a betűk, hogy helyüket átadják a Kormány propagandagépezet aljas dezinformációinak... A balga, aki mindennek ellenére pesten maradt és nem húzott el vidéki rokonokhoz,jobb ha felkészül az armageddonra. Itt ér minket a világ vége!

Drága barátaim! Nyilván vannak, akik az ilyen levelektől össze vissza csinálják magukat, akik tényleg pakolnak és az első vonattal elhúznak vidékre, vagy jó alaposan magukra zárják az ajtót március idusán -és ennek a levélnek, ha bármilyen érdeket is szolgál, épp ez a célja. Megfélemlítés. Talán írója jóakaratú volt és féltette felebarátait, ez a kevésbé hihető verzió. Arra fogadnék elsősorban, hogy ez egy tréfáskedvű FIB aktivista elmeszüleménye. Talán magasabb szintű is lehet az ötlet, mert nem ez az egyetlen hisztériakeltésre alkalmas téma manapság.

Talán a cigány ügy kezd kifulladni, így be kell vetni valami mást a köztudatba, bár a romavízió is szépen gyűrűzik még. Bécsben tüntettek osztrák cigány szervezetek a magyarországi romákat ért erőszak és gyűlöletkampány ellen. A nagykövetnek adták át levelüket. Ott történt mindez, ahol a The Sunday Times cikke Mohácsi Viktóriát idézte. Azt a cigány származású politikust, aki szerint a Cozma gyilkosság azért történt, mert a sportoló cigányozott.

Én nem tudom hogy van ez, de ha valaki nekem azt mondja magyar, nem rántom elő a kardomat. Ha jelzővel is megtoldja, megnézem kitől jött, és eldöntöm van-e értelme vitázni, vagy egyszerűen magára hagyom a véleményével. Viszont ne hagyjuk elsikkadni azt a tényt, hogy ezek alapján Mohácsi Viktória szerint cigánynak lenni azt is jelenti, hogy aki csak a szájára veszi a cigány szót, azt módszeresen ki kell végezniük?

Hisztériakeltés folyik határainkon belül és kívül is. Indulatok, feszültségek gerjesztése. Népcsoportok egymás ellen uszítása csak azért, hogy nyomorult kormányunk megőrizhesse hatalmát.

Horvath Ludwig, a tüntetés egyik résztvevője -az Index cikke szerint úgy fogalmazott, hogy  "azért van a bíróság, hogy ítélkezzen egy roma fölött, ha bűncselekményt követett el". Én is így gondolom. A bíróságoknak megkülömböztetés nélkül, a származást nem figyelembevéve kellene döntést hozni a bűnösökkel szemben, de a média felelőssége sem bagatelizálható el, amikor egyoldalúan, csak a cigányokat ért sérelmeket mutatja be országos terjesztésben.

Ha lenne egy cigány ország, hány magyar jogvédő tüntetne a cigányok által mások kárára elkövetett erőszak ellen? Hány petíciót adtak volna át Cigányország (itt most nem jön a számra, hogy Romania -nem összetévesztendő szomszédunkkal Romániával!) budapesti nagykövetének, Szögi Lajos agyonverése után? Nem folytatom, nem akarok beszállni a kétoldalú indulatgerjesztésbe.

Barátaim! Nemzeti Ünnepünkön, 1848 márciusának 161. évfordulóján tegyük félre sérelmeinket, indulatainkat egy napra, és méltósággal adózzunk a Magyar Nemzet, a forradalmak és szabadságharcok hősei emlékének! Ezen a jeles napon nézzünk szembe saját magunkkal, és a démonainkkal. Óvjuk a múltat és a jövőre figyeljünk!

Tegnap eltemették apát és fiát. Háromtól ötezerig terjed a résztvevők száma, attól függően, ki adta a tudósítást. Nehéz nem észrevenni, hogy itt politikai kényszer a cigányság elleni erőszakot országos problémaként feltüntetni.

A történteknek még nincsenek eredményei, és akár tetszik, akár nem, még azt sem lehet elvetni, hogy a tüzet elektromos zárlat okozta, a sebeket pedig a felrobbanó olajkályha... Egy lőszerhüvelyt elhelyezni a helyszínelés előtt, nem túl nehéz, de jól jön, ha bizonyítékokat kell felhozni a brutális erőszak mellett. Aztán ha véletlenül mégis lőtt sebek okozták apa és fia halálát, akkor sem lehet kijelenteni, hogy rasszista indítéka volt az eseményeknek. És ha még azt is be tudnák bizonyítani, hogy rasszisták voltak az elkövetők, nem kollektív bűnösség vádja, hogy a magyarok rasszisták?

Hány jogvédő állt ki az ország elé, hogy kikérje magának minden magyar nevében a kollektív nácizást, fasisztázást? Én nem tudok ilyenről! Hány jogvédő és polgárjogi aktivista, liberális gondolkodó és politikus jelent meg Szögi Lajos temetésén? Őt cigányok gyilkolták meg, brutálisan, a gyermekei szeme láttára. Nem sorolom, mert ennek nincs értelme. Viszont annak van, hogy Tatárszentgyörgy kapcsán tárca nélküli cigányügyi minisztert, 50 fős cigány tanácsadói testületet és az Országos emberjogi bizottságon belül romaügyi albizottság felállítását kérték Kolompárék Gyurcsánytól. Nesze neked visszafogott költségvetés és kormányzati takarékosság.

A rendőrség hivatalos álláspontja az, hogy bár az események között vannak hasonlóságok, nem lehet őket sorozatnak tekinteni. Nincsenek meg az elkövetők, nem stimmel a történet, a nyomok ellentmondásosak, a szemtanúkról kiderült, tulajdonképpen senki nem látott semmit -azt mondták, amit a másiktól hallottak, vagy a szájukba adtak? Ennek ellenére Mohácsi Viktória kollektív bűnnel vádolja a magyarságot, Bíró András kollektíven vádolja a magyarságot cigánygyűlölettel. Draskovics Tibor mindenáron rá akarja húzni az eseményekre a rasszizmus vádját.

A cigányokat ért támadások is nagyon egy vonalra tehetőek, egy érdeket látszanak szolgálni. Arra ki emlékszik, hogy Tatárszentgyörgyön 2007. decemberében a Magyar Gárda felvonulása történt? Akkor azért, demonstrált a gárda, mert a közbiztonság elviselhetetlenül alacsony szintű volt. Hol volt még rendezvényük? Csak azért kérdezem, hogy tudjuk előre, merre várható a következő etnikai indítékból elkövetett merénylet cigányok ellen. Nem tippeket akarok adni, csak azt mondom, hogy ezek a támadások nem a cigányok, hanem végső soron ellenünk, a magyarok ellen irányulnak, az általuk megvalósítandó szigorításokkal, lásd a szólás túlzott szabadságáról szóló Gyurcsányi eszmefuttatás a hét elején.

És amit az eseményekkel fedni akarnak? Magyarországtól sorra elhatárolódnak térségünk államai, korábbi stratégiai szövetségeseink. Magyarországot Obama úgy emlegeti Ukrajnával egy lapon, mint a fekélyt európa testén, amit ha nem kezelnek kellő gondossággal, megfertőzheti a világot. Az Unióban hazánkat leírták. És egyetlen szó sem esik eközben fajgyűlöletről, cigányellenességről, ezt a Gyurcsány kormány tehetetlensége váltja ki. Azé a Gyurcsányé, aki a mai napig, mint teknősbéka egyensúlyoz a pózna tetején... Gyurcsány akkor járna el a legjobban, ha szedné a sátorfáját, és egy életre elköszönne a politikai élettől, de még a gazdaságtól is az egész pereputtyával együtt.

Nem az én gondolatom, de egyetértek a kérdésfelvetéssel. Vajon már most gondolkodik az MSzP azon, hogy Gyurcsány után milyen néven kíván tovább a politikai életben maradni? Mert azt azért nem tartom valószínűnek, hogy az összes képviselőjük, már akit a felelősségre vonások után még szabadlábon találunk, önként visszavonulna a közéleti szerepléstől...

Minap a mi Ferencünk az EU előtt nyújtott szerepe megbukott. Pénzt kért, regionális fejlesztésre, ami valószínűleg a további túlélésére kell. Szomszédaink, az egykori szocialista állmok abban a pillanatban tiltakoztak az ellen, hogy Magyarországot velük összehasonlítsák, mi több egységesen kezeljék őket is velünk, hiszen egyöntetű véleményük szerint egyik sincs annyira nyomorult helyzetbnen, mint hazánk. Angela Merkel szintén ezt az álláspontot képviseli. Véleménye szerint régiónk országai mind más helyzetben vanna, elbírálásuk egyedi kell hogy legyen, az alkalmazott módszerek is egyenként, egyedileg kidolgozottak. Persze a kért összeget nem kapja meg El Kurcsány, mert mára nyilvánvalóvá vált, hogy képtelenség vele bármit tervezni. Nem csak hosszú távon, de holnapra sem...

Itthon is megvolt a mindennapi betevőnk. Nem vagyok félős, és úgy gondolom, hogy a véleményemet akkor is kimondom, ha az nem egyezik a "hivatalos" állásponttal. nem átallok roma helyett cigányt mondani, felemlegetni a cigány bűnözést, zsidózni -amikor zsidó érdekeket látok jelenségek hátterében. Még attól sem tartózkodom, hogy sion bölcseinek jegyzőkönyvét, a rózsadombi paktumot vagy a Luganoi tanulmányt hánytorgatni. Mindezt azzal a kitétellel, hogy összeesküvéseket bárhol bárki láthat, és talán az is csak a véletlen műve, ha egy "jóslat" végül beteljesül. Mindezt miért mondom? Mert a hét elején Gyurcsány Ferenc előterjesztette a szólás szabadságát korlátozó elképzeléseit. A módosítások után már nem csak az lesz tételesen büntethető, aki gyűlöletre uszít, de az is, akinek a véleményébe bele lehet magyarázni a gyűlöletkeltésre alkalmasságot. Gumitörvényt szeretne, amit bárhol, bármikor, bárkire rá lehet húzni, hogy el lehessen hallgattatni mindazokat, akik ki merik mondani azt, amit látnak, tapasztalnak, éreznek a saját bőrükön.

Innentől már csak egy lépés, hogy megint koncepciós perekben legyenek elítéltek a másként gondolkodók. Az én másságom nem tolerálható, nem korszerű, nem elég liberális... Más csak a cigány, a homoszekszuális, a zsidó, a deviáns és a bűnöző lehet? Én más vagyok, Magyar vagyok, és erre a másságomra büszke vagyok, voltam és leszek! Kabátom hajtókájáról nem veszem le az angyalos címerrel díszített nemzeti színű szalagot. Én más vagyok. Nem fenyegetek, nem gyilkolok, nem rablok ki másokat, de ha eljön az ideje, én -és a hozzám hasonlóak nem fogunk félni szembenézni a másikkal, nem fogunk félni fegyvert ragadni -ha azt kell, megvédeni a hazánkat -ha arra van szükség. Megvédeni Magyarságunkat és felépíteni régi új országunkat!

Nos ezért a fennebbi pár sorért már büntethető leszek az új szabályozás szerint, mert kimondom azt, amit sokan gondolnak, hogy nem sokáig fogjuk már tűrni a teknősbékát az oszlop tetején rácsodálkozni a világra. Elfogyott a toleranciára való készség, a megértés képessége, a jó szándék feltételezése egy butácska lépés után. Elfogyott a türelem, és a hit, hogy innen még van visszaút.

A nyolcvanas években felnövő generáció rádöbbent arra, hogy az addigi útnak nincs folytatása. Hogy az addigi állami berendezkedés és gazdasági rendszer nem képes majd őket védeni és kiszolgálni, ennek felismeréséből nőtte ki magát a rendszerváltás. Vagy is nőtte volna ki magát, ha nem fordulunk vissza a köpenyegek lecserélése után, ha nem naív elképzelések és puszta jó szándék vezeti a változást óhajtókat. A lelkesedés és euforia mögött senki nem figyelt az a vagyonok eltűnésére, átmentésére, az új gazdasági érdekek összeszövődésére az alvilággal, a múlt rendszer pártvezetőivel és az akkoriban feltörekvő új generációval -a KISz vezetésével. Őket találjuk ma a legmagasabb politikai posztokon -Gyurcsányt, Bajnait...

Reformszövetség néven mentőosztag alakult. Olyanokkal, mint Bokros Lajos, Horn pénzügyminisztere, nemzetközi hírű, keresett gazdasági szakember. Chikán Attila, aki az Orbán kormány Gazdasági minisztere volt. Két út lehetséges a mostani helyzetből. Az egyik, hogy a nép, az isten adta nép megtalálja azokat a politikusokat, akikkel elképzelhetőnek tartja a változásokat. Olyanokat, akik ha reformokról beszélnek, nem csak nadrágszíjszorításokra, de a jövő felépítésére gondolnak. A másik egy fegyveres megoldás, amit kifejezetten károsnak tartanék, de nem elképzelhetetlennek. A jelenlegi problémákat csak szítják azok, akik magukat liberálisnak tartják, és etnikai feszültségeket gerjesztenek. Azok, akik a patriotizmust az unió végének tartják, ha magyar politikus mondja, bár ez meglepő volt Gyurcsány szájából. Ha Francia kollégája mondja, máris elfogadható eszme!

Ma ideje van az összefogásnak, nagy szavak után nagy tettekre! Együtt gondolkodásra, de nem mindegy kivel és milyen ügyért! Gondolkodásnak van itt az ideje és végre a cselekvésnek!

Nemrégiben hat oldalas PR cikk jelent meg az egyik női magazinban Gyurcsány Ferenc "Fletó" édesanyjával, aki elmondta, mennyire bántja, ha kisfiát szidják... Ha a hócipőben megjelenő cikkekért három milliót kapott Farkasházy, akkor a Storyban leközölt cikk mennyibe fájt nekünk? A pápai paneldzsungelben senyvedő Katus néni szeme fénye bizony erején felül igyekszik a családját támogatni, amire valljuk be, a napi 200 000 Ft. azért nem is olyan szűkös keret!

Aztán gördül tovább a Tatárszentgyörgyi ügy is. Rettegő(?) romák és gyűlöletet szító szociológusok. Egy legalább is biztosan. Bíró András, aki a cigányság helyzetét kutatja, úgy véli, hogy a fiatal apa és négy éves kisfia temetésén akár ötezres nagyságrendű lehet majd a részvétüket és együttérzésüket kifejező cigányok száma, akik állítása szerint még csoda, hogy eddig nem tettek semmi erőszakosat az ellenük irányuló erőszakra válaszként... Hát nem tudom, de nekem úgy rémlik, hogy éppen ők, a cigányok lettek egyre erőszakosabbak. Raboltak, fosztogatták a kiskerteket, fenyegették a velük együtt élők biztonságát, akár az életét is!

Ma az is bűn, ha egyáltalán cigánybűnözésről beszélünk, sőt cigányok sincsenek itten minálunk, itt csak romák vannak... szerencsétlen és kiszolgáltatott romák. És persze vannak fanatikus fasiszták, akik csak gyűlölködnek, akik a szerencsétlen kisebbség életére törnek. A The Sunday Times egy bécsi keltezésű, amúgy igen feltűnő és terjedelmes cikkben számolt be a "magyar cigányok elleni gyűlöletháborúról" Arról talán kevésbé hangosan sem lehetett olvasni, hogy azok a bűntények, amikkel összefüggésbe hozták a mostanit, nem hogy rasszista indíttatásúak, de uzsorás cigányok voltak elkövető! Az Olaszliszkán, lányai szeme láttára agyonvert tanárról vajon olvashatott-e az angol konzervatív lap előfizetője? A Kiskunlacházán megerőszakolt és meggyilkolt kislányról esett-e szó? Arról tudnak-e a derék Brit alattvalók, hogy itt minálunk a cigányok kifosztják a háztáji kerteket, öregasszonyokat erőszakolnak meg mielőtt brutálisan kivégeznék? És mennyi minden van, amiről senki nem tud, csak a helybéliek, mert az országos média nem közli... A Heves megyei Szarvaskőn a múlt héten egy este hazafelé tartó idős asszonyt megvertek és kiraboltak a cigányok. Táskájában nem találtak pénzt, értéket, csak a személyigazolványát és a kulcsait. Az idős asszony a rendőrségre telefonált, az eset után, ennek köszönheti, hogy a cigányok nem tudták lakását is kifosztani, mert a háza előtt az elkövetőket már várták a rendőrök... A The Sunday Times cikke többek között Mohácsi Viktóriára ,az Európai Parlament roma származású magyar képviselőjére hivatkozik, aki azt mondta, hogy szerinte "rasszista indíttatású" támadásról van szó, és a rendőrség először azt sem volt hajlandó elismerni, hogy gyilkosság történt. A cikk állítása szerint a cigányok elleni támadások száma a Cozma gyilkosság óta(!), amely egyébként a szélsőséges támadások kiváltója volt(?), meghaladja az ötvenet, az áldozatoké pedig a tízet.

Hiszterizálás folyik, immár nem is csak a hazai, de a nemzetközi médiában is. Ki fizette a révészt? Kinek áll ez érdekében? Hova tart ez a világ, ha szociológusok és politikusok prejurikálják a folyamatban lévő ügyeket? Bíró András, alternatív nóbel díjas kutató kuklux klánt emleget, Magyar Gárdát meg Jobbikot... és az ellenü(n)k készülődő roma szabadságharcot, Farkas Flórián a parlamentben beszél polgárháborúról... Mi, Magyarok, közben féltjük gyermekeinket, családunkat, félünk egy járművön utazni velük, a szegény áldozatokkal, a cigányokkal...

Egyre hangosabb uszítás folyik, miközben az ország sorsáról elfelejtünk gondolkodni, gondoskodni... Remekül elterelték a figyelmet a gazdaság helyzetéről, a kormánypárt ellehetetlenüléséről, az elúszott esélyről a parlamenti választásra és a helyzet jobbra fordítására... Külön Köszönet ezért Mohácsi Viktóriának, Draskovics Tibornak, Farkas Flóriánnak, Kolompár Orbánnak, Bíró Andrásnak és mindazoknak, akik ebben közreműködnek!

Múlt évben 16 alkalommal követtek el romák sérelmére különféle, többek között kézigránátos, lőfegyveres és Molotov-koktélos támadásokat. Ezek sorába csatlakozott be a hétfői, Tatárszentgyörgyi ügy is...

Ettől hangos a sajtó, Draskovics megint etnikai szálat sejt, közben a félelmek erősödnek mindkét oldalon.... Két oldal? Valóban van ma, aki azt hiszi, hogy ez ennyire egyszerű? Hogy vannak cigányok, meg magyarok, vagy balosok meg jobbosok? Komolyan van ma még olyan ember, aki belenyugszik abba a rendkívül bárgyú, ám nagyon hangosan hirdetett álláspontba, hogy az ország legnagyobb baja a cigányság?

Kinek az érdekét szolgálhatja, ha minket, magyarokat a cigányok ellen fordít? Ha az amúgy is fájó problémákat még egy két lapát etnikai ideológiával is meghinti? Félreértés ne essék, baj van bőven! Baj van a cigányság integrálásával is...

Példának okáért a legfőbb baj, hogy amikor alig látszunk ki a minket beborító hazai válságokból, addig nemzetiségi kérdésektől hangos a sajtó, és nem attól, hogy Népünk és Pártunk bölcsei elszalasztották azt a történelmi pillanatot, hogy önszántukból szálljanak ki a parlamentből és a politikai életből.

Három napja az újabb tragédia folyik a csapból is, közben csak arról nem beszélünk, amit legelsőként kellene rendbe tenni, Magyarországról! Hazánkban nincs rend, nincs biztonság, nincs erkölcs és nincs a kormánnyal szemben bizalom. Hogy akarja megoldani a súlyos problémákat a hitelét vesztett Gyurcsány és az MSzP, a jobbára csak politikai polémiákban kimerülő SzDSz, és a szinte már alig létező MDF?

Valljuk be, az ország nem a csőd szélén, hanem a kellős közepén van. IMF hitelekből fizetjük az EU tartozások kamatait, és már nincs kitől újabb kölcsönt kunyerálni... Gyurcsány most az euróért kampányol, miközben a saját magát terhelő felelősséget már nem csak a hazai politikai életre próbálja kiterjeszteni, de egész Európára. Válaszként persze hamar megkapta, hogy a velünk egy időben az Unióhoz csatlakozó Szlovákia és Szlovénia teljesítette az euró bevezetésének feltételeit.

Felelőssége persze valóban van az Uniónak, hiszen 2006 óta egyszer sem adtak hangot hivatalosan az egyébként általános véleményüknek, miszerint a jelenleg regnáló hatalom legitimitását és hitelét már régen elvesztette nemzetközi körökben is.

Ha már a felelősségnél tartunk, meg kell jegyezzem, hogy a jelenlegi döntések -akarom mondani kölcsönök súlyát majd a következő és az azután jövő kormány fogja viselni... Határozott és egyre szélesebb körben elfogadott véleményem, hogy a következő miniszterelnöknek első feladata az kell legyen, hogy a Történelmi Alkotmány és a Szent Korona kérdését rendezze, illetve a jelenlegi döntéshozókat felelősségre vonja a kialakult helyzetért. A felelősségre vonás része kell hogy legyen egy teljes, a családtagokra és érdekköreikre is kiterjedő vagyonelkobzás!

A jövőre tekintettel pedig a következő politikusi generációkra is ki kell terjeszteni az erkölcsi és vagyoni felelősség körét. E mellett a hatalmi ágak szétválasztását a valóságban is meg kell tenni. Vegyük észre, hogy a mai napon a kvázi belügyminiszter egyben igazságügyi miniszter is... Ez is a polgári demokrácia lábbal tiprása. A rendvédelmi és fegyveres testületek presztízse a mai napon a nullával egyenlő. A lakosság nem bízik a rend őreiben, amire valljuk be, komoly okai vannak.

Rendőrök hajtják be a legálisan(?) működő uzsorások kamatait (Provident), rendőrök vállalnak szerepet az éjszakai életben (kidobó legények), békés tüntetésből vérengzést rendeznek a rohamosztagosok, bűncselekményeket tussolnak el, vagy eltúlzott következtetéseikkel vezetik félre a közvéleményt, politikai megrendelésekre szállítanak eredményeket a miniszternek... Körül kell nézni az országban!

Akinek kétségei lennének abban, hogy a mai szocialista vezetés tudatosan veri szét az országot, az abban hisz, hogy egyszerűen nem értenek egy ország vezetéséhez! Bármelyik is igaz, a végeredmény egy: Menniük kell!

Erről nem beszél a Liberális média, és arról sem, hogy a parlament feloszlatásáról szóló népi kezdeményezést egyenesen kiröhögték a mélyen tisztelt honatyáink. Erről nem hallani sem a közszolgálati sem a kereskedelmi tévékben és a nyomtatott sajtó sem erről cikkez! Beszélnek viszont a szerencsétlen cigány családokról és az ellenük elkövetett gaztettekről!

Mindennek megvan a maga helye és ideje. Most annak van itt az ideje, hogy elkezdjünk a valóban fontos kérdésekről gondolkodni, és a Hazánkat gatyába rázzuk!

Érdekes képet kaptam valakitől tegnap. Egy internetes hírportálon megjelent cikkben arról írnak, hogy keletnémet neonácik erőszakos cselekményei miatt 56 főt keresnek. A cikk illusztrációja egy kopasz fejre tetovált rakamazi turulmadár. Azt ugyan el sem tudom képzelni miféle kapcsolat lehet az egykori Kelet Német nácik és az ősi magyar jelképek között... Azt erősen kétlem, hogy valóban a cselekményekben résztvevők egyikét ábrázolja a kép. Nyilván egyszerű volt a szerkesztőnek bevágni egy a birodalmi sasra csak erős túlzással emlékeztető mintát.

Ezek a csúsztatások aztán kellemes alapot nyújtanak azoknak, akik a magyar utcákon tomboló szélsőjobboldaliak veszélyéről cikkeznek. Lám, még a németországi nácik is ezeket a magyar jelképeket használják... Egyszer csak előkerülnek majd az Árpád lobogók is? Ezek a németek akkor most tulajdonképpen hungaristák is?

Elég baj nekünk, hogy saját határainkon belül is összemossák az őstörténet emlékeit, ereklyéit, a lokálpatriotizmust, a hazaszeretetet és a nemzeti gondolkodást a szélső jobbal...

Monitorfotó az osztrák portál oldaláról (a magyar szöveg nem képezi a cikk részét)

Gazdasági válság idején sokhelyütt felmerül a saját kibocsátású, független fizetőeszköz létrehozásának kérdése. Egy térségen belül ésszerűnek tűnik, hiszen ahol eddig használtak a nemzeti valutáktól független fizetőeszközt, ott a helyi gazdaságra mindenképpen jótékony hatással volt. Kétségkívüli előnye, hogy ha a fizetőeszköz értékét nem az állami valutából következtetik, hanem a helyi adottságokból, erőforrásokból származtatják, akkor stabil, a környező gazdasági mutatóktól független pénzt lehet létrehozni.

A magam részéről úgy gondolom, hogy a kibocsátást a helyi, vagy regionális önkormányzatra kell bízni, így a piacon lévő pénz mennyiségét nem a bankok, hanem a terület vezetése felügyelheti. Ezzel bár a bankoknak nem kamatozik oly módon, ahogy a nemzeti valuta, viszont nem is jelennek meg a pénzmultiplikátor mechanizmusok.

Magyarországon pénzt -ellentétben a közhiedelemmel, nem az állam bocsát ki, hanem a bankok, mégpedig saját érdekeiket és nem a nemzetgazdaság, végső soron az ország és polgárainak érdekében.

Mivel ésszerűen a saját valutát kezelő pénzintézetek valóban csak kezelik a pénzt, nem bírnak felette irányítással, így a fizetőeszköz nem válik befektetési manipulációk eszközévé. Bár ezzel együtt jár az is, hogy betétekere (befektetésekre) sem lesz alkalmas, mégis ebből fakad gazdaságélénkítő ereje. Ugyanis a használónak nem a megtakarítás lesz a célja, hanem a vásárlás, tehát a pénz nem számlákon fog pihenni, hanem a gazdaság vérkeringését indítja be.

Hazánkban a közelmúltban Bicske polgármestere jelentette be önálló fizetőeszköz kibocsátását, ám ez a gyakorlatban nem valósult meg.

Nagy-Britanniában számos (százas nagyságrendű) kistelepülés döntött a világválság hatásainak enyhítése érdekében hasonló pénzek kibocsátása mellett. Németországban az elmúlt években ipari termelő cégek vezettek be hasonló elven működő vállalati pénzeket, melyek a telepen belüli éttermekben, büfékben és a kapcsolódó létesítményekben volt beváltható.

A rendszer legfontosabb feltétele a bizalom. Bizalom abban, hogy ha elfogadom a munkámért cserében, akkor majd tőlem is elfogadják. Valójában nincs ez másként az állami valutákkal sem. Emlékezzünk csak vissza akár a nem is olyan régmúltra. A pengő pályafutását hihetetlen nevekkel ezer milliárd bilpengőkkel fejezte be. Még emlékezhetünk akár a kabaréjelenetre, amikor a gyári munkás egy bőröndnyi pénzt kap, de mire a boltba ér, a legértékesebb a bőrönd, amiben vitte a pénzt.

Az elfogadóhelyek kiépítésével, a pénz alapját képező érték helyes megválasztásával és a belé fektetett bizalommal összességében egy valóban jól működő, és a makrogazdasági helyzettől teljesen független, értékálló fizetőeszközt teremthetünk. A magam részéről szorgalmaznám akár Budapesten is.

Kimerítő pénzügyi elemzésre bukkantam az Index internetes hírportál oldalán

De szeretnék én is hejj, pártvezető lenni… Korábban a telefonbeszélgetések meghallgatása során egy négy milliárddal rendelkező, Ferenc nevű magas rangú szocialista vezető is megemlítésre került. Gyurcsány Ferencnek most mégsem kell vallomást tennie a Zuschlag ügyben, mert a parlament határozata alapján, pártvezetőket nem lehet bűnügyekben meghallgatni… Szép világ, nem? Országos pártot alapítok, mandátumokat vásárolva bekerülök a parlamentbe, majd bűnszervezetben elkövetett bűnsegédlet bűntettének elkövetése után magával a joggal takarózom…

Mind e mellett kezd nyilvánvalóvá válni az is, hogy Magyarországon ugyan nincs sem szervezett~, sem cigány bűnözés, ellenben vannak megélhetési bűnözők, és megélhetési politikusok. Van még emellett antiszemitizmus és etnikai feszültséget gerjesztő mocskos jobboldal, masírozó gárdisták, meg betiltott gárda. Ezzel egy időben alakulófélben lévő „roma gárda”. Viszont a Sifokon menetelő mintegy 150 kisebbségi állampolgár nem követett el bűncselekményt, miközben trágárul kiabáltak. A hevesi rendőröket megtámadó, egyébként országosan körözött bűnözőket rejtő cigányok is hűen szolgálják hazájuk törvényeit.

A veszprémi gyilkosság elkövetői valószínűleg szintén megélhetési bűnözők, ami azt illeti valóban jól is éltek a bűnözésből… Egyéb kereső tevékenység híján?

Vasárnap hajnalra egy szórakozóhelyen kirobbant vitát követően a csapat több játékosa súlyos sérüléseket szerzett, egy játékos életét vesztette a korházba szállítás közben

Szemtanúk elmondása szerint a szórakozóhelyről fizetés nélkül távozni óhajtó vendégek szóváltásba keveredtek a pultossal, egyikük megütötte a nőt. A kézilabda csapat tagjai, akik társuk gyermekének születését ünnepelték, a pultosnő védelmére keltek. A szóváltás tettlegességgé fajult majd a szórakozóhelyen kívül folytatódott.

A rendőrség hivatalosan nagy erőkkel, ismeretlen tettesek ellen folytat nyomozást, egyben cáfolja a szemtanúk azon állítását, hogy az elkövetők cigány származásúak volnának.

Rövidke kis hír, az APEH tavalyi kormányelőírást 41 milliárd forinttal meghaladó bírságot szabott ki bevételre tett szert. Az összegből közel 17 milliárd forint (16,896 milliárd) összértékű prémiumot tudott fizetni, összesen 15600 fő részére, négyszázezertől négymillióig fejenként.

Kiss Ferenc, az adóhatóság gazdasági vezetője elmondta: a kiosztható prémium összegét az adott évre szóló költségvetési törvény határozza meg, s a jutalom akkor jár az APEH munkatársainak, ha a hivatal beszedte azt az összeget, amelyet a jogszabály előírt – (MTI.)

Lássuk csak a tényeket.

Tény 1:

A gazdasági válságot jellemezve elmondhatjuk, hogy tízezres nagyságrendekkel kell számolni az elbocsátottakat tekintve… (csak az elmúlt három napban közel tízezer ember elbocsátását jelentették be). Az elbocsátásokat a nehéz gazdasági helyzettel magyarázzák, beszűkülő piaccal, termelés visszaeséssel, a megrendelések hiányával.

Tény 2:

Népünk és Pártunk vezetői kormányrendeletben írják elő az APEH büntetési rátáját, amit diszkréten különböző jogcímeknek nevez a sajtó. Amennyiben ezt az APEH munkatársai teljesítik, úgy a jogszabályban meghatározottak szerinti premizálásban részesülnek.

Megjegyzés: az APEH tehát eleve a büntetésekre hajt, nem csak a kvázi jogos követelések, azaz a különféle adónemek beszedésére, ami az elsődleges feladata volna.

Megállapítás:

Egyre romló gazdasági mutatók mellett, a mind alacsonyabb életszínvonal ellenére (vagy épp ezért?), az APEH túlteljesíti a meghatározott büntetésmennyiséget 41 milliárd forinttal, mely összegből az alkalmazottak a minimálbér (2009. február elsejétől bruttó 71 500 Ft) legalább öt és félszeresét, maximum ötvenhatszorosát. Ez alatt csökkentek a nyugdíjak és a közalkalmazottak reálbére is csökkent a 13. havi illetmény eltörlésével, az egyéb juttatások befagyasztásával, a cafeteria szinte teljes hiányával és az év végi prémiumok is néhány kivételtől eltekintve elmaradtak.

Következtetés(ek):

1)      Jelen helyzetben legjövedelmezőbbnek az adóbehajtói tevékenység tűnik

2)      A munkaerőpiacról kiszorultak jelentkezzenek adóellenőri munkára

3)      A termelő és szolgáltató szektor kösse fel a gatyáját, mert Gyurcsány adócsökkentést ígér, ami után eddig mindig nőttek az adóterhek

4)      A sorozatosan bezáró munkaadók és az elbocsátott alkalmazottaik helyett a megmaradóknak és az alkalmazásukban állóknak kell befizetnie az egyre emelkedő adóterheket

5)      Az eladósodások következtében a bankok szerzik meg a lakosság nagy részének ingó és ingatlan vagyonát.

6)      Az utolsó, aki elhagyja az országot, oltsa le a lámpát…

Eredeti célok értelmében olyan, az Unios tagországokat bemutató mű lenne, amely az egyes országokra ragadt sztereotípiákkal szemben ad képet azokról.

Magyarországot sokan nem ismerik másról, mint a puszta, Hortobágy, gulyásleves és cigányzene. No meg nem mellesleg a pornó…Volt olyan, Amerikából érkező ismerős, aki mikor leszállt a repülőről, elcsodálkozott, mert azt hitte, hogy az épületbe lovas kocsival viszik majd, de hogy még kint a terminál előtt is taxik álltak, az túllőtt minden elvárásán… komolyan úgy képzelte, hogy nálunk az emberek lovon járnak és jurtákban laknak.

Hát az ilyen nevetséges sztereotípiákkal kellett volna eredetileg szemben menni. A műalkotást, jobban mondva annak részleteit a tagországok egy-egy művésze hozta volna létre. A feladat koordinálására David Cerny, Cseh képzőművész kapott felkérést. A megállapodás szerint, melyről utóbb derült ki, hogy nem teljesült, feladata lett volna, hogy a tagállamokból a kiszemelt művészt megbízza a feladattal.

Az elkészült művet Brüsszelben leplezték le. Hamarosan érkeztek is az első tiltakozások. Az alkotás éppen hogy nem lerombolni próbálja a sztereotípiákat, hanem maga is azokból táplálkozik. Néhány példa: Németországot horogkereszttel ábrázolja, Bulgária pedig nem több, mint egy pottyantós WC. Szlovákia kötözött sonka, amelyet egy magyar nemzeti színű zsinór szorongat, hazánk pedig dinnyéből és szalámikból épült atomium formájában jelenik meg. Luxemburgot egy nagy kiárusítás táblával, Lengyelországot pedig a krumpliföldön felvonuló melegekkel ábrázolja.

Nem egy állam, élükön a valóban sértően ábrázolt Bulgáriával, azonnal követelték, hogy a hazájukat szimbolizáló részletet távolítsák el. Utóbb a Cseh kormány elnézést kért az érintettektől. David Cerny, a hamis identitásoknak tanúsított részletek megalkotója, művét úgy magyarázta, hogy az éppen a meglévő sztereotípiák, eltúlzásával teszi azokat nevetségessé, másrészt a tagállamok polgárainak önkritikus humorérzékére apellált. Úgy vélem elszámolta magát.

Az eseten elgondolkodva arra a kérdésre jutottam, vajon mi lehetett volna a legjobb megoldás? Hogyan ábrázolhatnánk a rendkívül színes sokaságot úgy, hogy nem a meglévő sztereotípiákat használjuk miközben arra is ügyelünk, hogy ne teremtsünk újabbakat? Holland fapapucs, bulgár rózsavíz, orosz vodka…

Bizonyos értelemben bármilyen ábrázolás egyben újabb a valóságra erőltetett analógia, vagy ellenkezőleg, a valóságtól elrugaszkodott szimbolika lenne. Van tehát jó megoldás? Eredményre az sem vezetne, ha saját hazánkat ábrázolnánk, mert úgy saját magunkról alkotott képünk nem tükrözné a minket látó idegeneket, de az sem megoldás, hogy sorsolásos alapon minden alkotó egy másik állam szimbólumát hozza létre.

Talán a legkézenfekvőbb az lenne, ha minden államban az összes többi államot létrehoznák, majd az elkészült műveket közösen, mutatná be egy tárlat, ahol az alkotások alatt nem volna egyértelmű utalás az ábrázolt államra. Így aztán a látogatók fantáziája épp úgy alakítaná a művet, mint az azt létrehozó alkotóké…

A kályhától indulnék. Magyarországon nem élnek cigányok! Vannak tótok, svábok, rutének, szlovének, uram bocsá’ még zsidók is, de cigányok nincsenek. Tessék hozzászokni a következő kifejezésekhez végre: romaút, romakerék, romapecsenye, romazene… meg persze ahhoz is, hogy ha én azt mondom cigány, azzal faji, pardon: etnikai csoport ellen elkövetett bűnt valósítok meg… gyűlöletkeltek. Ha a kertemből répát tolvajló romát tetten érem és azt mondom neki, hogy mocskos cigány, kitekerem a nyakad, azzal nem a magántulajdonhoz való alapjogomat kívánom érvényre juttatni, hanem etnikai gyűlölséget szítok.

Mikor a buszra úgy száll fel mögöttem a hoppon maradt koldus, történetesen cigány asszony, hogy mocskos magyar, megöllek, az csupán szabad véleménynyilvánítás az elmaradt haszon miatt, amit bennem látott…

Szólj igazat és beverik a fejed. Ősi igazság ez, ami ma különösen is igaz. A rendőrkapitány a bűnelkövetői statisztika alapján kijelenti, hogy az elmúlt időszak elkövetői kivétel nélkül, cigánynak vallották magukat, és ezt a nyilvánosság elé tárja, azzal hátrányt okozó megkülönböztetés bűntettet követi el?  Mellesleg önként vállalták az etnikai hovatartozásukat, hiszen így előnyöket reméltek az igazságszolgáltatásban.

Azt viszont a mai napig nem merték nyilvánosságra hozni, hogy a nemrég erőszakos halált halt kislány ellen szintén cigányok voltak az elkövetők… Vajon hogy lehet az, hogy Draskovics Úr rövid időn belül másodszor adja tanújelét annak, hogy a nyilvánvalóan jelen lévő problémát úgy kívánja megoldani, hogy egyszerűen a tényeket az asztal alá söpri?

A kislány halálában megrendelte az etnikai szál bújtatását, már másnap a hivatalos közleményekben cáfolták az elkövetők kézre kerítését, most pedig különítményes rohamosztagot küld, hogy a mégis csak meglévő etnikai bűnözés ellen tüntető tömeget riogassa ahelyett, hogy a valódi problémával nézne szembe…

Mind e közben a hagyományosan tisztelettel bíró cigány vezetők, Vajdák tiltakoznak a „roma gárda” nevű cigány érdekvédelmi szerveződés ellen.

Hazánkban furcsa kettősség jellemzi az etnikai statisztikákat, mert egyfelől nem tartható számon az állampolgárok etnikai, faji és vallási hovatartozása, másfelől érzékelhető a megkülönböztetett bánásmód az elkövetők körében.

Amíg a saját tulajdonát védő gazdát büntetik a tolvajokkal szemben, addig hogy is remélhetnénk békét cigány és magyar között? Mindenki emlékszik a veteményesét villanyárammal védő gazdára, és arra, hogy az elkövető meghalt… Arra vajon ki emlékszik, hogy az áram alatt álló kerítés a saját telkén, egy másik kerítésen belül volt? Hogy került oda az elkövető, mi volt a célja? Egyértelműen anyagi hátrányt akart okozni a gazdának, terményeit kívánta jogtalanul eltulajdonítani, miközben tette következményeként életét vesztette… Ha nem a lopás szándékával érkezett az első kerítésen keresztül, akkor vajon milyen indítékok vezethették? És mégis a gazdát vádolják gondatlanságból elkövetett emberöléssel?

A miskolci rendőrkapitányt visszahelyezték posztjára, de mégis erősebben hallható az a vélemény, miszerint a statisztikát egyértelműen és pontosan felidéző főrendőr, etnikai alapon vádolt kollektív bűnösséggel egy csoportot. Így gyűlöletkeltésre adott alapot? Halkan jegyzem meg azzal vádolta a cigányokat, amit azok valóban elkövettek… Akkor vajon ki adott alapot a gyűlöletre? Nem az elkövetők? Észre kellene végre térni!

Amikor nagy a baj, olyankor az összefogás az egyetlen ésszerű cselekedet. Félre kell tenni a sérelmeket, a panaszt, a gondokat mert csak együtt tudunk úrrá lenni a bajok felett... Ezt a kommunikációs csapdát használja az MSzP újra.

2006 ősze óta, legitimitását vesztve irányítja országunkat a ma már elvileg kisebbségben lévő kormány. Ez az irányítás egyenesen a szakadékba vezetett minket. Igen, a pénzügyi válság jelen van az egész világon, de hogy Magyarországot ilyen mértékben sújtja, az nem a nemzetközi tendenciákból, hanem Gyurcsány kormányának töketlenségéből következik.

Amikor ilyen nagy bajban vagyunk, célszerű megfogni egymás kezét, és együtt cselekedni a vész ellen. Össze kell fogni, és ezt az ösztönt használná ki az MSzP. A nagy barátságtól a Weberi gyűlöletkeltő kampányokig, elég széles skálán mozog a kormány-propagandagépezet, miközben az ország lendületben van és dübötög a gazdaság, csak a pontosabb kép érdekében hozzá kell tenni ehhez a már-már idilli képhez, hogy a gazdaság dübörgését a saját magába roskadó romok okozzák, miközben egyre nagyobb lendülettel gurulunk a hegyoldalon a szakadék felé… és ezekkel kellene összefogni? Azokkal, akik a jelenlegi állapotot előidézték, akik erkölcsi értelemben véve nullák, mellesleg gazdaságilag is… Mintha a fuldoklónak ólomsúlyokat hajítanának, kapaszkodj csak bele, legalább hamar vége lesz… Közben már a parlament előtt a saját feloszlatásáról szóló beadvány. Ezekben a percekben vitatják meg, hogy egyáltalán megvitatják-e.

Igen, fogjuk meg egymás kezét, és söpörjük ki végre azt a csodaszép cirkuszt a Duna partján, és higgyük el, a Magyar név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez!

Legismertebb változata szerint a vallást erőszakosan terjesztő István ellen fellázadó sámánok, Táltosok szórták az átkot a magyarokra, amely szerint ezer évig, más források szerint, amíg az új vallást követik, addig a magyar magyarnak ellensége legyen…

Másik változatában az átkot Vajk (István) zúdította népére, amikor a törzsszövetségi esküt megszegve ragadta magához a hatalmat, holott Koppány következett volna Géza halála után.

Érdekes tévhit, hogy a keresztény István a pogány Koppány ellen vívott harcban szerezte meg a hatalmat. Nem a harc ténye vitatható, hanem Koppány állítólagos pogánysága. Nem általánosan ismert tény, hogy míg István a nyugati, addig Koppány a keleti kereszténység szellemében nevelkedett. Politikai és gazdasági kapcsolatainkat egyaránt kiépítettük Bizánc és a Német Római birodalom felé is.

Ami a táltosokat, az ősvallást és a velük szemben terjesztett kereszténységet illeti, itt is van mit átgondolni. Az ősi magyar vallás nem volt jelentősen eltérő gondolkodású, mint a keresztény felfogás. Vallási téren legalábbis nincsenek nagy ellentétek. A Kárpát-medencében járó hittérítők maguk számolnak be róla helyenként, hogy ezek a népek (magyarok) keresztényebbek, mint sok keresztény ország népe. Ahol a különbözőségek megjelennek, az a keresztény egyház uralmának, és a Pápa hatalmának elismerése. Ugyanis abban az időben nem annyira a vallás alaptanításait kellett tűzzel-vassal terjeszteni, hanem az egyházi világgal együtt járó feudalizmust, tehát egy a szokásokhoz képest nagyon eltérő hatalmi berendezkedést.

István országlásával véget ért a viszonylag demokratikus törzsközösségi szerveződés. A feudális függőségek megerősítéséhez fel kellett bomlasztani a hagyományos értékrendet és hatalmi, képviseleti szokásokat. Megszűnt a kettős királyság ideája is, tehát a világi és a szellemi vezető eggyé vált a nemzetségek élén. Korábban a két pozíció élesen elkülönült. A szakrális vezető pozíciójának megszűntetésével vált lehetővé a Pápai hatalom elismertetése.

Tehát ha az átok létét nem kérdőjelezzük meg, akkor a történet egy sokkal árnyaltabb, a történelemkönyvek által festettől nagyon eltérő beállítottságú világot találunk. Ha maga az átok igaz, akkor annak eredete és valóságtartalma a ma fellelhető történetek összességéből állítható újra eggyé.

Nem volt szokásom, és eztán sem lesz, hogy teljes egészében átvegyek írásokat. Ha ezt teszem, annak oka, hogy a részletekben kiragadott gondolatok az egész értelmét veszik el. Ezért másoltam be teljes egészében Csath Magdolna írását, és ezért másolom be a mostanit is.

Ha közelít a tél, egyre sötétebb és hidegebb lesz, az élet burkot -
bárkát épít magának, hogy túlélje a számára kedvezőtlen időszakot.
Odúkba vonulnak az állatok, fészkekbe bújnak a magok, hogy átmentsék az
életet a kikeletig. A Biblia szerint az emberiség telét is egy bárka
segítségével vészelte át Noé, mikor az Isten letörölte a Földről a
tévútra tévedt emberiséget.

Kísértetiesen hasonlít a mostani helyzet az akkorihoz: ennyi gyilkos
támadás még soha nem érte bolygónkat, ennyi beteg, sérült, boldogtalan
embert még soha nem hordott hátán a Föld. Számos természeti- és
társadalmi folyamat arra utal, hogy tévedéseinkért nemsokára fizetnünk
kell. A kérdés csak az: mit tud átmenteni az emberiség a túlsó partra?

A jelen kor embere egyre kiszolgáltatottabb, egyre függőbb a civilizáció
által létrehozott ellátó rendszerektől. Minél bonyolultabb egy
rendszer, annál inkább hajlamos az instabilitásra, a kaotikus
viselkedésre, az összeomlásra. Házainkat régen a faluszéli erdőből
hozott tüzelővel fűtöttük, ma több ezer kilométerről kapjuk a
földgázt, a villanyt... Régen a konyhakertben megtermett minden, ma a
világ szemetét esszük a külföldi áruházláncokból…
A folyamatosan bonyolódó, idegen érdekeket kiszolgáló pókháló lassan
már emberi létünket is veszélyezteti. Régen az emberek teremtettek, és
élvezték teremtésük gyümölcsét: a termést, ma mindenki csavar egy -
az egész emberiséget elpusztító - gépezetben. A pók kiszolgálására
csapdába esett, körbenyálazott áldozatok kellenek: a gépezet a hitelek
és számlák csapdájában vergődő emberek életerejét szívja.

Hogyan tovább?

A pókhálóból önerőből nehéz kiszabadulni, mert a pók már belénk
fröcskölte mérgét, eltunyultunk, elpuhultunk elődeinkhez képest mind
testben, mind lélekben. Magunktól képtelenek lennénk változtatni
szokásainkon, mindenki rabja az angol vécének és a falból folyó meleg
víznek. Ezért segít minket a Teremtő a pókháló elpusztításával.
Az egyre szélsőségesebbé váló időjárás, az egyre több konfliktussal
járó emberi kapcsolatok hatását nem tudja követni a pókháló. Az egyre
nagyobb árvizek elmossák a gátakat, az egyre nagyobb forróságok
felisszák a vízkészleteket, az egyre több helyen fellángoló háborúk
megeszik a globalizációt. Valamit bízzunk a Jóistenre is!
De fel vagyunk készülve az Özönvízre? Melyikünk tudna ma villany, gáz,
gyógyszerek nélkül élni? Hányan tudnánk egy kályhát megépíteni,
szappant főzni, vagy egy tehenet megfejni? Hányan ismerik a
gyógynövényeket, az ehető vadnövényeket? Hány embernek van ma valós,
a természetben használható tudása? Ki tud ma bárkát építeni?

Az önellátó közösségekről

Ha egy élő szervezetet szélsőséges támadás ér, megszűnik a központi
vezérlés és az egyes szervek „önálló életre kelnek”.
Önellátóvá, önvezéreltté válnak, amíg vissza nem áll az
egész-ség. Az emberiség is csak akkor tudja túlélni a támadást, ha
élő szervezet mintájára kisebb önellátó, önvezérelt közösségekbe
szerveződik. Hogy térhetünk át a vészműködésre?
Minden önellátás alapja a föld. El lehet merengeni marsbeli űrtelepeken,
földalatti túlélő városokon és öko/bio/enviro falvakon, de ezek
elméletek, soha senki sem próbálta ki tartósan őket. Egyetlen olyan
rendszert ismerünk, amely évezredek alatt sem élte fel környezetét,
bizonyíthatóan gazdagította az élő tájat, és emberi életet
biztosított tagjai számára: ez a hagyományos, önellátó paraszti
kultúra.
Az önellátó paraszti kultúrákat mindenütt ugyanaz a betegség
sorvasztotta el, megjelent a rákos daganat a tájban: a nagyvárosi lét. A
daganat minden életerőt elszívott a tájból (embert, táplálékot,
nyersanyagot) és méreganyagaival (árutermelő gazdálkodás) a maradék
egészséges tájat is tönkretette. A nagyvárosok kiszolgálására jött
létre a pókháló.

Mi a megoldás?

A betegség létrejöttét megismerve a gyógyítás viszonylag egyszerű:
- el kell sorvasztani a daganatokat (ki kell költözni a nagyvárosokból)
- nem kell több mérget beengedni (ki kell lépni az árutermelésből)

Mindkét feltétel teljesül, a hagyományos módon, földből élő,
önellátó és önvezérelt vidéki falvaknál. Nyilván mindenkiben
felmerül, hogy akkor miért menekülnek faluról az emberek?
A falusi emberek többsége ma nem a földből él, hanem éhbérért
városba ingázik, faluját csak alvóhelyként használja. Az egyre kevesebb
földből élő vidéki ember az árutermelés rabja: búzáját 30
forintért veszik meg, majd visszavásárolja a 300 forintos kenyeret (kb.
fél kiló búzát tartalmaz). A traktoráért 1.000.000 (azaz egymillió)
kiló búzát (100 vagonnyi) ad. A kegyelemdöfést a pók szolgálatában
álló, a népétől elszakadt hatalom adja meg, aki elveszi a falutól a
postát, iskolát, közigazgatást, persze a „fejlődés” nevében.
De „az élet él és élni akar”, ezért egyre több falu próbál
önellátóvá válni. (Legutóbb a szabolcsi Rozsály keltett nagy
feltűnést, ahol az emberek a városból visszacsurgatott „segélyek”
helyett földjeik erejét használva, önellátással törtek ki a
hálóból.) Csak rá kell erősíteni a magától beinduló önvédelmi
folyamatokra: ez a bárka program.

Hogy építsünk bárkát?

A bárka program célja, hogy minél több lehetőséget adjunk egy
családnak vagy nagyobb közösségnek az önellátásra. Ha valaki csak
annyit megtesz, hogy kályhát épít és kutat ásat, már sokat tett a
kiszolgáltatottsága ellen. Ha egy közösségben valaki megtanul
hagyományos módon gyógyítani (gyógynövények, csontkovácsolás,
kenés…), már csak súlyosabb esetekben kell külső segítség. Ha egy
közösség képes arra, hogy egymást segítse, a bankoktól a „szociális
hálóig” minden bilincs lehull róla. És határ a csillagos ég!
A hagyományos paraszti kultúrában minden ember elsősorban paraszt volt:
értett a növényekhez, állatokhoz, házépítéshez, de ezen felül
mindenki valami többletet adott a közösségnek: bíráskodott, kovácsolt,
gyógyított, vagy a lelkeket terelgette. Mindenki a helyén volt, mindenki a
dolgát végezte, mindenki része volt az egésznek, ezért egészséges
volt.
Nem kell újra feltaláljuk a melegvizet, a hagyományok felelevenítése
mindenben segítséget nyújt. A népi gyógyítástól az évköri
ünnepekig, a piacok szervezésétől a közbirtokosság (erdőbirtokosság,
legelőtársulat stb.) működtetéséig minden tudás megtalálható
néprajzi gyűjteményekben, vagy a köztünk élő öregek emlékezetében.
Eljött az idő, hogy a girhes gebénk parazsat kapjon: a világ táltos
lovakra vár!

Mik az akadályok?

A legfőbb akadály a pók mérge: saját lustaságunk és a belénk
csepegtetett kishitűség (kicsik vagyunk, nem engedik, turáni átok stb.)
de a természet – szerencsére - hamarosan nyakon csap bennünket. A
második akadály a belénk nevelt mítoszok, a technikai fejlődésbe vetett
hit, a munkahely szükségessége, a nyugdíj, a „tanulj hogy
érvényesülhess” hibás mintái. Az akadályok harmadik csoportja
külső: az ISO, a HAACP, az APEH, az EU állítólagos előírásai, melyek
ma lehetetlenné teszik egy falu normális működését, de még az
egészséges táplálkozást is. Ők a pókháló alkotóelemei,
legegyszerűbb megoldás nem beléjük gabalyodni.
Ha az ember céget, egyesületet hoz létre, pályázik, láthatóvá válik:
máris a pók győzött. Egy pókhálón kétféle stratégiával lehet
átjutni: vagy elég nagy az alany, és átszakítja (ez a multik módszere),
vagy elég kicsi ahhoz, hogy átcsússzon a hálón. Ezt a hálót nem
önellátó gazdaságokra tervezték, ha nincs elszívható pénz a
rendszerben, nem tudnak mit kezdeni a közösségekkel. Ezért akadályozza
mindenhol a hatalom a helyi pénzek bevezetését.

Mik a legfontosabb feladatok?

A legfontosabb a bárkát építők összegyűjtése, és közösséggé
kovácsolása. Erre a természet az esőcseppeket mutatja mintául. Az
esőcseppek a tengerből emelkednek fel, és útjuk végén oda térnek
vissza. A földre hulló esőcseppnek önmagában nincs esélye arra, hogy a
sok ezer kilométeres utat megtegye, ezért összefog a többiekkel. Az
esőcseppek erekké, patakokká duzzadnak, a patakok folyóvá
terebélyesednek, így együtt végül elérik a tengert.
Ehhez olyan közösségi helyekre (mag-házakra) van szükség, amely a
közösségi ünnepektől a kályhaépítő tanfolyamig, a helyi piacoktól a
gazdakörökig mindenkinek otthont nyújt, mindenki magáénak érez. Ezeknek
a házaknak a közösség erejéből, a közösség adományaiból és
munkájából kell felépülniük, mert a közösséget a közös cél és a
közös ritmus (a rítusok) szervezi eggyé. A pályázatokkal,
„támogatásokkal” ez az erő vész el.
Egy délvidéki ismerősöm mesélte, hogy a Balkán-háborúnak még
híre-hamva se volt, az öreg paraszt nénikék már elkezdték
felvásárolni a tartós élelmiszereket, ruhákat, használati cikkeket:
ösztöneik megsúgták a közeledő vihart. Hallgassunk a belső hangokra:
ne várjuk meg a háborút!

Géczy Gábor
MAG közösség

A napokban került köztudatba, hogy pártunk és népünk vezetői zálogba adták hazánkat. Amennyiben nem teljesítenénk a kötelezettségeinket, akár a parlament, de még a Szent Korona is végrehajtható. Ha már mást nem lehet vinni, zálogcédulát aggattak erre is. Majd csak jönnek, oszt visznek mindent, hiszen a vállalások egyszerűen teljesíthetetlenek, kiváltképp ezzel a politikai garnitúrával.

Aztán napvilágot látott egy másik pletyka is. Még hozzá az, hogy a hazánkban őrzött korona nem is valódi, az csak egy másolat. A pletyka szerint az eredetit a Vatikán őrzi. A hivatalos történelem szerint a koronát Ford elnök adta vissza 1978 január ötödikén. Akkor előbb a parlamentbe került, majd a Nemzeti Múzeumban került elhelyezésre.Mindszemty József esztergomi érsek 1945ben és ’46 elején valóban tárgyalt Giovanni Battista Montini (1897–1978) helyettes államtitkárral, a későbbi VI. Pál pápával (1963–1978).

A hatvanas évek elején megkezdődtek a vatikáni–magyar tárgyalások, magyar részről már a második tárgyalási napon felvetették Agostino Casarolinak (1914–1998) a koronaékszerek ügyét. A magyar delegáció egyértelműen rákérdezett a vatikáni diplomatánál, hogy a Szentszék nem tudna-e közelebbi felvilágosítást adni a nemzeti ereklyék hollétéről. Casaroli ígéretet tett arra nézve, hogy Rómában érdeklődik a koronaékszerekkel kapcsolatban, és a következő tárgyalási fordulón tájékoztatja a magyar felet. Erre 1963-ban, a Vatikánban került sor. Casaroli elmondta, hogy egy korábbi római kiállításon valóban kiállították a magyar koronát, de az csak egy másolat volt.

Magam nem jártam még a Vatikán Múzeumban, de állítólag ott a mai napig vitrinben őriznek egy tárgyat, ami megjelenésében igen emlékeztet a magyar koronára, és a tablón a tárgy megnevezése is erre utal. Akkor most hol van a korona?

Van egy ismerősöm, aki látó. Amikor a parlamentben, vagy talán még korábban a Nemzeti Múzeumban(?) a koronát figyelte, elmondása szerint nyomát sem vélte semmiféle transzcendentális energiának, mint amit általában a koronának tulajdonítanak ezt csak azért, hogy színesebb legyen a kép.

Amúgy szinte mindegy is hol van, mert ha még nem olvasztották be, hogy valamelyik hazátlan számláját gazdagítsa, akkor előbb utóbb megmutatja magát – a legenda szerint ugyan is, amikor igazán nagy a baj, a Szent Korona átveszi a hatalmat és rendbe hozza a dolgokat. Most bőven volna mit rendbe hozni, sőt azt sem tudom, lehet-e még ennél lejjebb is kerülni…

Az Európai Parlamentben ötévente választanak képviselőket a tagállamokban. Idén június 4 és 6. között kell megtartani a 27 tagállamban a voksolást. Magyarországon valószínűleg június 7-én lesz- a szokások szerint ugyanis a választásokat hagyományosan vasárnap tartják.

A jelenlegi 24 helyett már csak 22 helyre pályázhatnak az aspiránsok, vizsont ez akkor is így lesz, ha időközben érvénybe lép a Lisszaboni szerződés.

(A Lisszaboni Szerződés módosítja a hatályos EU- és EK-Szerződést. Az EU ezzel a dokumentummal szeretné biztosítani a 27 tagúra bővült (és várhatóan tovább bővülő) Unió hatékony működéséhez szükséges jogi keretet és eszközöket. A változtatások egy korszerű intézményrendszer kialakítását, és a döntéshozatal optimalizálását célozzák.)

Emlékszem Kovács László EU biztosi karrierjének csúfondáros kezdetére…Régen volt, talán igaz sem volt… ez is csak egy vadkeleti rémmese lehetne abból a bizonyos Gyurcsányi antológiából, amit a minap megelőlegeztem.

Mivel idén mindenképp pénzt kel fordítani a választások lebonyolítására, így nekem, és még sokaknak, kézenfekvőnek tűnő az ötlet, hogy akkor már gyúrjuk hozzá a hazai választásokat is. Mintha a napokban hallottam volna egy önálló állampolgári kezdeményezésről, miszerint a nép akarata (200 000 érvényes szavazat) oszlassa fel a saját magát feloszlatni képtelen parlamentet.

Népünk és pártunk hős vezérei képtelenek az ország irányítására, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a mostani pénzügyi válság. Előbb az ugyan kérem, itt aztán mi probléma lehetne, majd a túl vagyunk a nehezén, aztán IMF „mentőöv”, majd  látogatás és vélemény tőle.

(Dominique Strauss-Kahn: Magyarország jövője forog kockán) Kinek a kockáján? Ideje lenne végre abbahagyni ezt a hazardírozást az MSZP és érdekszférája csapattal. Egyik krízis a másik után, Gazdasági, morális, szellemi és szinte minden egyéb téren csak a gyülemlő feszültségek, a növekvő félelmek és indulatok. Nem kellene végre kipucolni a házunk táját? Csakhát…

Csak hát, sokan mondják, mi inkább a karosszékből csináljuk a forradalmat, vagy hogy az alsó fertályunkkal gondolkozunk. Ebben bizony van igazság. Beszélhetek én az asztal mellett pohárral a kezemben, hogy a seregély megint viszi a termés felét - amíg ki nem megyek a szőlőbe és el nem zavarom, addig viszi, mert az a természete

Aztán meg az én saját „csakhát”-om. Addig rendben, hogy ezeket furkósbottal kivertük, de kit helyettük? Mert én bizony nem tudom, kit ültethetnénk jó szívvel a fejünk fölé. Hát jó, tegyünk egy Orbánt mondjuk legfelülre? Kétségeim ugyan vannak, de legalább a múltkori kormányzása alatt jó irányba mentünk.

Jut is eszembe, itt van ez a jobbik, meg a gárda. Az isten tudja, de nekem borsódzik a hátam a gárdától. Nem mondom, kell a kemény kéz, kellenek a markos legények, csak az a küllem, az ne piszkálna olyan nagyon, meg a szimpátiájuk a kimondottan nyilas ruhába bújó nemzetőr sereggel. Említést érdemel, hogy eddig a gárda sem erőszakot nem követett el, sem bűncselekményben érintett nem volt…

Aztán lássuk még. Ki legyen az egészségügyi miniszter? Mondjuk Mikola? Emlegettek vele kapcsolatban műhibákat, sok csúnya dolgot, én nem tudom igazak-e. Azt viszont tudom, hogy Mikola István indította el a korházprivatizációt… Meg azt is tudom, hogy a Gyurcsány féle, vagy inkább SzDSz ihhletettségű egészségügyi privatizáció leghangosabb kritizálója is. Ez kicsit megint olyan, mint a kommunisták. Az én kommunistám jó kommunista, a te kommunistád pedig rossz kommunista…

Aztán lássuk csak, ki lenne a mezőgazdasági miniszter? Talán akad még hordó, hangja meg azóta is van a megkopott tekintélyű ügyvéd úrnak, tátha megint tudna hozni cseresznyét délamerikábó… Szót se többet róla!

No ezek az én kételyeim, hogy addig tehát rendben van, el kell űzni ezt a nemzettelen csürhét, de akkor kit helyettük? Írjuk alá a parlament feloszlatásáról szóló ívet, legyen meg a 200 000 név, spóroljunk meg újabb eszement két évet és egy választási költséget, 2010 helyett legyen most a Magyar Parlament előrehozott választása is, de én bizony el sem tudom képzelni, kire szavaznék.

Aztán meg a pártoktól se várjunk nagy támogatást ez ügyben, hiszen nekik ugye fel kellene készülniük, meg aztán ez a pár hónap még kampányra is kevés lenne, bár az elmúlt két év is egy folyamatos kampány volt. Ha jobban belegondolunk, Fidesz részről hallani szinte minden jeles alkalomkor: a kormány/ Gyurcsány pedig mondjon le! (És Karthágót el kell pusztítani!)

„A luganói tanulmány” globalizációs krimibe illő írás. Szerzője Susan George, amerikai filozófus és politológus, aki 1994 óta francia állampolgár, jelenleg is Párizsban él, és a társadalmi igazságosságért tevékenykedő „Transznacionális Intézet” társigazgatójaként, valamint a „Globalizációs Obszervatórium” alelnökeként harcol a globalizáció ellen.

„A luganói tanulmány „ című könyve angolul 1999-ben, franciául pedig 2000-ben jelent meg. A könyv alcíme: „Hogyan őrizzük meg a kapitalizmust a XXI-dik században?”. A könyv lényege, hogy egy szűk szakértői csoport, a könyvben pontosan meg nem határozott „titkos megbízói kör” kérésére egy évig dolgozik a svájci Luganóban azzal a céllal, hogy végigelemezze a világgazdaság lehetséges jövőit. Vizsgálataiknál abból kell kiindulniuk, hogy a jelenlegi liberális, globalizálódó gazdasági rendszer fenntartása megkérdőjelezhetetlen cél. Éppen ezért fel kell deríteniük mindazokat a veszélyforrásokat, amelyek gátolhatják ennek a célnak az elérését.

 

A könyv olvasója számára végig nyilvánvaló, hogy Susan George meg van győződve arról, hogy a „titkos megbízói kör”, amelyről csupán annyit sejtet, hogy a „globalizáció irányítóit és menedzserei”-t foglalja magában világosan látja és tudja, hogy milyen drámai következményekkel jár majd gazdaságpolitikája. Arra azonban mégis képtelen, hogy lemondjon róla, hiszen óriási haszna van belőle. Helyette saját túlélési lehetőségeit keresi. Ezért ad megbízást a szűk szakmai körnek a jövő vizsgálatára, és az ajánlások megfogalmazására. A szakértői csoport megállapításai lesújtók:  rámutatnak arra, hogy a globalizáció környezeti, szociális és egyéb katasztrófákba torkollhat, és ezért hosszú távon nem fenntartható. Ha azonban ez így van, akkor felmerül akérdés: hogyan tudnák a globalizáció nyertesei saját kényelmesjövőjüket mégis biztosítani? Ere a kérdésre is választ várnak aszakértőktől. A válasz pedig szörnyű: cinikus és kegyetlen. Ésbármennyire is csak a képzelet terméke minden, mégis nagyonisvalóságosnak és lehetségesnek tűnik. A szerző, Susan George ezértutószót illeszt a könyvhöz, amelyben megvilágítja, hogy hogyankerülhető el a „titkos megbízói kör” számára a szakértői csoport általjavasolt, hátborzongató megoldás.

A különböző szaktekintélyek lelkesen fogadták „a luganói jelentést”. Ilyen vélemények hangzottak el róla:

„Kiváló és eredeti írás, amely remek iróniával festi le a globalizáció 22-es csapdáját.”

„Kérlelhetetlenül őszinte és innovatív elemzés. Garantáltan rabul ejti az olvasót, és világossá teszi a számára azt, hogy a „globalizálódó világgazdaság” előnyeiről festett mítoszokat kritikával kell fogadnia.”

A továbbiakban három részben foglaljuk össze a 213 oldalas könyv legfontosabb megállapításait, és Susan George javaslatait. A sorozatot a tanulságok saját helyzetükre való alkalmazásával zárjuk.

Csak az a vég, csak azt tudnám feledni.

„A luganói tanulmány” nem más, mint a liberális, globális gazdaság szakszerű, statisztikai adatokra támaszkodó hideg kritikája. Annak a gazdasági ideológiának a leleplezése, amely saját bukását csak mások „kiiktatásával” képes elkerülni. Ehhez van szükség a „grandiózus népességcsökkentő tervre”, amelyet a szakértői csoport végül a „titkos megbízók” asztalára letesz.

A tervet a „titkos megbízói kör” csupán a kiválasztott államfőkkel, titkosszolgálati vezetőkkel, vállalati- és pénzvilág-irányítókkal beszéli meg. A „szűk szakértői csoport” pedig ígéretet tesz arra, hogy elemzéseit és javaslatait titokban tartja, és ha azokból mégis valami nyilvánosságra kerülne, akkor letagadja. A titokban tartandó ill. letagadandó javaslat pedig éppen az a „grandiózus népességcsökkentő terv”, amely sokak számára a véget jelenti. De kezdjük az elején. Nézzük, hogyan is vélekedik a világról, és a liberális gazdaságpolitikák uralmának további biztosításáról a szakértői kör.

1. A leselkedő veszélyek

Az ökológiai katasztrófák lehetősége

A liberális nézetrendszer és a globalizáció végső győzelmét gátolhatja maga a természet. Ez a gazdasági rendszer ugyanis gyorsuló és növekvő mértékben terheli a természetet: irtja az erdőket, intenzíven aknázza ki az erőforrásokat, szennyezi a levegőt és a vizeket, és rengeteg hulladékot termel. A természet túlzott terhelése miatti problémák már ma is egymás után jelentkeznek: áradások, szárazságok, szélviharok lépnek fel, és az is tagadhatatlan, hogy elindult a globális felmelegedés. Az ökológiai katasztrófák politikai instabilitáshoz, helyi háborúkhoz vezethetnek, hiszen csökken a megművelhető terület, a termés áldozatul esik a természeti katasztrófáknak, és ez az embereket új élőhelyek keresésére kényszerítheti. A helyzet a globalizáció szerencsefiai számára is egyre ellentmondásosabbá válik, hiszen az óriáscégeknek és a gazdagoknak is hosszútávon kell együtt élniük azokkal, a természeti környezet romlásából fakadó következményekkel, amelyeket éppen az ő meggazdagodásukhoz vezető liberális gazdaságpolitikák és a globalizáció okoztak. Mivel a globalizáció a nemzeti érdekek ellen lép fel, a kormányok sem tehetnek semmit a destruktív gazdasági gyakorlatok ellen. Nem lesz tehát senki, aki a folyamatot megállítsa.

Veszedelmes növekedés

Nyilván furcsának tűnik a jelző: hogyan lehet „veszélyes” a liberális gazdasági felfogás egyik alappillére, az állandó növekedés? Hiszen naponta halljuk, hogy a növekedés az a motor, amelyik a gazdaság és az emberek ügyét egyaránt előreviszi. A helyzet azonban ennél bonyolultabb. A „több” és a „nagyobb” ugyanis nem feltétlenül „jobb”. Más a gazdasági növekedés, és megint más az emberek életszínvonala. Nézzünk egy példát! 1995-ben az autólopások miatt az USÁ-ban az emberek 675 millió dollár értékű elektronikus biztonsági rendszer beépítésére kényszerültek. 2000-re ez az érték elérte az 1.3 milliárd dollárt. A liberális nézetek szellemében örömmel nyugtázhatnánk, hogy ez az iparág óriási növekedést produkált. De tényleg jobb lett-e ettől az emberek életszínvonala és életminősége? Semmiképpen sem. Ennek ellenére a növekedés mérésére használt GDP – a bruttó hazai termék – növekedett. De növekedésként számolják el a börtönépítést, a vízszennyezés miatt szükségessé váló víztisztítást és a romló halálozási ráta miatt megnövekedett koporsó és temetkezési igények kielégítését is. A GDP növelés egyik legjobb módja egyébként a háborúviselés. Ha a növekedés valamennyi költségét számbavennénk, akkor világossá válhatna számunkra, hogy a gazdasági növekedés és a természeti környezet romlása között szoros kapcsolat van. Ezért is nevezhetjük ezt, a GDP-vel mért növekedést veszélyesnek.

A társadalmi problémák is egyre nagyobbak.

A rendszer jobb működéséhez szükséges lenne a jövedelmek egyenletesebb elosztása. A szegényebb rétegek vásárlásai ugyanis növelik a termékek iránti keresletet. A gazdagok már csak luxuscikkeket vásárolnak, vagy ingatlanokba, értékpapírokba fektetik pénzüket. Ezért nem teremtenek elegendő keresletet. Így a cégek eladásai csökkenhetnek, ami visszaeséshez, a növekedés megtorpanásához vezethet.

A tények viszont azt mutatják, hogy a globalizáció éppen a jövedelmek polarizálódásához vezet: egyre több jut a felső rétegeknek és egyre kevesebb mindenki másnak. Ez pedig nemcsak a növekedést gátolhatja, de sztrájkokhoz, lázadásokhoz is vezethet. További gond, hogy a tudás és az információ megszerzése drága, ezért sokan nem juthatnak hozzá. A cégek viszont egyre inkább a felkészült embereket keresik. A csak „izommal” rendelkezők iránt csökken a kereslet. Előbb-utóbb rájuk egyáltalán nem lesz a cégeknek szüksége. Részben ez okozza a magas munkanélküliséget több országban már ma is. A várható társadalmi problémák miatt viszont a gazdagok egyre inkább védekezésre kényszerülnek: fegyvert tartanak, őrzött lakóparkokba költöznek, őrző-védő szolgálatokat foglalkoztatnak, a cégek pedig védelmi pénzeket fizetnek.

Az országok is polarizálódnak. Ez azt jelenti, hogy a szegény országoknak egyre kisebb a reményük arra, hogy felzárkózzanak, ami tömeges kivándorlásokat indíthat el a gazdag országok felé. A bevándorlók pedig destabilizálhatják a gazdagabb országok belső rendjét.

Gengszterkapitalizmus

Terjed a világban a fegyverkereskedelem, a kábítószerkereskedők is egyre nagyobb területre terjesztik ki tevékenységüket, és a pénzmosásnak, a gengszterbandák, maffiózók tevékenységének, az embercsempészetnek és a korrupciónak sem tudnak már a kormányok megálljt parancsolni. Ennek egyik oka az, hogy a maffia-bandák beépülnek a kormányokba is.

Ez a tendencia nagyon komoly veszélyeket rejt magában, mivel kialakulhat egy párhuzamos gengsztergazdaság, ami szétzilálja a piacgazdaságokat, és anarchiát okoz.

Pénzügyi krízisek

Az elmúlt néhány évben veszélyes pénzügyi válságok rázták meg Dél-Amerikát, Ázsiát és Oroszországot. Ezeknek a válságoknak a terjedése, sőt felerősödése várható. Ez pedig szintén veszélybe sodorhatja a liberális piacgazdaságokat, hiszen elviselhetetlen veszteségeket okoz emberek tömegeinek.

Már az eddigiek alapján is látható, hogy a liberális piacgazdaság és a globalizáció sikeres fennmaradását sokféle veszély is fenyegeti. Természetesen működnek már ma is olyan ellenőrző mechanizmusok, amelyek ezeket a veszélyeket próbálják elhárítani.

A veszélyelhárító mechanizmusok

Már ma is léteznek a globális rendszert védő intézmények, mint például a Világbank, az IMF, az ENSZ, a WTO és a globális vállalatok. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy ezek nem alkalmasak a liberális világrend fenntartására. Nézzük, miért!

A Világbank és az IMF (Nemzetközi Valutaalap)

A két intézmény – amelyeket „Bretton Woods”-i szervezeteknek is hívnak, 1944-ben jött létre. Korunkban rendkívül értékes tevékenységet folytatnak azzal, hogy szigorúan ellenőrzik és befolyásolják a fejlődő országokban, a volt Szovjetunió utódállamaiban, továbbá a Kelet-Középeurópai országokban követett gazdaságpolitikát. Sőt 1997-ben sikeresen terjesztették ki hatásukat az eddig pénzügyileg független Dél-kelet-ázsiai országokra, mint pl. Thaiföldre, Koreára és Indonéziára is.

Ugyanis az eladósodott országoknak nincs más választásuk, mint elfogadni és bevezetni a Világbank és az IMF által kitervelt „struktúra-átalakító programokat”, liberalizálni és privatizálni gazdaságukat, megszüntetni az állami ellenőrzést a nemzeti valuták felett, és tovább fizetni az adósságot. Ezek természetesen jelentős eredmények, és csak köszönet illetheti a két intézményt, azért, amit a liberális gazdaságpolitika és a globalizáció teljes győzelméért tesz. A két intézmény szintén nélkülözhetetlen a pénzügyi válságok idején, hiszen az ő segítségükkel jutnak hozzá a külföldi spekulánsok – természetesen a helyi lakosság kárára – a nagy kockázattal befektetett pénzükhöz. Ezt ráadásul olyan ügyesen oldja meg a két intézmény, hogy a bajba került országok lakosságának eszébe sem juthat, hogy adóforintjaik a külföldi spekulánsok zsebébe vándorolnak.

Ez a két intézmény továbbra is igen hasznos lehet. Az IMF esetén bizton lehet számítani arra, hogy nem ereszti ki szorításából az adós országokat, rájuk erőltetve a különböző megszorítási programokat és a pénzügyi ortodoxiát. Ezek az intézmények sem lesznek azonban képesek arra, hogy a továbbra is várható válságokat mindig sikeresen elhárítsák. Emlékezzünk csak arra, hogy a két intézmény sok ezer jól képzett és különlegesen jól fizetett közgazdásza sem volt képes arra, hogy az 1994. évi mexikói pénzügyi válságot előre jelezze. Ugyancsak sikertelenül értékelték és kezelték később az orosz és az ázsiai kríziseket. Mindezek ellenére természetesen nem gondolunk arra, hogy ezt a két intézményt be kellene zárni. Hiszen kiváló szolgálatot teljesítenek azzal, hogy továbbra is hatékonyan erőltetik a szegény országokra a liberalizációt, a privatizációt és a „struktúra-átalakító programokat”, vagyis azokat a gazdaságpolitikai lépéseket, amelyeket a fejlett világ vezetői elvárnak, de egyénileg nem kényszeríthetnek ki a kevésbé fejlett országokból, hiszen ezt „szuverén államok belügyeibe való beavatkozásnak” lehetne tekinteni. A látszatra pedig adni kell.

Az ENSZ

Úgy látjuk, hogy az ENSZ, jelenlegi felállásában nem alkalmas arra, hogy a globalizáció ügyét előrevigye. Az ENSZ különböző intézményei egyébként semmi érdemi hatalommal nem rendelkeznek. Pl. az Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezet, a FAO semmilyen befolyással nincs a világ élelmiszertermelésére és elosztására, az ENSZ környezeti problémákkal foglalkozó szervezete, az UNEP semmit sem tud tenni a környezet megóvásáért, és a Kereskedelmi és Fejlesztési Szervezet, az UNCTAD nem tudja befolyásolni a világkereskedelem szabályait.

Az ENSZ leginkább azért hasznos, mert ez az egyedüli olyan nemzetközi fórum, amely a kisebb, gyengébb országoknak azt az illúziót kínálja, hogy részt vehetnek a világ ügyeinek intézésében.

A Kereskedelmi Világszervezet (WTO)

A WTO a globalizáció szempontjából legsikeresebb szervezet. Azt is mondhatnánk, hogy ez az 1995-ben életre hívott szervezet az „új világrend” képviselője, hiszen az alapító kormányok óriási hatalommal ruházták fel. A WTO szabályai szerint ugyanis az egyes országok többé nem „akadályozhatják” a szabad-kereskedelmet. Ha mégis megpróbálnák, akkor kemény szankcióknak tennék ki magukat. Nem véletlen, hogy a WTO igazgatója öntudatosan így nyilatkozhatott: „mi fogalmazzuk meg az egységes globális gazdaság alkotmányát”.

A WTO szabályai szerint sem a környezet, sem pedig az egészség védelme érdekében nem korlátozható a cégek tevékenysége. Éppen nagy hatalma miatt azonban a WTO növekvő ellenállásra számíthat. A gazdag országok lakossága is egyre jobban fog tiltakozni a csökkenő környezeti, egészségügyi és élelmiszeripari normák ellen. Pl. a WTO szabályok szerint az Európai Unió kénytelen lesz beengedni piacára a hormonkezelt amerikai marhahúst és a különböző génmanipulált élelmiszereket, ami nyilvánvalóan nem tetszik majd az európai lakosságnak. A szegény országok lakossága pedig azért tiltakozhat, mert a fejlett országok exportja tönkreteszi a hazai vállalatokat, és ezáltal munkanélküliséget okoz.

Az eddigiekből láthatjuk, hogy a bemutatott nemzetközi szervetek jól szolgálják a liberalizáció és a globalizáció ügyét. A teljes sikerhez azonban még ennél is többre van szükség.

A globális cégek

A globális érdekek legkeményebb érvényesítői azonban kétségtelenül a globális cégek. Érthető, hiszen ezzel egyben saját profit-érdekeiket is érvényesítik. Ezek a cégek jól látják, hogy a piaci verseny nem szolgálja profit-érdekeiket. Az ugyanis jobb és olcsóbb munkavégzésre, a vevők kiszolgálására sarkallná őket. Hasznosabb ezért a megegyezés, és ezzel a monopolhelyzetek kialakítása. Ezt szolgálják a közelmúlt vállalat-összeolvadásai és a stratégiai szövetségek kötése. Van azonban egy megoldhatatlannak látszó probléma. Ugyanis az összevonások, a vállalati „karcsúsítások” miatt egyre több dolgozót bocsátanak el a cégek, ezzel egyben piacaikat is beszűkítik. A munkanélkülivé váló, elszegényedő emberek viszont alig vásárolnak. Ez pedig azt jelenti, hogy óriási kihasználatlan kapacitások halmozódnak fel, ami az 1930-as világválság-közeli állapotba sodorhatja a világot. A paradox helyzet tehát az, hogy azzal, hogy a globális cégek kegyetlenül érvényesítik érdekeiket, akár magát a globalizációt is veszélybe sodorhatják.

A pénzpiacok szabályozása

Ma a pénzpiacok már határok nélküliek. A modern információ-technikának köszönhetően óriási pénzek mozoghatnak a világban a másodperc tört része alatt. Ez egyben arra a veszélyre is rámutat, hogy mára gyakorlatilag a pénzmozgások teljesen szabályozatlanná váltak. Az államkötvények jelentős része külföldiek kezében van, akik- ha valami nem tetszik nekik – pillanatokon belül kivonhatják pénzüket az adott országból. Gondoljunk csak Soros György font elleni spekulációjára, amivel szemben még a brit központi bank is tehetetlen volt. A nemzeti pénzpiacok mára teljesen globálissá váltak, és határozottan elszakadtak a reálgazdaságtól. Például a valutapiacokon naponta megforduló összegek legalább 50-szer nagyobb értéket képviselnek, mint a megfogható termékek kereskedelmével létrejövő értékek. Ez a rendszer óriási hozamokat biztosít a spekulánsoknak, a bankoknak, a bróker-házaknak, a nyugdíjpénztáraknak, miközben maga az egész rendszer rendkívül bizonytalan alapokon nyugszik.

A rövid-távú egyéni érdekek hajszolása ezért könnyen vezethet újabb pénzügyi katasztrófákhoz. A szabályozás ellen azonban – éppen az óriási haszon miatt – a kulcsszereplők tiltakoznak. A szabályozás ugyanis azt jelentené, hogy jövedelmük egy részét meg kellene osztaniuk a szegényebbekkel. Ebből következik, hogy a közeljövőben nem várható a pénzpiacok szabályozása.

Szabadság és korlátozás

A jelenlegi rendszer haszonélvezőitől nem várható el, hogy bármilyen korlátozásra szavazzanak, hiszen ez sértené saját, elsősorban profit-érdekeiket. Tehát, ellentmondásos módon, a liberális világgazdaság számára a legnagyobb veszélyt éppen „túlzott sikere” jelenti: vagyis a „liberalizált piac” csődbe juttathatja önmagát. Hiszen – amint azt már az eddigiek alapján láthatjuk – túl kevés nyertest és túl sok vesztest teremt, felesleges kapacitásokhoz és a növekvő szegénység miatt kevés fogyasztáshoz vezet, miközben súlyosan károsítja a természeti környezetet.

A Keynes-i szabályozó állam megoldás lehetne a problémára. Ezt azonban el kell vetnünk, mivel ez a liberális gazdaságpolitika feladását jelentené. Itt van ezért az ideje annak, hogy saját megoldási javaslatainkat megbízóink elé terjesszük.

2. Mi befolyásolja a jövőt?

A jövő alakulását lényegében három tényező fogja a leginkább befolyásolni:

·        a világ népességének növekedése,

·        a fogyasztás mennyisége és minősége és

·        azok a technológiák, amelyekkel a fogyasztási cikkeket előállítják.

A fogyasztás a jövedelmektől függ. Ezért annak a „morális kérdésnek” hogy pl. az átlag svájci miért fogyaszthat 17-szer többet, mint az átlag nigériai, nincs semmi értelme. Ez a kérdés egyszerűen nem kérdés. A globális piacgazdaság logikája szerint erre a felvetésre csak így lehet reagálni: na és? Nigéria számára pedig az a megoldás, hogy termeljen többet és csökkentse lakossága számát.

A technológiák továbbra sem környezetbarátok. Változás pedig, a profitérdekek miatt, egyelőre nem várható. Így a környezetszennyezés és a hulladékgyártás továbbra is probléma marad.
Népesség: jelenleg a világ népessége közel 6 milliárd. Ha semmi nem változik, akkor ez az érték 2008-ban 7 milliárd, 2020-ban pedig 8 milliárd lesz. Ráadásul a lakosság növekedése gyorsabb a szegény országokban, mivel egyrészt itt alacsonyabb az átlag- életkor, másrészt pedig itt a gyermek nagyobb érték: hiszen dolgozni tud és eltarthatja a családot. A gazdag országokban viszont egyre jobban figyelembe veszik az emberek azt, hogy a gyermeknevelés nagyon is költséges.  

Következtetések:

A föld nem képes eltartani 6-8 milliárd embert. Ezért általánossá és elfogadhatóvá kell tenni a következő alapelvet:

„minél kevesebb embernek kell osztoznia a gazdagságon, annál több marad a nyerteseknek.”

Ennek az alapelvnek a következetes végrehajtásától várható csupán, hogy a liberális gazdasági rendszer – amelynek nem a munkahelyteremtés, hanem a profittermelés a célja –fennmaradhasson. A profit mint cél ugyanis egyet jelent azzal, hogy nő a globalizáció hasznából kirekesztettek, a szegények, a munkanélküliek száma. Ezek az emberek megélhetést követelnek, ami óriási terhet rak a társadalomra. A javak megosztása ezekkel az emberekkel idegen a liberális rendtől, annak megszüntetését jelentené. Mivel azonban abból indultunk ki, hogy a liberális rendnek fenn kell maradnia, ezért csak egy megoldást javasolhatunk: a lakosság létszámát kell csökkenteni. Csak ez az egyedüli lehetséges módja annak, hogy a liberális világgazdasági rend fennmaradhasson. A kevesebb ember pedig a természetet is kevésbé fogja károsítani, és kevesebb szociális problémát is okoz. Tehát mindenki boldog lesz, a föld és azon a liberális rend tovább él. Így megvalósulhat a fenntartható fejlődés. De hogyan érhető el a lakosság-csökkenés? A szokásos módszerek: világháborúk, etnikai-nyelvi csoportok kiirtása, és az egyéb durva, direkt módszerek ma már nem alkalmazhatók. Ezek ugyanis túl költségesek és nem elég hatékonyak. Fel kell vetnünk tehát a kérdést: hogyan oldható meg mégis a radikális népességcsökkentés?

Fogalmazzunk meg először néhány alapelvet!

Az alkalmazandó módszereknek:

olcsónak kell lenniük,

nem szabad semmilyen speciális berendezést igényelniük továbbá

az „áldozatok” kiválasztását nem vállalhatja senki, azt magukra az „áldozatokra” kell bízni,

az államoknak nem kell közvetlenül résztvenni a munkában. Jobb ha azt ráhagyja a magánszektorra.

Ha a népességcsökkentési tervet jól átgondoljuk, és megfelelő erőforrásokat és akciókat rendelünk hozzá, a stratégia valószínűleg sikeres lesz. A stratégiának két területre kell készülnie: a születésszám csökkentésre, és a halálozási számok növelésére. Végső célként pedig azt kell kitűzni, hogy 2020-ra a világ jelenlegi 6 milliárdos lakossága 4 milliárdra csökkenjen le. Ehhez el kell érni, hogy a népesség a 20 év alatt évente átlagosan legalább 100 millióval csökkenjen. A csökkenés legalább 90 %-ának – de ha lehet még többnek – a kevésbé fejlett világban kell megtörténnie. Ez a születésszám csökkentésével és a halálozás gyorsításával oldható meg. A módszerek pedig – mint már említettük- nem lehetnek durvák, nyilvánvalóak.
Hogyan alapozhatjuk meg a népesség csökkentési tervet?

A négy pillér, amire támaszkodhatunk a következő:

·        ideológiai-etikai,

·        gazdasági,

·        politikai és

·        pszichológiai.

Nézzük röviden ezek lényegét!

Az ideológiai-etikai pillér azért fontos, mert az emberek igényelik a magyarázatokat. A magyarázatokat, a megideológizálást és az etikai elfogadhatóság biztosítását jól fizetett írókra, gondolkodókra, média-szakemberekre kell bíznia. Biztosítani kell, hogy zavartalanul publikálhassanak, és szót kaphassanak a TV- és rádióadásokban. Különösen fontos, hogy a fiatalokra minél nagyobb hatást tudjanak gyakorolni.

A gazdasági pillér, a struktúra-átalakító programokkal és a gazdasági megszorításokkal a Világbanknak és az IMF-nek köszönhetően ma már „teszi a dolgát”. Segít kiépíteni a „helyi elitet”, amelyik sokkal elkötelezettebb a globalizáció, mint saját népe, nemzete iránt. A „gazdasági pillér” segítségével nő a szegénység, romlanak az életkörülmények, csökkennek az egészségügyi kiadások, csökken az élettartam, csökken a születések és nő a halálozások száma. Különösen jól tetten érhetők ezek a tendenciák Kelet-Közép-Európában.

A politikai pillér: bár a gyengébb, kisebb nemzetek általában nem állnak ellent a „gazdasági pillér” Világbank és IMF általi működtetésének, mégis – a biztonság kedvéért – folytatni kell a nemzetállamok legyengítését. Ebben továbbra is vezető szerepet játszhat az IMF azzal, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy ne csökkenhessen ezen országok adóssága, és így kénytelenek legyenek eleget tenni az IMF követeléseinek. Jól járul hozzá a nemzetállamok lebontásához a WTO is, és ha valaha mégis sikerül keresztülvinni a MAI – a többoldalú beruházási megegyezés – aláírattatását ezekkel az országokkal, akkor a nemzetállam megkaphatja végre az utolsó, halálos döfést. Az új rend fenntartásán pedig sikeresen működnek majd a globális cégek és a NATO.

A pszichológiai pillér: a nemzeti kisebbségek ösztönzése önállóságuk erősítésére és az önmegvalósítás bátorítása a különböző deviáns csoportoknál jó hatással van a nemzetállam lebontására. Lehetővé kell tenni ezért számukra, hogy megfelelő sajtójuk legyen, hogy csoportérdekeiket gyakran és határozottan jeleníthessék meg. Erősíteni kell minden szeparatizmus iránti igényt, és növelni kell az egymás iránti bizalmatlanságot. Ez jól szolgálja a nemzeti összetartozás, a szolidaritás leépítését, és így azt, hogy a lakosság- csökkentési terv észrevétlenül végrehajtható legyen. Azokat a nemzeti elkötelezettségű vezetőket pedig, akik értik mi történik, és tenni akarnak ellene, lehetetlenné és hiteltelenné kell tenni. Így el lehet érni, hogy az emberek bizalma elforduljon tőlük. Ha a négy pillér már áll, hozzákezdhetünk a „grandiózus népességcsökkentő terv” konkrét elemeinek bevezetéséhez.

3. A „grandiózus népességcsökkentő terv” elemei

A terv elemeit a könyv több mint 80 oldalon részletezi, ezért ezeknek csak rövid összefoglalását adhatjuk. Természetesen továbbra is a szakértői csoport tagjainak véleményét ismerhetjük meg.

Nagyon fontos, hogy a terv mögött ne legyen látható a tervező. Olyan durva módszereket nem lehet alkalmazni, mint pl. a Shell Nigériában, ahol az Ogoni népességet a cég bizonyíthatóan 20 éven keresztül mérgezte, és ezzel a kihalás szélére sodorta. Ez a brutalitás nagy butaság volt. Az ilyen tettek ellen maguknak a globális cégeknek is fel kell lépniük. Ugyanis az ilyen viselkedés nyílt ellenállásra ösztönzi az embereket.

Melyek is lehetnek azok a láthatatlan fegyverek, amelyeket a „grandiózus népességcsökkentési terv” megvalósítására be lehet vezetni ?

Az elhalálozások számát növelő módszerek:

kívülről kirobbantott belső háborúk: vagyis konkrét beavatkozás nélkül elintézni azt, hogy az emberek egymást öljék;

a helyi kisebbségek, elégedetlen csoportok felfegyverzése, fegyverkereskedelem;

esetenként közvetlen beavatkozás jól megmagyarázott indokkal;

magánhadseregek, őrző-védő szolgálatok bevetése a kellemetlen embercsoportok ellen;

elszegényítés, éhínség,

a föld megszerzése a szegény országokban, rontva ezzel a helyi önfenntartás esélyeit;

olyan magok használatának ráerőltetése a szegény országok parasztjaira, amelyekből csak olyan növények termeszthetők, amelyek magjai alkalmatlanok a továbbtermesztésre;

környezetszennyezés, víz-levegő-szennyezés;

a mezőgazdaság további liberalizálása, az – időlegesen olcsó – import élelmiszerekkel a szegény országok mezőgazdaságának legyengítése, a fejlett országok mezőgazdaságától való függőségük növelése;

a kisgazdaságok tönkretétele, a kevésbé fejlett országok rákényszerítése arra, hogy a tömegtermelést folytató, génmanipulációs kísérleteket végző óriási külföldi „agrobusiness”-eket beengedjék, sőt saját parasztgazdaságaikkal szemben előnyben részesítsék,

élelmiszersegély nyújtása éppen akkor, amikor a helyi gazdálkodók betakarításra készülődnek,

egészségügyi intézmények leépíttetése a szegény országokkal, kórházi ágycsökkentés, a orvosok számának csökkentése, egészségügyi privatizáció;

differenciált beteggyógyítás; azokra koncentrálni, akik tudnak fizetni;

a cigaretta-termelés és értékesítés növelése a szegény országokban, a dohányáruk reklámja betiltásának megakadályozása;

az urbanizáció, a földelhagyás, a városba költözés bátorítása: ugyanis ez is kiszolgáltatottabbá, védtelenebbé teszi az embereket;

közszolgáltatások privatizálása, hozzájárulva ezzel az árak megugrásához, és a lakosság elszegényedéséhez,

a gyógyszerárak erőteljes növelése: így a szegények, közöttük a nyugdíjasok csak nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem jutnak majd a számukra szükséges gyógyszerekhez,

az új gyógyszerekkel való tömeges kísérletek lefolytatása a szegény országokban úgy tüntetve fel, mintha ez nekik lenne jó. Mellékhatásként ez is halálesetekhez vagy gyógyíthatatlan betegségek kialakulásához vezethet.

az AIDS további terjedése és a tuberkolózis esetek számának újbóli növekedése is jól segíti a népességcsökkentési tervek végrehajtását. (Igaz, ezeket a betegségeket gazdag emberek is megkaphatják, de nekik jó esélyeik vannak a felépülésre),

a drogok legalizálása (ha valaki drogtól akar meghalni, miért kellene ebben megakadályozni?);

a csecsemőhalandóság jelentősen növelhető a fejlődő világban azzal, ha az anyákat lebeszélik a szoptatásról, és rábeszélik a tápszerek használatára, ami növeli a fertőzések lehetőségét.

A halálozások számát növelő módszerek után térjünk át a születések számát csökkentő módszerekre.

abortusz és sterilizáció bátorítása;

a gyermeknevelés megnehezítése, költségeinek növelése;

a gyermekek számának csökkentését a „struktúra-átalakítási programok”-ba is bele kell foglalni;

anyagi ösztönzés kínálása azoknak, akik nem vállalnak gyermeket;

a gyermekvállalás érzelmi fontosságával szemben az anyagi hátrányainak hangsúlyozása.

További olyan, nem közvetlen módszereket is fel lehetne sorolni, amelyek vagy a születések számának csökkenését, vagy a halálozások számának növekedését okozhatják. A lényeg az, hogy ezeket a módszereket tervezetten, rendszeresen és egymásra való hatásukat is kihasználva kell alkalmazni. Jó példa erre az a mezőgazdasági projekt, amelybe India a Világbank javaslatára kezdett bele. A projekt hatására malária-járvány tört ki. Mivel azonban közben, az IMF előírására jelentősen csökkentették az egészségügyre szánt keretet, az országot a járvány felkészületlenül érte, ezért elég sokan meg is haltak.

4. Zárógondolatok

Ahogy az már a cikk elején is nyilvánvalóvá vált, „a luganói tanulmány” elkészítésének története kitalált történet : Susan George fejében született meg. A benne szereplő adatok, hivatkozások, és példák azonban mind tényeken alapulnak. Susan George, kiindulva abból, hogy mi is történik ma a világban, arra következtetett, hogy egy „titkos megbízói kör” illetve egy „grandiózus népességcsökkentő terv” léte nem is lehetetlen. Az pedig ezek után mindegy, hogy kik is a „kör” tagjai, és hol és mikor született meg a terv.

Susan George úgy gondolja, hogy a „luganói tanulmány”, vagyis könyve háromféle lehetséges hatást válthat ki az olvasókból:

elutasítják a könyvet, mint olyat ami olyan szörnyűségeket ír le, amelyek teljeséggel lehetetlenek;
elgondolkodnak a felsorakoztatott tényekről, elfogadják az elemzéseket, de kételkednek abban, hogy azokból csak egy lehetséges megoldás, a „grandiózus népesség-csökkentő terv” kidolgozása és megvalósítása következhet;

ráébrednek arra, hogy az egy bemutatott, lehetséges megoldás valóban következik az előzetes feltételezésekből és az elemzésekből. Vagyis a vélt veszély nagyonis valóságos.

Ez utóbbi csoportba tartozó emberek jönnek rá először arra, hogy a neoliberális rend mennyire hazug: hiszen – ígéretei ellenére – egyre többen lesznek a kárvallottai, mint a nyertesei. Arra is ráébrednek, hogy családjuk, saját maguk, kisvállalkozásuk, környezetük, kisebb közösségük mind-mind komoly veszélyben van. Hiszen, ha a transznacionális cégek egyedül a tulajdonosok érdekeit szolgálják, ha a kormányok egyre tehetetlenebbek a globális erőkkel szemben, ha a globális pénz uralma mindenre rátelepszik, akkor valóban nem marad más hátra, mint a feleslegessé váló emberek „kiküszöbölése” a rendszerből, a tőlük való megszabadulás. Erre pedig valóban megoldás lehet egy „grandiózus népességcsökkentő terv”.

Hacsak, azok az emberek, akiknek végre kinyílik a szemük, és megértik, hogy mi történik körülöttük, ezt meg nem akadályozzák.

A könyvre a harmadik módon reagáló emberek bizonyosan azok között lesznek majd, akik tenni akarnak valamit a „kitervelt vég ellen”.

De milyen lehetőségek állnak nyitva előttük? Ezek összefoglalásával zárja a könyvet Susan George.

A vég másféle is lehet

A másféle megoldás ismertetése előtt azonban először fel kell tenni két egyszerű kérdést:

Kik felelősek a jelenlegi ill. a jövőben is várható válságokért?

Hogyan akadályozható meg további károkozásuk?

A globalizáció magától nem fog leállni. A transznacionális cégek hatalmának további növekedésével, a korlátok nélküli globális pénzmozgással rákos állapotba kerül a világgazdaság: folytatja az emberi és természeti értékek pusztítását annak ellenére, hogy tudja, hogy ez a pusztítás előbb-utóbb önmagára is káros hatással lesz majd. A kockázat tehát egyre nagyobb. Ezért haszontalan arra kérni a transznacionális cégeket, hogy legyenek egy kicsit jobbak, felelősségteljesebbek. A lényegük ellen kell fellépnünk. Vagyis le kell számolnunk a transznacionális zsarnoksággal, mielőtt az számolna le velünk. Ki kell szabadulnunk alávetettségünkből, igazi polgárrá kell válnunk, aki nem hagyja másra sorsa irányítását. Ehhez szövetségeseket kell keresnünk. Nem véletlen, hogy a szakértők azt tanácsolták a „titkos megbízóknak”, hogy bátorítani kell a széthúzást, a megosztottságot, a szeparatizmust. Először is ezt kell leállítani. Egy francia mezőgazdasági szakember hallgatva egy jobboldali és egy baloldali érzelmű parasztszövetség vitáját, így kiáltott fel: mit számít, hogy bal- vagy jobb-oldali parasztok vagytok-e? Hiszen hamarosan egyáltalán nem lesztek!

A legfontosabb feladat tehát újraszőni a társadalom szövetét, amit a neoliberalizmus igyekezett szétszaggatni. Erősíteni kell a helyi kedvezményezéseket. Lokalizálni kell. Fel kell lépni a környezetet károsító külföldi cégek, a veszélyes hulladék-feldolgozók ellen, tiltakozni kell a globális cégek érdekeit szolgáló autópályák építése ellen, máskor pedig az ellen, hogy egy céget privatizáljanak vagy bezárják, és ezáltal emberek tömegei veszítsék el munkájukat, életlehetőségeiket.

Növelni kell a helyi fogyasztásra termelő kisvállalkozások számát, a külföldi helyett hazai terméket kell vásárolni. Helyi kisbankokat kell csinálni, amelyek a helyi megtakarításokat helyi fejlesztések támogatására használják. Harcolni kell az őstermelők jogaiért, nem szabad hagyni, hogy olyan szabályokat kényszerítsenek rájuk, amelyek ellehetetlenítik őket. A lokalizáció mellett szükség van továbbá arra is, hogy az állam ne gyengüljön tovább, hanem inkább nyerje vissza erejét, lássa el hagyományos gazdaságfejlesztési és szociális feladatait és védje meg a nemzeti érdekeket a transznacionális zsarnoksággal szemben. Azt is el kell érni, hogy a pénzt ne onnan vegye el, ahol a legkevésbé van: az állampolgároktól és a helyi kis- és közepes vállalkozásoktól, hanem onnan, ahol bővében vannak neki: vagyis a globális cégektől és a pénzpiac szereplőitől, elsősorban azok tisztességes megadóztatásával. Az ökológiai adó bevezetésével meg kellene állítani a természeti környezet további károsodását. Vagyis azt kellene jobban adóztatni, amiből kevesebbet, és azt kevésbé, amiből többet akarunk. Így csökkenteni kellene a foglalkoztatáshoz kapcsolódó adókat, és jelentős adókat kellene kivetni a környezetet károsító tevékenységekre közöttük a hulladéktermelésre is.

Ezekkel és az ehhez hasonló lépésekkel kerülhető csak el a luganói tanulmány „végső megoldása”.

5. Utószó.

A könyv megismerése után mi is választhatunk: reálisnak tartjuk-e Susan George elemzését vagy nem. Beteges fantáziálásnak gondoljuk-e a „titkos megbízói kör” által kiadott feladatot, hogy érdemesnek tartjuk arra, hogy elgondolkodjunk róla. Akárhogyan is vélekedünk a könyvről, a bemutatott tényeket nem tagadhatjuk, hiszen azokat saját bőrünkön is megtapasztaltuk. Még emlékszünk a Bokros-csomagra, tudunk a kórházi ágyak számának csökkentéséről, az egészségügynek juttatott csökkenő támogatásról, a lakosság fejlődő országoknál is rosszabb egészségi mutatóiról, az alacsony várható élettartamról, és a magas halálozási számokról. Naponta éljük meg az alacsony életszínvonal valamennyi hátrányát, a közüzemek monopolhelyzetéből fakadó áremelések derékszíj-összehúzó hatásait, látjuk az elesetteket, a hajléktalanokat, megtapasztaljuk a társadalmi kohézió hiányát, azt, hogy hogyan próbálják a globalizáció hívei szétzülleszteni, kiiktatni nemzeti érzéseinket, nemzeti kultúránkat. Végül intőjelként arra is gondolnunk kell, hogy az IMF és a Világbank hazánk esetén is már korábban megfogalmazta a „tervet”, ami szerint túl sokan vagyunk, 2-3 millióval kevesebb magyar is elég lenne.

Susan George könyve tehát nagyon is az elevenünkbe vág. A lokalizációval kapcsolatos befejező gondolatait ezért akkor is nagyon komolyan kell vennünk, ha érvelését esetleg nem tudjuk teljesen elfogadni.

Dr. Csath Magdolna egyetemi tanár

Nem is olyan régen írtam arról, hogy nyilván lesz ára az IMF hitelnek. Most kezdjük látni, hogy nem rosszindulatú károgás volt, hanem egy nagyon is valószínű jövökép, mára már valóság. Ha a kormány nem teljesíti a kötelezettségeit, az IMF beszünteti a hitelek folyósítását. Nem teljesítés például az, ha a megvont 13. havi jövedelem kompenzálására juttatásokat szervez. Félreértés ne legyen, nem a juttatások ellen vagyok, hanem a külföldi „segítség” ellen.

Hogy El Kurcsány (Gyurcsány hazug Ferenc) szavahihetősége itthon fel sem merül, az hagyján, mert mi meguntuk és hazamentünk, de az egész országot járatja le azzal, ha segget csinál a szájából. Szónoki képességeit senki nem vitatja, de államfői kicsinysége zavarba ejtően szembeötlő. Pusztán emócionális érv -tudom, ez nem sokat nyom a latban, de ahogy a pénzügyminisztere nevetgél a saját maguk előidézte válság közepén, az mérhetetlen arcátlanság. Hogy nem ők idézték elő a gazdasági válságot? Aha, hogy a világválságra gondolsz, én nem, én Magyarország helyzetéről beszélek. Arról, hogy valami „érthetetlen” oknál fogva, amikor szocialista kormányzás van, az ország végül oda jut, hogy IMF támogatásáért kuncsorog.

Mintha valami olyat is emlegettem volna annak idején, hogy gazdaságélénkítésre volna szükség, meg adócsökkentésre. Hát most látjuk csak majd meg, az IMF barátságos feltételeit. Ugyan is kategorikusan megtiltja hazánkban az adóterhek csökkentését és a gazdaság támogatását. Valami számomra érthetetlen okból persze a bankok támogatása nem esik ebbe a körbe -naná… Ami a megállapodást érinti, természetesen teljes egyetértésben fogadta el a kormány, ugyan egyeztetés, pláne vita nem volt, nem tudom kivel volt nagy egyetértés a kérdésben. Persze dehogy nem tudom, az IMF képviselőjével. Na már most megint csak azt látom, hogy hazánk egy sajátságos, minden más szomszédunktól eltérő utat választ a megoldásra. Mi csak masírozunk bele az örvénybe annak biztos tudatában, hogy ha képesek is lennénk úszni, az ár elsodor mindenképpen. Így aztán az az apróság, hogy úszni sem tudunk, igazán jelentéktelennek tűnik

Én úgy gondolom, hogy éppen itt lenne az ideje, hogy jobb belátásra térítsük ezt a csürhét, és vagy önkéntes távozásra bírjuk, vagy kiverjük végre a parlamentből. Kénytelen vagyok északi szomszédainkkal egyet érteni, akik szerint ez a garnitúra egytől egyig bíróság előtt kellene, hogy számot adjon tetteiről…

Megjelent a Kárpátmedencei Rémtörténetek című sorozatunk újabb epizódja:

Gyurcsány Ferenc - Mai magyar népmesék című politikai antológiája.

Egyre másra jönnek a "helyzetek". Gazdasági világválság, Orosz - Ukrán gázvita, fázós európai lakosság, Gáza ostroma…

Miközben várjuk a gázt, el kell gondolkodnunk azon is, hogy nagy gáz van! Ötven éven belül kimerülnek a fosszilis energiahordozók... Ami van, néha az sencs. Népünk és Pártunk hős vezérei kardoskodnak a Nagymedve gázvezetéke mellett, azok meg fogják magukat és elzárják a csapot. Na nesze neked anzix a nagytesótol, Moszkvából.

Gázviták elkerülésére már veszik elő a fiókból a régi jó terveket, Atomblokk, Bős - Nagymaros. Ha ezt a bősi ügyet kicsit megkapirgáljuk, tulajdonképpen az is kiderül, hogy Szlovákia önként mondott le területekről a javunkra, csak még elfelejtették a határt átvinni. Ugyan is azt kevesen tudják, hogy a két ország között húzódó válaszvonal nem egyszerűen a Duna, hanem a Duna vízhozamának fele, tehát a legnagyobb vízhozamú ág fő sodrásvonala, és benne a víz, amit Szlovák testvéreink önkényesen átirányítottakk az egyik mellékágba, ezzel gyakorlatilag az újonnan alkotott fő meder vízhozamának a fele minket illet, ezzel együtt annak fő sodrásvonalától felénk eső települések magyar fennhatóság alá kellene, hogy tartozzanak. Ezt csak úgy érdekességképp gondoltam megemlíteni.

Települési szinten már nem példa nélküli az önálló energiaellátás kiépítése, ezzel a szolgáltatói monopóliumoktól való függőség csökkentése, vagy épp teljes kizárása. Egyedi rendszerek kiépítésénél még akkor is problémákba botlik az ember, ha egyébként évek óta sujkolják már belénk a környezetkímélő megoldásokat, mint mondjuk a szélgenerátor. (Barátom elszomorító példája olvasható ITT) Hazánk nagyrészt alkalmas adottságokkal rendelkezik a szélkerekek működtetését lehetővé tévő szélmennyiséggel. Ennél környezetkímélőbb megoldást el sem tudok képzelni. A szélkerekek építhetők úgy, hogy ne legyenek veszélyesebbek, mint a magasfeszültségű távvezetékek.(sőt sokkal inkább madárbarát megoldás!) Beszélhetünk a zajszennyezésről, de ha egy benzines aggregátor és a szélturbina között kell választani, kézenfekvő a válasz. Persze valamennyi zajjal jár a szerkezet üzemelése, sőt kumulálódhat is ha minden háztetőn egyedi turbina forog, de közösségi szinten megoldható a település határában felállított „szélerőmű”.

Megújuló természeti erőforrásaink kihasználása nem csak ésszerű cselekedet, de azt gondolom, hogy alapvető jog és egyben kötelesség is. Persze ha ennek ára a függőség megszakítása, az ellen érthető módon próbálkoznak tiltakozni a szolgáltatók. Tegyék, ez a dolguk! Nekünk pedig az a dolgunk, hogy tudatosan tegyük élhetővé saját környezetünket a következő generációk számára. Míg az áramszolgáltatót, az olaj és földgázszolgáltatót egyedül a profit érdekli, engem érdekel az emberiség jövője is. Sajnálom, azt hiszem, vannak magasabb érdekek, mint a Szent Profit!

Keresgélésem során erre bukkantam: Szélturbina házilag

Provizórikus kérdés: Önöket kedves képviselő hölgyek és urak, Önöket a parlament padsoraiban mennyire érdekli gyermekeik jövője? Nem, mielőtt félreértés lenne, nem a Szolgáltatói lobbik zsíros állásaira és a csúszó mászó borítékaikból fedezett kényelmes életre gondoltam, nem az abból finanszírozott felsőoktatásra, hanem a friss levegőre, az ivóvízre, a nem mérgezett élelemre! Ismerik még ezeket a kifejezéseket?

A palesztin mentőszolgálat szerint már több mint 900 halálos áldozata van a december 27-én kezdődött háborúnak, közülük 277-en gyerekek voltak. 4100 palesztin sebesült meg. Izrael eddig 13 embert vesztett. Miről szól ez a háború?

Az ENSZ 1947-es közgyűlésére kidolgozott és beterjesztett Palesztin rendezési terv alapján egy arab és egy izraeli állam jött volna létre, míg Jeruzsálem a konfliktusok elkerülése végett ENSZ igazgatás alá került volna. Bár a közgyűlés 33 igen, 13 nem és 10 tartózkodás mellett elfogadta (köztük a későbbi miniszterelnök David Ben-Gurion is Izrael nevében), azóta sem valósult meg, mivel a nemmel szavazó Arab Liga államai az eredmény ellenére sem voltak hajlandóak elfogadni a döntést. (vajon miért?)

Engem az érdekelne, hogy kik fogadták el, kik tartózkodtak és kik utasították el a döntést. Már csak azért is érdekelne, mert saját hazám történetében is ismerek olyan eseményt, ahol az egész világ, a helyiek tiltakozása ellenére egy igazságtalan és azóta is konfliktusok forrását jelentő „békét” fogadott el. Igen, ez a Trianoni béke. Mellesleg nem győzöm hangsúlyozni, hogy eztán a Történelmi Alkotmány eltörlése végezte be a nemzet lefejezését. Addig nem lelhetünk nyugtot, amíg az országló erők jogfolytonosságát helyre nem állítjuk.

Ma nincs olyan politikai erő, ami a történelmi állapotok elérését merné kitűzni maga elé célként. Ma nincs polgári mozgalom sem, amely nem a megtévesztett vándor útján járná igazságkereső kanosszáját. Ideológiák mentén gyülekeznek a sötét fellegek, de az ideológiák tévesek, így célt nem érhetnek, legalább is saját értékrendjük mentén nem. Döbbenten nézem, hogy az etnikai feszültségek vonalán haladva közelítik meg a magukat nemzetinek vallók a megoldást, és közben nem veszik észre azt a pokoli nyomást, ami hátulról irányítja őket. Míg mi itt egymással bajlódunk, a fejünk felett nem vesszük észre az irányítókat, nem látjuk céljaikat, nem látjuk azt sem, hogy tetteink az ő terveik szerint zajlanak.

Farizeusok bankár-világában élünk, és elhisszük minden marketingfogásukat, mert az könnyebbnek tűnik, mint kiállni az erkölcs és az igazság mellett.

A napokban London a Gázai konfliktustól volt hangos. Tiltakozások mindkét oldalon. Egyik nap hatvanezren, másnap állítólag tizenötezren. Előbb ellene, utóbb pedig mellette tüntettek. Izrael vs Hamas? Rakétatámadások az ártatlan civil zsidók ellen? Azok az ártatlanok a Palesztinok földjein laknak, a házaikban élnek! Háború a békéért? Micsoda ostobasággal etetik a világot? Ki hallott már ennél nagyobb szamárságot?

Aki veszi magának a fáradtságot, és utána néz a háború statisztikájának, megdöbbenhet a számokon, és ezek tények! Makacs, kegyetlen tényei az Izraeli agressziónak.

Több mint 630 palesztin vesztette életét eddig a Gázai övezet elleni izraeli hadműveletekben a (2009. 01. 06). keddi adatok szerint. A palesztin kórházi forrásokból származó tájékoztatás szerint a tizenegyedik napja tartó offenzíva palesztin halálos áldozatainak száma legkevesebb 635, a sebesülteké meghaladja a 2900-at. Az izraeli hadsereg hivatalosan megerősített vesztesége egy fővel, hat főre nőtt kedden. A hatból négy katona baráti tűzben esett el. Magukért beszélő számok?

A hasonló hírek után általában a szerencsétlen Izraelről szóló kommentek szoktak érkezni. Ilyenek, mint ez: Ha a te hazádat lőnék rakétával, te mit tennél? Megmondom én mit tennék. Ha elvennék tőlem a hazámat, ahogy 1947-48-ban Izrael a Palesztinoktól, ha azóta egyetlen ENSZ egyezményt, rendeletet nem tartanak be, ami a helyzetet próbálná emberségesen (?) megoldani, ha kultúrámat, földemet, hazámat, házamat, életemet akarnák elvenni, bizony valószínűleg ott ártanék nekik, ahol csak tudnék, ahogy csak tudnék…

Az a félelmetesen ördögi elmélet, hogy a palesztin gyermekek is egytől egyig haramiák, akik csak arra várnak, hogy ártatlan izraeli civilek vérében fürödhessenek, miközben a holtak még dobogó szívét tartják kezükben, valószínűleg olyan messze van az igazságtól, mint Izrael állam az erkölcstől.

Iskolát bombáznak, ártatlan gyermekeket ölnek, és a világ csak nézi tétlenül, szótlanul az áldozatok szétfröccsenő agyvelejét a tévéképernyőkön keresztül. Egyszerűbb elhinni a halálos méreggel teli magyarázatot a magyarázhatatlan tettekről, mint elhinni az igazságot, hogy ez előre kitervelt, aljas népirtás.

Ha egy kartondobozba kiscicákat teszel, rájuk zárod, majd teljes súlyoddal rátaposol, hallod, ahogy az apró csontok roppannak lábad súlya alatt, ahogy nyögnek, majd az utolsó elhaló miákolást, akkor a fél világ a torkodnak esik, hogy állatkínzó vagy, és most, amikor Izrael gyermekeket zárt be egy dobozba és bombáinak súlyával agyonnyomta őket, most csak a tehetetlen csend, ahogy a világ tétlenül végignézi mindezt… Meddig még?

Nem lehet kikerülni napjaink eseményei között az Izraeli támadásokat Palesztina ellen. Civilek, nők gyerekek az áldozatok, vétlenek és védtelenek, mert Judea agressziójával szemben nincs senki, aki fel merné emelni a hangját.

Amerika hallgat, Bush leköszönő elnök hányaveti megjegyzései és Obama némasága is intő jel. Az ENSZ és az Európai Unió is némán figyeli az eseményeket, ahogy iskolákat bombáz az izraeli légierő…

A Nyugat el van foglalva a gazdasági válsággal, az Orosz Ukrán gázvitával, egyszóval a saját nyomorúságaival. Nincs szó, nincs tett, nincs erő, ami megálljt parancsol(hat)na a zsidó „nácionizmusnak”. Népirtás folyik, tudatos, jól kitervelt népirtás, és a világ, magát kultúráltnak valló fele némán figyel…

A Közel-Kelet ezen térsége nem a háborúságról, nem a békétlenségről és erőszakról volt híres, amíg nem lépett be a képbe egy újonnan létrejött, azelőtt sosem létező állam, Izrael. Ez a fiatal állam elvette a területet az ott élőktől, elvette a méltóságot az ott élőktől, elvette az emberi élethez való jogot az ott élőktől. A létükért harcoló maroknyi elszánt embert terroristának nevezik, akik azért küzdenek, hogy hajdani házaikban élhessenek, hogy vallásukat és kultúrájukat szabadon gyakorolhassák…

Európa hallgat, mert a fasizmus és a náci Németország árnyéka borítja, Amerika hallgat, mert Izrael pénzeli a gazdaságát, Ázsia el van foglalva saját belső vitáival, az Arab világot pedig akkor is leterroristázzák, ha pusztán levegőt mernek venni…

Mi az alapja a zsidó államnak? Ha jobban belegondolunk, semmi! Bibliai időkre hivatkoznak amikor maguknak követelik a földet, ahol az ott élők évezredeken át ápolták saját kultúrájukat. Számukra a történelem csak akkor létezik, ha saját igazukat támasztja alá, ellenkező esetben addig csűrik-csavarják, amíg bele lehet magyarázni mindazt, ami a céljaiknak megfelel.

Nem lehet ezért őket hibáztatni, hiszen pusztán azt teszik, amit mi, többiek hagyunk nekik… A kérdés csak az, meddig hagyjuk még, hogy a negédes ideológiájukkal elkábítsák erkölcsi érzékünket? Meddig engedjük még, hogy a farizeusok kovásza hassa át lelkünket?

Izrael importálja ma a világ legkeresettebb árucikkét, a félelmet, és a világ kész bedőlni ennek az új, minden mást maga alá utasító kultusznak… Én nem kérek belőle!

Kedves Olvasó!

Régóta nem született új bejegyzés. Tegnap hívták fel a figyelmem erre a videóra, ajánlom megtekintésre mindenkinek!