Díszmagyar - Az álhírgyár

Egyre gyakrabban hallok különféle amerikaias neveket, amik vásárlói láncokat rejtenek. Kezdetben vala a mosóporos ügynök, akit nem lehetett levakarni, velük bárki találkozhatott. Ebből nőtte ki magát egy webes rendszer, a szisztéma ugyan az, csak a színtere került virtuális környezetbe. Meg persze bővült a termékkör és a kínálat. Aztán vagy ebből indultak el a többiek, vagy ez csatlakozott a netes irányzathoz, ezt nem tudom, de az biztos, hogy egyre gyakrabban találom magam szemben olyan hirdetéssel vagy kommenttel blogjaim némelyikén, hogy vásároljak neten és ezzel még pénzt is kereshetek.

Biztosan én vagyok túlzottan maradi, de nekem egy rúd szalámi vásárlásához is kell a személyes kapcsolat. Gondolhatnánk, hogy a szalámi az csak szalámi, de én ezt máshogy látom. Vannak olyan apró eltérések, amit a névtelen és arctalan csomag-összeállító munkások nem látnak, mert számukra nem fontosak, de nekem sokat jelent. Hogy az a bizonyos rúd szalámi épp olyan vastag legyen, épp jó legyen az állaga, kellemes az illata, a külleme, a penészrétegének a színe és sorolhatnám tovább azokat a jellemzőket, amiket egy gomb megnyomásával nem tudok eldönteni, csak ha látom és érzem azt, amit meg akarok vásárolni.

Bizonyára egy üveg kóla esetében nem gondolkodnék túl sokat. A megszokott mosóporon sem töprengenék. Ruhát sem vennék neten. Akkor sem, ha végtelen számú esetben cserélnék ki a terméket. És még úgy sem, ha közben a postaköltség nem engem terhelne.

Szórakoztató elektronikát sem weben fogok vásárolni. Fontos, hogy kézbe vehessem azt, amit meg akarok vásárolni. ÉN még a telefonomat is úgy cserélem, hogy előtte bemegyek a mintaterembe és kézbe veszem a lehetséges modelleket. Hát persze, hogy utána nézek bizonyos dolgoknak neten. Mert nekem ez egy hatalmas háttér-információs tárház, de nem áruház.

És arról se feledkezzek meg megemlíteni, hogy nem szeretnék neten, de még telefonnal sem fizetni. Én még a hitelkártyát sem szeretem. Mondhatnám, hogy a technika nem tetszik, de ez csak részben igaz. Nem szeretek „nyomokat” hagyni magam után. Elég információt potyogtatok el úgy is, hogy fogalmam sincs róla, nem akarom még azzal is tetézni, hogy a vásárlásaimat is gépesítve intézem. ÉN készpénz párti vagyok, és az is maradok.

Mindezek ellenére nem hiszem, hogy az képviseli a jövőt, ahogy én vásárolok. Én bizony szeretek kosárral a kezemben a zsúfolt piacon nézelődni. Válogatni a zöldségek között. És tulajdonképpen mindegy is, hogy zöldség, vagy bármi más. Szeretek bemenni egy boltba és néhány szót váltani az eladóval. Néha alkudozni egy kicsit. Nekem a vásárlás társadalmi intézmény.

De hát a társas kapcsolatok egyértelműen áttevődnek a határok nélkülinek vélt cyber térre. Leveleinket elektronikusan küldjük el, üzeneteinket smsben fogalmazzuk meg. Barátainkkal közösségi tereken találkozunk. Személyiségüket az avatárjaik képezik le számunkra. Egyszer eljön a nap, amikor az utcán szembejőve meg sem ismernénk egymást, ha nem csörömpölne valami barát felismerő alkalmazás az egyik tárgyunkba építve.

Elkalandoztam egy kicsit. Hogy kicsit közelítsek eredeti témámhoz, egy gondolat a bankkártyákról. A világ legnagyobb kártyakibocsátója, a Master card.  Elemzőik a költéseink alapján évekkel előre meg tudják jósolni, ha egy házaspár el fog válni. Hihetetlennek tűnik, de milliárdnyi adat áll rendelkezésükre ehhez az elemzéshez, következtetéshez.  És a jóslatok beteljesülésének aránya 90 százalék felett van! Hogy lehet ez?

Szinte mindent tudnak azokról, akik a bankkártyáikat használják. A munkahelyükről, költéseikről, azok helyéről, és ne feledjük el, hogy a házastársak kártyái alapján róluk is, és a társkártyákkal a család minden tagjáról és a szeretőkről… Ezt sokan nem hiszik el, ettől még ez az információ igaz! Abba bele se gondoljunk, hogy a távközlési és információs szolgáltatók mennyi adatot őriznek rólunk, felhasználókról, és ebből mennyi mindenre tudnak következtetni!

De nem ezt akarom most firtatni, a vásárlói hálózatokról akartam beszélni. Bemész a boltba, ott megveszed a terméket és a fizetésnél átadod a vevőkártyádat, vagy a vásárlói azonosító számodat. A vásárlás után néhány fillér kedvezményt kapsz, cserébe egy csomó adatot generáltál egy adatközpont számára. Ugyan ez történik akkor is, ha internetes áruházban vásárolsz, csak ott még az sem biztos, hogy külön kedvezményt kapsz az otthagyott adataidért.

A dolog marketingje abból áll, hogy amikor vásárolsz, akkor a vásárlásaid után pénzt kapsz. És pénzt kap az is, aki a zárt rendszerbe bevitt téged is. Így aztán hamar felismered a következő lépés szükségességét. Vigyél be a rendszerbe még legalább három embert, hogy az ő költéseik után ők is megkaphassák a hihetetlen néhány filléres kedvezményt, és te is a rád eső részt. Színtiszta piramis játék ez, ahol a pár fillér kedvezményért rettenetesen boldog vagy, meg persze azért, hogy ehhez az elit klubhoz tartozol. Igazán sokat nem fogsz vele keresni, de ebben a nehéz gazdasági helyzetben az a pár forintocska is jól jön. Még jót is cselekedsz, mert annak is jól fog jönni, akit beviszel a rendszerbe.

Mivel nem vagy irigy és a lehetőség előtted is ott lebeg, hogy sokat keress ezzel, még szereted is azokat, akik létrehozták, kitalálták, vagy Magyarországra behozták ezt a fantasztikus lehetőséget. Napról napra gyarapodik azoknak az üzleteknek a száma, akik csatlakoznak a rendszerhez. Tegnap még csak három ilyen volt, de ma már több mint 3… azaz négy. De az is lehet, hogy a csatlakozott üzletekben nem kapsz kedvezményt, csak pontokat a vásárlás értékéknek arányában, amiket a kártya mögötti számlán gyűjthetsz, mint a „szupersop” kártya.

A sok filléres ide-oda könyvelések végeredményében persze százmilliós tételek gyűlnek össze. Ezt a kapott három filléres kedvezményemmel nehéz elhinni, de a piramis csúcsán lévők számlája bizony vastagabb… És ami még kumulálódik, az a mérhetetlen mennyiségű adat, amivel fogalmunk nincs mi történik… Ezeket az adatokat jó pénzért lehet adni-venni a megfelelő piacokon. Ez persze csak fikció, a valósággal bármilyen egyezés csak a véletlen műve lehet -de azért elgondolkodni érdemes rajta.

 

Akár előrehozott még idén, akár rendes időben kiírt választás lesz, mindenképpen közeledik az az idő, amikor elkezd gondolkodni az is, akit csak négyévente egyszer érdekel a politika. Ebben az időszakban a pártok is rájuk figyelnek, hiszen a biztosnak hitt szavazóbázison túl ők azok, akik eldönthetik egy választás végeredményét.

Figyelem az utóbbi idők politikai történéseit. Sajnos van mit, akár külföldön, akár belföldön nézelődünk. Fővárosunk hangos a BKV botrányoktól, a kerületi vezetők elleni korrupciós ügyektől. Jól jön egy kis pihenésképpen a liberális honatyáknak a melegfelvonulás keltette ellentét, amivel ráadásul újra alá lehet támasztani a magyar szélsőjobboldal erőszakosságát. Mint ha nem lenne elég a cigányok ellen elkövetett sorozatos támadások és gyilkosságok prejúrikálása.

Bár elfogtak néhány embert, de velük kapcsolatban olyan kérdések merülnek, fel, amit egyelőre a rendőrség nem tud megválaszolni. Érdekes anomália, hogy az egyik elkövető egy évvel a támadások előtt még Izraelben, egy kibucban élt, majd élete hirtelen kanyarral a dühödt rasszizmus és a brutális erőszak felé fordult. Érdekes az is, hogy a titkosszolgálati megfigyelés épp akkor ért véget egyikőjüknál, amikor elkezdett fegyvereket vásárolni. Másikuk pedig állítólag a katonai biztonsági hivatal látókörében volt.

Az alkalmi munkákból élő elkövetők állítólagos fekete terepjárói is érdekesek, annál is inkább, mert az elfogás előtt még mindenki tudni vélte létüket, majd a rendőrség cáfolta, hogy azokra bármilyen ráutaló jel is létezne. Nem folytatom, valószínüleg a tárgyalás pikánsabb részletei sosem fognak napvilágot látni.

Megvannak az állítólagos elkövetők. Van egy állítólagos indíték is. Ugyan akkor az is látszik, hogy az egyik tetthelyen vérprofi elkövető egy másik helszínen az amatőrizmus csimborasszóját követik el. Állítólagos bizonyítékként szolgálva a rendőrségnek. Azt hiszem, hogy ennek az ügynek ugyan az lesz a vége, mint az olajszőkítések ügyének -amire 99 évnyi titkosítást rendeltek el államtitkokra való tekintettel. Sosem fogjuk megtudni, hogy ki, vagy kik állnak a háttérben, de az biztos, hogy akiket elkaptak, csak a bábuk voltak...

Mindemellett olyan világot élünk, ahol a Trianoni határainkon kívüli magyarsággal mossa fel a padlót északi szomszédunk. A szlovákiai nyelvtörvény nyomaiban sem mutat semmiféle európaiságot, de felveti az EU felelősségének a kérdését is. Távol, valahol Európában úgy gondolják, hogy ez két kakaskodó kis nacionalista állam problémája, amit nekik (nekünk) kell megoldaniuk.

Én meg azt látom, hogy a Ficó és Slota vezette fiatal állam ugyan abban a mély kátyuban ül, mint mi. Ugyan azok a korrupciós botrányaik, mint a mi politikai elitünknek. Nekik is úgy kell ez a nemzeti ellentét, mint egy falat kenyér -hiszen addig sem saját botrányaiktól hangos a nemzeti sajtó.

Ami ebből minket érint, persze az, hogy a kormány -főként a külügyminiszter, a miniszterelnök és a pártok hogyan reagálnak a sorozatos megalázásokra és incidensekre. Hogy reagálnak arra, ha a schengeni egyezményt semmibe véve utasítja kis Szlovákia a legmagasabb Magyar közjogi méltóságot. A válaszok nem hogy erélyesek voltak, de egyenesen meghunyászkodóak. Behúzott farokkal, nyüszítve rohantunk az Európai Nagybácsihoz, aki még csak össze sem vonta a szemöldökét.

Eközben a Szlovák nacionalisták, élükön Slotával, már a háború rémképével fenyegetik híveiket. Ebben a helyzetben a miniszterelnöknek nem fejet kell hajtania a Szlovák agresszió előtt, hanem magyarázatot kell követelnie a történtekre. Nem mutatunk erőt sem belföldön, sem külföldön. Magyarország mára kivérzett, polgárai elvesztették hitüket saját magukban és a jövőben is.

Szlovákiában nem mi fogunk rendet teremteni, de amig saját hazánkban nincs rend, addig hogyan követelhetnénk azt másoktól? Amig a Magyar Állam semmibe veszi a magyar polgárt, addig hogy kérhetjük, hogy ember számba vegyék a határon túli magyarokat?

A rend pedig elsősorban abból áll, hogy helyreállítjuk az (történelmi) alkotmányt, amit 64 éve nem jószántunkból hagytunk el, amit 62 éve egy ideiglenes alaptörvénnyel helyettesítünk, és amit 20 éve csak foltozgatunk. Véget kell vetni annak a helyzetnek, amelyben a jog felette áll az erkölcsnek.

Az alkotmány helyreállítása után pedig meg kell teremteni a kétkamarás parlamentben a nemzet ellenőrzését a politika felett. Ennek évszázados hagyományai vannak, csak aktualizálni kell a történelmi rendet itt is. Törvényi garanciákat kell beépíteni a választás rendjébe, és megalkotni a visszahívhatóság feltételrendszerét.

Meg kell valósítani a ténylegesen szétválasztott hatalmi ágak függetlenségét a gazdasági és politikai élet szereplőitől, valamint helyre kell állítani a hatalmi ágak súlyát és tekintélyét.

Létre kell hozni a magyar érdekeket az Unión belül is védeni képes gazdasági rendszert. Az Unió szabályaival összhangban, de a lehető legnagyobb határozottsággal kell védeni a magyar piacot és annak magyar szereplőit.

Magyarország mezőgazdasági nagyhatalom volt, és adottságaiból eredően lehet újra az. Ennek érdekében mindent el kell követni a magyar termőföld (beleértve az egyedülálló vízkincset is) illetve a magyar gazdák és termelők védelme érdekében.

Termálvizeink és természeti adottságaink, értékeink alkalmassá teszik országunkat az idegenforgalomban rejlő lehetőségek kiaknázására. Ennek előmozdítására el kell kezdeni a pozitív imázsépítést bel és külföldön egyaránt.

Hazánk jövője a jólképzett szakemberek kezében van, legyenek azok szellemi, vagy fizikai területen dolgozók. Helyre kell állítani a köz és felsőoktatás tekintélyét. Vissza kell adni a szakképző intézmények becsületét.

Kultúrális örökségünk és magyarságunk  védelme épp oly fontos, mint a hazánkban élő más népek sajátosságainak megőrzése. A kárpátmedence évezredeken keresztül volt a kultúrák békés együttélésének színtere. Nem engedhetjük meg, hogy ez a sokrétűség elvesszen a mindenapi politikai csatározásokban.

Országunk határai ma már nem azonosak nemzetünk határaival. Magyarországnak el kell ismernie a szomszédos államok szuverenitását, de a szomszédos államoknak be kell látniuk, hogy a közös kultúrális gyökerek, a közös nyelv, a közös sors okán a határaikon belül élő magyar lakosságot -ha azzal élni kívánnak, megilleti az autonómia és a Magyar állampolgárság.

A kérdés már csak az, ki tudja felvállalni ennek a tehernek az ódiumát. Ki az, akiben a nemzet egyként bízik meg? Költői a kérdés, mert nem tudok olyat, akire jószívvel adhatnám voksomat. Megint a legkisebb rossz közül kell választani, ami nem hogy garanciát nem nyújt, de benne van az eleve elrendeltetett bukás. Nem tudok ma olyan politikai, vagy társadalmi erőről, akik ezt az utat bejárni képesek lennének és szándékukkal megegyező volna.

A MAGYAROK SZÖVETSÉGE ORSZÁGOS GYŰLÉSÉNEK KIÁLTVÁNYA!

Felszólítjuk az Államfőt az Országgyűlést és a Kormányt, hogy október 23-ig kezdje meg az alkotmányos rend helyreállítását!

2 Hónapon belül meg kell indítani az alkotmányozás folyamatát az alábbiak szerint:

A Szent Korona a magyar állam folytonosságát és függetlenségét, a nemzet egységét megtestesítő jogi személy. Teste a magyar nemzetnek, az ország testének, a földnek, a víznek, a levegőnek és az energiának is jelképes megjelenítője, ezért minden hatalom és jog forrása, a legfőbb felség.. A Szent Korona e minőségében a teremtett világ, a természet törvényeinek elsődlegességét, fenntarthatóságát, és ezzel együtt az eljövendő magyar nemzedékek létfeltételeit biztosítja. Az alkotmány a Szent Korona intézményétől semmilyen módon el nem választható.

Az alkotmány történelmi képződmény, azon időszakban is fejlődött, amíg a jogfolytonosság csorbult, így maradéktalanul magába foglalja minden erkölcsi, kulturális és jogi fejlődésünket.
A Magyarok Szövetsége a magyar nemzet nevében az alaptörvény megvitatásával és elfogadásával helyre kívánja állítani a történeti alkotmány jogfolytonosságát.

Az új alaptörvénynek többek között tartalmaznia kell:

1. Kisebb, kétkamarás országgyűlés felállítását
2. A választott képviselők visszahívhatóságát
3. Az önkormányzatok és társadalmi szervezetek gazdasági és politikai függetlenségének biztosítását.
4. Az elszakított területeken élő magyarság magyar állampolgárságának helyreállítását
5. Tegye lehetővé az alkotmány nyugvásának időszaka alatt a nemzeti érdek súlyos sérelmét okozó szerződések felülvizsgálatát.

A további követeléseinket hetente sajtótájékoztató keretein belül magyar és angol és német nyelven közzé tesszük, a sajtóhoz és diplomáciai testületeknek eljuttatjuk.

Amennyiben a hatalmon lévők nem ismerik el a magyar alkotmányosságot, nem indítják el a jogfolytonosság helyreállításának folyamatát 2009. október 23-ig, akkor alkotmányjogi jogos védelemre, polgári engedetlenségre hívunk mindenkit!

Kérünk minden egyént és társadalmi szervezetet, aki ezzel egyetért, hogy ezen követelésünkben csatlakozzon hozzánk!

Érdekel, hogy ebből mi fog kisülni...

Nem hiszek a fegyveres megoldásokban, de azt látom, hogy egyre inkább efelé haladunk. Mind a kisebbségek ügyében, mind a nép egyre szorosabb fojtogatása okán.

Korábban már írtam a sajátpénz-rendszer működtetésének előnyeiről. Egy hasonló rendszerről hallottam a napokban.

Amikor a nép egyszerű gyermeke nem kap állami támogatást, akkor nem kell rögtön az ajtót rátörni a bürokrácia palotáiban dolgozó ügyintézőkre. Azt egy másik nép fiai jobban tudják nálunk csinálni. Nekünk össze kell fogni, és érvényesíteni a saját érdekeinket. Ha nem megy az állammal karöltve, akkor az állam nélkül kell, és lehet is.

Svájcban, a világháború után nagyon súlyos elszegényedés fenyegette a vidéki lakosságot, elsősorban a parasztokat. A bankok nem adtak hiteleket, mert nem találták jó adósnak az elszegényedő földműveseket. Ha nincs pénz, nincs gazda(g)ság sem.  Kitaláltak hát egy rendszert, amivel mégis meg lehetett alapozni a jövőt. Nézzük, mi is ez.

Akinek segítségre volt szüksége, mert javítani kellett a tetőt, a kerítést, a gépet, az elment az önkormányzathoz és segítséget kért. Nem pénzért, segélyért ment. Az önkormányzat kiküldte az egyik falubélit, aki elvégezte a munkát. Nem kapott érte pénzt, de tudta, hogy amikor nála adódik baj, az önkormányzat kiküld hozzá is valakit, aki elvégezte a munkát. Akinek gabonára volt szüksége, az azt kért az önkormányzattól, akinek élelmiszerre, az azért kopogtatott.

Az önkormányzat úgy működik, mint egy adatbázis. Tudni lehet, hogy a Hans ért a gépekhez, őt lehet küldeni javítani. Jürgen tetőfedő, Kurtnak marhái vannak, Michael búzát és más növényeket termeszt. Amikor segítséget kapnak a közösségtől, a polgármesteri hivatalban feljegyzik, mert az emberi természet mégis csak olyan, hogy felejt, de a hivatal nem. Ezt a segítséget aztán le lehetett dolgozni ugyan így, a közösség egy másik bajba került tagjánál, de terményben vagy húsban is lehetett „fizetni”. Aki nem a faluban dolgozott, hanem egy közeli városban, és se terménye, se használható munkát nem tudott adni, az a munkát vagy beszolgáltatást kiválthatta pénzzel is. Ebből származott a hivatal, vagyis a közösség anyagi bevétele.

Ebből a közösség már nem csak az aprócseprő ügyeket tudta elintézni, de arra is jutott, hogy a fiatalok taníttatását fizessék belőle, akik majd a munkájukkal fizetik vissza. Tanult emberekre épp úgy szüksége van a közösségnek, ahogy a parasztra és a kétkezi munkásra. A tanult fiatalok, mérnökök, ügyvédek jó szolgálatot tudnak tenni a közösségnek, aminek ők is megbecsült tagjai, hiszen szükség van rájuk (is!).

Amikor elkezdték törni a fejüket, hogy miből lehet több bevételt szerezni a falunak, a közeli, addig kihasználatlan hegyoldalból sípályát álmodtak meg. Igen ám, de az állam nem nyújtott segítséget és a  bank sem adott hitelt, mert a paraszt továbbra is rossz adós volt a szemében. Nem maradt más, kalákában álltak neki a sípálya elkészítésének. Aztán a hozzá kapcsolódó útnak. Aztán jöttek a turisták, akik szállást kerestek, szolgáltatásokat vettek igénybe és ezért hajlandók voltak fizetni. Aki komoly munkával nem tudott hozzájárulni a köz javához, az elkezdett emléktárgyakat készíteni a látogatóknak. Így aztán nem maradtak élősködői az öregek és elesettek sem a rendszernek.

Aztán, amikor beindult az üzlet, jöttek a bankok, hiszen észrevették, hogy mégis csak van itt pénz, lehetőség, és megnyitottak az első fiókok. De a paraszt, akit eddig nem segítettek a bankok, az irodák közelébe sem mentek, hiszen az eddigre már jól bevált közösség állt a hátuk mögött. Eszük ágában nem volt kapcsolatba kerülni a bankokkal. Legalább is azokkal, akik csak a hasznot lefölözni jöttek.
Viszont létrehozták a saját bankrendszerüket, ami a polgármesteri hivataltól átvette a számlákat, a pénzkezelést, de az irányítás továbbra is a közösség kezében volt. Ez a rendszer Svájcban, a mai napig jól működik.

És jöhet az adószedő, a paraszt rámutat a sípályára, és megkérdezi: hol volt az állam, amikor ezt építettük? És rámutat az útra, hol volt az állam, amikor az utat építettük? Akkor miféle adót akar innen elvinni az az állam, ami egy pillanatig sem járult hozzá mindahhoz, amit létrehoztunk.

A legendák szerint ezt az ötletet egy Székely parasztembertől tanulták el és fejlesztették tovább. Ha ez nem is volna igaz, a rendszer attól még működik a mai napig. De ez a rendszer attól működik, hogy egyiknek a másikban bíznia kell. Tudnia kell, hogy amikor segít, akkor megalapozza a viszont segítséget a másiktól. Ennek a rendszernek a bizalomban van az alapja és ereje. Bízna a másikban, saját magunkban és abban mögötte áll az egész közösség. Mert csak a közösségnek van olyan ereje, amivel meg tudja védeni saját magát, az értékeit, javait a kalandor profitvadászoktól.

Segíts magadon, az Isten is megsegít! Az összefogás és együtt tevés nem az ördögtől való, nem elvetendő csak azért, mert hosszú évtizedeken keresztül beleverték a fejünkbe a kommunizmus-féle „összefogást”

Magamat jobboldalinak vallom. Hiszek az Istenben, az Emberben, de hiszek a közös összefogás teremtő erejében is. Hiszek a magántulajdon sérthetetlenségében és az önként vállalt részvételben a közösség, így saját érdekemben.

Hiszek abban, hogy a jobboldaliság nem egyenlő a rablókapitalizmussal, a profituralommal és a globalizációval. Hiszek a kis közösségek értékeinek fontosságában. Hiszek abban, hogy a nem anyagi értékeinket, így múltunk emlékeit is védeni kell. És legfőképpen abban hiszek, hogy a felelősségvállalásból és törhetetlen akaratból lehet a múltra épülő jövőt létrehozni.
 

Orgonakoncert a SÓLYI 1000 éves templomért
a Debreceni Református Nagytemplomban

Kosóczki Tamás orgonaművész,

Kosóczkiné Dr. Jendrék Ágnes gordonka

2009. augusztus 7, 18:00

Egy 1000 éves műemlék kiált segítségért. A mai Sólyi Református Templom I. (Szent) István királyunk Koppánnyal Kr. u. 997-ben vívott csatájának emlékét őrzi. Az ifjú Vajk herceget ezen a mocsaras-lápos helyen bújtatták el, amíg lezajlott országalapításunk döntő csatája. Győzelme után István kápolnát emeltetett itt, a települést pedig – mint királyi birtokot – kiemelte a kialakuló közigazgatási rendből és sajátjaként kezelte. A fogadalmi kápolnát a Kr. e. 1009-ből származó királyi okirat az egyetlen olyan templommá teszi az országban, amely dokumentáltan Szent István személyéhez fűződik.

Korának és értékének dacára szomorú időket kellett az épületnek átvészelnie. A vízelvezetés megoldatlansága, a mocsaras talaj miatt a templomot hosszú ideig az év egy részében csak csónakkal lehetett megközelíteni. A falak süllyedni kezdtek, megrepedtek, a vizesedés miatt megtelepedett rajtuk a zöldpenész. Télen a hólé is kintről folyt befelé az alacsonyabb padlószint miatt.

A felújítás elkezdődött, kiépítésre kerültek a vízelvezető árkok, talajszintsüllyesztést végeztek, új tetőt kapott az épület. Új padló készült, ahol a munkálatok közben részletes régészeti feltárást is végeztek, melyek igazolják a templom építésének legendáját.

Rengeteg munka áll mögöttünk, de már előre tekintünk a még elkövetkező feladatokra, a falfestések feltárására, falak festésére, hogy minél előbb eredeti helyére kerülhessen az 1720-as években készült karzat, melyet az Iparművészeti Múzeumban őriznek, és az értékéhez méltón felújított épületbe visszatérhessen Sóly falu maroknyi református gyülekezete.

Kosóczki Tamás orgonaestje

Kosóczki Tamás, bajai orgonaművész immár második orgonaestjét ajánlotta fel, hogy ezzel is hozzájáruljon a pótolhatatlan műemlék megmentéséhez. Ezúttal felesége, Kosóczkiné Dr. Jendrék Ágnes gordonkajátéka(*) is színesíti majd a műsort. 2009. augusztus 7.-én, pénteken, 18:00 órakor várunk mindenkit a Debreceni Református Nagytemplomban, aki úgy érzi, hogy egy lehetőségeihez mért összeggel támogatni tudja templomunk felújítását.
 

Műsor:

J. S. Bach (1685-1750): e-moll Prelúdium és Fúga BWV 548
*J. Chr. Bach (1735-1782): c-moll Concerto I., II. tétel
J. S. Bach (1685-1750): „Schübler- korálok”
· Wachet auf, ruft uns die Stimme, BWV 645
· Wo soll ich fliehen hin?, BWV 646
· Wer nur den lieben Gott läßt walten, BWV 647
· Meine Seele erhebet den Herrn, BWV 648
· Ach bleib bei uns, Herr Jesu Christ, BWV 649
· Kommst du nun, Jesu, vom Himmel herunter, BWV 650
*M. Th. Paradis (1759–1824): Sicilienne
H. Mulet (1878-1967): Carillon-Sortie

Az 1000 Éves Sólyi Templomért Alapítvány

8192, Hajmáskér, Rákóczi u. 43.
Tel/fax: (0036)88/ 787-734
Számlaszám: 73200189-11106258
Közlemény: Sólyért koncert
Honlap: http://www.istentisztelet.net
E-mail: bikadi@istentisztelet.net, la.mer.gabi@gmail.com

A szervezők mindenkit szeretettel várnak,

2009. augusztus 7.-én 18:00-kor

a Debreceni Református Nagytemplomban! 

Előre szólok, hosszú lesz, inkább bele se kezdj az olvasásba! Amúgy is olyan dolgokról kerül benne szó, ami igazából nem is létezik máshol, csak az összeesküvés elmélet gyártók és hívők agyában, a félelemfegyverről.

Az biztos, hogy napjainkban meggyengültek a társadalmi tartópillérek. Útkeresők vagyunk mindannyian. Bőrünkön érezzük a válság valóságát, miközben elfelejtjük megvizsgálni a válságok valóságának eredetét.

Válság akkor van, amikor azt mondják nekünk, hogy az van. Ebből következik aztán a valódi hanyatlás, mert elhisszük, és elkezdünk eszerint cselekedni. Normális esetben ésszerűtlen lépéseket teszünk, mert elhisszük, hogy a helyzet nem normális. Megteremtjük a valódi abnormitást a saját cselekedeteinkkel, mert vezényszóra cselekszünk, vezényszavakra reagálunk.

A válság intézménye különösen erős vezényszó, mert úgy képzeljük, hogy a valóságunkban bekövetkezett változások negatív hatásai az életminőségünket veszélyeztetik, s megoldásként ésszerűtlen lépéseinkkel valóban a létünket hozzuk veszélybe, amit aztán fizikai környezetünk visszacsatolásaiból megerősítve fogunk fel. Nem vagyok benne biztos, hogy érthető az, amit eddig mondtam, ezért egy példát hoznék fel.

A placebó olyan gyógyszernek látszó tárgy, amiben nincs hatóanyag. Azoknál alkalmazzák, ahol az orvos tudja, hogy a betege valójában ön-szuggesztív tüneteket produkál, valójában nem beteg, de a „gyógyulása” érdekében szüksége van „gyógyszerre”.Aki a világon létező betegségek mindegyikében szenvedett már, talán csak a hipochondriában nem, annak az egyetlen valóban hatásos gyógyszere a JackPot placebó, amit bármilyen köntösbe bele lehet bújtatni.

Klinikai gyógyszerkísérleteknél alkalmazzák, ahol a vizsgált csoportok egyes tagjai ilyen, hatóanyag nélküli „gyógyszert” kapnak. Ezzel elvileg ellenőrizhető lenne a valódi gyógyhatás mértéke. Csak hogy… és itt jön az érdekesség. A placebót fogyasztók között is mérhetően jelentkeznek a jótékony hatások, beindul a gyógyulás (-öngyógyítás).Ugyan akkor azt is megfigyelték, hogy a placebó hatás mellett jelentkezik az úgynevezett nocebó, tehát az eredeti készítmény mellékhatásainak tünetei is.

Mit jelent ez a gyakorlatban? Azt, hogy az elme ereje sokkal nagyobb, mint azt sokan gondolják. Pusztán azért, mert a készítmény dobozára rá van írva egy hatás, az megjelenhet a szervezetbe annak ellenére, hogy a hatást elvileg kiváltó hatóanyag nincs is jelen. A szófogadó beteg teljesíti a vele szemben támasztott, akár negatív elvárásokat is.

Fordult már elő olyan, hogy a betegnél utolsó stádiumban lévő, áttételes rákot diagnosztizáltak és az állapotára való tekintettel nem javallották a klinikai kezelést. A beteg orvosa úgy prognosztizálta a jövőt, hogy néhány héttől néhány hónapig élhet még a beteg, aki a kijelölt időintervallumban el is hunyt. A tetem boncolásánál ugyan akkor kiderült, hogy az eredeti diagnózis tévedés volt, a szervezetében ugyan vannak kóros elváltozások, de nyoma sincs sem áttétnek, de még csak daganatnak sem. Ennek ellenére a kötelességtudó páciens belehalt az általa és orvosa által is hitt betegségébe.

Hát valami ilyen dolog a válság is. Azt mondják van, elmondják milyen hatásai lesznek, mi és hogyan fog fájni, és mi, akik nem értünk hozzá, készségesen elhisszük, mi több be is teljesítjük a jóslatokat. Pusztán az által létrehozzuk, hogy elhisszük létét. A válság adta fenyegetettség érzése a legalapvetőbb szükségleteink kielégítésének ellehetetlenedéséről szól.

A Maslow féle szükséglet-hierarchia piramisban különféle szintek jelennek meg. A bővített piramis működési szintjei a következők:

I. hiány alapú szükségletek:
1.Fiziológiai szükségletek: éhség, szomjúság, szexualitás
2.Biztonsági szükségletek: fizikai védettség, kiszámíthatóság
3.Szeretet, valahová tartozás szükséglete: gyengédség, viszonzott szeretetkapcsolat
4.Elismerés szükséglete: önbecsülés, mások elismerése, hírnév, becsvágy
II. növekedés alapú szükségletek:
5.Kognitív szükségletek: tudni, érteni, megismerni
6.Esztétikai szükségletek: szimmetria, rend, szépség
7.Önaktualizáció szükséglete: elérni a bennünk rejlő lehetőségeket

Átlagos polgártársunk a maslowi rendszer első három, esetleg a negyedik fokán áll. Dolgozik, hogy el tudja látni magát és családját, hogy ki tudja elégíteni fizikai szükségleteit. Munkája által kívánja megteremteni azt a biztonságérzetet, ami a jövőbe vetett hitének az alapja. Közösségekbe gyűlik, hogy a valahová tartozás élményét elérje társadalmi szinten is. Ezzel megbecsülést vív ki környezetén belül.

Amikor a szükséglet-hierarchia rendszerben felette álló „bölcs” azt mondja, hogy nagy a baj, veszélyben az első három lépcsőfok, akkor olyan mechanizmusokat indít el, amik önbeteljesítő jóslatként determinálják cselekedeteinket. Tudni illik, mint kötelességtudó állampolgárok, mert java részt bizony azok vagyunk, megteremtjük azt, amivel fenyegettek minket.

A makrogazdaság voltaképpen nem más, mint póker játszma, a kereslet-kínálat monetáris álcájába bújtatott blöff. A kaszinót tőzsdének hívják, a zsetonokat pedig részvényeknek. Hát persze ez egy roppant leegyszerűsített képlet, de a valósághoz több köze van, mint a bonyolult képleteknek, amikkel elterelik a konkrét tényekről a figyelmet. Egyszerű bűvészkedés.

Bűvészkedés olyan értelemben is, hogy bizonyos törvényszerűségeket kihasználva feléli a jövőt, miközben a fenntarthatóság illúziójával takarja el tudatunkat. Mondhattam volna szemünket is, de ez a tudatos megtévesztés hat minden érzékszervünkre és végső soron a bőrünkön érezzük.

Arra kell rájönni, hogy ma az átlagos, munkájából megélni kívánó adófizető polgár nem azért dolgozik, hogy saját létének alapjait biztosítsa, hanem sokkal inkább hasonlít egy hangyaboly öntudatlan dolgozójához, aki a rendszert szolgálja állhatatos és kitartó munkájával. Ma bizony a munkahelyek többsége nem azért van, mert abból haszna származik a közösségnek, hanem azért, hogy a rendszer fenn tudjon maradni, ráadásul ez a dolgozó minden erejét leköti, így nincs ideje és kedve elgondolkodni a tényeken, amik pedig ott vannak az orra előtt.

Amikor arról beszélek, hogy rendszerváltást akarok, akkor valójában ennek a rendszernek a változására gondolok és nem egyszerűen a jelen politikai paletta színeinek változtatgatására. Az a pszeudodemokrácia amiben élünk, voltaképpen egy láthatatlan, de mindenható monetáris hatalom diktatúrájának eszköze, a látszólagos szabadságjogokkal bíró polgárok felett. Erre megoldás csak egy erkölcsileg, etikailag és morálisan erős, hitében megingathatatlan, valódi értékekhez ragaszkodó, a természettel harmóniában élni képes új generáció lehet!
 

Több szempontból is érdekes kettősség van jelen az országban és a térségünkben is. Érdekes megfigyelni a Jobbik Magyarországért Mozgalom választási szereplésének kommentárjait. Nem csak hazánkban, de világszerte radikalizmussal, szélsőségességgel, időnként nyílt fasizmussal vádolják a feltörekvő pártot.

Hasonló érzésem van velük kapcsolatban, mint annak idején, a MIÉP kapcsán. A kérdésfelvetéseikkel nagyrészt azonosulni tudok. A problémalátásuk határozott és megoldáskereső. Ami viszont a megoldásaikat illeti, sokszor nem tudom eldönteni, hogy pusztán a választók megnyerése a cél, vagy amit mondanak, azt úgy, abban a formában gondolják-e végrehajthatónak.

Az biztos, hogy szembe kell néznünk sok olyan problémával, amit eddig szőnyeg alá söpörtünk. Szembesülni kell azzal, hogy a liberalizmus nem lehet melegágya az etnikai feszültségkeltésnek. Azzal kell szembenézni, hogy a probléma megnevezése nem kollektív vád, hanem tárgyilagos és objektív segítség a probléma megoldásához.

Azzal kell szembenézni, hogy Magyarországon a magyar érdeknek legalább olyan fontosnak kellene lenni, mint a kisebbségek és az Európai Unió érdeke. Magyarnak lenni ugyan nagyon nehéz, de nem lehetetlen feladat. A magyarságtudat nem kirekesztő! A magyar nép, a magyar kultúra Európa legelfogadóbb népe és kultúrája. Ez egyértelműen derül ki népünk történelméből, irodalmából, művészetéből. Ezekkel az értékekkel kell szembenézni és megőrizni azokat az eljövő nemzedékek számára. Magyarnak lenni nem csak érdem, de hatalmas feladat és felelősség. Európai érték.

Azt kell tisztába tenni, hogy a magyarságot megalázták, országunkat megcsonkították. Ennek ellenére a magyarság ezzel az igazságtalansággal szemben a lehető legdemokratikusabb eszközzel küzd. Az Európai Unió meghagyja a tagállamok önrendelkezési jogát, eltörli a határokat, emellett teret ad a kulturális egységre. A Kárpát medence olyan etnikai, kulturális és gazdasági egység, amit ugyan a trianoni határok eltörölni igyekeztek, de közel kilencven év elteltével is élő kötelék.

Azt kell lássuk, hogy a hagyományos értékek védelme nem csak kulturális feladat, de gazdasági érdek is. Azzal kell szembesülnünk, hogy a nagyvállalati érdek nem nyomhatja agyon a kistermelőt, a gazdát, az egyéni vállalkozót- a magyar állampolgárt. Látnunk kell, hogy a Szent Korona nem véletlenül védte a termő és egyéb földeket. A termőföld, az agrárkultúra és a gazdák védelme nem demagóg lózung, hanem Európai érték, elemi érdek. Visszatérni a hagyományos földműveléshez nem elavult és kivitelezhetetlen gondolat, hanem a jövő élelmiszeriparának az alapja.

Azzal kell tisztába jönni, hogy a hazai politikai kar nem tekintheti egyszerű, négyévente elővehető szavazógépnek a választópolgárokat. Azzal, hogy a felelősség nem átruházható, a felelősség alól kibújás nem megengedhető. Minden Magyar állampolgár felelősséggel tartozik tetteiért, kivéve a politikusokat, akiket véd a mentelmi jog. Ez egyértelműen gátolja a törvény előtti egyenlőség egyetemes jogelvét.

Ezek a gondolatok igen is vállalhatóak, követhetőek és a megvalósításukért lehet küzdeni. Küzdeni, de milyen eszközökkel? Nem hiszek a masírozásban, a megfélemlítésben, és az erőszak kilátásba helyezése is csak erőszakos választ szül.

Abban hiszek, hogy

• a Történelmi Alkotmány helyreállításával
• az ebből fakadó jogelveken nyugvó törvénykezéssel
• a hatalmi ágak valóságos szétválasztásával
• az Alkotmányból eredő demokratikus garanciákkal
• gazdasági szabályozással
• társadalmi szolidaritással –de nem eltartással
• közös felelősségvállalással a társadalmi felhatalmazások –társadalmi szerződések terén
• és a társadalmi ellenőrzés megvalósításával

az Európai Unió erős pillérévé válhatunk erkölcsi, morális és gazdasági értelemben is. Itt az ideje a de facto rendszerváltásnak!

Ami a környező országokat illeti, értem és megértem az aggodalmat. Értem a Szlovák félelmet a Magyarság autonóm törekvéseivel szemben, hiszen nem is nagyon maradna az autonómián kívül eső település. Értem a félelmet Romániában a Mezőségi, Prtiumi és Székelyföldi autonómiával kapcsolatban. Értem a Szerb félelmet délvidékkel kapcsolatban. Értem Kárpátalján is. Ettől még egyszer csak ezeknek az országoknak is szembe kell nézni azzal az igazságtalansággal, aminek következtében hozzájutottak ezekhez a területekhez, a területek javaihoz és polgáraihoz.

Trianon –és a nyereségvágyból elkövetett béke feldolgozása nem csak Magyarország feladata, hanem a többi érintett országé is. A határok nélküli, térségeken átívelő Európai Unió egy kézenfekvő megoldás, ha ezek a népek és országok végre szembe tudnak nézni saját hazugságaikkal, az üldöztetések igazságtalanságával.

A megbékélés keresése nem alapulhat elhallgatásra, nem alapulhat történelmi igazságtalanságra. A megbékélés legegyszerűbb útja az, ha szembenézünk saját magunkkal, a múltunkkal és felvállaljuk azt. A megoldása nem képzelhető el másként, csak ha feltárjuk és megnevezzük magát a problémát. Csak így lehetséges közös, mindenkit kielégítő megoldást találni. A sérelmeket nem gyógyítja be a hallgatás, de erősíti az elfojtott indulatokat. Ugyanakkor a végtelenségig nyújtott polémia sem a megoldás, hanem az elkendőzés eszköze.

Azt látom, hogy elkezdődött egy erjedési folyamat a magyarságban, a magyar társadalomban. Hogy ebből majd moslék lesz, vagy nemes nedű, az csakis rajtunk múlik. Én bízom a magyarság ösztönös ősi bölcsességében, a kultúránk erejében. Bízom Magyarországban és a szebb jövőben! Bízom abban, hogy törekvéseinkben az eszünket és nem a nyilainkat kell majd elővennünk!

Reggel bekapcsoltam a királyi tévét, mert tegnap este heveny sörparty miatt nem néztem a választási eredményeket. A nem végleges adatokat mindenki tudhatja már.

Az SZDSZ (2.16 %) nem érte el az 5-%os választási küszöböt, ahogy a helyére pályázó LMP (2.6 %) sem. Ami számomra elképesztő, hogy a rendszerváltó MDF listavezetője Bokros Lajos, aki az óriásplakátokon együtt állt Dávid Ibolya mögé Habsburg Györggyel. Habsburgot már gyűrt le Lajos a történelem során, nem is olyan régen, de az valahogy más volt... Ha 10 évvel ezelőtt valaki nekem ezt vizionálja, valószínűleg elmeorvosi kezelést ajánlottam volna neki. Akkor még naivan azt hittük, hogy ilyen fordulatok nem történhetnek meg. Persze már akkor is voltak ilyenek. Az SZDSZ harcos antikommunistából lett kormánykoalíciós MSZP partner… 

Egy összefoglalást például itt lehet találni. Egy ideig néztem még a Napkeltét. Interjún Morvai Krisztina, Herényi Károly, Lendvai Ildikó. Később beszélt TGM^® is. A politika csodás dolog. Lenyűgözően sokoldalú véleményt lehetett hallani egy párt bejutásáról, amelyiket sokan inkább kint látnának szívesen. Azért a 10% feletti eredmény mindenképp elgondolkodtató. Nyílván TGM szerint egyenesen katasztrófa.

Politikusok és elemzők ilyenkor nekilátnak a folyamatok feltérképezésének. Most a találgatások megint az előrehozott választások körül forognak. Egy EP választásnak nyilvánvalóan nincs egyenes közjogi következménye, de erős jelzés a pártok felé, azok politikájának elfogadottságáról. Amennyiben az EP választás eredményeit kivetítjük a következő parlamenti választásokra, úgy érdekes képet kapunk. Ha most lett volna a parlamenti választás, akkor a FIDESZ 269, az MSZP 60, a Jobbik 43, sz MDF 14 parlamenti mandátumot szerzett volna -ez nyílván eltántorít minden baloldali politikust az előrehozott választástól.

A tisztán látás érdekében azt is el kell mondani, hogy a részvételi arány (36,29 %) nagyon alacsony volt, bár nem sokkal kevesebben mentek el Magyarországon idén, mint 2004-ben (38,5 %). 

A Jobbik Magyarországért mozgalmat a nagy pártok megpróbálják marginalizálni. MSZP, SZDSZ, MDF részről a nemzeti radikalizmus veszélyét említik, míg FIDESZ részről a mozgalom hátterében épp az MSZP-t sejtik. Egyválasztásos kampánypártot ugyan sokat láttunk már, hogy mást ne is említsek, csak a Centrumot. Annyi bizonyos, hogy ha a baloldali kormánypártok titkosszolgálati eszközökkel befolyásolták is a Jobbikot, annak szavazótábora mára erős és meghatározó tényezővé vált. Ha igaz lenne ez a felvetés, akkor bizony az MSZP messze túllőtt a FIDESZ szavazótáborának gyengítése célon. 

Az biztos, hogy gazdasági válságok idején erősödnek meg a radikális nézetek és pártok. Ezekben az időkben veszélyes fegyver az érzelmek hangolása. E tekintetben a Jobbik kampányát nagyban támogatta az SZDSZ óriásplakát kampánya, ami semmi mással nem foglakozott, mint a szélsőjobboldallal. Hát nem akarok rosszízű tréfákat felhozni, de eszembe jut a katolikus templom ajtajában ülő zsidó koldus esete.

Vasárnap reggel, a hajnali misétől kezdve egy zsidó koldus üldögél a templom lépcsőjén. A hívek sajnálkozva, de megvetően pillantanak a szánalmas jelenségre, akinek a kalapja bizony kong az ürességtől, abban egy megveszekedett huncut garas nem sok, de annyi nincs. A templommal szemben, a tér túloldalán egy még ennél is szomorúbb külsőt nyújtó koldus ül, a hívek nem is maradnak restek. Egy-egy aprópénzt mindenki ad neki. Egy ifjú hölgy megszólítja a lépcsőn ülő koldust és jóindulatúan a következőt mondja. Uram, Miért nem megy a közeli zsinagóga elé, vagy legalább a tér másik oldalára, itt magának nem sok fog a kalapjába kerülni, mert mindenki inkább a másik koldusnak fog adni, majd szánalomból ennek a kalapjába is dob egy aprópénzt. Amikor a hívek elszállíngóztak már a miséről, a lépcsőn ülő zsidó koldus oda megy a tér túloldalán lévőhöz, akinek a kalapja még soha így meg nem telt a hívek adományaival. A zsidó elmeséli neki a történteket, majd így folytatja: Látod Kohn, ezek minket akarnak megtanítani pénzt keresni, majd megfelezték az adományokat és elindultak haza… 

Valami ilyen lehet a sok kampánycsend sértő telefonhívások hátterében is. Volt hívás, ami a FIDESZ listára és Jobbik jelöltre voksolásra buzdítottak, így a kitöltött szavazólapon érvénytelen volt a szavazat. Mások SZDSZ, megint mások MSZP hívásról számoltak be. Tehát mind a négy befutóra buzdított valaki. Az OVB meg is tette a büntetőfeljelentéseket, melyeket az érintett pártok is kiegészítettek saját feljelentéseikkel.

Morva Krisztina, a Jobbik listavezetője értelmezésében persze az általa képviselt értékek nem hogy szélsőségesek, vagy radikálisnak nem nevezhetőek, de kifejezetten a többség véleményét tükrözik. Azt mondják, hogy ma Magyarországon mindenki Jobbikos, csak van aki még ezt nem tudja magáról… Azért ez meg kell mondjam, tényleg aggasztó gondolat… 

Az is érdekes, hogy a befutott pártok milyen módon képviselik érdekeimet majd az EU-ban. Ha a kampányokról beszélünk, nem mondhatok sokat. A FIDESZ kampánya egyetlen határozott ELÉG . Hát ebből aztán nem sokat lehet megtudni. MSZP-SZDSZ riogatás, gyön a Zorbán meg a Jobbik. Az MDF kampányban meg csak egy megbukott pénzügyminiszter és az ex király fia jelent meg.

Az MSZP oldalról azt jó hangsúlyozni, hogy a FIDESZnek nincs programja sem az ország kormányzására sem az EU képviseletre. A probléma csak az, hogy EP képviseleti programjukat egy majd 300 oldalas programkönyvbe gyűjtötték össze. A Jobbik kampányanyaga összesen 56 oldalon taglalja a teendőket Igaz, hogy eddig nem tettem, ez az én hibám, de a mai napon csak ezt a szavazást találtam az MSZP oldalán

Több fideszes vezetésű településen létezik ingatlan típusú adó. Ön szerint miért nem törölték még el?

·         Mert a Fidesznek esze ágában sincs betartani, amit mond

·         Mert csak addig foglalkoznak az emberekkel, amig megszerzik a szavazatukat

·         Mert a Fidesz pontosan tudja, hogy azt kell csinálni, amit a kormány tesz, de hazudik a terveiről

·         Mert "Minden állat egyenlő (de néhány állat egyenlőbb a többinél)"

Aztán egy link alatt mégis rábukkantam a balra magyar című írásra. Talán ez lenne a program? Érdekes volt az a nézet, hogy az alacsony részvétel Lendvai Ildikó szerint azért volt, mert az emberek elutasították, hogy belpolitikai állásfoglalássá váljon a voksolás. Az MDF háza táján Választási Program címen a 2006-os Normális Magyarországért kampány található. Kicsit jobban körbenézve több linkre bontva talán a 2009-es törekvések találhatóak (?) Képviselt Értékek cím alá rendezve.

Én nem fogok most elemezgetni, csak arra vagyok kíváncsi, hogy milyen folyamatok indultak el a tegnapi nappal. Milyen hatása lesz ennek a hazai politikai életre és milyen módon fogják képviselni a "nép" érdekét.

Végre annak lenne itt az ideje, hogy ne csak hazánkban képviseljék az EU érdekeit, hanem Magyarország érdekei is képviselve legyenek az EUban. Bár ma Euroszkeptikus vagyok, ez nem is annyira a nagy közöstől való félelem, hanem a hazai helyzet ismeretéből adódó aggodalom. Az EU egy olyan játék, amit ha jól játszunk, akkor az jó az EUnak is, és jó Magyarországnak is. Én ebben bízom.

Két nap múlva, három nappal a soron következő Európai Parlamenti választások napja előtt emlékezünk meg a szégyenletes Trianoni békeszerződés 89. évfordulójáról. Magyarország területének kétharmada, magyar lakosságának egyharmada idegen uralom alá került. A kárpátmedence területi szuverenitását, népességbeli és kulturális egységét öt részre aprították a megegyező nagyhatalmak. 

Ennek az örökségnek a tudtával nem Orbán Viktor kijelentéseit találom furcsának, amikor azt mondta, hogy hetedikén eldől hány képviselője lesz az Euban a Kárpát-medence magyarságának. Történelmi örökségünk ismeretében inkább találom furcsának azt, ha a Cseh, a Szlovák és a Német külügyminiszterek aggályosnak tartják a magyarság védelmét, és a magyar kultúra egységét hirdető kijelentéseket. 

Magyarországot megcsonkították, kivéreztették, az elcsatolt területek magyar ajkú lakopsságát pedig kolncként dobták az utódállamoknak. Azoknak az államoknak, ahol a magyar kisebbség kérdése a mai napig nincs rendezve. Sokkal inkább találom aggályosnak azt, hogy sem Csehország, sem Szlováka nem kért bocsánatot a Benes dekrétumok néven ismert magyarság megsemmisítő törekvésekért. 

Azt tartom aggályosnak, hogy az a Német külügyminiszter gondolja a magyarság összefogását aggályosnak, elítélendőnek, aki a második világháború kirobbantásának, milliók halálának és egy nép kiirtási kísérletének ódiumát viseli a mai napig. 

Azt tartom elképesztőnek, hogy azt a békeszerződést, amit már az elfogadásakor is sokak vitattak, nyolcvankilenc év alatt nem sikerült egyetlen egy nemzetközi fórumon sem megtámadni. Nyolcvankilenc éve nem kapott a magyarság kárpótlást, még egy bocsánatkérést sem a nagyhatalmaktól, sem a területéből megalakult utódállamoktól. 

Ezzel szemben a prágai munkareggeli alkalmából sietve kijelentette a három külügyminiszter, hogy veszélyes ezt a témát bolygatni. Burkoltan ez a kijelentés azt jelenti, hogy bár mindenki tudja, hogy a szerződés igazságtalan, túlzó és a mai napig feszültségek forrásaként hat, a rendezés, ahogy fogalmaznak nem korszerű, nem európai és végképp nem huszonegyedik századi. 

A huszonegyedik századi jogelvek, mint a kisebbségek védelme a cigányságra vonatkozik, a homoszexuálisokra vonatkozik, a deviáns magatartásra vonatkozik, a bűnözők ártatlanságának vélelmére vonatkozik, de a méltóságában súlyosan sértett, érdek érvényesítésében erősen korlátozott Magyarság védelmében nem érvényes? Hát ez az az Európa, amit évszázadokig védett a Kárpátmedencei Magyarság. Ha kellett a töröktől, ha kellett a tatártól. Hálából a mai napig nem illeti meg Magyarországot a szerződés felülvizsgálatának joga… 

Mikor fogja végre ez a nép büszkén és emelt fővel kikövetelni az igazságszolgáltatást azoktól, akik ezt a szégyent a Kárpát medencére és Európára kényszerítették? Nem erőszakkal, nem vérrel, de mindennek ellenálló erővel, a Magyar Haza, a Magyar Föld, a Magyar Anyanyelv védelmében

Egyszerűen döbbenet számomra az a kampány, amit az SZDSZ folytat. Semmi másról nem szólnak az óriásplakátok, mint a gyúlöletkeltésről és a félelem szításáról.

Készítettem pár plakátot... én így látom.

Tegyük végre tisztába, hogy mire is volna szüksége ennek a kis országnak ahhoz, hogy végre kikecmeregjünk a kátyúból.

A revizionista nézeteimet hagyjuk, azok megvalósulásának nem sok esélye van. Hagyjuk az államforma megváltoztatásának ideáját, mert arra meg még kevesebb a reális esély.

Amit viszont lehet és kell is tenni, az a gazdaság teljes szerkezetének átalakítása, ami kihasználja végre az adottságainkat és elfelejti végre a jónak tűnő szlogenek megvalósítását. Tudomásul kell venni, hogy nem vagyunk ipari hatalom, nem leszünk a vas és acél országa.

Igen, a kutatás-fejlesztés és az innováció kifejezetten nagy tartalékpotenciállal rendelkező lehetőségek, de az ország adottságai lehetővé teszik a mezőgazdaság és a turizmus, ezen belül is a fürdőturizmus fejlesztését.

Közkeletű tévhit, hogy vendégszerető és barátságos nép vagyunk, ahová szívesen járnak a vastagpénztárcájú nyugati turisták. Magyarország elvesztette azt a vonzerőt, amit a Kelet és Nyugatnémet állampolgárok találkozási lehetősége nyújtott. A Balatoni árak vetekszenek a Horvát és Szlovén tengerpart áraival, ugyan akkor a szolgáltatások minősége messze alulmarad helyenként. Más felöl nem lenne szabad elhanyagolni a belföldi turizmust sem. Mára a  magyar családok, akik még megtehetik, hogy nyaralni menjenek, inkább mennek a tengerpartokra, mert ugyan annyi pénzért tehetik.

Nem mellékes az sem, hogy itthon folyamatosan romlik a közbiztonság. Ne is menjünk messzire, a  tavaly nyári balatoni erődemonstráció nem hiszem, hogy kifejezetten jót tett a nyaralók lelkivilágának. Közel 200 bűnöző agresszív masírozása persze nem téma, ellenben egy csendes tüntetés az, ha azt büntetlen előéletű, ám de jobboldali elkötelezettségű polgárok teszik... Bár ez nem gazdasági kérdés...

Tehát rendbe kellene tenni az önképünket a fejekben ahhoz, hogy kiutat találjon a nép és a nemzet a jelen helyzetből. Helyre kell végre állítani az oktatás hitelességét, mert igazán ma sem a  színvonallal van baj, különben a sok jól képzett diplomás nem tudná hazája helyett külföldön kamatoztatni a megszerzett tudást és nem lenne olyan magas a felsőoktatásban nálunk tanuló vendéghallgatók aránya.

A baj akkor van, amikor ellehetetlenítik a képző intézmények anyagi helyzetét, majd lehetővé teszik számukra, hogy nehéz helyzetükből a patinás, és egyébként igen értékes épületek eladása jelentse a kiutat. Persze oktatni lehet egy kertben a fa alatt és lehet a Múzeum körúti palotában is, nem a falak adják a tudás értékét, de a folyamat mégis oda vezet, hogy kisemmizik a nagy múltú egyetemeinket.

Aztán itt van ez a fránya gazdaság, ami valahogy mindig akkor haldoklik, amikor a magát baloldalinak és liberálisnak nevező kormány intézi az ország dolgait. Ilyenkor fogy a lakosság, nő a munkanélküliség, csökken a gazdaság teljesítőképessége, növekszik az államadósság, romlik az ország nemzetközi pozíciója és megítélése.

Bele se kezdjünk a ki mikor mit adott el fejtegetésbe, mert abból nem lehetne kilábalni. Azt látom, hogy két út áll előttünk. Politikusaink vagy folytatják ezt a politikai és gazdasági rabló hadjáratot a nép ellen, persze a népért teszem zászlós mögé bújva, vagy végre nekikezdenek a valóságos rendszerváltásnak. Szocialista és liberális vívmányok nélkül, ha lehet, mert azok eddig nem vezettek jóra.

Ilyen a nyugdíj rendszer is. Miközben azt hallani, hogy a polgárnak kutya kötelessége ön- gondoskodni, addig ezt általában nem az amúgy kötelező hozzájárulásokra értik, mint a TB, a munkavállalói hozzájárulás, a nyugdíj hozzájárulás, hanem a befektetési alapokra, töke felhalmozó életjáradék biztosításokra, önkéntes nyugdíjbiztosításra.

Ami ebben a felháborító, hogy a TB, az állami nyugdíjrendszer és a munkanélkülieket támogató ellátások olyan társadalmi szerződések, amik éppen hogy az öngondoskodás eszközei. Hiba persze van a rendszerben, de ezek hatásai nem azokat sújtják, akik úgymond élősködői a rendszernek, hanem pont azokat, akik befizetői voltak évtizedeken keresztül.

'95-től kezdődően kötelezővé tették a pályakezdők magánnyugdíjpénztári tagságát. Jelenleg ezek a pénztárak az eltelt tízegynehány év tőkehozamát el is vesztették, a keletkezett veszteséget pedig az állam finanszírozza. Tehát amíg a polgár az állami nyugdíjrendszer helyett az önkéntesbe tette jövedelme egy részét, addig az államiban ez az összeg kiesést jelentett, tehát kisebb alapból kellett a növekvő számú nyugdíjas pénzét kifizetni, más felöl a hozam garantált magán pénztárak elvesztett hozamaira szintén az állam vállalt garanciát.

Nem mellékes információ, hogy ezt a rendszert az az IMF sózta ránk, amelyiktől ma is remélik a megoldást a szocialista és liberális körök. Azóta ezt a nyugdíjmodellt persze már nem árulja az IMF, de valószerűtlen, hogy az általuk kidolgozott szisztéma által okozott kárt valaha is megtérítenék...

Az adók és járulékok. Nehéz ügy, mert ha azt mondom, hogy adócsökkentés, akkor nem csak arról beszélek, hogy a jelenlegi adósávokat tologatva sakkozzunk ki egy kicsivel optimálisabb számhalmazt, de kifejezetten szükséges lenne a teljes rendszer újragondolása. Már csak azért is, mert hosszú távú tervezést nem lehet  készíteni, ha az adórendszer évente változik. Tervezni csak állandó környezetben lehet viszonylagos biztonsággal. Már pedig a tőke nem szeret magas kockázatot vállalni.

Ugyanakkor végre be kellene látni, hogy a munkahelyteremtésben legalább akkora szerepe van a hazai kis és középvállalkozásoknak, mint a nemzetközi vállalatoknak. Kifejezetten a hazai gazdaság ellen irányuló intézkedés, amikor a velük szemben konkurensként fellépő multikat behozhatatlan kedvezményekkel engedjük a piacra.

A piactörvénye nem az önszabályozás és letisztulás, hanem a gazdasági erőfölény arcátlan kihasználása. Igen is szükség van a lokálpatrióta hozzáállásra a hazai kistermelők védelme érdekében, tehát a piac szabályozására, máskülönben ezek a szereplők eltűnnek, megszűnnek tényezőnek lenni. Velük együtt csúsznak a feketegazdaságba az általuk foglalkoztatottak. Így tehát az egyik oldalon remélt munkahelyteremtés összességében nem hogy javulást, de csökkenést idézhet elő.

Ha már itt tartunk. Azt végre el kellene felejteni, hogy a gondoskodó állam a nem önhibájukból perifériára sodródott lakosságot ellássa, még akkor is, ha azok csak élősködői a szociális hálónak. Egyszerűen nem tartható fenn tovább az a helyzet, amiben érdemesebb a népszaporulatból megélni, mint munkából. Már pedig a mai elvek éppen azokat nem ösztönzik a felzárkózásra, akik a leginkább kihasználják a szociális hálót. Akik nem utolsó védőbástyaként tekintenek az állami ellátásra, hanem mint egyetlen lehetőség.

Képzetlenségük, iskolázatlanságuk a munkaerő piaci helyzetüket csak tovább rontja, de amíg nem ismerik fel saját életben maradásuk esélyeit, addig nehéz kívülről segíteni. Az integráció csak úgy működhet, hogy ez a társadalmi réteg is mutat rá hajlandóságot. Nélkülük, az együttműködésük nélkül nem megy!

Ami pedig a munkahelyeket illeti, ma Magyarországon a mezőgazdasági termelést annyira mostohán kezeli a kormányzat, hogy szinte teljesen ellehetetlenül a mezőgazdák helyzete. Az Unios források alig, vagy egyáltalán nem érnek célba, pedig éppen ez lenne az a terület, ahol az alacsony képzettségűek akár szezonális, akár állandó munkát, megélhetést és viszonylagos anyagi biztonságot találhatnának. Ezzel nyilván csökkenne az úgynevezett megélhetési bűnözés is.

Ehhez persze szükség volna a tárgyilagos és nem megkülönböztető bírói gyakorlatnak, ahol a származás és az anyagi helyzet enyhítő körülmény. Talán kevesebb volna az önbíráskodás. Ugyan akkor az etnikai feszültségek alapja is csökkenhetne.

Ha már a bűnözés szóba került. A "fehérgalléros" bűnözők és megélhetési politikusok idejének is véget kell vetni. Fel kell számolni az állami korrupciót, ami hazánkban a GDP közel 10 százalékát teszi ki. Amikor a Bajnai kormány néhány száz milliót akar spórolni a nyugdíjak befagyasztásán, a 13. havi nyugdíj eltörlésén, addig az állami korrupció közel kétezer (2000!) milliárd forintra rúg évente!

És még mennyi mindenről nem beszéltem eddig. Dolog tehát van bőven, már csak felelősen gondolkodó szavazókra volna szükség, felelős parlamentre, felelős kormányra. És a felelősség kérdésének tisztázására végre, mert eddig kormány és más vezetői szinteken a személyes felelősség és felelősségre vonhatóság kérdése mintha elsikkadt volna.

Elmúlt húsvét, meg még egy hét. A megalakult kormány tegnap bejelentette csomagját.

Az új miniszteri kar nem tudott egyedül nyilatkozni. Érkeztek a kérdések, de a válasz valahogy úgy nézett ki mindig, hogy tán csak nem gondolja a mélyen tisztel újságíró -tehát közvetetten az olvasó, hogy a mindenkori itt és most a legmegfelelőbb hely és idő egy nyilatkozatra... Volt, aki úgy masírozott el a riporter mikrofonja előtt, mint ha az nem is létezne.

Száz szónak is egy a vége, egyre többen vetik a legújabb kormányfő szemére, hogy a válságkezelőnek beállított csomag teljesen alkalmatlan a válság kezelésére. Nem szól másról, csak a szociális kiadások csökkentéséről, na de hogy? Nyírunk a nyugdíjon, gyeden-gyesen.

Azt magyarázza el nekem valaki, hogy ha nem a gazdaság élénkítésével foglalkoznak gazdasági vezetőink, akkor mitől lesz majd nagyobb a bevétel? Mert azt végre tisztán és világosan kell látni, hogy a megszorítások és a dologi kiadások csökkentése nem fogja megoldani a válságot, de alkalmas arra, hogy a lakosságot megfojtsa.

A gazdaságot az elmúlt szocialista vezetés már megfojtotta, most az emberek jönnek... Ha azt mondom, hogy mindenkinek fájni fog, akkor vajon miért nem gondolok a bankokra, és a gazdaság vezetőire? Demagógia? Nem tudom, de amikor egy bank tönkremegy, olyan levelet nem kap senki, hogy tisztelt ügyfelünk, mivel tönkrementünk, így Önnek folyó hó akárhányadikától, a meglévő hitele törlesztő részleteit nem kell tovább fizetnie. Ellenben olyat kaphatunk, hogy tisztelt ügyfelünk, sajnáljuk, de a betéteit eddig kezelő bank csődbe került, így vagyona sajnálatos módon megszűnt létezni...

No de nem a bankokról akartam írni, hanem a gazdaságunkról. Olyan ez, mint egy kád. Az egyszerűség kedvéért az összes csapot és lefolyót most vonjuk össze és nézzük úgy, mint ha egy-egy lenne mindkettőből. Fogjuk a kádunkat, és töltsük fel vízzel valameddig. Ez a szint a gazdaság pillanatnyi állapotát jelképezi.

Ekkor indítsuk el az órát és húzzuk ki a dugót. Nyilvánvaló, hogy ha a csap lassabban folyik, mint a lefolyó, akkor a kád kiürül. Sajnos a kádunk úgy működik, hogy ha a lefolyót elkezdjük elzárni, úgy azzal szinkronban a csap is zárul. Mit jelent ez?

Érdekes kád ez, mert elvileg a csap az általunk befizetett pénz összessége, a lefolyó pedig az állami kiadások összessége, ennek nagyrészt mi, polgárok volnánk a haszonélvezői... Elvileg, de erről majd később.

Az állam nonprofit vállalkozás. Bevételeiből finanszírozza saját és az ország működését. Adó és egyéb bevételekkel szemben működési, gazdasági és például szociális kiadások vannak.

Amikor a gazdaság működésére szánt pénzt, tehát a lefolyónk ide irányuló csövét szűkítem, az áthaladó pénz mennyiségét csökkentem, akkor az visszaesést eredményez. A visszaesés következménye a csökkenő fogyasztás, majd a csökkenő termelés, ebből adódóan a megszűnő munkahelyek, és végül a munkanélküliség növekedése, ami következésképp a munkanélkülieket támogató kiadások növekedését eredményezi...

Nem tűnik jónak ez a kör, de mondok mást. Amikor csökkentik a gyest, gyedet, és a nyugdíjat, akkor ezzel az ország korfáját alakítják át. Ma ugye nagy rákfenéje a régi felosztó-kirovó nyugdíjrendszernek, hogy egyre kevesebben tartanak el egyre több embert. Amikor a gyermekvállalási kedvet csökkentő megszorításokat hoz egy kormány, akkor az ország további elöregedését, következésképp a nyugdíjrendszer további ellehetetlenedését sietteti. Ugyan is még kevesebb kereső lesz, mire a mostani generáció felnő, és a másik oldalon nem lehet a végtelenségig tolni a nyugdíjkorhatárt -tehát nő majd a nyugdíjasok száma.

Most nézzük meg, hogy is működnek az állami kiadások, hogy valójában ki is a haszonélvezője ma az állami bevételeknek. Elvben tehát mi, állampolgárok mindannyian haszonélvezői, vagy elszenvedői vagyunk a mindenkori gazdasági helyzetnek. A valóságban viszont úgy tűnik, hogy amíg a kormány pazarló és meggondolatlan politikája, de nem különben a költekezése okozza a válságot, addig azt az állampolgároknak kell megfizetnie.

Ugyan a szociális kiadásokhoz hozzányúlnak, de arra semmi nem utal, hogy a foglalkoztatottság kérdésével törődnének. Nem láttam arra utalást, hogy a mondjuk így nehéz sorban lévő kisebbség helyzetével hogyan kívánnak foglalkozni.

Nem hallottam arról semmit, hogy kívánják őket bevonni a termelésbe, így a közös teherviselés befizetői oldalába. Nem hallani arról, hogy szándékoznak a cigányságot a munkaerőpiac résztvevőivé tenni. Hogy akarják azt elérni, hogy megérje munkába állni? Ma a szociális és családi támogatásokból, munkanélküliek támogatásaiból többet kapnak ezek a családok, mint ha mindkét szülő elmenne minimálbérért dolgozni...

Persze foglalkoztatni csak akkor lehet, ha van munkahely és munka. Már pedig új munkahelyek akkor létesülnek, ha az ott folyó termelésre van fizetőképes és valós kereslet... Ha van aki megveszi a termékeket...

Nem ez az egyetlen gond, még csak nem is a legégetőbb probléma. A lefolyó csövei közt van egy, amit pedig tényleg el kellene zárni végre, de erre utaló magatartást, még kommunikációs szinten sem láttam. Ez a cső az állami korrupció, ami legoptimálisabb esetben is a költségvetés minimum 10 százaléka, de inkább nagyobb összeg.

Az új kormány megszorító intézkedései pár száz milliárdos megtakarítást ugyan ígérnek, de ennek gazdaságszűkítő és a népszaporulatra tett kedvezőtlen hatásai lesznek az igazán nagy ár és fájdalom. Ezzel szemben a legóvatosabb becslések szerint is közel kétezer (2000!) milliárd forint tűnik el a költségvetés átláthatatlanságában, a korrupcióban és a zavaros pénzügyi manőverekben...

Amikor a kormányfő azt mondja, hogy az állam saját magán kezdi el a takarékosságot, akkor érdekes módon nem erre gondol, hanem az amúgy sem túlfizetett állami tisztviselők tizenharmadik havi illetményére.

Most arról a politikai alkudozásról ne is beszéljünk, ami a jelenlegi kormány megalakulásának hátterében húzódik, arról se beszéljünk, hogy a jelenlegi miniszterelnököt senki nem választotta meg és nem bízta meg semmivel. Azt se nézzük meg most tüzetesebben, pedig lehetne és kellene is, hogy milyen a megalakult kabinet. Tekintsünk el attól is, hogy milyen posztokra kik kerülnek, kerültek. Ne firtassuk a kormánytagok korábbi szerepét, esetleges felelősségét a jelen helyzetér.

Most csak azzal foglalkozzunk, hogy ennek a szakértőinek nevezett kormánynak milyen a mozgástere, milyenek a lehetőségei. A miniszterelnök úgy vállalta el a szerepét, hogy előre, minden konkrétum nélkül akarta elfogadtatni az egyébként bevallottan nem létező kormányprogramját.

Gondolkozzunk el azon, hogy az előttünk álló egy évben épp most kezdődik el az EP kampány, majd a parlament nyári szünete. Ősszel kezdődhet az érdemi munka, már ha a ma még lelkes kormánypárti és az őket támogató képviselők akkor is megszavazzák a konkrét lépéseket. Aztán kezdődik a következő fél éves időtartamú hazai parlamenti választási kampány…

Egyszerűen hazugság az, hogy ezzel a kormánnyal időt spóroltunk meg, hiszen szinte semmire nem lesz ideje a nyári szünetben és az azt közrefogó két kampányidőszakban. Ha ősszel születnek is döntések, el is kezdődik a „válságkezelő csomag” törvénybe iktatása, akkor is annak működése és hatásai a nyilvánvalóan és törvényszerűen következő kormányt fogja kötelezni? Ez a kormány semmi mást nem tesz, mint az eddig használt mechanizmusokat folytatja. Épp azokat, amik a világválságtól függetlenül okozták a magyar gazdaság leépülését.

Összegezve tehát úgy néz ki a dolog, hogy a gazdaság egyre szűkül, abból egyre kevesebb bevételt szerez az állam, amiből egyre inkább lehetetlen fizetni a hiteleket. A társadalom alsó rétegei szükségtelenné válnak, őket a népességből kiiktatni úgy a legegyszerűbb, hogy a feléjük irányuló szociális kiadásokat elvesszük. A népesség további csökkenése érhető el azáltal, hogy az egészségügyet gyakorlatilag megszüntetjük. Kórházakat zárunk be, kórházi ágyakat szüntetünk meg. A jó minőségű egészségügyi ellátást elérhetetlenné tesszük a privatizált magánpraxisokkal. Az elérhető állítólagos egészségügy pedig inkább az azt igénybevevők likvidálásáról szól, mint sem gyógyításról.

Mint ha a Luganoi tanulmány jelenne meg a Bajnai csomagban.
 

Ebben a percben teszi le Bajnai György Gordon a miniszterelnöki esküt. A parlament megszavazta Gyurcsány Ferenccel szemben a bizalmatlansági indítványt és ezzel együtt elfogadta az új miniszterelnök személyét. Nem hiszem, hogy abban a helyzetben amiben az ország van, ez volt a legbölcsebb lépés. Gyenge, támogatás nélküli, cselekvőképtelen kormányt választottak meg a képviselők.

Magyarországon parlamentáris népképviselet van. Elvileg, hiszen a nép, az isten adta, akit ugye válság idején nem kell megkérdezni, ezekben a percekben élőlánccal veszi körbe az országgyűlés épületét. Ők ott, és sokan velük egyetértve előrehozott választásokat kívánnak... Végre megoldást kívánnak. Az új miniszterelnök megválasztása előtti utolsó beszédében azt mondta, hogy legalitását és legitimitását a parlamenti többség adja.

Bajnai György Gordont nem választotta meg a nép, és nem bízta meg semmivel...

Húsvétot megelőző nagyhét pénteke van, nagypéntek -szigorú böjt. A vallásos buzgalmon túl a böjtnek élettanilag jó a hatása. Tisztítja a szervezetet, méregtelenít és felkészít a mostantól változó étrendre. Száz szónak is egy a vége, a böjt igen is jótékony és szükséges. Most meg egyenesen felkészítő tréning jellegű. Elő kell venni a böjti recepteket, mert hamarosan nem jut, csak komiszkenyér és böjti étel az asztalra!

Megszorításokról, csökkentésről, nadrágszíjpolitikáról hallunk mostanság. Olyan sokat mondogatják már nekünk, hogy szinte magától értetődővé is válik, már-már bagatel alapigazsággá, ami majd megoldja a problémákat és elhozza a Kánaánt. Hát azt kell mondjam, hogy ez önmagában semmit nem old meg az ég egy adta világon, viszont remekül bele lehet dögleni!

Olyan ez, mint amikor a családfő a kocsmában vagy a játékgép mellett elveri az apanázst, aztán megy haza és kiveri az asszonyt meg a lányt, de még a fiút is az utcára, hogy keressenek pénzt -ahogy tudnak, mert baj van, viszont pénz nincs! Mától a gyest, a családipótlékot meg a nagyi nyugdíját is ő fogja "beosztani", tehát racionalizálni a kiadásokat, és bevételeket követel az utcasarokra kivert majd aztán otthon a kevés pénzért megvert családtól.

Az őt nem érdekli, hogy a családból kurvát csinál, de a kocsmára, kártyára és játékgépre akkor is kell a pénz, ha a fene fenét eszik. Arról nem is beszélve, hogy a másik oldalról meg az uzsorások terrorizálják a családot, mert a családfőnek nincs hitele, már senki nem ad neki normális kamatra elfogadható feltételekkel kölcsönt, mert az (a családfő) már a jövő havi gyest, gyedet, családipótlékot és a kurvaságból származó pénzt is eltapsolta a kocsmában.

Na valami ilyesmit akarnak a torkunkon letolni azok, akik támogatják a Bajnai kormány megalakulását. Eltapsolták évtizedekkel előre a jövőnket, és most végső megoldásként a megalázott, a kilátástalanságba és jövőtlenségbe taszított és kisemmizett embereket szorongatja.

Nem oldja meg, mert nem tudja megoldani azokat problémákat, amiket saját maga idézett elő, ezért a még meglévő juttatásokkal próbálja toldozni-foltozni az állami büdzsé feneketlen zsákjának lukjait. Közben (a hatalomtól) részegen azt ordítja habzó szájjal, hogy értünk teszi...

Kedves kormány, engem ugyan nem ne üss értem, mert még vissza találom adni, de csak is érted! Érted? Te elkocsmáztad az én jövőmet, elvetted a lehetőségemet és még te akarsz engem szorongatni? Meg ne tudd, hol lakik a Magyarok Istene, mert abban nem lesz köszöneted!

És mi hagyjuk, hogy az orrunknál fogva vezessenek a vágóhídra mint a borjút?

Néha a legapróbb dolgokból kiindulva egészen érdekes összefüggéseken kezdek el gondolkodni. Tegnap vadast készítettem, ebből kezdtem el gondolatmenetet gyártani. A vadast ugye általában úgy csinálom, hogy csak a mártást készítem el. Fogom a gyökeret, répát és meghámozom.

Na és itt kezdtem el gondolkodni. Fogon a zöldség lehámozott részét és a nejlonzacskóban belehelyezem a szemétgyűjtőbe. Amikor gyerekkoromban voltak állataink, ilyen elő nem fordulhatott volna, de itt, a paneldzsungelben se állat, se lehetőség rá. Ez egy vadasnál nagyjából 10 deka kidobott zöldség, ami három nagyobb sárgarépából és ugyanannyi gyökérből keletkezett. Egy hónapban több kiló hasonló zöldségrészt dobok ki, mert nem tudom mire használni.

A házunkban van 110 lakás, a 110 lakásból havonta több száz kiló zöldségalkatrész vándorol a kukákba úgy, hogy ez régen az állatok elé került volna, de legalább is a komposztba. Ma ez legfeljebb a szemétlerakó udvarokban kerül elhelyezésre azokkal a nejlonzacskókkal burkolva, amiben kidobtuk.

Itt a második gondolat. Mikor megveszem a zöldséget, külön-külön beleteszem a nejlonzacskóba, hogy le tudjam mérni. Gyerekkoromban ez is úgy működött, hogy az ABC-vel szemben a zöldségesnél megvettük, nem voltak egyenként becsomagolva a különféle zöldségek, így nem vittem haza feleslegesen a rengeteg nejlonzacskót. A mérlegről a kosárba került, alulra a keményebb, feljebb az egyre érzékenyebb darabok. Most még örülök is, hogy zacskóban hozhatom el a zöldséget, mert így van miben kidobni a „szemetet”.

Lássuk csak, hogy tudna működni ez a dolog. Ma szerves hulladékkal, magyarul moslékkal etetni hús-állatokat nem lehet. Ezt az élelmiszerbiztonsági törvények és rendelkezések nem engedik meg. Tehát így nem.  De miért? Évezredeken át jól bevált módszer volt, működött. Fura, hogy ami ilyen sok időn keresztül jó volt, az hirtelen mitől lett rossz?

Ha ezt a korlátozást nem vesszük figyelembe, akkor működhetne úgy a dolog, hogy naponta egyszer körbejárna egy teherautó, műanyag hordókkal, amiben szelektíven lehetne gyűjteni a különböző típusú szerves hulladékokat.

1. Külön az ételmaradékot, amivel disznókat lehet etetni,
2. külön a zöldségalkatrészeket, gyümölcsdarabokat.
3. Egy tartályban a húsneműt, nem húskészítményeket, hanem a fel nem használt hájat, nyesedéket, bőrt
4. és megint külön csont és tojáshéj darabokat.
5. Újabb tárolóban a pékáruféleségeket

Ez öt hordó, tehát egy közepes méretű kisteherautóval megoldható volna. Lakótelepeken az ember nem érzi közvetlenül a bőrén a szemétszállítás költségét, mert az benne van a közös költségben. Ennek ellenére azt jó ha tudjuk, hogy annak költsége arányos az elszállított szemét mennyiségével. Ha a szelektív gyűjtést úgy meg tudnánk oldani, hogy nem csak a papír, PET palack, üveg és fémdoboz hulladékot vesszük külön, hanem a szerves konyhai hulladékokat is, azzal jelentősen tudnánk csökkenteni az elszállítandó szemét mennyiségét, így annak költségét is. Ezzel nem csak takarékoskodunk, de környezetünk terhelését is jelentős mértékben csökkenthetjük.

Nézzük a másik oldalát is. Az állattartó kistermelő mindazt a „hulladékot” amit az elmúlt idők megszokása szerint kukába dobunk, megint újrahasznosíthatná, a szemétből értéket állíthatna elő, ez az érték a táplálékunk, a hús. Állatainak takarmányozásában a magyar paraszt évszázados tradíciója épülhetne ezzel újra, megteremtve egy egészségesebb kapcsolatot város és vidék között, ember és természet között. Tudom ám, hogy az állattartás egyéb költségeket is jelent a takarmányon kívül, de most maradjunk gondolatban ennél a kérdéskörnél. Fogadjuk el, hogy a többire is nyilván van valamilyen megoldás.

Nem hiszem, hogy ezt a hulladék-újrahasznosítási kapcsolatot nagy távolságokon át is lehet működtetni, de ha csak azt a lakótelepet veszem alapul, ahol élek, annyi háztartást találok, mint egy kisebb városban. És a közelben biztosan találok sertéstartó, nyúltartó, baromfitartó gazdát, vagy olyat, aki egy ilyen együttműködést kihasználva vállalná az állattartás feladatait. Ha jobban belegondolunk, ez a rendszer még munkahelyteremtésre sem rossz lehetőség.

További visszacsatolás is lehetséges ebben a rendszerben. A szinte ingyen takarmányozott állatok húsát a megszokott áruházlánci áraknál olcsóbban vehetnék meg azok, akik a rendszerben egymással együttműködnek. Amikor szövetkezetekről beszélek, akkor nem a hajdani szovjet típusú SZMGTSZ rendszert értem alatta. Azt viszont végre észre kellene vennie az embereknek, hogy csak összefogással tudnak hatni az őket körülvevő világra. Akár a politikai vagy gazdasági környezetről beszélünk, az érdekérvényesítés csak úgy hatékony, ha biztos alapokról indul, széleskörű a támogatottsága és elfogadottsága, ráadásul határozott elképzelésekkel, „üzleti tervvel” halad a kitűzött célok felé.

Most innen nem akarok huszárvágással a már annyiszor emlegetett széleskörű társadalmi támogatottságról beszélni az alakulófélben lévő Bajnai kormány kapcsán, csak megjegyzem, arra az értő és önmagáról gondoskodni akaró összefogásról beszéltem akkor is, amiről most.

Magyarország olyan mezőgazdasági potenciállal és szabad kapacitással rendelkezik, amit az Uniónak nem érdeke támogatni. Ha a magyar gazdák nem fognak össze, hogy saját érdekeiket érvényre juttathassák, akkor hazánkban hamarosan megszűnhet ez az évezredes hagyományokra épülő iparág. Ma sokan úgy érzik, hogy kiszolgáltatottak a nagy felvásárlókkal és a multinacionális kereskedelmi láncokkal szemben, és ebben igazuk is van. Ma egyedül próbál életben maradni a Józsi, akinek sertéstelepe van, a Béla, aki tehenet tart, a Mari néni, aki tejtermékeket állított elő régen. Pista bácsi meg már régen kivágatta barackosának nagy részét, a maradékot meg elhordták tűzifának a … igen, elhordták.

Amikor ezek az emberek egyenként kapálóznak az életben maradásért az utolsó szalmaszálakba, akkor talán csak a nyilvánvalót nem veszik észre. Érdekközösségeket kell létrehozni. Olyan szervezeteket, mint annak idején a nagybirtokok voltak, vagy amiről eredetileg a TSZ szólt. Eredetileg mondom, és végre fel kell ébredni. Ez az állam már nem védi meg polgárai vélt, vagy valós érdekeit. Azt mindenkinek magának kell megtennie úgy, ahogy képességeiből vagy tehetségéből futja. Ma az összefogás szónak rossz íze van, kommunista emlékek tolulnak fel, és közben elsikkad a nyilvánvaló. Össze kell fogni!

A kilencvenes években úgy döntött az ország, úgy döntöttünk mi mindannyian, hogy véget vetünk az állami „gondoskodásnak”. Végre meg kell érteni, hogy ez azt jelenti, többé nem várhatja el senki, hogy az állam a hóna alá nyúljon. Az persze joggal felháboríthatja a polgárt, ha ennek ellenkezőjét látja kormányközeli vállalatok és vállalkozók esetében. Amikor „mutyit” lát. Ez ellen is csak a széleskörű összefogással lehet(ne) véget vetni. Ez az összefogás független világnézettől, vallástól és politikai nézettől. Persze feltételez egy összekötő érdeket mégis, ez pedig az életben maradás.

A piacon nincs jobboldali bélszín, liberális uborka, szociáldemokrata csirkecomb és konzervatív hagyma. Van viszont áru, eladó, vevő, kereslet és kínálat. És van igény a jó minőségű magyar termékekre a multiszeméttel szemben. Csak összefogás nincs ennek az igénynek a kielégítésére, ami egyébként a saját életben maradásuk igényét is kielégíteni, hiszen vásárlót találnak a portéka mellé.

Ehhez persze kell(ene) a józan paraszti ész, vagy a jól megszervezett és értékes oktatás. Hát igen, ha az iskolákból fél-analfabéta, értéktelen tudással teletömött fejű de rendkívül önérzetes viszont minden más  értékektől mentesen szocializált fiatalok kerülnek ki, akkor őket nehéz gondolkodásra ösztönözni, pláne nehéz elvárni tőlük az értelmes, összefüggésekben gondolkodó világlátást.

És még hány olyan terület van az országban, ahol ma azért nem tudunk eredményeket felmutatni, mert nem hisszük el, hogy lehet másként is csinálni. A mezőgazdaság csak egy, bár kétség kívül talán az egyik legnagyobb hagyománnyal rendelkező ágazat a hosszú listából.

A mai napon Fodor Gábor, Demszky Gábor és Boruzs András kézjegyével ellátott levelet kaptam sokad magammal, melyben megkérnek, hogy nevemmel és adataimmal kitöltve küldjem vissza részükre a kopogtatócédulát.

A rendelkezésemre bocsátott, díjmentesen visszaküldhető borítékba nem a kopogtatócédulát fogom beletenni, hanem egy levelet, melyben a fennebb nevezett urakkal tudatom, hogy az általuk folytatott politikai cirkusszal nem értek egyet, az mélységesen felháborít, és kikérem magamnak, hogy a szintén a postaládámban talált SZDSZ-es EP kampányanyagban egyenesen lefasisztáznak. Ezzel kimerítik a rágalmazás és becsületsértés fogalmát.

Mintha nem is az EP választás kampányanyagát tartanám a kezemben. Így néz ki a "...van-e 100001 budapesti szabad demokrata..." kezdetű szóróanyag.

A papíros nem kevesebbet állít, mint hogy aki nem rájuk szavaz, az szélsőjobboldali. Amit elsőre gondoltam, azt nem vetném papírra, nem tűrné a trágár kifejezéseimet a monitor.

Azt viszont el sem tudom képzelni, honnan veszik maguknak a bátorságot, hogy liberális demokrataként ők legyenek azok, akik a másként gondolkodókat megbélyegezve, kollektíven elítélve minősítsenek engem, jobboldali gondolkodású fővárosi lakost nem is burkoltan fasisztának, nyilasnak!

Ezt a levelet fogom válaszként visszaküldeni:

Tisztelt Fodor Gábor, Demszky Gábor és Boruzs András Urak, nem különben (a szórólap hátulján feltüntetett képviselő) Úr!

Önök, Szabad Demokrata létükre milyen alapon és jogon neveznek szélsőségesnek csak azért, mert nem az Önök liberális eszmerendszerét vallom? Bár azt gondolom, hogy amit Önök akár Budapesten, akár az országban, mint kormánykoalíciós partner tettek az megbocsáthatatlan, ennek ellenére -vagy ezzel együtt, visszautasítom, hogy fasisztának nevezzenek!

Követelem, hogy valótlan és minden alapot nélkülöző kijelentéseiket vonják vissza és azok miatt kérjenek bocsánatot!

Továbbá követelem azt is, hogy az Önök által folytatott mélységesen antidemokratikus napi politikát függesszék fel, és engedjenek utat a nyílvánvalóan szükségessé vált előrehozott választásoknak.

Ki is a dikta-turista? Én, és sokan mások, akik beleszülettek a felpuhuló diktatúrába, hittel telve élték meg az állítólagos rendszerváltást, majd kiábrándultak belőle és most velem együtt élik meg az újonnan kialakulni látszó diktatúrát. Ez a nem is olyan rövid csillagtúra oda érkezik, ahonnan indult, pedig amikor elindultunk rajta azt hittük, valami más felé igyekszünk ezen az úton.

Még fülemben csengenek az önkényuralmi mozgalmi nóták, voltam úttörő - kötelező volt. Ezek a dallamok nekem a bájos és egyben bugyuta rendszert juttatják csak eszembe, én nem éltem meg a kemény időket. Azt, amikor nagyapámat meghurcolták a származása miatt. Amikor nagyanyám nem fejezhette be az egyetemet. Amikor anyám nem tanulhatott tovább a neve miatt.

Én csak hírből tudok ’56-ról, az Andrássy úti épületről, Recskről, a sok meghurcolt emberről, tönkretett családról, a 301-es parcelláról… A belvárosi golyószaggatta házakról azt mondták, azok nem a háborúban sérültek meg.

Gyerekként ezek nem sokat jelentettek, mert ezekről akkoriban nem nagyon hallottam. Azt sem nagyon értettem, miért kell ünnepelnünk a nagy októberi szocialista forradalmat, április negyedikét, miért kell május elsején részt venni a felvonulási téren megrendezett majomparádén, kezünkben vörös zászlókat lengetve, énekelve a mozgalmi nótákat, amiket ma is hallani a retrokommunista ünnepségeken.

Emlékszem, amikor meghalt Brezsnyev elvtárs, az iskola alatti óvóhelyből kialakított úttörő klubszobában kellett órákon át nézni a moszkvai közvetítésben végtelenül masírozó katonai parádét. Persze hallottam már Brezsnyev elvtársról, de hogy ki volt valójában… Inkább írtunk volna két matekdolgozatot, csak ne kelljen ott vigyázban állni a dohos bunkerben.

Amikor az iskolát átépítették, az udvarról előkerült egy nagy rakat éles lőszer. Azt mesélik, hogy ötvenhatos „emlékek”. Már akkor az foglalkoztatott, hogy miért laknak nálunk (az országban) orosz katonák? Aztán egyszer csak boldogan énekeltük, hogy búcsúzunk szépen Iván. Elmentek, és itt maradt utánunk a laktanya üresen, szétverve, félig lerombolva. Akkoriban mondták, hogy nem szabad bemenni az elhagyatott területekre, mert a volt orosz lakótelepen a bútorokhoz esetleg kézigránátokat rögzítettek amik felrobbanhatnak, ha a bútorokat megmozdítják. Na persze a bútort úgy kell érteni, hogy a falról levert konyhaszekrény, letört ajtókkal, kilukasztott hátlappal a falnak támasztva.

Akkor azt hittük, hogy vége a kommunizmusnak. Nem lett. Szocializmus lett belőle, majd szociáldemokrácia, az MSZMP-ből MSZP, a sarlókalapácsból meg szegfű. Akkoriban úgy gondoltam, hogy a mozgalmi nótákat soha nem fogom hallani a tévében, ha csak nem valami történelmi filmben. Ez sem így lett. A pártfunkcionáriusokból gyártulajdonosok lettek, nagytőkés szocialisták… A rendszerváltás idején nekem semmit nem jelentett az, hogy jobboldali vagy baloldali, hiszen addig egy oldal volt. Mi, meg az imperialista ellenség. Aztán az újdonsült imperialisták lettek az új baloldal, rólam meg kiderült, hogy jobboldali vagyok.

Már nem is emlékszem rá, hány párt küzdött az első szabad választásoknak nevezett komédiában a szavazatokért. Akkor még hittünk a szabad választásokban. Akkor még voltak pártok, igazi többpártrendszerre készültünk, voltak kisgazdák, szociáldemokraták, kereszténydemokraták, meg sok olyan, aminek már a nevére sem emlékszünk. Persze volt MDF, MSZP, SZDSZ és ennek ifjúsági tagozata, a FIDESZ, ami akkor még azt jelentette, hogy fiatal demokraták szövetsége. Sosem gondoltam volna, hogy az akkor ultra-liberális Orbán egyszer majd, mint a nemzeti jobboldal egyes számú alakja lesz a köztudatban. Akkoriban a Magyar Narancs nem ezt az utat hirdette.

Aztán megbukott az MDF, szinte teljesen megszűnt létezni. Persze akkor már Boross Péter volt az elhunyt Antall utódja. Őt a véletlen szeszélye tette miniszterelnökké és nem a személyes képességei. A második szabad választást az a Horn nyerte, aki ötvenhatban állambiztonságis hadnagy volt. Nesze neked népi demokrácia. Az addig magát vérmesen antikommunistának valló SZDSZ lepaktált az MSZP-vel, közös kormányt alkottak, és ez a szívbéli jó barátság azóta is majdnem töretlen. Nagyjából ez verhette ki a biztosítékot az önálló párttá váló FIDESZ-nél, bár az elszakadás már az Antall kormány idején megkezdődött.  Aztán Horn után jött az Orbán kormány.

Az akkori baloldal már abban az időben is kis diktátornak hívta. Ebben az időben váltunk az Európához felzárkózni igyekvők mintaképéül. Erre persze lehet mondani, hogy ezt is a szocik intézték, de akkor azt is tessék megmondani, hogy ez miért ért véget szinte abban a pillanatban, ahogy újra balra billent a mérleg? Ezt a kérdést demagógiának szokták mondani azok, akik választ nem tudnak adni a nyilvánvalóra. Nemzetközi helyzettel, más időkkel, meg persze azzal jönnek, hogy a Zorbán tett tönkre mindent. Ebben az időben még volt egy reálisan teljesíthető céldátum az euró bevezetésére. Ez az óta rég elmúlt, de euró nincs, viszont most van helyette válság, van IMF hitel, amit utoljára Horn vett fel akkor, amikor Bokros Lajos volt a pénzügyminiszter.

Medgyessy azzal kezdte, hogy kiürítette az államkasszát az adakozásaival. Hamar belebukott, azaz személyes tanácsadója, az akkori sportminiszter Gyurcsány megbuktatta. Elkezdődött a gyűlöletre épülő kampányok sorozata. Demonizálták a jobboldalt és erősítették a baloldali szavazótábor vele szemben érzett félelmeit. Az óta is erre gyúrnak Gyurcsányék. Az első baloldali kormányzás alatt sikerült elérni, hogy a magyar oktatás lerongyolódjon, hírnevét kikezdték, nemzetközi elfogadottsága sosem látott mélypontra került.

Gazdaságunk olyan hangosan dübörgött, hogy közben szinte észre sem vettük, hogy válunk zászlóshajóból sereghajtóvá. Igen, a nemzetközi helyzet egyre csak fokozódott. Amikor Jobboldali politikusok a közelgő válságra figyelmeztettek, azt válaszolta a hazug miniszterelnök, hogy ne riogassák feleslegesen a lakosságot mindenféle ostobasággal. Aztán hogy a válság nem gyűrűzik be, aztán meg begyűrűzött.

Amikor ellenzéki politikusok és gazdasági szakemberek arra figyelmeztettek, hogy a folyamatos adóemelések és megszorítások nem csak a szociális biztonsági hálót szaggatják szét, de a fizetőképes keresletet is megszüntetik, csak azt hallottuk válaszként, hogy ez lárifár, hogy fidesz-demagógia. Amíg a világ általában alapkamatot csökkentett, addig az MSZP-SZDSZ-kormány alapkamatot emelt és IMF hitelért kuncsorgott, és közben újabb megszorításokon törte a fejét. Aztán Gyurcsány saját magát meg nem hazudtoló sakkjátékba kezdett, hogy az ellenzékieknek véletlen se legyen esélye a kormányalakításra. A végén le kellett mondania pártelnöki tisztségéről is.

Elkezdődött a jelölési komédia, amin az egész világ röhögött, míg nem a huszadik aspiráns úgy tűnik mindegyiküknek megfelelt. Közben, amikor az államfő aggályainak adott hangot, Lendvai egyenesen kiosztotta őt, hogy csak törődjön a saját dolgával, és ne avatkozzon bele a pártok belügyeibe.

Hölgyeim és uraim, itt kezdődik el a modern Magyarország diktatúrába menetelése. Eddig csak apró lépésekkel közelítettünk. Még akkor is, amikor a valóban nem túl békés tüntetők közé lövetett a "vasprefektus", amikor kettőskordonnal vették körbe az állami ünnepségeket. Amikor azonosíthatatlan rendőrnek látszó tárgyak vipárával támadtak védtelenekre, amikor ugyan ezek a rendőrök "sünizték" ki a '48as 12 pontot kiabáló tüntetőt 2009 március 15.én a Parlament előtt. Amikor az őrizeteseket meztelenre vetkőztetve alázták meg a fogdában. Ezek csak puhatolózó lépések voltak.

Most már nincs puhatolózás, ez már erőltetett menet. Gyurcsány ál-lemondása törvény adta lehetőség. Bár ez az erkölcsöt, mi több a tisztességet hírből sem ismerő lépés nélkülöz minden jóérzést, politikai előrelátást, de megteheti, mert joga van hozzá. Miközben a lakosság és a gazdaság szereplői is szinte egyöntetűen előrehozott választásokkal vetne véget ennek a politikai cirkusznak, a kormányzó pártok és szerviliseik elfogadják Bajnai jelölését, aki előre kéri a be sem mutatott csomagjához a támogatást.

Az MSZP kongresszusán Lendvai Ildikó úgy tartja pártelnöki szónoklatát, mint kisdobos korában, amikor zakatoló szívvel állt ötvenhatban Rákosi elvtárs színe előtt a május elsejei felvonuláson, hogy felolvassa a jóságos apácskához írt beszédjét. Persze a szocializációs hatások nem törölhetők el, pláne nem olyan környezetben, mint ahol kialakultak a megszokások. A komédia záró akkordjaként felcsendülnek a munkásmozgalom nemzetközi himnuszának tartott Internacionálé akkordjai.

Közben azon el lehet tűnődni, hogy vajon a mostani MSZP felső vezetésnek vajon mi köze lehet a szocializmushoz, baloldalisághoz, azokhoz az eszmékhez, amikről elvileg beszélnek. El kell tűnődnünk azon is, hogy 2009. április ötödikén, milyen üzenete van az internacionálénak, ha az csak egy magánakció is volt, hiszen a résztvevők nagy része önfeledten énekelte az öt éve nem hallott éneket. Milyen üzenete van ennek akkor, ha a milliárdos Bajnai még mint vezérigazgató hajszolta halálba azt a kilenc kistermelőt, akik nem kapták meg tőle járandóságukat. Az is fájt, a családjaiknak ma is fáj. Bajnai úgy értékeli az akkori eseményeket, hogy nem értettek hozzá.

Egy ország kormányzásához vajon mennyire ért az, aki mint gazdasági miniszter, maga is részese a kialakult helyzetnek? Részese és felelőse egy olyan ember, aki mint vezérigazgató, a rábízottak életét nem tartotta drágának. Vajon akik a beharangozott, de eddig senki által nem látott programot aláírták, mit írtak alá? A diktatúra felé közelítettünk már akkor is, amikor megváltoztatták a gyűlöletbeszédről szóló törvényt. A tisztelt képviselők most a jelöléssel és aláírásukkal a személyi kultusz felé terelgetik a már rég nem demokratikus országunkat.

Mit várhatunk? Azt már most lehet tudni, hogy akár aláírásuk ellenére sem szabad egyszerű gombnyomogatónak tekinteni a szocialista képviselőket. Egyre hangosabbak azok a hangok is, amik az SZDSZ berkeiből szűrődnek ki az előrehozott választások mellett érvelve. Amikor szeptemberben a már felállt kabinet végre kiteregeti a lapjait, még meg is kell szavazni a már most népnyúzónak tartott változtatásokat. Ha az őszi ülésszakon inába száll a bátorsága a ma még hangos kisebbségnek és megfutamodnak, akkor mégis csak jön az előrehozott választás az elvesztegetett fél év után.

Ma hivatalosan is benyújtotta az MSZP frakció a kollektív bizalmatlansági indítványt Gyurcsány Ferenc ellen, Bajnai Gordon mellett, amit 92 képviselő írt alá. Megtehetik, mert joguk van hozzá, mert ez egy olyan ország, ahol ha tüntetünk is az igazunk mellett, majd megunjuk és hazamegyünk.

Magyarország, én nem így szeretlek!

A vasárnapi MSZP kongresszus láttán felidéződtek bennem régi "szép" emlékek. Májuselsejei, november hetedikei iskolai ünnepélyek, ahol népünk és pártunk hős vezetőinek szavaltunk, nekik meséltünk róluk. Lendvai úgy állt a szónoki emelvényen, mint egy megszeppent pionír. Az ünnepély végén a csapatvezető pajtás vezényletére meghajoltak a zászlók, és felcsendült megannyi vörös nyakkendős úttörő ajkáról az ének. Fel fel ti rabjai a földnek, fel fel te éhes proletár...

Azon már csak később kezdtem tűnődni, hogy az internacionálé egyfajta titkos előrejelzés volt a várhatóan fájdalmas, szerintem ésszerűtlen -Bajnai csomagra válaszul? Mert ha a proletársorba gunnyasztott nép éhes lesz, bizony fel fog kelni azok ellen, akik a válságba vezették őket, és most rajtuk akarnak spórolni...

szocialista vezetés idején mást sem lehet hallani, csak hogy megszorítások kellenek, be kell húzni a nadrágszíjat, hogy most még rosz, de ők már látják a kivezető utat. Csak az soha nem jött el eddig, viszont egyre rosszabb lett velük. És most megint itt tartunk, a miniszterelnök jelölő pártkongresszuson büszkén énekli a pártkatona a munkásmozgalni himuszt, amit egyébként nyugodtan be lehetne tiltani önkényuralmi jelképként.

Nem is olyan régen hangzott el a parlamentben, hogy a jelenlegi válsághoz, a nílvánvaló nemzetközi helyzet mellett a kormány rossz és átgondolatlan pénzügyi és gazdasági ténykedése vezetett. A kijelentéssel nem is vitáznék, azt magam is így gondolom, csak hogy ezt nem más mondta rezzenéstelen tekintettel nézve egykori főnöke szemébe, mint Kóka János, a volt gazdasági miniszter. Ennek a következőkben még fontos szerepe lesz.

Megvan a miniszterelnök jelölés legújabb jelöltje. Úgy tűnik, Bajnai a befutó. A fiatal gazdasági szakember karrierje meredeken ível felfelé, és ma már ugyan ki emlékszik a "Hajdubétes" ügyekre? Mondjuk én, és még sokan mások.

A Hajdú-Bét, a Wallis Rt.-n keresztül Bajnai Gordon irányításában volt 2003-as felszámolásakor. A cégben kifizetetlenül több milliárd forint bennragadt. Akkoriban azt tudakolták tőle,hogy "mikor fizetik ki a gazdáknak azt az ötmilliárd forintot, amivel a Bajnai által eladott Hajdú-Bét tartozik nekik". Az akkori vádak szerint kilenc ember ment tönkre és lett öngyilkos, mert a Hajdú-Bét nem fizette ki részükre tartozását.

De ki is ez a sebbel-lobbal elfogadott jelölt? Nevéhez fűződik a "menzabojkott", és mondjuk a MISZOT (Magyar Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsa). Eddigi kenyéradó gazdájához  (Gyurcsány) a magánéletben jó barátság fűzi a nyolcvanas évek óta. Szintén jó barátja elődjének, Kóka Jánosnak, akit a gazdasági miniszteri bársonyszékben váltott. Tehát gazdasági miniszter, így ebben a minőségében maga is részese, és egyben felelőse a kialakult helyzetnek.

Ahogy Barátja és elődje, (aki révén valószínüleg elfogadta az SZDSZ) szintén részese és felelőse a kialakult helyzetnek. Most aztán úgy fest az ábra, hogy a három jóbarát csereberéli, adja veszi egymás közt az állami pozíciókat, mint más az ócskapiacon a megúnt kacatot.

Belső források szerint Bajnainak a nyílvánvaló kényszeren kívül egykori elődje erős lobbizása is kellett ahhoz, hogy az SZDSZ elfogadja jelölését. Programja nagyrészt a már ismert reformszövetséges válságcsomagra épül. Első expozéjában igyekezett leszögezni, hogy programja fájni fog!

Ugorjunk vissza a kezdethez, a Hajdú-Bét áldozatokra, akik kilátástalanságukban önygiljkosságot követtek el. Családjaiknak ma is fáj Bajnai áldásos tevékenysége. Akkor a történteket úgy kommentálta, hogy a Wallis így is több, mint tíz milliárdot bukott. Akkor egy céget vett kezelésbe, most az országot... és fájni fog! De lessz értelme?

Az előrehozott választások mellett sokféleképpen lehet érvelni. Az én érvelésem magva kettős. Egyrészt a demokráciának, a demokratikus versengésnek, a választásnak nemcsak formai kellékei vannak. Azaz az általános és egyenlő választójog, vagy a tisztességesen lebonyolított választás mellett az is a feltétele, hogy az emberek tudják, miből választanak. Miből, mondom, és nem kik közül! Márpedig ma nem tudják, mit kínál nekik a kormánypárt, hiszen eddig semmi mást nem mutatott, mint az egyébként valóban meglévő aggodalmakra, a változásoktól való félelemre próbált nagyon egyszerű, empatikus, de hamis válaszokat adni. Ebben a helyzetben nem megengedhető, hogy valaki program nélkül kérjen felhatalmazást. Különösen akkor nem, amikor azonnal cselekedni kell!

Ezzel legalábbis egyenrangú érv, hogy a demokratikus értékek védelme, a demokratikus kultúra gyakorlása szempontjából az, amit az MSZP képvisel, nem egyszerűen elfogadhatatlan, hanem Magyarország számára közveszélyes. Amikor a baloldal nagyobbik része ellenségként, mi több, selejtként tekint a jobboldalra, akkor egy ilyen politikával szemben küzdeni kell, tisztességes, alkotmányos módon, de semmiképpen nem meghagyni neki a hatalmat! Egy olyan politikával szemben, amely nem legyőzni, hanem megsemmisíteni kíván bennünket, azt hiszem, egész egyszerűen öngyilkosság elvesztegetni az utat az alkotmányos, törvényes előrehozott választás számára.

A választásokig meg kell értetni az emberekkel nekünk, jobboldali és nemzeti érzésű gondolkodóknak, hogy amit az MSZP képvisel, az a magyar demokratikus normalitás sérelmére elkövetett politikai tisztességtelenség. Amit tesznek, asszisztálás a félelemkeltés, gyűlöletszítás, az erőszak térnyeréséhez. Az MSZP megnyilatkozásai az '50-es évek szélsőséges szövegeire hasonlítanak. Attól tartok, hogy bizonyos tekintetben a gondolkodásuk is. Ez akkor is baj, ha persze a mai környezet teljesen más. Leginkább tehát azért kell támogatni a tisztességes, elkötelezett demokratáknak az előrehozott választást, mert ma két fontos feltétel hiányzik. Egyfelől nincs valóságos és számon kérhető, a válságot kezelő kormányzati gazdasági-társadalmi reformprogramjuk, másfelől nyilatkozataik és magatartásuk fényében elmondható, hogy az MSZP hatalomban maradása a demokratikus működés tudatos sérelmét jelentené. Akinek tehát fontos Magyarország, az a törvényes előrehozott választásért mindenképpen küzd, hogy egy ilyen politika ne maradhasson hatalmon.

Már ne csak gondolkozzunk, tegyük a dolgunkat barátaim!

Hogy miért is jutott eszembe ez a téma? Mert minap kitöltöttem egy kérdőívet, amin jól felbosszantottam magam. A kérdéssor célja az, hogy a válaszadóknak „segítsen” eligazodni, hogy nézeteik hol is helyezkednek el a politika térképén.  Megszokásokra, beidegződésekre alapozott kérdésekre adható manipulatív válaszok. Egy példát elmondok, hogy érzékeltessem mire is gondolok.

Ön szívesen fizetne-e többet az elektromos áramért ha tudná, hogy azt szélerőművel állítják elő?

A kérdés mélyén azt a tendenciózus jelenséget találjuk, mely szerint a környezetvédelemből kiinduló, magukat „zöldnek” nevező politikai csoportosulások párttá alakulásuk után, szinte kizárólag baloldalinak jelzik magukat. Ez kétségkívül tendencia. Ugyan akkor érdemes azzal is tisztában lenni, hogy környezettudatosan gondolkodó, a környezetükért felelősséget érző polgárok nem csak a baloldalon teremnek. Másrészt maga a kérdés is ostoba ha tudjuk, hogy szélerőművel áramot előállítani összességében olcsóbb, mint szénhidrogén alapokból előállítani. Jobboldaliságom nem zárja ki a környezettudatosságot, ugyanakkor a nyilvánvaló anyagi érdekem azt súgja, hogy a szolgáltatónak ne fizessek többet egy olcsóbb eljárásra csak azért, hogy annak haszna nőjön.

Akkor én most mi is vagyok ez alapján? Jobbos? Balos? Liberális? Konzervatív? Volt egy másik kérdés. Egyszer kiderül majd, hogy az asztrológia sok dolgot megmagyaráz… Na erre is tudnék mit mondani, de nem akarok benne nagyon elmerülni, így csak a felszínt fogom kapirgálni. Az asztrológia tilalmas tudomány volt, melynek gyakorlásáért akár halál járhatott a középkorban. Keresztény tanítás szerint minden mágia az ördögtől való, és mint ilyen, szigorúan kerülendő és bűnös. A kilencszázhúszas évekre volt leginkább jellemző az okkultizmus elterjedése. Ahogy ez a kor volt a kommunizmus eszméjének kiterjesztője. Oroszországban a proletár diktatúra megdöntötte a cár hatalmát és megszervezte a Szovjet Úniót. Államilag vált tilalmassá minden, a materializmuson kívüli gondolatrendszer.

Hivatalosan tehát sem konzervatív körökben, sem kommunista szempontból nem volt vállalható az okkult tudományok művelése. Ez persze nem zárja ki, hogy mindenféle néprétegek és társadalmi helyzetű polgárok higgyenek ilyen tanokban. Azt csak lábjegyzetben említeném, hogy ma létezik egy kormányzati jósda –bár a másik Szilvásy ennek nem nagyon örül. Én sem örülnék, ha az amúgy is ingatag politikai teljesítményemet még egy kvázi elmebeteg testvér rongálná… de térjünk vissza az eredeti témához a rövid kalandozás után.

Használunk kifejezéseket, amiket nem, vagy nem pontosan ismerünk.  Ilyenek a politikai nézeteinket jelképező helyzetjelző kifejezések is.  Jobb - Bal. Tudjuk mit jelent ez, vagy csak használjuk annak függvényében, hogy mit hallunk a Nagy, Szent oltárból kifolyni? Tisztában vagyunk-e azzal, mit jelentenek valójában a szavak, amikkel jellemezzük a politikai erőket? Hova, és mi alapján soroljuk a pártokat?

Azt tudjuk, hogy maga a kifejezés onnan származik, ki hol foglal helyet a parlamentben az ülésvezető elnökhöz képest. Ez a felállás, jobban mondva ülésrend a francia forradalom idejéből származik, de mit takar a kifejezés? Mi az igazi különbség jobboldal és baloldal között? Mi az alapvető ideológiai eltérés?

Mielőtt a kérdést boncolnánk, szögezzük le, hogy mindenféle ideológiai magyarázat nélkül, egyszerűen arról beszélünk, hogy a személy királypártinak, vagy köztársaságpártinak vallotta-e magát. Van, illetve inkább csak volt egy jelentős eltérés a két világlátás között, mégpedig az ember és a világ(mindenség) egymáshoz viszonyított helyzete. Míg a magát jobboldalinak valló a világot, ezen keresztül a rendet látja mindenekfelett valónak, addig a baloldali pont fordítva, az embert látta minden dolgok alapjának. Más szavakkal leírva a következőről beszélhetünk. Jobboldalról nézve a világ abszolútumával szemben az emberi relatívum állítható fel, és balról fordítva.

Ismerünk egy más minőségjelző fogalom és eszmerendszert is, mégpedig a Konzervatív - liberális kettősség rendszerét. Ez ugye pedig arról szól, hogy a személy magát a hagyományokhoz, a megszokásokhoz, azaz tulajdonképp az ősi rendhez ragaszkodónak, vagy ellenkezőleg, újításokat, fejlődést keresőnek, még inkább a hagyományokat következetesen elvetőként aposztrofálja magát.

Mindkét esetben azt érzékeljük, hogy ez a hagyományosnak tartott felállás, már nem tükrözi a valóságot. Politikai eszmerendszereink már nehezen azonosíthatóak ilyen jelzőkkel, ennek ellenére a mai napig nincs, vagy nem terjedt el helyettük másfajta osztályozó rendszer. Azaz időről időre, a helyi viszonyoknak megfelelően megjelennek valódi tömörüléseket gyűjtő hívószavak. Ha magyar példát keresek, az Urbános – Népi ellentét jut eszembe, de mondhatnám a Nemzeti gondolkodású vagy Globalizáció párti felosztást…

Azt látom, hogy ezek a kifejezések néha egymás szinonimájaként jelennek meg, holott egymással össze nem hasonlítható, egymásnak meg nem feleltethető gondolati, eszmei rendszerek minőségjelzőiről beszélünk. Magam konzervatív vagyok, jobboldali vagyok, ugyanakkor sok hozzám részben hasonlóan gondolkodó embertől különbözik a véleményem például a közös Európa ügyében. Úgy érzem, hogy ma sokkal inkább a politikai pártok egymáshoz való viszonya az alapja annak, hogy ki hová helyezi saját magát, még úgy is, hogy valójában programjuk milyen elemeket tartalmaz.

Valóságos helyzetük egymáshoz és eredeti eszmei gondolatrendszerükhöz képest is viszonylagos. Vádolják a két nagy pártot, hogy ellenlábosuk –pardon, lábasuk helyett ígér annak eredeti gondolati köréből. Mire gondolok? Az MSZP jobbról előzi a FIDESZt, míg az balról ígér az ottani tétovázóknak. Míg a magát szociálisnak hirdető párt valójában a globalizált nagytőke, és csúnya kettősségben néha az Unióval és hazánkkal szemben, közvetett módon az orosz birodalmi érdekeket képviseli, mintha a mai napig a KGST keretein belül működnénk. Így aztán nem csoda, ha mellette a jobboldali FIDESZ látszólag baloldalinak tűnik. Legalább is a hagyományos köznyelvi szóhasználatban.

A köznyelvben baloldali az, aki szocialistának vallja magát, akár felvállalja az államkapitalista (szocialista népköztársaság) örökséget, akár nem. Jobboldali meg az, aki meg nem gondolja magát szocialistának és mereven elhatárolódik az előzőnek nevezett rendszertől. Ezt a képet cizellálják a további jelzők, konzervatív, liberális, vagy valamilyen érdekszövetség, mint amilyen eredetileg a kisgazdák voltak, és persze mindezeket lehet még kavarni a demokrata jelzővel is, csak hogy még zavarosabb legyen a kép.

Ideológiai szinten például lehet-e egy szovjet típusú állami szocialista rendszert, az egy nép, egy párt, egy eszme elven működő államot baloldalinak nevezni? Baloldali ugye az a világlátás, ahol az ember abszolútuma mellett a világ relatívuma áll, így az emberi minőség állandóságából következik a folyamatos fejlődés, és nem az állami szabályok határolják be az emberi lehetőségeket…

Érdekes az is, ha egy magát jobboldalinak nevező párt a polgárok egymás iránt érzett felelősségét emlegeti, arra apellál. Sokan hajlamosak ezt összetéveszteni azzal a szocialistának vallott elvvel, hogy az államnak kell gondoskodnia polgárairól.

Akárhonnan nézem, mai értékrendünk szerint a jobb-bal felosztás legfeljebb a végtagjainkra alkalmazható, de nem a minket körbevevő politikai rendszerek meghatározására. Azt hiszem érdemes is volna megalkotni már a kornak megfelelő terminusokat, hogy végre tisztázzunk viszonyokat, összefüggéseket és eszmei alapokat a politikai életben.
 

Ott tartunk, hogy egy párt kiosztja az Államfőt, mibe szóljon bele és mibe ne...

MSZP - Demokrácia 1-0

Letelt az SZDSZ kormányfő jelölésre adott határideje. Az eredeti "ultimátum" úgy szólt, hogy csütörtökig kell egyezségre jutni a miniszterelnök kérdésében. Ha ez nem történik meg, jöhet az előrehozott választás. Nyilvánvaló érdeke mindkét pártnak, hogy ne adjanak esélyt az előrehozott választásra, hiszen úgy elvesztenék pozíciójukat. Az SZDSZ még a parlamentbe sem kerülne be. A határidő letelt, egyezség nincs, helyette van egy határozatlan idejű haladék a volt szövetségesnek.

Érvelésük szerint, amíg egy csöpp esély is kínálkozik az alkura, addig nem szabad a FIDESZ-nek lehetőséget adni. Nem tudok racionális okot arra, hogy egy évnyi időt vesztegessünk el az ország idejéből a rendbehozatalra. Most van szükség a legitim, széles körű támogatottsággal bíró kormány létrejöttére. Nincs időnk arra, hogy odázzuk az odázhatatlant. Az teljesen biztos, hogy a szükséges lépések nem lesznek fájdalommentesek. Sokan még rosszabb helyzetbe fognak kerülni, mint most, így aztán ha most az MSZP folytatja a kormányzást, teljesen biztos, hogy csak egy éve lessz rá. Akkor majd kezdődhet előröl a választási procedúra.

Nem tudok attól a kérdéstől szabadulni, hogy miféle trükkök százaihoz folyamodnak majd 2010.-ben a szocialisták, hogy megtartsák a hatalmukat, ha most nem veszítik el. Már pedig az tűnik reálisnak, hogy megegyezés születik az SZDSZ és az MSZP között. Ezzel együtt elindult, és működik a suttogó kampány is: Vigyázzá' me' gyön a Zorbán!

Surányi nemet mondott. Ez tiszta és világos. Szerepvállalásának feltételéül a FIDESZ teljes körű támogatását szabta. Most aztán lehet megint mondani, hogy az Orbán megalomániája és hatalomvágya gátolja a jó szándékúakat, hogy véghezvigyék nemzetmentő programjukat. Sokan fel is ülnek erre a hintára, elfelejtve, hogy a hazánkat súlytó válság oka nem csak a nálunk is ható nemzetközi helyzet (ami ugye egyre fokozódik), hanem a belső gazdasági állapotok is. Sőt elsőként kellene azokat, és az oda vezető út felelőseit okolni. Ehelyett mit teszünk? Ostobán végignézzük, ahogy saját pozíciójuk megőrzése közben veszni hagyják az országot.

A politikát a hatalom megszerzése és annak fenntartása jellemzi. Ennek eszköze a kompromisszumkeresés, az a cél, hogy megtalálja a kívánalmak és lehetőségek közötti harmonikus utat az érvényesülésre. A politika nem az igazságról, nem erkölcsről, hanem kizárólag az ütköző érdekekről szól. Aki ezt nem látja, az jobban teszi, ha politikai nézeteit a piros kockás abroszon egy kisfröcss mellett fejti ki. Ugyan akkor van, vagy kellene lennie egy belső korlátnak minden politikus gondolkodásában, amivel a saját érdekeit tudja féken tartani, ha a haza, a nemzet, az ország érdeke úgy kívánja, mert a politika erről is szól.

Szól a mindennapok emberéről, akitől négy évre a bizalmat kéri és kapja a parlament. Szól a kétkezi munkásról, aki lakáshitelének megemelkedett törlesztő részleteit nem tudja már fizetni. A válság kezelése és megoldása rajtuk, rajtunk csattan. Nem a bankok fogják elveszíteni állásukat, vagyonukat. Ebben a helyzetben csak olyan politikai szereplő tud hitelesen fellépni, csak akkor tud hatékony gazdasági lépéseket végrehajtani, ha megkapja a társadalom felhatalmazását arra. Vért verejtéket és fájdalmat kell, hogy ígérjen a leendő miniszterelnök, de ha ezt olyan ember teszi, akinek szava súlytalan, személye hiteltelen, attól nem fogadja majd el senki a még talán valóban jó lépéseket sem.

Lehet úgy gondolkodni ebben a helyzetben, mint egy bankár, levágni az üszkösödő végtagot, elzárni a szociális juttatások amúgy is csak csöpögő csapjait, megszűntetni a biztonságot nyújtó szociális  védőhálót. Ezzel a lendülettel a fél országot ki lehet terelni a folyók partjára és egyenest belelőni őket, minket... Jobb, mint az éhhalál, legalább is gyorsabb. Nyílván, amikor bankárkormányról beszélek, fidesz illatú politikai lózungok jönnek ki a számon, és nem a saját véleményem...

Egy szónak is száz a vége... Saját magának adott határideje letelvén Fodor Gábor hosszabbítást ítélt az utolsó menetben az MSZP-nek. A hazafutás ugyan bunda szagú, de a bíró tehetetlen, nem tudja lefújni a becstelen játékot.

A duiktatúra tulajdonképp a demokrácia javított, továbbfejlesztett változata, ahol a döntések súlyát és felelősségét az áldozatvállaló politikai vezetés teljes egészében leveszi a munkában és adóterhekben megfáradt polgár válláról. A diktatúra kétség kívül egy magasabban szervezett demokrácia, ahol a teljhatalmat gyakorló vezető, a nép, a haza és a polgárok érdekében gondolkodik és dönt helyettünk. Jóságos atyaként elmagyarázza, mi miért jó nekünk, hogy mi biztonságban és védve érezhessük magunkat. Ezért a rengeteg áldozatért csupán annyit kér tőlünk, hogy igyekezzünk megkérdőjelezés és kétségbevonás nélkül magunkévá tenni haladó eszméit és célkitűzéseit. Aki mindennek ellenére mégis kétségbe meri vonni intézkedéseinek szükségességét, netán ezt a betegse nézetét még terjeszteni is merészeli, az viselje jogos következményét tetteinek.
 

Magyarországon parlamentáris, alkotmányos demokrácia van.(?)

Demokrácia alatt ma egy olyan rendszert értünk, ahol az állampolgári kötelességeket állampolgári jogokkal kiegészítve emlegetjük. Ilyen a méltósághoz való jog, a szólás és véleménynyílvánítás szabadságának joga, de a hatalom közvetett gyakorlásának joga is, válsztott képviselők útján. A jogok és kötelességek legmagasabb forrása az alkotmány, melyben gyűjteményesen rögzíttetik az állam működésének minden kritériuma. Mint legfelsőbb jogforrás, erre alapozva működhet a törvényhozás (jogi, gazdasági, polgári, büntető és egyéb törvények), a végrehjtó hatalom és az igazságszolgáltatás.

Demokratikus intézményrendszerben a hatalmi ágak szétválnak, hogy saját függetlenségüket biztosítani tudják a mindenkori fennálló kormánnyal szemben. A törvényhozás legmagasabb kara a Parlament, melyben választott képviselőink, nevükhöz híven, választóik érdekeit képviselik. Közjogi méltóségaink az alkotmány szellemében hivatottak az ország, így a választópolgárok jelenkori és jövőbeni érdekeit híven szolgálni. Eddig a megvalósulatlan utópia.

Ezzel szemben a gyakorlat azt mutatja, hogy a hatalom gyakorlása nem szól másról, mint a hatalom megszerzéséről és megtartásáról. Ez nyílvánvalóan így volt és így is marad, és igazán baj nincs is ezzel, amíg a legfontosabb irányelv, az ország és a polgárok érdekei el nem vesznek a hatalomért acsarkodók között.

Ma baj van. Baj van, mert a jog felette áll az erkölcsnek. Baj van, mert a kormányzó pártok felette állnak a becsületnek. Baj van, mert a kormányfő felette áll a tisztességnek. Amikor miniszterelnökünk a haza, az ország érdekéről szól, akkor saját politikai életbenmaradásáról beszél. Ma baj van, mert jogi lehetőségeit kihasználva ássa alá saját tizstességét, a választópolgár becsületét. Baj van, mert megteheti, hiszen a jog felülírja a tisztességet.

Én nem vagyok hivatott, hogy megmondja mi jó s mi rosz, de arra hivatott vagyok, hogy elmondjam, rossz úton járunk, rossz úton jár a miniszterelnök.

Nem vagyok politikus, a családban sincs már több, mint száz éve politikus, de azt tudom, mert érzem, hogy mi a tisztesség.

Ma olyan demokráciában élünk, ahol megmondják nekünk, hogy mi a jó. Olyanban, ahol korlátozzák szabadságjogainkat, ahol megvonják tőlünk a hatalom gyakorlásának jogát. Olyanban, ahol a végrehajtó hatalom hiszi, hogy bármit megtehet, bárkit megalázhat. Olyanban, ahol a deviancia érték, az eltévelyedés szinte elvárás. Az ezredéves hagyomány bűn. Olyan országban élünk, ahol az állami ünnepségre úgy hívnak meg, hogy csak a kerítésen kívülről nézhetjük a műsort. Margóra szorítanak minket, ellehetetlenítik az életünket, zálogba adják a jövőnket, és mi, a nép, a választópolgárok törvényesen nem vethetünk véget ennek a kizsákmányoló megaláztatásnak?

Olyan világban élünk, ahol szembe lehet és kell köpni nemzeti értékeinket, ahol meg lehet és kell taposni ősi múltunkat, ahol nemzeti emlékezetünk féltett ereklyéit gyalázhatja bárki szomszédunk. Ma nincs becsülete a magyarnak, mert elvették tőlünk emlékezetünket, büszkeségünket, a jövőbe és magunkba vetett hitünket. Adjátok vissza a magyarságomat!

Ma demokráciának csúfoljuk ezt a kialakulóban lévő diktatúrát.

Erősödik a vélemény, hogy igen is kell és szükséges az előrehozott választás. Csak egy legitim és széles támogatottsággal bíró, határozott programot bemutató és erős kormány képes kivezetni az országot a jelenlegi helyzetből. Ezt a lehetőséget rúgta bokán Gyurcsány Ferenc március 21.én szombaton.

A kormányfő, egyben a kormányzó párt újraválasztott elnöke, a párt kongresszusán bejelenti, hogy hajlandó távozni kormányával együtt. Egyben felkéri a kongresszust, hogy bízza meg az új miniszterelnök jelölésével a párt elnökét és másik két magas rangú pártkatonát, azaz többek között saját magát, hogy kijelölje utódját.

Döbrögi uramat háromszor verték vissza egy botozásért. Ki kellene számolni, mennyi is járna vissza a mi kevéssé szeretett Ferinknek?

Ez az eljárás, mármint a kvázilemondás értékű, de minden bizonnyal nagyon konstruktív bizalmatlansági kidobós játék olyan messze áll a népképviselettől és a parlamentáris demokráciától, amilyen messze csak lehet, sőt alkotmányos aggályokat is felvet. Ez a megvalósult államimutyi.

Amennyiben lemondott volna -de nem tette, úgy a legmagasabb közjogi méltóság (Sólyom László) tiszte volna, hogy kormányalakításra adjon megbízást. Ez feltételezte volna az előrehozott választást, ahol a jelenlegi közvélemény és közállapotok alapján az SZDSZ és az MDF be sem kerülnének a parlamentbe. (hiszen az egyik 1,8%, a másik pedig 4% eredményt érne el) Ebben a helyzetben elképzelhetetlen, hogy a megbukott MSZP, a jószomszéd SZDSZ és a vazallus MDF támogassanak egy előrehozott választást.

Jelenleg úgy tűnik, hogy az új miniszterelnök nem alkotmányos úton, a választópolgárok által felhatalmazva, a köztársasági elnök megbízásából fogja betölteni posztját. Ebben az esetben az új miniszterelnöknek nem kell majd kormányprogramot bemutatnia. Mindez persze azt is jelenti, hogy a miniszterelnök két hetes ultimátuma pártja választmányához, eredményt kell, hogy produkáljon, különben nevetség tárgyává teszi újfent az országot és immár a magyar parlamentáris demokráciát is.

Ma, 2009, március 23.án Gyurcsány Ferenc, a parlamentben antiszemitának, fajgyűlölőnek, homofóbnak nevezte legnagyobb riválisát, a FIDESZT. Kiss Péter úgy nyilatkozott, hogy a parlamentáris demokrácia az, amikor nem a pillanatnyi (azt azért ne feledjük el, hogy ez egy jó hosszú pillanat) közvélemény alapján, hanem a szerzett mandátumok mértékében kapnak súlyt a politikai erők.

A Szombati események semmi mást nem szolgálnak, csak Gyurcsány Ferenc személyes túlélését. Esetleg az MSZP közmegítélésének javítását, de az ország érdekeit úgy tapossa lábbal megint, úgy köpi szemközt az országot, mint ahogy Öszödön és azóta sokszor. Gerinctelen gazember, de az biztos, hogy jól sakkozik... Kár, hogy az ország és nem saját kontójára emeli a téteket!

Az már biztosnak látszik, hogy az újonnan alakuló kormány nem pártemberekből fog állni. Szakértői huzatba burkolt marionettekre számítok, akiket majd legalább kétfelöl fognak rángatni. Persze alaposan burkolva a rángatás tényét, hogy a rángatók szerepe és felelőssége ne kerüljön napvilágra. Így aztán majd megint el lehet kábítani az amúgy is tudatmódosított közvéleményt, kihúzva a hátralévő egy évet. A propagandagépezetet maga Gyurcsány indította be azzal a kijelentésével, hogy a Fidesz kormányzása a lehető legroszabb alternatívája lenne a jelenleginek. Magyarán az olyan volna, mintha magának a sátánnak a kezébe adnánk a jogart.

Hiszen eddig a kezében volt...

Hétfőn a FIDESZ indítványozza a parlament önfeloszlatását. Mondanám, hogy kíváncsi vagyok, de már most van rá egy erős tippem, hogy a "szoclibközép" (MSZP SZDSZ MDF) konglomeráció azzal a felszólalással fogja ezt elutasítani, hogy most az ország érdeke nem az, hogy előrehozott választásokon a nép, az isten adta nép mondjon ítéletet az elmúlt évek politikai és gazdasági ténykedései felett, hanem a parlamentben kell eldönteni a köz javát: ettől parlamentáris a demokrácia.

Nem ám az utcára vinni egy ilyen igan nagyon fontos kérdést. Még a végén olyat mondana a köz(vélemény), amit maga is megbán, azt pedig ugye már az ő érdekükben sem szabad megengedni!

Választás? Ugyan! Elég teher lesz majd a gazdaságilag is súlytott honpolgárnak az EP voksolás. Nem hogy még a honi politika nyűgét s nyilait is viselni lett légyen kényszerült...

Nekem nem tetszik ez a majdnem lemondás. Gerinctelen és kicsinyes, mert nem azt mondja, hogy akkor Hölgyeim és Uraim, utánnam a vízözön -én balra el a kiskapun, hanem körmönfontan, jól körülírva a főbejáraton, megüdvözülve indulna a nagyvilágba. Szóljatok Fanfárok, itt jön a nemzet megmentője, aki ha azt látja, hogy az ellenzék miatta nem nem köt megköthetetlen kompromisszumokat, akkor emelt fővel és büszkén távozik -már, ha a kongresszus és a DUMA is úgy akarja... No igen. Az MSZP kongresszusa...

Egy tisztességes ember 2006 őszén lemondott volna. Egy tisztességes ember legalább a lemondása bejelentései után lemondott volna. Egy tisztességes(?) politikus -nem, nem hiszek a dajkamesékben, legalább a menthetetlen bekövetkeztekor lemondott volna, de a mi (nem nagyon szeretett) Ferink még akkor sem tette. Helyette úgy adósította el az országot, hogy talán még az unokáink is azt fogják nyögni, és most mindezekkel a mellényzsebében, emelt fővel akar távozni az ország harmadik (vagy második?) közjogi méltóságának szerepköréből... Hát ez az igazi gerinctelenség! Amúgy politikai húzásnak elsőrangú, mert itt minálunk veszélyesen terjed a járványos kollektív amnézia.

Ja igen, van itt egy kósza állásajánlat...

Lehetne írni arról, hogy Gyurcsány újra a lemondással hozakodik elő. Lehetne arról, hogy ki lehet majd a jelölt. Lehetne kommentálni a kommentárokat, véleményezni a véleményezőket.

Lehetne boncolgatni, hogy vajon Bokros Lajos miért ajánlkozott a lemondani látszó Gyurcsány helyett ugyan olyan lelkesedéssel, ahogy előbb az MDF jelölésre miniszterelnöknek, majd EP listavezetőnek, de az SzDSz zászló alatt is szívesen visszavonulna a magyar történelembe. Lehetne firtatni azt a klasszikus liberális pénzügyi iskolát, amelyet képvisel, fel lehetne emlegetni az egykori világbanki szereplését és persze pénzügyminiszteri ténykedését, amikor a nevével fémjelzett csomag intézkedéseinek döntő többségét az alkotmánybírság alkotmányellenesnek ítélte.

Magáról a hírről is lehetne beszélni, hogy Gyurcsány miért most hozakodik elő újra ezzel a kártyával. Az utóbbi években rendszeresen párttársai arcába vágta a kesztyűt, hogy aztán ő már ezt így nem, akkor inkább elmegy,  és volt, hogy dühösen ki is rohant a színpadról, de elv és pártvezér-társai szaladtak utánna, hogy kiengeszteljék a mindenki Ferijét.

Így aztán akár hányszor jelentette be, hogy megy, eddig még sosem indult el úgy igazán. Pedig tehette volna, már jóval korábban. Tehette volna 2006 őszén, az elhíresült böszme beszéd után, és aztán is számtalanszor.

Szóba kerülhetne Feri színpadi alakításaiból az a fejezet, amikor zokogva menesztette közlekedési miniszterét. Felidézhetnénk a képeket, amikor a Nemzeti Himnusz alatt kezét szívére téve, átszellemült Napóleonként állt a Nemzet zászlaja alatt.

Beszélgethetnénk arról is, hogy a Hősök Terén összegyűlt Magyarok szövetségének imái meghallgattattak az égben, mert  (úgy tűnik) valóban zászlóbontó és sorsfordító nemzetgyűlésre került sor. Beszélhetnénk a változás szükségességéről, és az irányáról.

Én minderről nem beszélek, csak csendesen várom, hogy most végre valóban elköszönhetünk-e a mi nem nagyon szeretett Ferinktől.

Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa vizsgálatot indított annak megállapítására, hogy a március 15-i események alatt érvényesültek-e az alapvető emberi jogok. Szabó Máté a gyülekezési joggal, a véleménynyilvánítási- és sajtószabadsággal, a személyes szabadsághoz való joggal, a tisztességes eljáráshoz való joggal, továbbá a hátrányos megkülönböztetés tilalmával összefüggő visszásságok gyanúja miatt vizsgálódik, olvasható az ombudsman hétfői közleményében. (Index)

Vizsgálódik a médiában megjelentek alapján a BRFK főkapitánya is, de sajtótájékoztatóján közölte gyorsan, hogy megalapozatlannak tartja a rendőrség túlzott fellépését illető vádakat.

A Kossuth téri két tiltakozót elvezették a helyszínről, majd meztelenre vetkőztették őket. Aki nemtetszését kifejezi, annak úgy tűnik, hogy ez a jussa. Legközelebb meztelenül kell a parlament előtt tiltakozni, hogy a vetkőztetéssel már ne kelljen bíbelődnie a karhatalomnak. 

Így telt 2009-ben március idusa, de mit kívánt a magyar nemzet 1848 márciusában?

Legyen béke, szabadság és egyetértés.

1. Kivánjuk a sajtó szabadságát, a cenzúra eltörlését.
2. Felelős minisztériumot (ma úgy mondanánk kormányt) Budapesten.
3. Évenkinti országgyülést Pesten.
4. Törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben.
5. Nemzeti őrsereg.
6. Közös teherviselés.
7. Urbéri viszonyok megszüntetése.
8. Esküdtszék, képviselet egyenlőség alapján.
9. Nemzeti Bank.
10. A' katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a' külföldieket vigyék el tőlünk.
11. A' politikai statusfoglyok szabadon bocsáttassanak.
12. Unio Erdéllyel
Egyenlőség, szabadság testvériség!
 

Úgy tűnik, hogy a forradalom jelszavait a forradalom ünnepén felemlegetni ma elég a rendőrségnek ahhoz, hogy az ünneplő tömegből elvezessék a „renitenseket”. Ma olyan világot élünk, ahol a kordonok távol tartják a mindennapoktól, az élettől, az emberektől a politikusokat. Ma nincs szabad gyülekezési jog. Ma olyan világot élünk, ahol a 161 évvel ezelőtt követeltek nagy részét megint követelni kell. Abból a 12 pontból 9-et változtatás nélkül tűzhetünk transzparenseinkre! Ilyen időkben nyilvánvaló a félelem, hogy a nép megdönti a fennálló „rendet”.
 

- Ma nincs sajtószabadság és nincs szabad véleménynyilvánítás. Ma, a magát miniszterelnöknek nevező férfi, utasítást adhat a minisztériumainak, hogy mely lapokat járathatják és melyeket nem.

- Nincs felelős kormány Budapesten. Hiteltelenné vált, illegitim kisebbségi kormányunk van.
 

- Ülésezik a parlament, de nem a választópolgárok érdekeit képviselik. Ma nincs népképviselet! Nem hívhatóak vissza a parlamenti képviselők, állami méltóságok.
 

- Nem valósul meg a törvény előtti egyenlőség. Megélhetési bűnözésről beszélünk és nem bűnösökről. Származástól és politikai státustól függ a büntetés, nem az elkövetett bűntől.
 

- Nincs nemzeti őrsereg, szinte teljesen felszámolták a honvédséget. Hadseregünk alkalmatlan volna egy nemzetközi konfliktusban önállóan megvédeni az ország szuverenitását és területi egységét. Merünk kicsik lenni…
 

- Nincs közös teherviselés! Multinacionális vállalatok évekig nem fizetnek adót, majd amikor a kedvezményezett idő lejár, egyszerűen átalakulnak és kezdik előröl a kedvezményes öt évet. E közben a vállalkozói réteget olyan mértékű adó és járulék terhekkel sújtja a kormány, ami szinte elviselhetetlen, így kergetve munkaadót, munkavállalót is a feketegazdaságba.
 

- Urbéri viszonyok… A politikai és gazdasági élet összefonódásai, a múlt rendszer párt-funkcionáriusainak és a jelen képviselőinek ellenőrizetlen vagyongyarapodása, az egykori állami vagyon felszámolásakor kezdődött eredeti tőkefelhalmozás visszaélései, a szervezett bűnözés. Fel kell számolni az állami korrupciót, és az állammal összejátszó bűnszervezeteket.
 

- Ma ugyan van Nemzeti Bank, de nem az felügyeli a pénzkibocsájtást, így nincs igazi felügyeleti hatásköre.
 

-Magyar Katonáink külföldön teljesítenek szolgálatot.
 

- Az utolsó pontot ma említeni sem szabad, főleg nem a trianoni amputációban elszakított országrészekkel kapcsolatban.
 

A hős Demszky, háromszoros kordonnal védve, szűk baráti körben emlékezett a Petőfi szobor tövében. Hamis biztonságérzetét erősítve a rendőrség könnygázzal harcolta kiabálók ellen.

Demszky, Gyurcsány, vedd úgy, hogy tojással dobtalak meg!

Ilyen időkben bizony én is rettegnék, ha a döntéshozó felelősök helyében volnék. Másra nem is tudnék gondolni csak arra, mikor jönnek értem, hogy számot adjak tetteimről és feleljek értük.

Eltelt ez a nemzeti ünnepnap is. Különösebben nem volt sok dolga a rendőrségnek, ami köszönhető volt az eleve erős rendőri fenyegetéseknek. Kordonok, érzékelő kapuk, áteresztő pontok, hermetikusan elzárt politikusok. Demszky előadta saját készítésű performanszát, pusztába kiáltott szó címmel. Idén nem volt tojásdobálás, volt helyett fénymásolópapírra nyomtatott vedd úgy, hogy tojással dobtalak meg "transzparens". 

A forradalom ünnepén tilos minden forradalmi jelszó! Nesze neked díszmagyar, már akkor is kirángat a karhatalom, SÜN felkiáltással, ha forradalmi eszmeiségben átszellemülve idézed fel a márciusi ifjak 12 pontjának ultraradikális szélsőjobbos eszméit, mint az UNIO-t Erdéllyel..., a felelős kormányzást...

Budaházy nagyuramék kis esti vecsernyére gyűltek a bazilikánál, de meglehetősen erőtlenre sikeredett a nemzeti radikalizmusuk erre az estére.

Szóval eltelt ez a nap is, különösebb rendbontás nélkül. Ismerőseim kérdezgették, hogy szerintem mi lesz, mintha én látnok lennék. Nem vagyok, és nem is szeretek jósolni, pedig általában bejön. Most sem ettől a nemzetinek mondott ünneptől félek, hanem a napfordulón tartandó magyarok szövetsége zászlóbontó és sorsfordító ünnepségtől.

Nem is a deklarált elveiktől, hiszen azzal egyet tudok érteni, de a mögöttük tornyosuló fenyegetéstől... Alapvetően hiszek az alulról szerveződő közösségek erejében, de sajnos azt is látom, hogy az ilyen közösségeket egy egy jól irányzott ideológiai bombával elég jól lehet terelni. Én a vezetőikben nem vagyok biztos, és abban, hogy a durrogtatott ideológiai petárdáik nem válnak majd bombákká, aztán ez hogy tevődik át majd a hétköznapokra. 

Azt tudom, hogy a mostani állapot nem tartható sokáig. Olyan mélyen vagyunk, hogy innen már lassan közelebb van a túloldal, mint a vissza... Kíváncsi vagyok mi fog történni 21.én és utána.
 

Amikor valamiben sokan hisznek, legalább is sokan gondolnak rá, akkor az bekövetkezik. Olyan ez, mint a reggeli horoszkóp a bulvársajtóban. Elolvasod, és ha nem hiszel benne, nem történik meg. HA hiszed, hogy a leírtak egyedül rád, de rád aztán nagyon vonatkoznak, elkezded keresni a hasonlóságot a leírtak és a történtek között. Elkezded alakítani a tetteidet, ezzel magad teremted meg a várt valóságot.

Amikor nagyon sokan mondogatják, hogy válság van, akkor a válság be is következik, mert megteremtjük a várt valóságot. A teremtő elme nem csak valami okkult zagyvaság, hanem a valóságban nagyon is jól működő folyamat. Ilyen volt a PostaBank hisztéria is. Ha egy bankot tönkre akarsz tenni, hitesd el az ügyfelekkel, hogy csődben van, hogy be akarják fagyasztani a betéteket, hogy elveszíti minden ügyfél a vagyonát… Ha elég hatékony vagy, és kitör a tömegpszihózis, az ügyfelek fejvesztve rohannak majd kivenni a betéteiket, ezzel a bank csődbe is kerül. Ez a teremtő elme és az önbeteljesítő jóslat.

Magyarország csődben van, és nem csak a nehéz világgazdasági helyzet, de a belső rend felhígulása és a vezetőink hiteltelenné válása miatt. Nem tetszik, ahogy Dávid Ibolya és Herényi Károly szétverik a rendszerváltó MDF-et, azt pedig végképp nem gondolom, hogy ma az MDF volna a válságból kivezető út, de a legújabb plakátjukon van egy nagy igazság. A két pinokkio. Mindegy, hogy narancs vagy vörös színű, ma az ország ennek a két bábunak a játékszere.

Az ország egyik fele az egyik pinokkiótól kap agyérgörcsöt, a másik fele a másik pinokkiótól kap agyérgörcsöt… közben az egész ország rokkan bele ebbe a szélhámos színdarabba. Amíg ezek ketten versengenek a csengős bohócsipkáért, ami a trón mellé jár, a két fél ország ugyan azt a válságot vizualizálja maga elé.

Most olyanokra volna szükség, akiket az ország (értsd nép) nagyobbik része elfogad, mint a válságból kivezetőt. Akikben a jövőt, a haladást, a fejlődést látnák, hogy egy szebb jövőt elképzelve azt teremtsék meg!

Nem a válság a baj, abból jól is ki lehet jönni, mert most aztán igazán szükség van egy gyökeres változásra. A baj az, hogy nincsenek meg azok a leendő vezetők, akiknek a kezében ott látnánk a jövő zálogát… Így aztán elképzeljük hogy megy egyre csak tönkre a nemzet, a haza, az ország, és mi magunk is tönkremegyünk közben!

Én szívesen lemondanék arról a jövőről, amit látok!