Engedjék meg, hogy még egyszer megköszönjem, hogy alkalmat adtak nekünk álláspontunk kifejtésére. Tulajdonképpen szóbeli tárgyalást kívántam, mert nézetem szerint ez az egyedüli eszköz, amely bennünket a megértéshez és az előttünk fekvő szövevényes kérdések helyes megismeréséhez vezethet. A Legfelsőbb Tanács azonban akaratát más irányban már megállapította, így meg kell ez előtt hajolnom. Elfogadom tehát az elém állított helyzetet és hogy idejüket túlságosan igénybe ne vegyem, egyenesen a tárgyra térek.

A mi szemünkben a tegnapot a mai naptól a békefeltételek hivatalos megismerése választja el. Érzem a felelősség roppant súlyát, amely reám nehezedik abban a pillanatban, amikor Magyarország részéről a békefeltételeket illetőleg az első szót kimondom. Nem tétovázom azonban és nyíltan kijelentem, hogy a békefeltételek, úgy, amint Önök szívesek voltak azokat nekünk átnyújtani, lényeges módosítás nélkül elfogadhatatlanok. Tisztán látom azokat a veszélyeket és bajokat, amelyek a béke aláírásának megtagadásából származhatnak. Mégis, ha Magyarország abba a helyzetbe állíttatnék, hogy választania kellene ennek a békének elfogadása vagy visszautasítása között, úgy tulajdonképpen arra a kérdésre adna választ: helyes-e öngyilkosnak lennie, nehogy megöljék.

Szerencsére még nem tartunk ilyen messze. Önök felszólítottak bennünket, hogy tegyük meg észrevételeinket. Ezek közül bátrak voltunk már egynéhányat a békefeltételek átvétele előtt átnyújtani. Meg vagyunk győződve róla, hogy Önök a már átnyújtott és a jövőben átnyújtandó megjegyzéseinket a viszonyok nehézsége által követelt komolysággal és lelkiismeretességgel fogják áttanulmányozni. Reméljük tehát, hogy meg fogjuk győzni Önöket. Reméljük ezt annál is inkább, mert nem áll szándékunkban sem ma, sem későbben érzelmeinkkel kérkedni, vagy kizárólag azoknak az érdekeknek szempontjára helyezkedni, amelyeket feladatunk megvédelmezni. A legjobb akarattal iparkodunk keresni oly álláspontot, amely a kölcsönös megértést lehetővé teszi. És, Uraim, ezt az álláspontot már megtaláltuk. Ez a nemzetközi igazságosságnak, a népek szabadságának nagy eszméje, amelyet a Szövetséges Hatalmak oly fennen hirdettek, továbbá a béke közös nagy érdekei, az állandóság és Európa rekonstrukciója biztosítékainak keresése.

Ezeknek az elveknek és érdekeknek szempontjából vizsgáljuk meg a nekünk felajánlott béke feltételeit.

Nem titkolhatjuk el, mindenekelőtt, megütközésünket a békefeltételek mérhetetlen szigorúsága felett. E megütközés könnyen megmagyarázható. A többi háborút viselt nemzettel, Németországgal, Ausztriával és Bulgáriával kötött béke feltételei mindenesetre szintén szigorúak. De közülük egyik sem tartalmazott a nemzet életére lényeges oly területi változtatásokat, mint azok, amelyeket velünk elfogadtatni akarnak. Arról van szó, hogy Magyarország elveszítse területének kétharmad- és népességének majdnem kétharmadrészét, és hogy a megmaradt Magyarországtól a gazdasági fejlődés majdnem összes feltételei megvonassanak. Mert az ország e szerencsétlen középső része, elszakítva határaitól, meg lenne fosztva szén-, érc- és sóbányáinak legnagyobb részétől, épületfájától, olajától, földgázforrásaitól, munkaerejének jórészétől, alpesi legelőitől, amelyek marhaállományát táplálták; ez a szerencsétlen középső rész, mint mondottam, meg lenne fosztva a gazdasági fejlődés minden forrásától és eszközétől, ugyanakkor, amikor azt kívánják tőle, hogy többet termeljen. Ily nehéz és különös helyzet előtt állva, kérdezzük, hogy a fent említett elvek és érdekek mely szempontja váltotta ki ezt a különös szigorúságot Magyarországgal szemben?

Talán az ítélkezés ténye lenne ez Magyarországgal szemben?

Önök, Uraim, akiket a győzelem a bírói székhez juttatott, Önök kimondották egykori ellenségeiknek, a Központi Hatalmaknak bűnösségét és elhatározták, hogy a háború következményeit a felelősökre hárítják. Legyen így; de akkor, azt hiszem, hogy a fokozat megállapításánál a bűnösség fokával arányban kellene eljárni, és mivel Magyarországot sújtják a legszigorúbb és létét leginkább veszélyeztető feltételekkel, úgy azt lehetne hinni, hogy éppen ő az, aki az összes nemzetek közül a legbűnösebb. Uraim! Anélkül, hogy e kérdés részleteibe bocsátkoznék, hiszen ezt benyújtandó okmányaink fogják megtenni, ki kell jelentenem, hogy ezt az ítéletet nem lehet kimondani oly nemzet fölött, amely abban a pillanatban, amidőn a háború kitört, nem bírt teljes függetlenséggel és legfeljebb csak befolyást gyakorolhatott az Osztrák-Magyar Monarchia ügyeire és amely nemzet ezt, mint a legutóbb nyilvánosságra hozott okmányok bizonyítják, fel is használta arra, hogy helytelenítse azokat a lépéseket, amelyeknek a háborút elő kellett idézniök.

Nem hiszem továbbá, hogy ítélettel állunk szemben, mert hiszen az ítélet oly eljárást tételez fel, amelyben a felek egyforma körülmények között hallgattatnak meg és egyformán tudják érveiket érvényre juttatni. Magyarországot azonban mindeddig nem hallgatták meg; lehetetlen tehát, hogy a békefeltételek ítélet jellegével bírjanak.

Vagy talán a nemzetközi igazságosság elvének oly alkalmazásáról van szó, amelynek célja a poliglott államalakulatok helyett, amelyek közé Magyarország is tartozik, olyan új alakulatokat létrehozni, amelyek igazságosabban oldják meg a területi kérdést a különböző nemzetiségek között és amelyek hatásosabban biztosítják azok szabadságát? Ha a tényeket tekintem, úgy kénytelen vagyok kételkedni, hogy ez a törekvés eredményezte a kérdés ily módon való megoldását.

Mindenekelőtt a Magyarországtól elszakítandó 11.000.000 léleknek 35%-a magyar, amely három és félmilliót jelent akkor is, ha a mi érdekeinkre legkedvezőtlenebb számítást vesszük is alapul. Elszakítanak még a békefeltételek körülbelül egy és egynegyed millió németet, ami a magyarság százalékszámával együtt az egésznek 45%-át jelenti. Ezekre nézve a nemzetiségi elv ilyen alkalmazási módja nem előnyt, hanem a szenvedések sorát jelentené. Ha feltesszük tehát - amitől távol állok -, hogy a nemzetiségi elv alkalmazása a fennmaradó 55%-ra nézve előnyösebb állapotot teremtene, mint a történelmi Magyarországon, még mindig az elszakítandó népesség majdnem felére nézve ez az elv nem vonatkozhat, vagy ha vonatkozik, úgy fordított értelemben. Nézetem szerint pedig, ha elvekről van szó, úgy azokat egyenlő módon kell alkalmazni mindazokra, akiket a szerződés rendelkezései érintenek.

Menjünk azonban tovább és tekintsük a Magyarország romjain megnövekedett államokat. Megállapíthatjuk, hogy faji szempontból ezek is éppen úgy, vagy talán még jobban részekre lesznek darabolva, mint az egykori Magyarország. Nem célom Önöket, Uraim, kifárasztani azoknak az adatoknak felsorolásával, amelyeket az e kérdésben benyújtandó okmányaink különben is tartalmazni fognak. Addig is azonban, amíg ezeket megismerhetik, kérem Önöket, fogadják el állításaimat, hogy követhessék következtetéseimet, amelyeket levezetni bátor leszek.

Nem látom be, hogy a nemzetiségi elv, a nemzeti egység elve nyerne ezáltal a feldarabolás által. Egyetlen következménye volna ennek, amelyet bátor leszek megemlíteni, anélkül, hogy bárkivel szemben is támadó szándékom lenne. Csak egyszerűen megállapítani kívánom azt a tényt, hogy e következmény a nemzeti hegemóniának átruházása volna oly fajokra, amelyek jelenleg többnyire alacsonyabb kulturális fokon állanak. Következtetésem igazolására egy pár számadatot idézek.

A magyarságnál az írni és olvasni tudók arányszáma megközelíti a 80%-ot; a magyarországi németeknél a 82%-ot; a románoknál a 33%-ot; a szerbeknél az 59 és egynéhány tizedet, majdnem a 60%-ot. Ha a felsőbb társadalmi osztályokat tekintjük és számításba vesszük azokat, akik gimnáziumot végeztek és letették azt a vizsgát, amely Franciaországban a baccalaureat-nak felel meg, úgy megállapíthatjuk, hogy a magyarok arányszáma azok között, akik ily tanulmányokat végeztek, vagy az érettséginek megfelelő képzettséget érték el, 84%, jóllehet a magyarok az összes népességnek csak 54,5%-át teszik; a románok arányszáma az ily tanulmányokat végzettek között 4%, pedig az egész népesség 16%-át alkotják; a szerbeké 1%, jóllehet számuk az egész népesség 2,5%-a. Ismétlem, hogy ez a megjegyzésem nem bír senkivel szemben bántó éllel. Ennek a helyzetnek egyedüli oka, hogy ezek a szomszédos népek történelmük szerencsétlen eseményei folytán későbben léptek be a művelt népek családjába, mint mi. A tény azonban tagadhatatlan.

Nézetem szerint a nemzeti hegemóniának egy alacsonyabb kulturális fokra való átruházása nem közömbös az emberiség nagy kulturális érdekei szempontjából. Ebben az irányban már most vannak bizonyítékaink. Szomszédaink, akik területünk egy részére törnek, már legalább egy éve hatalmukba kerítették azokat; a fegyverszüneti szerződés értelmében ugyan joguk lett volna ezeknek a területeknek katonai megszállására, de ők kisajátították a kormányzás egész gépezetét is. Ennek látjuk már a következményeit. Külön okmányban fogjuk bemutatni, hogy ez alatt az egy év alatt mily nagy kulturális értékek romboltattak le. Látni fogják, Uraim, ezekben az okmányokban, hogy két egyetemünk, amelyek a kultúra legmagasabb fokán állanak, a kolozsvári, a magyar kultúra egyik régi székhelye és az újabb keletű pozsonyi egyetem, tönkretétettek. A tanárok elűzettek és szeretném, ha megtudnák Önök, hogy kiket ültettek a helyükbe. Felhívom Önöket, hogy küldjenek ki tudósokból álló bizottságokat, hogy a való helyzetet megismerjék és hogy az összehasonlítást megtehessék. Lehetetlen, hogy ezek az egyetemek és ezek a tanári karok, amelyeknek történelme a messze múltba visszanyúlik és amelyek most megsemmisíttettek, helyettesíthetők legyenek a megszálló nemzetek szellemi erőtartalékaiból. Ezek a nagy kulturális intézmények belátható időben nem pótolhatók.

Hasonló a helyzet az egész közigazgatási gépezetnél és a tanítótestület mindegyik fokánál. Csupán a román megszállott területeken több mint kétszázezer gyermek az utca porában nevelődik a tanítóhiány folytán, mivel a magyar tanítók kiutasíttattak és pótolni őket nem bírják.

Uraim! Azt hiszem, hogy az emberiség nagy érdekei szempontjából nem lehet sem közömbösen, sem megelégedettséggel szemlélni azt a körülményt, hogy a nemzeti hegemónia oly fajokra száll át, amelyek ha a legjobb reménységgel kecsegtetnek is a jövőre nézve, de ma még a kultúra alacsony fokán állanak.

Láttuk már, hogy a szigor, amellyel Magyarországot sújtják, nem eredhet az ítélkezés tényéből. Láttuk, hogy a nemzetiségi elv sem nyerne ezáltal semmit. Talán akkor oly szándékkal állunk szemben, amely a népek szabadságának eszméjét követi?

Úgy látszik, hogy ennek a szándéknak kiinduló pontja az a feltevés, amely szerint Magyarország idegennyelvű lakosai szívesebben tartoznának oly államhoz, amelyben az államfenntartó elemet fajrokonaik alkotják, mint Magyarországhoz, ahol a magyar hegemónia érvényesül. Ez azonban csak feltevés; és ha a feltevések útjára léptünk, úgy bátor vagyok megjegyezni, hogy e feltevés fordított értelemben alkalmazható arra a 45% magyarra és németre, akik most egy új államhoz csatoltatnak és akikről feltehető, hogy szívesebben maradnának a magyar állam polgárai. Ez az okoskodás nem jelentene mást, minthogy az előnyöket a másik oldalra helyezzük. De miért induljunk ki sejtésekből és miért helyezkedjünk feltevésekre, amikor a valóság megállapítására rendelkezésünkre áll az eszköz, egyszerű, de egyetlen eszköz, amelynek alkalmazását hangosan követeljük, hogy e kérdésben tisztán lássunk. És ez az eszköz a népszavazás.

Amidőn ezt követeljük, hivatkozunk Wilson elnök úr által oly kiválóan szavakba öntött nagy eszmére, amely szerint az embereknek egyetlen kapcsolata, az államok lakosságának egyetlen része sem helyezhető akarata, megkérdezése nélkül, mint valami marhanyáj, egy idegen állam fennhatósága alá. Ennek a nagy eszmének a nevében, amely különben az erkölcsi alapon nyugvó egészséges emberi felfogásnak egy axiómája, követeljük a népszavazást hazánk azon részeire vonatkozólag, amelyeket tőlünk most elszakítani akarnak. Kijelentem, hogy előre is alávetjük magunkat e népszavazás eredményének, bármi legyen is az. Természetesen követeljük, hogy a népszavazás olyan körülmények között tartassék meg, hogy annak szabadsága biztosítva legyen.

A népszavazás annál is inkább szükséges, mivel a Nemzetgyűlés, amely végső fokon hivatott a javasolt békefeltételek fölött dönteni, csonka lesz. A megszállt területek lakói nem lesznek itt képviselve. Nincsen olyan kormány vagy Nemzetgyűlés, amely jogi vagy erkölcsi szempontból jogosult volna dönteni azoknak a sorsa fölött, akik ott képviselve nincsenek. Különben a békeszerződés e tekintetben oly kifejezéseket tartalmaz, amelyekben e nehézség sejtelme rejlik. "Magyarország a maga részéről lemond, amennyiben számottarthatna..."; ezek körülbelül a békeszerződés szavai. Valóban nem érezzük magunkat feljogosítva oly határozatok hozatalára, amelyek akár jogi, akár morális kötelezettségeket rónának a lakosságnak arra a részére is, amely a Nemzetgyűlésben képviselve nem lesz.

Maga az eszme kívánja, hogy ezt a követelésünket a Békekonferencia elé terjesszük. Ha egykori területünk, a történelmi Magyarország érdekében felhozandó érveink az önök szemében nem lesznek eléggé döntőek, úgy azt javasoljuk, hogy kérdezzük meg az érdekelt népességet. Előre is alávetjük magunkat ítéletüknek. Ha pedig mi ezt az álláspontot foglaljuk el és ha ellenfeleink követeléseiket és aspirációikat nem merik a nép ítélete alá bocsátani, úgy vajon kinek a javára szól a föltevés?

Még egy szempontból vehetjük tekintetbe a népek önrendelkezési jogát. Megkockáztatható volna az az állítás, hogy talán a nemzeti kisebbségek jogai hatásosabban lennének biztosítva az új államok területén, mint ahogyan Magyarországon voltak. Ez alkalommal nem akarok védőbeszédet tartani azon eljárás fölött, amelyet Magyarországon a nem magyar fajok állítólagos elnyomása tekintetében követtek. Csak annak állítására szorítkozom, hogy nagyon örülnénk, ha a tőlünk elszakított területeken magyar testvéreink ugyanazon jogoknak és előnyökben birtokában lennének, amellyel Magyarország nem magyar ajkú polgárai bírtak. Erre a kérdésre lesz alkalmunk még visszatérni. Ebben a pillanatban nem vagyok hivatva erről beszélni, már csak azért sem, mivel nem állanak rendelkezésemre a nélkülözhetetlen okmányok. De kész vagyok bármikor és bárkivel szemben e kérdést behatóan megvitatni. Állíthatom azonban, hogy ha az egykori Magyarország nemzetiségi politikája még annál is rosszabb lett volna, mint azt elkeseredettebb ellenségeink állították, még akkor is jobb annál a helyzetnél, amelyet szomszédaink és csapataik a megszállt területen teremtettek.

Elő fogunk terjeszteni, Uraim, egy egész sorozat okmányt, különösen azokra a tényekre vonatkozólag, amelyek Erdélyben történtek. Szigorúan megvizsgáltuk az összes jelentéseket, amelyek e tekintetben beérkeztek és jóllehet ezeknek az okmányoknak hitelességét az erdélyi három keresztény egyház, a katolikus, kálvinista és az unitárius egyház vezetői erősítik meg, mégsem kívánjuk - nem kívánhatjuk -, hogy puszta állításunknak hitelt adjanak, mert hiszen szavaink ellentétben állanak más oldalról származó nyilatkozatokkal. Kérjük azonban Önöket, hogy vizsgálják meg a helyszínen a történteket, küldjenek ki a végső döntés előtt a helyszínére szakemberekből álló bizottságot, hogy meggyőződhessenek azokról a tényekről, amelyek az említett területen végbemennek. Egyedül mi követeljük Uram, hogy a helyzetet borító homály eloszlattassék, egyedül mi törekszünk olyan döntésekre, amelyek a kérdés helyes ismeretéből fakadnak.

Kérjük még továbbá azt is, hogy abban a végső esetben, ha terület-változtatásokat fognak reánk kényszeríteni, a nemzetiségi kisebbségek jogainak védelme hatásosabban és részletesebben biztosíttassék, mint azt a nekünk átnyújtott békejavaslat tervbe veszi. A mi meggyőződésünk szerint a tervbe vett biztosítékok elégtelenek. Erősebb biztosítékokat kívánunk, amelyeket a Magyarország területén megmaradó idegenajkú lakosokkal szemben mi is készek vagyunk alkalmazni. E tekintetben meghatalmazottjaikkal már teljes egyetértésre jutottunk. Azt hisszük azonban, hogy szomszédainknál erőteljesebb biztosítékok elérése nehézségekbe fog ütközni, mert hiszen elfogultságuk fajtestvéreikkel szemben ismeretes. A múlt tanulságai is kényszerítenek bennünket arra a feltevésre, hogy e kérdésben szívós ellenállásra fogunk találni. A román csapatoknak a demarkációs vonalra való visszavonása tekintetében, amelyet több ízben kértünk és amelyet kormányunk a békedelegáció Párizsba való kiküldésének feltételévé tett, a Szövetséges Hatalmak oly erélyesen léptek fel a román kormánynál, hogy lehetetlennek látszott, hogy ne teljesítsék a Szövetséges Hatalmak követelését. És mégis így történt. Azt hiszem megértik tehát, Uraim, aggodalmainkat testvéreinket illetőleg, ha ők ezen idegen uralom alá kerülnének.

Sorra vettem, Uraim, az elveket, amelyek a békefeltételek megállapításánál számbajöhetnek és megállapíthatom, hogy nem tudtam a nemzetközi igazságosság, a nemzetiségi és a népek szabadsága elvének oly alkalmazását megtalálni, amely a nekünk felajánlott béke indító okait kellőleg megvilágította volna. Talán a fejtegetéseim bevezetésében már említett érdekek, a béke nagy érdekei, az állandóság és Európa rekonstrukciója sugallták őket?

Uraim! A magyar probléma az általános problémának nem oly kis része, mint azt a statisztika nyers számaiból következtetni lehetne. Ez a terület, amely Magyarországot alkotja és amely jogilag ma is Magyarország, századokon át rendkívül fontos szerepet játszott Európában, különösen Közép-Európában a béke és a biztonság fenntartása tekintetében. A magyar honfoglalást és a magyaroknak a keresztény hitre való áttérését megelőző évszázadokban hiányzott itt a nyugalom és a biztonság. Közép-Európa a legkülönbözőbb barbár népek támadásainak volt kitéve. A biztonság csak ettől a pillanattól fogva állt fenn, amikor a magyar védővonal kialakult. Az állandóság és a béke általános szempontjaiból rendkívül fontos, hogy a zavarok kelet-európai főfészke ne nyerjen tért és ne terjeszkedjék ki Európa szívéig. A történelmi fejlődésnek azonban gátat vetett a Balkán-félszigeten a török hódítás és így az egyensúly ott nem állott helyre. Adja az Ég, hogy ez mielőbb bekövetkezzen. De ma rendkívül fontos, hogy e zavarok, amelyek Európa békéjét oly sokszor háborították meg és amelyek bennünket már több ízben a háború küszöbére sodortak, onnan ne terjedhessenek tovább.

A történelmi Magyarország töltötte be azt a feladatot, hogy oly államot tartva fenn, amelyben egyensúly és biztonság uralkodott, megvédte Európát a keletről fenyegető közvetlen veszedelmek elől. Ezt a hivatását tíz századon át töltötte be és erre egyedül organikus egysége képesítette. Idézem a nagy francia geográfusnak, Reclus Elisének szavait, amelyek szerint ez az ország oly tökéletes fölrajzi egység, amely Európában egyedül áll. Folyóink és völgyeink rendszere, amelyek a határokról kiindulva a középpont felé törekszenek, oly egységet alkotnak, amely csak egységes hatalom által kormányozható. Részeinek gazdasági függése szintén a legteljesebb, miután a közép hatalmas gazdasági üzemet alkot, a szélek tartalmazzák pedig mindazt az anyagot, amire a gazdasági fejlődés szempontjából szükség van.

A történelmi Magyarország tehát Európában egyedülálló természetes földrajzi és gazdasági egységgel rendelkezik. Területén sehol sem húzhatók természetes határok és egyetlen részét sem lehet elszakítani anélkül, hogy a többiek ezt meg ne szenvedjék. Ez az oka annak, hogy a történelem tíz századon át megőrizte ezt az egységet. Önök visszautasíthatják a történelem szavait mint elvet egy jogi konstrukció megépítésénél, de a történelem tanulságát, amelyet az ezer éven át hangoztatott, figyelembe kell venniök. Nem a véletlen, hanem a természet szavai beszélnek itt. Magyarország az organikus egység minden feltételével rendelkezik, egyet kivéve, és ez a faji egység. De azok az államok, amelyeket a békeszerződés értelmében Magyarország romjain építenének fel, szintén nem rendelkeznének a faji egységgel. Az anyanyelv egysége hiányzott egyedül Magyarországon az egység feltételei közül, és hozzáteszem, hogy az alakítandó új államok az egység egyetlen alapelvével sem fognak bírni. Az alakítandó új államok átvágnák a földrajz természetes határait, megakadályoznák a hasznos belső vándorlást, amely a munkást a kedvezőbb munkaalkalmak felé irányítja; megszakítanák a tradíció fonalait, amelyek a századokon át együtt élőket közös mentalitásban egyesítették, akik ugyanazon eseményeket, ugyanazt a dicsőséget, fejlődést és ugyanazokat a szenvedéseket élték át. Jogosult-e a félelmünk tehát, hogy itt az állandóságnak kipróbált oszlopa helyett a nyugtalanságnak újabb fészkei fognak keletkezni? Nem szabad magunkat illúziókban ringatnunk. Ezeket az új alakulatokat az irredentizmus aknázná alá, sokkal veszedelmesebb formában, mint azt Magyarországon egyesek fölfedezni vélték. Ez a mozgalom, ha létezett is Magyarországon a műveltebb osztály egy részénél, a nép nagy tömegeit sohasem hatotta át. Az új alakulatokat azonban oly nemzetek irredentizmusa aknázná alá, amelyek nemcsak idegen hatalom uralmát éreznék, de az övékénél alacsonyabb kultúrájú nemzet hegemóniáját is. És itt organikus lehetetlenséget kell megállapítanunk. Mindenesetre feltételezhetjük, hogy még egy magasabb kulturális fokon álló nemzetiségi kisebbség is képes a hegemónia gyakorlására egy alacsonyabb fokon álló többséggel szemben, de hogy egy alacsonyabb kulturális fejlettséggel bíró kisebbség, vagy egy igen csekély többség hegemóniával bírhasson, elérhesse a felsőbbség önkéntes elismerését és a morális egybeolvadást egy magasabb kulturális fokot elért nemzetiséggel szemben, ez, Uraim, organikus lehetetlenség.

Előszeretettel vádolnak meg bennünket azzal a szándékkal, hogy a kérdések nekünk nem tetsző elintézését erőszakkal fogjuk megváltoztatni. Távol állunk, Uraim, az ily kalandos tervektől. Mi reményeinket az igazságnak és azoknak az elveknek morális erejére alapítjuk, amelyekre támaszkodunk és amit nem tudunk elérni ma, annak megvalósulását a Népek Szövetségének békés akciójától várjuk, amelynek egyik feladata lesz orvosolni azokat a nemzetközi helyzeteket, amelyek a béke fennmaradását veszélyeztethetnék. Ezt kijelentem, nehogy szavaimban gyermekes és fölösleges fenyegetést lássanak. De kijelentem azt is, Uraim, hogy olyan mesterkélt rendelkezésekkel, mint amilyeneket a békeszerződés tartalmaz, Európa ennek az általános béke szempontjából oly fontos és sokat szenvedett részében alig lehetséges békés politikai helyzetet teremteni. Közép-Európát a keletről jövő veszedelmekkel szemben egyedül a történelmi magyar terület stabilitása tudja megőrizni.

Európának szüksége van gazdasági rekonstrukcióra. A gazdasági fejlődést azonban az új alakulatok bizonyára meg fogják gátolni. Ez a körülmény a megmaradt Magyarországon szükségképpen be fog következni. De hasonló lesz a helyzet az elszakított részeken is. E területek alacsonyabb kultúrájú nép alacsonyabb fokú adminisztrációja alá rendelve, elszakítva ennek az organikus egységnek többi részeitől, amelyekkel kapcsolatban újból virágzásnak indulhatnának, a stagnálásra, vagy valószínűleg a visszaesésre vannak kárhoztatva.

Európának szüksége van szociális békére. Önök jobban ismerik azokat a veszélyeket, amelyek ezt a békét fenyegetik. Önök jobban tudják mint én, hogy a háború következményei megzavarták és egyensúlyából vetették ki a gazdasági élet szellemét és feltételeit. A múlt szomorú tapasztalataiból tudjuk, hogy a felforgató elemek sikerei mind annak a következményei, ami aláásta a társadalom morális erejét, tehát mind annak, ami meggyöngítené a nemzeti érzést és előidézte a munkanélküliség nyomorát. Ha Európának ebben a részében, amely még mindig közel áll a bolsevizmus égő fészkéhez, megnehezítik a munka feltételeit, megnehezítik a munka újból való megkezdését, ezáltal csak a társadalmi béke veszélyei nyernek újabb tápot. Védővonalak tehetetlenek a járványok, különösen a morális járványok ellen.

Mindezekkel a teóriákkal szemben Önök felhozhatják mint döntő tényezőt, a győzelmet és a győzők jogait. Elismerjük ezeket, Uraim. Elég reálisan gondolkozunk politikai kérdésekben, hogy ezzel a tényezővel kellőképpen számoljunk. Ismerjük tartozásunkat a győzelemmel szemben. Készek vagyunk vereségünk váltságdíját megfizetni. De ez lenne az újjáépítésnek egyedüli elve? Az erőszak volna az egyedüli alapja az építésnek? Az anyagi erőszak lenne az egyedüli fenntartó eleme annak a konstrukciónak, amely összeomlóban van, mielőtt az építés befejeződött volna? Európa jövője igen szomorú lesz ebben az esetben. Nem hisszük, Uraim, hogy a győztes hatalmaknak ez volna a mentalitása; ezeket az elveket nem találjuk meg azokban a nyilatkozatokban, amelyekben Önök megállapították azokat az eszméket, amelyeknek győzelméért harcoltak és amelyekben megjelölték a háború céljait.

Ismétlem, nem hisszük, hogy ez volna a győzelmes nagy nemzetek mentalitása. Ne vegyék rossz néven, hogy a most győzelmes Franciaországon, Anglián és Olaszországon túl meglássam a körvonalait annak a másik Franciaországnak, amely mindig a nagylelkű törekvéseknek előőrse és a nagy eszméknek szócsöve volt, annak a másik Angliának, amley a politikai szabadságok szülőanyja volt, és annak az Olaszországnak, amely a reneszánsznak, a művészeteknek és a szellemi fejlődésnek a bölcsője volt. És ha duzzogás nélkül ismerem el a győző jogát, úgy azzal a másik Franciaországgal, Angliával és Olaszországgal szemben egész másképp érzek; hálával hajlok meg előttük és szívesen fogadom el őket mestereinkül és nevelőinkül. Engedjék meg, Uraim, hogy azt tanácsoljam: ne veszélyeztessék örökségüknek ezt a legjobb részét, ezt az erkölcsi fölényt, amelyre Önöknek joguk van, az erőszak fegyverének alkalmazásával, amely ma az Önök kezében van, de amelyet holnap más ragadhat meg, míg amaz megmarad.

Bízva ezeknek az eszméknek az erejében, a bennünket környező minden nehézség, minden rosszakarat és minden akadály dacára, amelyeket utunkon felhalmozni iparkodnak, bizalommal lépünk arra az útra, amely végre megnyílt előttünk, hogy részt vehessünk a béke munkájában; és tesszük ezt a legteljesebb jóhiszeműséggel. Bízunk azoknak az eszméknek az őszinteségében, amelyeket Önök kijelentettek. Jogtalanság volna Önökkel szemben másképpen gondolkoznunk; bízunk az erkölcsi tényezők erejében, amelyekkel ügyünket azonosítjuk, és kívánom Önöknek, Uraim, hogy a győztes fegyvereknek dicsőségét szárnyalja túl a béke megteremtésének dicsősége, amellyel Önök az egész emberiséget megajándékozzák.

Csak egy pár szót kívánok még, Uraim, némely részletkérdést illetőleg megjegyezni.

Beláthatják, hogy nem térhettem ki a nekünk felajánlott béke részletes tárgyalására. Egyedül a területi kérdéssel foglalkoztam, mert ez a kérdés magában foglalja a többieket. Fel szeretném hívni azonban figyelmüket még egynéhány pontra, amelyeknek megoldása nézetem szerint rendkívül sürgős.

Mindenekelőtt a humanizmusnak egyik kérdése, a hadifoglyoknak kérdése áll előttünk. A békeszerződés szavai szerint a hadifoglyok hazaszállítása csak a béke ratifikációja után történik meg. Kérem Önöket, Uraim, ne vegyenek tekintetbe egy formalizmust, amely miatt annyi ártatlan család szenvedhetne. A szerencsétlen szibériai hadifoglyok ügyében külön beadvánnyal fordultunk a Legfelsőbb Tanácshoz. Ennek a kérdésnek a megoldásánál hivatkozom az Önök emberies érzésére; oly érzések ezek, amelyeknek még háborús időben is fölötte kell állnia a politikának.

Még egy megjegyzést kívánok tenni a pénzügyi határozatokra vonatkozólag. Nézetem szerint a békeszerződés nem veszi eléggé figyelembe Magyarország különleges helyzetét. Magyarországnak két forradalmat, a bolsevizmus négy hónapos dühöngését és több hónapos román megszállást kellett átélnie. Ilyen körülmények között lehetetlen, hogy a szerződés által tervbe vett pénzügyi és gazdasági határozatokat végre tudjuk hajtani. Ha a győztes hatalmak polgárai által részünkre folyósított hitelek a béke aláírásának pillanatában - amint ezt a javaslat kimondja - felmondhatók lesznek, ez a fizetőképtelenséget, a csődöt jelenti, amelynek visszahatását kétségkívül a győztes hatalmak is éreznék. Elismerem, hogy sok hitelezőnk van az Önök országaiban. A hitelek visszafizethetők lesznek, ha erre nekünk időt engedélyeznek, de nem lesznek visszafizethetők, ha azonnal követelik azokat tőlünk.

Azt követelik továbbá tőlünk - és ez is igazolja, hogy mennyire célravezetőbb lett volna bennünket előzőleg meghallgatni -, hogy mi Ausztriának vasércet szállítsunk. Mivel magunk is abban a helyzetben vagyunk, hogy ércet kell importálnunk, ezt a rendelkezést nem tudjuk teljesíteni. Hasonló a helyzet az épületfa tekintetében.

Ezekre a részletekre nézve kérem az Önök jóakaratú megfontolását, amelyet már az Önök képviselői részünkre kilátásba helyeztek.

Mielőtt szavaimat befejezném, hálásan köszönöm, Uraim, hogy alkalmat adtak nekem álláspontomnak élőszóval való kifejtésére, és hogy beszédemet oly jóakaratú és állandó figyelemmel kísérték!

Orbán Viktor a Fidesz országos választmányának csütörtöki ülésén arról beszélt, hogy meg kellene szüntetni 2013-ban és 2014-ben a pártok állami támogatását, írta információira hivatkozva az Origo. Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője megerősítette, hogy Orbán megfontolásra javasolta a kérdést. A hírportál úgy tudja, hogy a kormányfő a költségvetés rossz helyzetével indokolta az ötletet.

/.../

Április elején közös politikai nyilatkozatot írt alá a Fidesz-KDNP, az MSZP, a Jobbik, az LMP és a Demokratikus Koalíció a párt- és kampányfinanszírozás alapelveiről a Transparency International Magyarország kezdeményezésére tartott egyeztetés után.

A nyilatkozatban a pártok vállalták, hogy a parlament őszi ülésszakán olyan törvényt fogadnak el, amely biztosítja az átláthatóságot és az elszámoltathatóságot a párt- és kampányfinanszírozásban. Ehhez hat alapelvet határoztak meg, amelyek alapján törvényt alkotnak osszel.

Ezek közé tartozik, hogy biztosítani kell a pártok működéséhez szükséges minimális állami forrásokat és ösztönözni kell a pártokat arra, hogy magánszemélyektől gyűjtsenek támogatást, ugyanakkor el kell kerülni a túlzott állami függoséget és a gazdasági érdekcsoportoknak való kiszolgáltatottságot.

index.hu

Hogy is mondjam?! Érdekes helyzetek teremtésében a regnáló kormány igencsak jeleskedik. A magam részéről a pártfinanszírozást úgy, ahogy van, megszüntetném, tehát alapvetően akár egyet is érthetnék a felvetéssel, csakhogy... És a csakhogy ebben az esetben is a részletekben bújik meg. 

Engedtessék meg egy kis kitérő. Amikor az Adidas, a NIKE, a LEE, vagy az AUDI elmegy "távolkeletre" gyárat építeni, akkor, vajon munkahelyteremtő, vagy kizsákmányoló? És a "távolkeleten" megtermelt áru távolkeleti-e, vagy ugyanúgy Adidas, NIKE, LEE, vagy AUDI termék? Az más kérdés, hogy ugyanabban a gyárban az ötödik műszakban készül a hamis márkajelzésű, olcsó tömegcikk is.

A pénz hasonlóan árucikk, mint a farmer, a sportruházat, vagy egy gépkocsi. A pénz értékét legtöbbször nem tudjuk mivel magyarázni, mint elvont közgazdasági fogalmak. Azt lehet tudni, hogy egy precízen szerelt német autó, vagy egy svájci óra jó, de hogy egy valuta mitől jó vagy rossz, azt sok tényező befolyásolja. Adósbesorolás, gazdasági és termelékenységi mutatók, meg persze nemzetközi kapcsolatok és a globális politikai széljárás.

A felsorolt cégek ismert márkák, ahol a gyártónak érdeke, hogy a fogyasztó egy arculaton, márkajelzésen keresztül felismerje a marketing által közvetített értékeket. A pénzpiacon a márkajelzések nem pont így viselkednek. Ugyan a forintot Magyarországon nyomtatják, de azt már nem a magyar állam bocsátja ki, 

"Nem érdekel, milyen bábut ültettek Anglia trónjára... Az az ember, aki szabályozza a brit pénzkibocsátást, szabályozza a Brit Birodalmat is. És én irányítom a Brit pénzkínálatot."  /Nathan Rothschild/

Magyarországon már nem forint van, csak ezt sokan nem tudják. A többség elhiszi, amit a szeme mutat, mikor a pénztárcában FORINT feliratú papírokat láttat. És a számlaegyenleg értesítő is hazudik, amikor forintban tünteti fel az aktuálisan rendelkezésünkre álló pénzeszköz készletet. Magyarországon EURO van, csak forintnak álcázzák. A Magyar Nemzeti Bank függetlensége pedig kizárólagosan a magyar állammal szemben valósul meg. 

Így tehát politikai értelemben véve meddő a vita, a pártok finanszírozását tekintve. A váltópártok bármelyike nagyjából kénytelen azt tenni, amit az Európai Mainstream megkövetel. Ugyanakkor gazdasági vonatkozásaiban mégis van miről beszélni, hiszen a demokrácia alapkérdéseit érint.

Vegyük sorjába!

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, a Fidesz-KDNP elnöke azt javasolja, hogy a következő két évben ne kapjanak állami támogatást a pártok. Ha a javaslatot elfogadja a Tisztelt Ház, úgy több dolog is következhet. Előállhat az, ami pár éve már megtörtént, hogy néhány párt kénytelen volt hitelt felvenni. De akár bekövetkezhet az is, hogy a pártok saját lábukra állnak és működőképessé válnak az állami köldökzsinór elvágása után is. 

Az első esetben talán felborul a parlamentáris demokrácia, és megvalósul a jelenleg ellenzékben lévők legrosszabb rémálma, a Fidesz totális diktatúrája Magyarországon. Nyilván van rá (anyagi) érdek, hogy ezt a forgatókönyvet erőltessék majd a honpolgár tudatába azok, akik ma egy lépéssel hátrébb kerültek a húsosfazéktól. Az utóbbi esetben pedig felvetődhet, hogy az elmúlt húsz esztendőben mennyi irdatlan sok pénzt vittek el a pártok pusztán azért, mert a jóhiszemű választópolgárok ezt elnézték. 

A kampány drága dolog, és a cehhet valakinek állni kell a végén. Nincs ingyen terem, ingyen hangtechnika, ingyen tapsoló, ingyen plakát, de plakátragasztó sem... Akkor ki fizeti a révészt? Alapesetben a választópolgár, aki adóinak egy részét erre fordítja az állam jótékony közbenjárásával. Teszem azt, Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért pártelnöke X forint adót fizet, amiből a törvények szerint az állam a pártokat (is) finanszírozza. Történetesen az MSZP-t, az LMP-t, a DK-t... Ezt Vona Gábor, talán joggal kifogásolhatná, mert önszántából a nevezett pártoknak nem pont finanszírozást juttatna, de hogy mit, azt inkább ne kezdjük boncolgatni.

Ugyanakkor, pártelnökként Vona Gábor joggal számíthat arra, hogy saját pártja is állami apanázsban részesül, amit talán Schiffer András kifogásolna joggal, hiszen az Ő elveivel szöges ellentétben álló párt mozgásterét növeli az állam jótékony gondoskodása. De hát ilyen a demokrácia -tetszettek volna forradalmat csinálni (Antall József, egykori miniszterelnök megjegyzése)!

Azt szokták mondani, talán én magam is mondtam már hasonlót, hogy a demokrácia a többség hatalma a kisebbség felett. Sajnos még ez sem igaz. Általában a választók fele nem megy el szavazni a négyévente megrendezésre kerülő országgyűlési választásokra. A másik fele pedig nagyjából felesben szavaz egyik, vagy másik váltópártra. Végeredményben pedig, az ország alig negyede által választott képviselők is úgy cselekednek, ahogy azt a frakciófegyelem előírja számukra. A Tisztelt Ház képviselői többé nem Bivalybasznád és Jászfaszajenő képviselői, hanem egy párt fegyelmezett, vagy fegyelmezetlen katonái.

A pártokat pedig gazdasági érdekek mozgatják. Talán egynémely becsületesebb honatya/honanya szíve valóban az őt megválasztó körzetért dobog, de ez kellően elégtelen feltétele annak, hogy ténylegesen szolgálja is választói valódi érdekét.  

Az nyilvánvaló volt az elmúlt húsz esztendőben (is), hogy állami megrendeléseket a mindenkori aktuális kormányt korábban helyzetbe hozó (hivatalosan, vagy a háttérből anyagi és más egyéb erőforrásokkal segítő) gazdasági körök szoktak kapni. A kampányfinanszírozás úgymond befektetés, ami a majdan elnyert tenderekben fizetődik ki, többszörös hasznot hozva.

Olyan kérdéseket most messze kerüljünk el, mint a pártokat támogató óriásvagyonok felhalmozásának módja, hiszen az a jelenlegi témától messze vezetne minket. Azt azért szögezzük le, hogy a 135 milliárd forintos vagyonnal büszkélkedő Csányi Sándor, az OTP elnök vezérigazgatója, "néhány év" alatt annyi pénzhez jutott, amennyit egy fizetésből élő honpolgár (nettó 160000 Ft havi jövedelemmel számolva) 70 312,5 év alatt kereshet meg... ha eléldegél addig és soha egy megveszekedett fillért el nem költ.

Érdekes dolog a pártfinanszírozás, pedig még hozzá sem láttunk a boncolgatáshoz. Az állam nem profitorientált gazdasági társaság. Az állam egyenlege nulla kell, hogy legyen, természetesen a szükséges tartalékok képzése felett. Az állam, a rendelkezésére álló eszközöket, törvényben meghatározott feladatokra, a törvényben meghatározott módon kell fordítsa. Az állam, törvényben meghatározott módon támogatja a közfeladatokat ellátó szervezeteket, így a pártokat is. Felmerül a kérdés, hogy a pártok mennyiben látnak el közfeladatot, vagy képviselik egy szűkebb réteg érdekeit? Egyáltalán képviselnek-e bármiféle állampolgári érdeket a saját, jól felfogott érdekeiken kívül?

Amikor ükapám az Alsóház elnök, Felsőházi tag volt, még nem voltak pártok. Pontosabban a pártok az Országgyűlésben álltak össze, bizonyos ügyek mellett, vagy éppen ellene. A kampányfinanszírozás némiképp egyszerűbb volt abban az időben. Minden képviselőjelölt a saját vagyona, és az őt támogatók terhére korteskedhetett. Igaz az is, hogy a választójog abban az időben nem volt általános és teljes. Az idők változnak...

Mára, a pártok (hivatalos) költségvetésének akár kilencven százalékát is kiteheti az állami támogatás. Ez lehet közvetlen, vagy alapítványokon keresztüli, de jogos igény az átláthatóság és elszámoltathatóság. Amikor elválasztjuk a pártokat az állami csecstől, akkor nem marad más, mint a tagi és szimpatizáló közadakozás, meg a gazdasági társaságok és lobbik pénze. Nem is beszélve az esetleges külföldi juttatásokról, amik aztán végképp értelmezhetetlenné teszik a pártoknak azt a képességét, hogy állampolgári érdekekért küzdjenek.

Mintha önellentmondás lenne, hogy csökkentsük a pártok államtól való függőségét és ezzel egy időben csökkentsük a gazdasági lobbiktól való függőségét is. A közadakozás persze magasztos eszme, de egy tévéspot, egy rádióreklám, egy óriásplakát rengeteg pénzbe kerül. És akkor még szóba sem kerültek azok a közfeladatok, amiket elvben ellátnak a pártok.

Ez véletlenül nem az a gondolatsor, amit egy jónak ígérkező megoldással tudok befejezni. Ugyan van elképzelésem arról, hogyan működhetne a lehetőségekhez képest jobban az állampolgárok érdekképviselete, de az kevéssé illeszkedik a mai értelemben demokratikusnak nevezett állam működéséhez. Különösen olyan környezetben, ahol a jog felette áll az erkölcsnek. Mert ma olyan világ van, ahol ha jobbról üt neki fütyöl, balról üt neki fütyöl, mi pedig mehetünk Isten hírivel...

Schmitt Pál lemondása után Áder János lett Magyarország következő köztársasági elnöke. Szürke, unalmas, komoly háttérmunkás? Azt ígéri, hogy a jó törvényeket aláírja, a rosszakat visszadobja. És majd csak a második körben írja alá, amikor már nincs más lehetősége. Erről nem Ő tehet, ilyen a jogrend szeretett, szép hazánkban. 

Franciaországban új elnököt választottak Hollande személyében. Ünnepi köszöntőjében világméretű változásról, sőt mozgalomról beszélt. Egyszer már elindult egy világméretű változás a Bastille térről, annak következményeként vált mára a fekete fehérré és a fehér feketévé. A francia felvilágosodás leginkább világméretű elsötétedést hozott magával. Legyen intő jel számunkra az újabb "világmozgalom kezdete"!

Görögországban a választások után hosszas alkudozások és egyeztetések jöhetnek, aminek akár az euró elvesztése is lehet a vége. Mások, neves közgazdászok is, úgy vélik, talán jobb is volna Görögország számára, ha megszabadulna az euró jelentette nyomástól.

Eközben nálunk a fél ország megint plágiumügyi szakértővé avanzsált. Most a másik fele... Schmitt Pál esetében szinte egyértelmű volt, hogy mondjon le, de miről kellene lemondania a megveszekedett pozőr Gyurcsánnynak? Friss pártja élén ugyan közszereplő, de nem tényező. A majálisbeli kirohanásában emlegetett becsületét réges régen elvesztette. Amúgy neki a közszereplés olyan, mint a levegő, azt meg mégsem várhatjuk el, hogy fulladásig kerülje a közéletet. Ő meg dehogy kerüli, sőt! Vagyonából kiperléssel fenyegeti azt, aki a nevével egy mondatban emlegeti a plágiumot... "mert nincs az a vagyon, ami felérne az én becsületemhez".

Eltűnik mindkét leadott szakdolgozata, a sajátjai sem kerülnek elő. Közben kiderül, hogy a pécsi tanárképzős szakdolgozata -a címe legalább is, pontosan megegyezik volt sógora szakdolgozatának címével. Mit ad Isten, az sincs meg Pécsett. (me' a jobbosok eelopták) Előkerül azonban egy bírálat, ami az időközben szintén felbukkant sógori kéziratra, pontosabban annak első felére tökéletesen, oldalszámra megegyezve illik. Először nevezett Ferencünk hamisítványnak minősíti, amit sajátjának bírálata alapján állítottak össze. Később előkerül a sógor diplomamunkájának egyetemi példánya.

Ferencünk a legelején azt sem tudja miről írta szakdolgozatát, majd, talán látta, és ha látta használta is volt sógora anyagát a balatoni házban lévő egyéb anyagokkal együtt. "Bolond lettem volna, ha nem így teszek". Legutóbb meg a volt iskolaigazgató rejtett kamerás felvételét játszotta le a HírTV, amit maga az egykori iskolaigazgató cáfolt utóbb az ATV-ben. Tud még ez a siralmas komédia kunkorodni valamerre? Brazil szappanopera forgatókönyvíróknak nincs ilyen képzeletük -ha csak nem pont onnan van a forgatókönyvünk...

Szintén eközben még mindig arra várunk, hogy az IMF leüljön velünk egy asztalhoz és megkössük azt a biztonsági-háló szerződést, amit Orbán Viktor emleget, ellentétben a kölcsönnel, amit az IMF (egyelőre nem) akar nekünk nyújtani. Az ország rossz hírének keltése folyamatos, bár mintha megtorpant volna a lendület. 

Hogy is vagyunk? Köszönjük, szarul! Orbán Viktor kormányámnak intézkedési egészen biztosan nem illeszkednek a mainstreamhez. Unortodox gazdaságpolitika? Vannak vitatott kérdések, ezért húzódik a tárgyalások megkezdése. Ugyanakkor meglepő, hogy az IMF bizonyos vélelmezett, demokráciabeli hiányosságokat emleget, miközben valóban diktatórikus államokkal simán kész tárgyalni. Ilyen szempontból még az sem érdekes, hogy védőhálóról tárgyalnánk-e, vagy kölcsönről.

Bár, dehogynem, nagyon is fontos a különbség. Egyik esetben arról van szó, hogy amolyan biztosításféle, amivel a piacot nyugtatjuk meg, hogy továbbra is onnan finanszírozhassuk magunkat, a másik pedig hitel. Ára van mindkettőnek, de talán az újabb kölcsönt még jobban fájna visszafizetni. Természetesen azt sem felejtem el, hogy Orbán (vagy körei, vagy ellenfelei?) már ejtett ki olyat a száján, hogy nincs szükségünk a hárombetűs intézményre. Meg arra is emlékszem, hogy a készenléti hitel évekkel korábbi híre is kiverte már a biztosítékot, nem csak nálam.

Eltelt azóta néhány év, sok dolog változott. Mások a körülmények, más a helyzete hazánknak és a világnak is. A legmarkánsabb hazai változás nem pár év alatt történt, hanem az eltelt huszonkettőben. Még emlékszem, amikor Orbán Viktor ifjú honatyaként elkötelezett liberális volt, aki számára nem létezett sem nemzet, sem Isten. A parlamentből pedig kivonult, amikor Ttrianon felmerült. Ma pedig nemzeti, keresztény kormányt fémlejez a neve, határokon átívelő, a magyarságot összefogó törekvésekkel. Érdekes.

A szomorú az, hogy nem ismerek olyan pártot, amely valóban nemzeti, hovatovább krisztusi tanításokon alapuló elveket vallana, így jobb(ik) híján került hozzájuk az ikszem a fülkeforradalomban. A MIÉP eltűnt, a JOBBIK-ot meg inkább hagyjuk. 

Ugorjunk vissza napjainkhoz! Míg az IMF tárgyalások húzódnak, a piaci finanszírozás is egyre drágább, egyre nagyobb ígérvénnyel kelnek csak el az állampapírok. A nemtárgyalás pedig szépen felsrófolja az ország kötelezettségeit. Egészen odáig, hogy már valóban csak a hitelről legyen értelme tárgyalni. Másrészt egy exportalapú gazdaságnak nem baj, ha gyenge a pénze, több valuta áramlik be... A fene se' érti mi megy itt...

Hogy jutottunk idáig? Rögös volt az út, de egészen sokan drukkoltak hozzá itthonról és külhonból. Kertészek egyengették az utat (Kertész Ákos, Kertész Imre) és mintha az uniós mérce nyelve is kétfelé számolna. Akadnak olyanok, akik kéjes örömmel, nyálát csorgatva fogadnak minden negatív hírt, leminősítést, jogos, vagy jogtalan dorgálást a nagytestvértől -mert nagytestvér nélkül szinte lehetetlen elképzelniük a jövőt (és a barna nyelvet is)!

Hofi -bár nem szerettem, néha mondott igazat.. Azt mondta, hogy a magyar ember egyszerűen nem érzi jól magát, ha nem barna a nyelve. A hír igaz! Csak nem úgy, nem ott és nem akkor... Vannak e hazában számosan, akik egy konföderációban hisznek, ami az elavult(?) nemzet(i)államok felett és helyett jön(ne) létre. Ez volna, a munkanevén Európai Egyesült Államoknak nevezett formáció. Egy nemzetek és mai államok felett átívelő, új állam. 

Akadnak bőven uniós országok, ahol ez szűkebb keretek közt ugyan, de ma már megvalósult tény. Nevezetesen például Franciaország ilyen, hiszen Franciaországban franciák élnek, meg a bevándorlók. Hivatalosan Franciaországnak nincsenek kisebbségei, nemzetiségei, bár valamilyen érthetetlen okból a mai napig vannak olyan, a mindennapokban is, az őslakos helybeliek által használt nyelvek az országban, amik eltérnek a franciától. 

Én, a magam részéről nem kérek ebből az államformáló eszméből... Az Apostoli Magyar Királyság, az igen!  Egy Duna menti Köztársaság még csak hagyján, de nem szeretnék európai egyesült államokbeli polgár lenni. Nekem az unió büdös, akárhogy is hívják, akármi is a színe. A Szovjetunió épp úgy diktált hajdan, mint most az Európai változata.

Volt már Szovjet típusú alkotmányunk, akkor olyan szelek fújtak és onnan. Most a szél Brüsszelből fúj, innen akarják megmondani, hogyan éljen a magyar. Lett szép, új, alaptörvényünk, amivel csak az a baj, hogy jogfolytonosságában az 1989-est fogadja el, ami pedig sajnálatos módon mégiscsak jogfolytonos az előző, születésétől fogva ideiglenes 1949/XX-as törvénnyel. Azt meg, akárhogy is nézzük, mégiscsak egy megszálló hatalom diktálta tollba. Ahogy egyébként a '89-es alkotmányunk is megszállás idején készült -ezt ne felejtsük el. Egészen '91 júniusáig hazánkban állomásoztak ideiglenesen a szovjet csapatok. Tehát nem történt más, csak egy kis ráncfelvarrás. Átcsomagoltuk, leporolgattuk, itt-ott átírtuk úgymond aktualizálva, de egyébként semmi...

Ahhoz viszont elégséges volt a változás, hogy világ csúfjára kipellengérezzék az országot. Persze nem az akasztja ki a barométert, hogy a legfelsőbb bíróság neve Kúriára módosult (vissza), hanem olyan szavak egy preambulumban, mint Isten, Haza, Nemzet. Európát a sokszínűsége tette egykor naggyá, az olvasztótégelyben pedig legfeljebb valami olyan káros erjedés indulhat, aminek a végeredménye megegyezne az egyik szilveszterkor a Hősök terén felállított gyűjtőtartályban képződött lével, az ország (szilveszteri) koktéljával. 

Emlékszik még erre valaki? A tartályba lehetett önteni a kedvencünket, vagy amit épp fogyasztottunk, és így elkészíteni az ország italát. Zseniális ötlet: Ettől ugyan kevesebbet nem fog inni a nép, de többet vesz a helyi elárusító helyeken! A végeredmény előre sejthető volt. Korábban, amíg a HACCP nem tiltotta, az éttermek is így gyűjtötték össze saját ételeik el nem fogyasztott maradékát. Pedig mennyivel szebben hangzik, hogy az ország itala, mint az, hogy moslék!

- avagy a hetven éves fiatal demokrata doktorandusz kálváriája -

A mai napon, az Országgyűlésben, napirend előtti felszólalásban lemondott Schmitt Pál, Magyarország köztársasági elnöke. 

Bevallom, meglepett. Arról nem is beszélve, hogy a bejelentésével lenullázta az új fejlécet. Ámbár ez volt az egyetlen, amit egyenes gerinccel tenni lehetett.

Egyébként most a parlament 15 nap alatt elfogadja a lemondást, vagy felkérik az elnököt, hogy töltse ki mandátumát. Amennyiben Schmitt Pál lemondását elfogadja az Országgyűlés, akkor,  legalább is ideiglenesen Kövér László veheti át tisztségét.

Felszólalásában Schmitt Pál ma is megerősítette, hogy tiszta a lelkiismerete. Az ellen irányuló aljas vádak immár becsületbeli üggyé váltak számára. Kisdoktori címének megvonását, már magánemberként, bíróságon támadja meg. Továbbá megerősítette azt is, hogy a holtig tanulás értelmében most, hetven évesen, hozzálát a PhD fokozat megszerzéséhez.

Sok sikert hozzá Pali bácsi!

Az MTVA felvétele Schmitt Pállal

(ha böngészője nem jeleníti meg a videót, úgy klikkeljen a címre)

Schmitt Pál, a Magyar Köztársaság elnöke interjút adott Obersovszky Péternek, az MTV riporterének. Az inerjút a köztévé az esti híradó után sugározta. A beszélgetésben Schmitt Pál kijelentette, hogy doktori címe megvonásának tényét elfogadja, de álláspontját továbbra is védeni fogja, érvekkel, de nem perrel. Hozzátette azt is, hogy most, hetven évesen, a kisdoktori cím  helyett a mai, szigorú feltételeknek fog megfelelni Phd dolgozatával.

Sportdiplomataként, egyéni világbajnok, kétszeres olimpiai bajnok vívóként, egyértelműen eredményes karriert tudhat a háta mögött. Az ellenzék álláspontja szerint megválasztásának egyetlen oka, hogy a köztársaság elnökének hivatala ne gördítsen különösebb akadályokat a kétharmados "fülkeforradalom" útjába.

Schmitt Pál az interjúban "bevállalt" Phd-vel egyszersmind becsületét szerezheti vissza és bizonyíthatja azt is, hogy tudományos érdemei épp úgy elévülhetetlenek, mint sportoló és sportdiplomata erényei.

Személyes véleményem szerint elegáns gesztus lett volna, ha az ügy kirobbanásakor áll elő a Phd gondolatával. "Dafke"... de nem állt elő sem akkor, sem azóta, egészen a mai napig. Az interjú mindemellett azért volt elkeserítő számomra, mert ha van is igazság abban amit mond, ahogy és amivel védi álláspontját, akkor is megkésett már.

Nem sokkal délután két óra előtt jelent meg egy új közlemény a köztársasági elnök honlapján:

2012. március 30. A Köztársasági Elnöki Hivatal közleménye:

Schmitt Pál, Magyarország köztársasági elnöke ma, 2012. március 30-án az MTV1 19 óra 30 perckor kezdődő Híradója után exkluzív interjút ad.

Gondolom nem vagyok vele egyedül, ha azt mondom: nem pont erre a közleményre vártam. Valójában el sem tudom képzelni, mi lehet a célja a ma esti TV interjúnak. Ha csak nem az, hogy Schmitt Pál pontosabban is megmagyarázza, milyen egyéni kvalitásokra gondolt köztársasági elnökké választása kapcsán, néhány napja.

A plágium ügy önmagában is csúnya folt a Köztársaság mindenkori elnökének tekintélyén. A kellően eltökélt és összehangolt európai támadások mellé pedig igazán nem hiányzott még ez a támadható pont is. Az ügy kirobbanása veszélyeztette Schmitt Pál, méltóságát és tekintélyét. De hogy valóban el is veszti, az javarészt saját magán múlik.

Az hamar kiderült, hogy az ominózus dolgozat különös egyezést mutat nem is egy sporttudományi szaktekintély munkájával. Nyilvánvalóvá vált, hogy a teljes mű alig néhány oldala nevezhető Schmitt Pál alkotásának. Mégsem mondott le az egykori sportvezető, politikus, Magyarország első számú közjogi személyisége. 

Mi várható az interjún? Élő adásban mond le az elnök? Vagy megmagyarázza, hogy miért nem mond le? Esetleg néhány nappal ezelőtti véleményét osztja meg újra? Érdeklődve várom!

Ki emlékszik ma már a brazil cseresznyére vagy az utegálazásra? Talán ha azt mondom D209, jobban eszünkbe jut. A mai nap híre, hogy:

A Semmelweis Egyetem szenátusa visszavonta Schmitt Pál 1992-ben szerzett doktori címét.

Az igazat megvallva nem nagyon érdekel Schmitt Pál disszertációja. Az sem nagyon foglalkoztat, hogy visszavonták kisdoktori címét (Dr Univ). Ami valójában nagyon zavar, hogy Schmitt Pál a viselt méltóságával kapcsolatban valamiféle kvalitásokról beszélt még minap, de lemondásról nem.

A Köztársasági Elnök plágium ügye nem Schmitt Pál ügye, hanem Magyarországé. Nem csak a személyére nézve kínos, de az államra vet rossz fényt. Magyarország nincs abban a helyzetben, hogy így sorjázza a támadási felületeket, miközben gyűlnek a mókás politikus elnevezések a nemzeti arcképcsarnokban. Furcsán Nyerenc és Zorbán Viktátor után új név: Ctrl Snitt Pál. Ebből a helyzetből emelt fővel nehéz kiszállni...

Kiváló idő ígérkezik a nemzeti ünnepre. Napsütés, langyos meleg, igazi tavasz lesz! És ezen a tavaszon sem fordul semmi, ahogy 164 éve egyik tavasz sem hozta el a magyar kikeletet?

'48 nem az, aminek sokan hiszik. '56 sem az, aminek sokan hiszik. Egyáltalán a múlt gyakran, vagy egyáltalán nem az, amit ma gondolunk róla. Talán minden múlt a saját jelenében kezd változni, ahogy ma is gyakorta tapasztalhatjuk. Én itt élek, és nem találkozom az utcákon masírozó fasisztákkal. Nem találkozom üldözött zsidókkal és megfélemlített cigányokkal. Találkozom viszont Kertészekkel... Az egyik Müncheni otthonából vizionál meg nem történő borzalmakat, a másik Kanadába szökik állítólagos üldözői elől. Az egyik Nobel, a másik Kossuth díjas. Magyar írók. Magyar írók?

Az öreg kontinens közepe ma céltábla egy összeurópai lőgyakorlaton. Megítélnek és elítélnek minket, az újabb kori szabadságharc lövészárkaiba keseredetteket. Ki kell mászni a lövészárkokból, magasba emelt zászlókkal, melyeken két angyal tartja nemzetünk felett az oltalmazót, a felemelőt, a Szent Koronát.

Az Európai Egyesült Államok támadja a Nemzetek Európájának gondolatát. Támadja a nemzeti függetlenség megőrzését óhajtókat. Támadja saját társadalmi és kulturális öröksége és teljes műveltsége alapját nyújtó kereszténységet. Maholnap talán a vallás és gondolkodás szabadságát hirdető nemzetközösség intézményesen üldözi is azt, aki nyíltan vállalja vallását? 

Végül újra felépül Róma? A világbirodalom, melynek bukását részben Hun ősapáink hozták el. És amely a bukásától kezdve kereste újjáépülésének lehetséges módjait. Megtalálja végül? Az Etruszk mintára épült köztársaság hamar a császárok korába fordult, ahol a hódítás, a vér és az arany vált birodalomszervezővé. Róma, a nagy, a fényes, a fenséges, ahol rabszolgákat vetettek vadállatok elé, mert a népnek cirkusz kell és kenyér. És vadállatok elé vetették azt, aki kenyérrel és borral áldozott. Hová Uram? Hová tartunk?

Emelt fővel, egyenes derékkal, tiszta tekintettel nézek rád Európa, és harag nélkül, lassan mondom, hogy megértsd: Magyar vagyok! Büszke vagyok hazámra, nemes őseimre, honfitársaimra és leszármazóimra. Ez az ország Isten országa. Ha ellenünk törsz, Isten ellen törsz! Ha ellenünk törsz elbuksz mint minden birodalom, nemzet és szövetség, aki eddig Isten országa ellen támadt.

HUNGARIA EST SEMPER LIBERA!

Bajban vagyunk... Okolhatunk személyeket és filozófiákat, de a magunk baját magunk idézzük elő. Magunknak is kell megoldani. A közelgő nemzeti ünnep előtt különös és erőteljes töltése van egy ilyen filmnek. 

Európa szívéből from Frigyes Fogel on Vimeo.

Add tovább!

Annyi éven keresztül hallgattuk, hogy ez a szerencsétlen ország rossz helyen van, kicsik vagyunk, távol a civilizált világtól, hogy már magunk is elhisszük, nekünk fel kell zárkózni valahová. Lehet felzárkózni a Török birodalomhoz, Ausztriához, a Szovjetunióhoz, újabban meg a nyugathoz és az Európai Unióhoz igyekszünk felzárkózni.

Baj van a térképekkel és baj van az ideológiákkal is. Magyarország nem ott van, ahol azt megtanultuk. Magyarország nem kelet Európa, nem keletközép Európa, még csak nem is középkelet Európa. Akárhogy is nézem, Magyarország Európa kellős közepe, Európa szíve.

Amennyiben a fentebbi meghatározások valósak volnának, úgy közép Európa nem is létezne, nem volna nagyobb, mint egy pötty. A térképre helyezett földrajzi kiterjedésekből jól látszik, amiről beszélek.

Tőlünk keletebbre van kelet, nyugatabbra van nyugat. északabbra van észak, és délebbre van dél. Ugyan mi más volna akkor a közép?Ráadásul Magyarország az egyetlen, amely minden határánál saját magával szomszédos.

A Kárpát medence olyan terület, amit mindenhonnan hegyek határolnak, amik jól védhetővé teszik, ugyanakkor természetföldrajzi adottságai révén önellátó. Ércek, nemesfémek, só, kiváló mezőgazdasági talaj jellemzik, valamint Európa két jelentős folyama halad rajta keresztül. Aranybányái ma is jelentősek, ezért kellett azokat lemetszeni az anyaországról. Már a mohácsi csata is a felvidéki és erdélyi aranybányák habsburg kézbe kerülésén veszett el. Pontosabban a Ferdinándot (és a Habsburgok mindkét ágát) támogató Fuggerek kapzsiságán. A magyarban ismert "fukar" szó a fugger honosodott változata. A török időkig (valójában a fugger mesterkedésig) a körmöci arany volt a pénz mértékegysége Európában. 

Úgy tűnik, hogy Európa közepét, benne Magyarországot teljesen kikerüli Európa. Másként ez egy boldog, gazdag, magabiztos és erős állam helye lehetne. A másik lehetőség, hogy Európa szélén néhány erős államnak nem érdeke, hogy egy erős központ alakulhasson ki a kontinens szívében.

Végre le kellene szokni a "merjünk kicsik lenni" attitűdről egyszer s mindenkorra, másként a hazánk soha nem válhat azzá, ami volt, és ami még újra lehetne.

Retorikai petárdák között lavírozva, avagy az ellenországi évértékelő

Érdekes korban élünk, csak rosszabb ne legyen! Az út lehet hosszú, itt-ott meredek is, mi majd becsatoljuk az öveinket! Azt tudjuk, hogy a lónak állt kormány húz, de azt nem tudjuk, kinél van a gyeplő. Nagyratörő céljaink nincsenek –sokan nem vagyunk már „euralkoholittasak”, de azt látjuk, hogy a kis céljaink elérését is gátolja valami.

A felnőtté válás útján meg kell tanulnunk célokat kitűzni, és el kell sajátítani a képességet, hogy azokat meg is tudjuk valósítani. Meg kell tanulni szembe nézni a konfliktusokkal, mert megoldani azokat, csak úgy tudjuk. A felnőtt lét szükségszerű velejárója, hogy szembe merünk, és szembe akarunk nézni a gondokkal, bajokkal. Nem szeretjük, ha akár jóindulatú gondoskodástól vezettetve is, de eltakarják szemünk elől az igazságot.

Mert eltakarják, ebben biztosak vagyunk. Van politikus, akik titkolja ezt; és van, aki nyilvánosan bejelenti: „… Amikor a mai előadás előtt megkérdeztem a feleségemet, miről beszéljek, csak annyit válaszolt, mondj el mindent. Mondtam neki, hogy abból baj lesz! [–nagy taps]… Szerencsére persze „minden” nincs, különösen nincs egy óra alatt…” Ezek még az egyel ezelőtti évértékelő bevezető gondolatai Orbán Viktortól.

Azt mindenki tudja, hogy a politikai színjáték nem az, amit abból mi látunk, vagy amit abból nekünk elmondanak. A tapsot nem értem. Az rendben van, hogy tudjuk, hogy ők tudják, hogy mi tudjuk. Egyébként dehogy van rendben! Ahogy az sincs rendben, ha nevetve közlik is velünk, hogy úgysem mondunk el mindent. Mert aki nem mindent mond, az kevesebbet mond, mint ha semmit sem mondana.

Értékelésből mostanában van bőven, értékelt Gyurcsány "El lehet innen menni" Ferenc is, aki köszönte szép’, hogy „sokan vagyunk, de legyünk egyel többen” elmentek meghallgatni őt, amint megtartja a Harmadik Magyar Köztársaság nekrológját, egyben a Negyedik Magyar Köztársaság kortes beszédét.

Az elnevezésekkel is baj van! A huszadik században volt az országban néhány közösség, ami társaságként definiálta magát.

1. Károlyi Mihály, 1918. november 16. Köztársaság
2. Garbai Sándor, 1919. március 21. (tanács)Köztársaság
3. Tildy, Szakasits, 1946-1949 Köztársaság
4. 1949-1989 (nép)Köztársaság
5. 1989- Köztársaság
6. (?) 2006-2009 Gyurcsányi Pszeudodemokratikus Köztársaság
7. (?) 2009. április 14. - 2010. május 29. az illegitim Bajnai kormány illegitim Köztársasága
8. (?) 2010-11 Alkotmányozó (átmeneti) Köztársaság
9. (?) 2011 Alkotmányos Köztársaság

Volt nép~, és tanács~, de abban megegyeztek, hogy magukat köztársaságként definiálják. A Károlyi féle állam négy hónapját nem lehet jó szívvel köztársaságnak nevezni, hiszem saját maga hazaáruló volt; akitől a hatalmat elvben kapja szintén hazaáruló. Mégis, a számolásban ez szokott elsőként szerepelni. Számomra érthetetlen, hogy miért!

A tanácsköztársaság a legvéresebb diktatúra volt, amit valaha az ország látott.

’49-ben az oroszok vetettek véget a háborúból kimászni igyekvő ország demokratikus fejlődésének, a maguk 1918-as mintára készült államszervezésével és a hozzá írt, szintén ’18-as mintára készült alkotmánnyal. Mindenesetre ez lehetne a sorban a második, valójában az első igazi köztársaság, ha Szakasits nem csúszott volna simán bele a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöki székébe. Ez ugyanis némileg árnyalja az elvben szép köztársaság ideáját.

A Rákosi, később Kádár nevével fémjelzett időszakok szintén diktatórikusak. ’56 még nem volt olyan nagyon régen! A megtorlás, ugye? Ne pufajtalankodj Gyula! –aki a harmadiknak nevezett köztársaság második kormányának vezetője lehettél (hogyan?)!

’89-ben, a harmadiknak nevezett köztársaságnak az állampárt, akarom mondani a pártállam vezetői csapták össze, még mindig a 18-as szovjet alkotmány mintájára készült, 49/XX. törvény alapján, Magyarország új, ideiglenes Alaptörvényét, amit 2012. január elsejei hatállyal váltott fel a legújabb magyar alaptörvény. Most akkor hány köztársaságunk is volt eddig?

Ígérem, hogy Gyurcsány „el lehet innen menni” Ferenc évértékelőjének további ízlelgetése közben nem fogok ekkora kitérőket tenni, de ezt a kérdést érdemes volt átnézni, még ha felületesen is. Tehát adva van nekünk a mi szeretett Fletónk, aki nem átall kiállni újonnan verbuvált pártja elé, hogy bármit is értékeljen.

Akkora bajban vagyunk, hogy ilyen bajban még soha nem voltunk, de ne elégedjünk meg azzal, hogy a Viktátor a hibás! A rendszerváltáskor újrafogalmazott, köztársaságpárt egy nyugatos parlamentarizmus mellett kötelezte el magát. Úgy tűnik, a bukott miniszterelnök amerikás akcentussal republikánusnak öltözött. Innen már nem sok van hátra, hogy nyilvánosan felvegye a helyes szabadkőműves köténykéjét is.

Megtudhattuk, hogy a köztársaságpártiság, akarom mondani az újsütetű magyar republikánus párt a nemrég elhunyt Csurka őrült eszméivel áll szemben. Olyanokkal talán, mint a nemzet, amit végképp eltörölni igyekszik a magyar liberalizmus azóta, ahogy létrejött. De megtudhattuk azt is, hogy néha Antall miniszterelnök Úr tudta mi a dolga. Ma már mi is tudjuk, az volt a dolga, hogy sima átmenetet engedjen a megszámlálatlan közvagyonnak, hogy a Gyurcsány félék kezébe, mint magántőke vándoroljon.

A harmadiknak nevezett köztársaság első miniszterelnöke fogalmazott így: tetszettek volna forradalmat csinálni! Nem csináltunk. Csendben nézte az ország, ahogy hónapok alatt eltűnik az állam vagyona, miközben magántulajdonná válik a köz tulajdona. Aztán éveken át azt néztük, ahogy eltűnnek a gyárak, ahogy elillannak a munkahelyek, szertefoszlanak álmok és remények. Bedőltünk a nyugat csábításának és nem vettük észre, hogy a jövőnket lopják el.

Veszélyben van a köztársaság! Azt hiszem, hogy a bukott miniszterelnök húsz évvel elkésett, hogy a megállapítása időszerű legyen. A köztársaság valóban elbukott, de nem 2010.-ben, hanem 1990.-ben, 1994.-ben, végül a demokrácia romjait is eltüntette az éppen regnáló kormány 2006.-ban. Rémlik még, hogy hazudtak reggel, éjjel meg este? A köztársaság elbukott! Helyette közel húsz éve, egy rabszolgatartó társadalomban élünk.

Vigyázó szemünket Párizsra vetettük. 1989.-ben a konzervatívokat, liberálisokat, szocialistákat és szociáldemokratákat egy híd kötötte össze. Bizánc és Párizs közt a komp-országot Párizshoz kötöttük. Hová is tekinthettünk volna, ha nem épp oda, ahonnan Trianoni kereszt is jött?

A diktatúra súlya alól fellélegző országról hallhattunk a bukott miniszterelnöktől, a ’90-es alkotmányról, ami a demokrácia akkori csúcsa volt. Azt nem emelte ki beszédében, hogy ennek az alkotmánynak minden betűjét betartva rabolhatták ki az országot. Ez az alkotmány szabadsággal kecsegtetett. Hamar kiderült, hogy egyenlőséggel nem. Vannak egyenlőbbek, akik mintha szabadabbak is lennének. A polgári világ csökevényeit a szabadság alá kell rendelni, ez az az eszme, ami köré országot lehet építeni –legalább is Gyurcsány Ferenc szerint.

Hallottunk a méltóság védelméről, gondolom a meleg büszkeségre érthette. Szabadság, tolerancia, szabad identitásválasztás, másság, Andrássy úti fuck… ez a gyurcsányi demokrácia Alfája és Omegája. Hallhattuk, hogy a vagyon kötelez, fent több felelősség, lent több lehetőség. Talán ezért van az, hogy az előző rezsim eminenciásai ellen sorban indulnak a gazdasági bűnvádi eljárások. Felelősségből addig sokat nem mutattak, itt az ideje most!

Mikor a határon túlikról beszélt, kinyílt a bicska a zsebemben. Ki volt az, aki 2004. december ötödikét megelőzően 23 millió románnal riogatott? Miféle felelősségvállalásról mer egyáltalán beszélni az imádott franciái által, Trianonban elszakított magyarokkal szemben? Mit karattyol ez itt?

A beszéd folytatódik. Ma az ország kirekesztő, fél az idegenektől, egyszersmind megveti azokat. „Ellenmagyarországról” beszél, ahogy ideológiai elődei ’56.-ban ellenforradalomról. Nincs kétségem afelől sem, hogy újra a tömegbe lövet, amint teheti. Ezúttal talán nem könnygáz gránátokkal, nem gumilövedékekkel, hanem éles lőszerrel. Orbán ellenmagyarországáról beszél, ami nem képes együttműködni Brüsszellel, pedig Brüsszel nem büntet, csak jó útra akar terelni bennünket. Orbán ellenmagyarországa fenyegető… Ebben mondjuk lehet valami! Még elkezd terjedni a nemzeti karakter igénye a többi országban is, ami a birodalom szemében halálos bűn! Ahogy Gyurcsány szemében is az lehet.

A félelem országának sötét Viktátorát festi le, akinek a szemében a szegénység bűn… Arról a szegénységről beszél, amit az elhibázott gazdaság és nemzetpolitika elmúlt nyolc, valamint elmúlt húsz éve hozott létre. A nyolcvanas évek végén, gyerekként azt hallottam, hogy 50 évvel vagyunk lemaradva. Húsz év alatt sikerült a lemaradásinkat 100 évre tolni. Bár abban ma már egyáltalán nem vagyok biztos, hogy az akkor áhított nyugatot valóban utol kell-e érnünk. Hogy az akkor áhított nyugat, vajon jó irányba megy-e?

Gyurcsány nacionalista mozgalmak örökösének tartja a többség akaratát. Ilyen a gyurcsányi demokrácia. A kisebbség akarata a többség felett. Közben arról beszél, hogy a mai állam összekeveri az állam dolgát a nemzet felelősségével. Azt sem tudja mi az, hogy nemzet, nem hogy a nemzet felelősségéről volna megalkotott képe. Számára a nemzeti felelősség kizárólag kollektív lehet, amidőn a nemzet fogalmát értők kizárólag fasiszták, a nemzetért tenni akarók pedig aljas nacionalisták.

Szétszakított országról beszélt a volt miniszterelnök. Azt elfelejtette megemlíteni, hogy épp ő maga szakította ketté végleg az országot a böszme beszéddel, és amit akkor bevallott –bár mindenki tudta addig is. Közben arról vizionál, hogy nem Orbánt kell legyőznie, de a polgári sokaságot kell meggyőzni arról, hogy újmagyar republikánusok, akiknek az élén, a negyedik magyar köztársaságot megalapíthatja. Mert ma háborúban él az ország.

De az újabb köztársaságban nem lesz megengedhető a reváns-politika, a kiutasítás, de a mostani vezetőket megelőlegezett bizalommal hazaárulónak nevezi, és leváltásukról gondoskodik majd. Ellenben azt megtanulta (?), hogy az átok visszaszáll a fejére. Újra egyesíteni akarja az országot, a megfáradt polgárokat; gyurcsányferencek egyesüljetek! Orbán Viktor rendszert akart váltani és rendszert váltott!

Én úgy látom, hogy Orbán Viktor valamit tényleg váltott, de az nem a rendszer. Talán hangnem és irány, de a rendszer ugyanaz ma is, pedig valóban azt kellene végre le, pontosabban visszaváltani a ’18.-ban, ’45.-ben, ’56.-ban és ’90.-ben kizökkentett útra.

Hallhattunk hazaáruló Magyarországról (?), a szuverenitás és mozgástér jelentette előnyökről és hátrányokról (addig nyújtózkodj, ameddig el nem veszi az EU a támogatásokat!), Észak és Dél Korea kapcsán pedig leckét kaphattunk a vasfüggöny emlékéből. Orbán bűne az, hogy a legvidámabb barakk helyett egy rosszkedvű barakkot épít. Ebben talán meglepő, de egyet tudok érteni Gyurcsánnyal. Még mindig barakkban élünk, és ez kettőjük hibája!

Megveszekedett kormányról beszélt, ami miatt lenézi Európa Magyarországot. A hazug miniszterelnököt is megvetették… Orbán Viktor két szék közti landolásáról is hírt kaphattunk, amikor az európai barátok elvesztéséről, a keletiek meg nem szerzéséről hallhattunk egykori miniszterelnökünktől.

Továbbá megtudhattuk azt is, hogy egy demokratikus választáson szerzett elsöprő legitim hatalommal nem élhet a kormány a választói nevében. Ugyanis a nép akaratának megjelenése a politikában, az maga a demokrácia halála –legalább is Gyurcsány szerint. Azokat a fékeket és ellensúlyokat siratja, amelyek húsz éven át lehetővé tették az ország, a nemzet teljes kifosztását és megalázását. Jogállamról beszél, de a gyurcsányi jog nem igazság.

A gazdaságról is hallottunk. A magyar ipar külföldi kézben van! És nekünk ezt a kezet leginkább megcsókolni kell, hogy legalább bedolgozó bérmunkásként még részesülhetünk a nemzetközi nagytőke kegyeiből. Hogy erre a kézre rácsapjunk, ha már túl sokat markolt, az egy lilberális világban teljességgel elképzelhetetlen!

A gyurcsányi liberalizmus egyéni gyarapodásában az egyenlők közti egyenlőbbek esélyegyenlőségének biztos tudata, és az apró vagyon támogatása garantálja a kényelmet. Se fék, se ellensúly, az csak a boldog szegényeket illeti meg, akikről a jótevő állam holtukig gondoskodik. A 47000 forint cinizmusa annak a szájából igazán arcátlan, aki maga is a legnagyobb nyertesei közt van az arcátlan fosztogatásnak.

Megtudhattuk azt is, hogy a cigányok valójában republikánusok. Még a szó is gyönyörűséges, már mintha azt ejtené ki száján, hogy a romák jakobinusok... A „szegénységbűnbak” az orbáni út erkölcsi romlásának terméke, nem a cigányokat és magyarokat a jövő lehetőségétől megfosztó, egykori privatizátoroké. Mellesleg romák százezrei törik magukat éjjel és nappal, hogy népes családjuknak jobb legyen, ha nekik nem is lehet. Aki pedig mást mer mondani, az nem egyszerűen radikális, de egyenesen fasiszta, aki a cigány szót még csak a szájára sem veheti!

Hát, nem tudom. én nem szeretem az általánosítást, de az meglep, hogy az általánosít legdurvábban, aki a leghangosabban tiltakozik az általánosítás ellen. Én nem szeretek se cigányozni, se zsidózni, de azon sem sértődök meg, ha a cigány magyarnak hív, a zsidó meg gojnak. Még akkor is, ha a goj egyébként majdhogynem szitokszó egy zsidó szájából. De ez egy olyan ország, ahol engem szégyentelenül le lehet fasisztázni, én viszont nem nevezhetem nevén se a cigányt, se a zsidót, a szociális háló potyautasairól még csak nem is beszélhetek, ahogy cionizmusról sem.

Akkor hagytam abba a beszéd követését, amikor sokadszorra Istenről, teremtőről, hitről kezdett beszélni. Az már annyira hiteltelen volt, hogy egyszerűen nem volt elég kitartás bennem, hogy újra végighallgassam a rengeteg ócska uszítást, ferdítést, félrevezetést.

Gyurcsány Ferenc nem képes csendben, méltósággal távozni a közélet színpadáról, ahonnan 2006-os szereplésével kiírta magát. Gyurcsány Ferenc pártot alapít, Gyurcsány Ferenc évet értékel, Gyurcsány Ferenc újra a hatalmat akarja kezében tudni, hogy most végre végleg eltörölje az őt kétharmados többséggel leváltott ellenmagyarországot.

Orbán Viktor évértékelő beszédének volt egy hasonlata. Magyarországot a nemrégiben szerencsétlenül járt luxushajóhoz hasonlította, melyről elsőként a kapitány, majd a multimilliomos utasok menekültek, és csak legvégül a többiek, akik még tehették.

Az országot válságba kormányzó kapitány hagyta el elsőként a politika színpadát, de csak egy kis időre. Most az oldalvonalról, erőtlenül és gyengén, de mindenre felkészülve kiáltja, hogy a jelenlegi kapitánynak mennie kell –aztán hozzáteszi, hogy csak ne azonnal, mert még nincs felkészülve leendő legénysége, hogy az embert próbáló időkben helyt álljon.

Azok közé tartozom, akik legutóbb a Fideszre szavaztak. Sokadmagammal együtt akkor úgy gondoltam, hogy az ország számára a lehető legkisebb rossz Orbán és a Fidesz-Kdnp.  Most is úgy gondolom, hogy a mai napon nem tudnék helyettük másra szavazni.

Nem azért, mert mindenben egyetértek a vezetéssel, sőt egyre csalódottabb vagyok. De a mai napon is úgy gondolom, hogy nincs kormányképes alternatívája a Fidesznek. Baloldal nem létezik, erről Gyurcsány alaposan gondoskodott. Amúgy sem választanék baloldali kormányt.

Jobboldal sincs. A Jobbikot sem a gyomrom nem veszi be, sem az agyam. Énnekem magyarkodhatnak cifra dolmányban, esküdözhetnek fűre, fára, de az valahogy az Istennek sem megy le a torkomon, ha a Szent Koronára esküsznek. Díszmagyartól, nagy bajusztól még nem válik vérré a víz.

Akárki akármit mond, nekem az LMP akkor is az a párt, amelyik az SzDSz megüresedett helyét akarta betölteni, és annak korábbi tagságát kívánta felhasználni. Ráadásul ugyanazzal az Amerikai támogatói háttérrel, és nagyon hasonló célkitűzésekkel, mint az első szabad választások előtt az SzDSz. A mostani baloldallal szembeni kompromisszumkészséget elutasító attitűd is az SzDSz korai emléke, még mielőtt összebútorozva az állampárt utódjával, megdöntötték volna Antall József gyenge államát.

Szavazni még úgy is elmennék, ha egyébként a mai napon nem tudok azonosulni egyetlen párttal sem, és a választási programnak nevezett ígéret hazugságaikkal sem. Azért mennék el szavazni, hogy véletlenül se jöhessen vissza többé a gyakran elmúló, majd hirtelen megint felbukkanó magyar baloldal. Bár valójában a magyar pártok egyike sem jobb vagy baloldali. Talán legtisztábban a liberális eszme alakulatai vehetők ki, de bennük a nemzetközinél is erősebb a gyűlölet a nemzet, különösen a magyarság fogalmával és intézményeivel szemben.

Egyre biztosabb vagyok benne, hogy alapvetően elrontottuk az irányt. Nem ’89-ben, az már csak következmény, ahogy ’56 is az volt. Az igazi tévedés sokkal régebben történt. Az 1867-es kiegyezésnél siklott ki az ország. A történelem minden nehézsége ebből a tévedésből eredt, és 1919-ben csúcsosodott ki, majd Trianonban vált mindenki számára fájdalmasan aktuálissá.

Azt akarom, hogy legyen vége 1919-nek! Térjünk végre vissza saját történelmi múltunkhoz, saját gyökereinkhez, sajátosan magyar jogrendünkhöz, a Szent Korona tanításához, mert ezek voltak képesek megvédeni az országot amióta csak létrejött Európa kellős közepén. Hagyjuk futni konkordia kapitányt, mert nekünk megvan a magunk útja abban az Európában, ahol 1100 éve biztosan élünk.

Élj érdekes korban –vezette fel a Miniszterelnök beszédét Balog Zoltán a Millenárisban rendezett évértékelőn. Hosszú lesz, itt-ott meredek, úgyhogy csatolják be az öveiket –kezdte 11. évértékelését Orbán Viktor. -Ma megnéztem újra, felvételről.

Valószínűleg nem az évértékelésből tudtuk meg, hogy még nem érkezett el a Kánaán. De ne tegyünk úgy, mintha nem látnánk a körülöttünk lévő gazdasági helyzetet. Ne tegyünk úgy, mintha függetleníteni tudnánk magunkat a nemzetközi gazdasági környezettől, a gazdasági nyomásgyakorlók befolyásától. Nem erre készültünk egy éve. Senki nem erre készült Európában. 2011-ben az Unió 13 tagállamának kormány bukott meg. A szomszédok közül Szlovákia, Szlovénia és Horvátország után Romániában kényszerül távozni a kormány. Az Euro övezet gazdasági és politikai kilátásai naponta lefelé módosulnak. Álmok, tervek és a jövőbe vetett hit ingott meg a teljes térségben. Nem Magyarországot hozta nehéz helyzetbe az elmúlt év, de egész Európa küszködik.

Magyarország elsöprő erejű lakossági támogatás mellett úgy határozott, hogy szakít a múlt beidegződéseivel. A hazai, és az európai megoldások egy részével is. A fájdalmas intézkedések súlya alatt leghangosabban a korábbi rendszerek haszonélvezői kiáltanak ördögöt. Azok, akik az országot a gazdasági, társadalmi és morális csőd szélére kormányozták.

„A népből, a néppel, a népért” –Abraham Lincoln gondolatával kezdődött a beszéd. A Miniszterelnök megköszönte a Békemenet résztvevőinek jelzését. Mint mondta, a politikus is csak ember. Ember, akinek jólesik, ha néha visszajelzést, pozitív megerősítést kap, hogy az emberek értik és érzik, értük dolgoznak. Még akkor is, ha annak, aki lónak áll, az a feladata, hogy húzzon.

[Azt csak halkan említem meg, hogy szeretnék olyan munkahelyen lenni ló, ahol a munkaadóim beleegyezése nélkül, minden évben, saját magam határozhatom meg, hogy mennyit óhajtok keresni. Annak a lónak a kantárja kinek a kezében van? –szerk]

Magyarország erőssé, függetlenné, biztonságossá és szabaddá akar válni –ez nem álom, hanem jogos vágy. Ezt az óhajtást a középosztály megerősítésével kívánja elérni a kormány. Azt kívánja támogatni, aki az érdemei szerint tud és akar előre haladni, aki a dolgos, munkával töltött élet után méltó időskort érdemel és kap. Az önálló és erős Magyarország legfőbb pillérévé az önálló és erős középosztály válhat. A leszakadók számára pedig elérhetővé kell tenni, hogy a középosztályba felemelkedhessenek.

[Azt szintén csak halkan jegyzem meg, hogy a középszerű képességek még soha semmit nem mozdítottak előre. A középszer a demokrácia vívmánya, ahová az alacsonyabbakat ugyan fel lehet emelni, de az abból kimagaslókat vagy térdre kényszeríti, vagy egyszerűen lefejezi a rendszer. Talán ezért sem képes Magyarország megtartani legkiműveltebb főit, ezért szivárog el az itt megszerzett tudás. Lévén, hogy nem vagyok demokrata, nem kell elismernem a középszer nagyszerűségét. Én abban hiszek, hogy az országot a kiválóságoknak kell vezetnie. –szerk]

A tisztességes élet alapja a tisztességes munka. Mindent meg kell tenni azért, hogy megszűnjön az adósrabszolgaság. Orbán Viktor –elsősorban a bankoknak üzenve megjegyezte, Magyarországon nem lesznek eltörölve az adósságok, …

[Tehát kerül, amibe kerül, de nem kérünk átütemezést, főleg nem kérjük adósságaink egy részének elengedését. –szerk]

… a kormány megtesz mindent azért, hogy reális lehetőséget teremtsen kiszabadulni az adósságteher alól.  

[A hitelcsapda egyik eszköze a forrásszegény gazdasági környezet megteremtése, ahol a bankok nem, vagy csak igen szigorú feltételekkel nyújtanak hiteleket. A Csapok elzárása a középkor óta működő, a politikára legerősebb hatást kifejtő eszköz. –szerk]

Orbán Viktor kitért arra is, hogy fontos az államadósság csökkentése és nem megengedhető, hogy bármely kormány, a saját felelőtlen politikájának következtében az állam vagyonát elherdálva növelje az adósság mértékét.

[A görögök az IMF kölcsön esedékes részének lehívásához többek közt egyik feltételül a felgyorsított privatizációt kapták. A „privatizáció” a latin privo (foszt) igéből ered. Az államvagyon értéken aluli eladása nem más, mint az ország intézményesített kifosztása. Ez történt hazánkkal is az úgynevezett rendszerváltás után.]

A Széll Kálmán terv 83%-os megvalósulása után arról beszélt a kormányfő, hogy az aránytalan adórendszer felszámolása az egyik vívmánya az új alaptörvénynek. A magasabb adók, amint mondta, nem jelentik a többet keresők több adóját. A legmagasabb jövedelemmel rendelkezőket egész nemzetközi iparágak segítik az adózás elkerülésében. Az új rendszer majd 2013. január elseje után lesz képes kifejteni teljes hatását, amitől a középosztály zsebében is több marad majd.

[Éppenséggel az alacsony jövedelműeknél okoz kiesést az egykulcsos, 16 százalékos adó, és az adójóváírás eltörlése. A Széll Kálmán tervről is szerettem volna bővebben hallani az értékelőben, de azt nagyjából egyetlen félmondattal tudta le a Miniszterelnök. A közszférában dolgozók fizetési egyenlege sajnos nem azt a rendkívül szimpatikus kommunikációs javulást mutatja, amire ígéretet kaptak. Az államigazgatásban dolgozók életpálya modellje jól hangzik, de a gyakorlatban egy diplomás beosztott köztisztviselő életszínvonala a tíz évvel ezelőtti, akkor kezdőként adódó életszínvonalat sem éri el ma. –szerk]

A kormány érdekegyesítő törekvésére nagy hangsúlyt fektetett beszédében a kormányfő. A középosztály és a leszakadók, a középosztály és a nyugdíjasok, a középosztály és a gazdasági, politikai elit vezetőinek érdekeit is összeegyeztethetőnek látja.

A leszakadók esetében a munkaerőpiacra visszavezetésről beszélt: Meg kell fékezni a leszakadást, és el kell érni, hogy megérje munkából élni a segélyek helyett. A Start munkaprogram keretében vissza kell segíteni a tartósan munka nélkül élőket a gazdaság vérkeringésébe. Akár azzal, hogy szombatonként iskolába járnak. A 46 ezer forintos start munkabér ugyan valóban alacsony, de még mindig több, mint a 28 ezer forintos jövedelempótló támogatás. A munkából tartósan kieső, alacsony képzettségű, vagy képzetlen emberek szombati képzése egyben erkölcsi tett is.

[Erkölcsi tett, amennyiben az oktatással megszerezhető ismeretek valóban visszavezetik a tartós munkanélkülit a munka világába, ugyanakkor ezek az (át)képzések érnek-e majd annyit a munkaerőpiacon, hogy azzal valóban el lehessen helyezkedni akár 10 éves kihagyást követően is? Nagyszerű volna, ha teljesülne, de nem vagyok e tekintetben derűlátó]

Az oktatásról szólva hallhattuk, hogy a szakképzési rendszer teljes átalakítása fontos feladata a felelős kormányzatnak. A kormányfő szükségesnek tartja, hogy az elméleti típusú szakmai oktatás hangsúlya terelődjön át a gyakorlat felé. Az alapoktatás 16 éves korig kötelező, de mint mondta, aki meggondolta magát, bármikor befejezheti az iskolát. Szót ejtett a diplomák piacképességéről, illetve az elvándorló értelmiséget tartóztatni igyekvő törekvésekről: Aki az adófizetők pénzén képezte magát, az vállalja, hogy cserébe itthon dolgozik néhány évet.

[Meséinkből tudjuk, hogy a mester mellett inaskodó segéd előbb bejárta Európát, szakmája mesterfogásait külföldön tökéletesítette, majd itthon vált maga is szakmája mesterévé. Teljesen jogos igény az adófizetők részéről, hogy az adóforintjaikat elköltő értelmiség ne külföldön, a külföldnek kamatoztassa tudását. Ugyanakkor a mesék bölcsessége arra figyelmeztet, hogy a mesterré válás bizony feltételez némi ismeretszerzést a nagyvilágból. Az országnak nem az volna az érdeke, hogy a diplomásokat röghöz kösse ´bagóért. Az volna a közös érdekünk, hogy a külföldet megjártaknak érdemes legyen hazahozni a megszerzett tudást. –szerk]

Megjegyezte az is, hogy Magyarországon mindenki tanulhat, aki akar, és aki felelős döntést hozni képes, hiszen az állam kedvezményes, garantáltan 2%-os kamatozású oktatási hitellel segíti tanulni vágyót.

[Egy negyvenes, középfokú végzettséggel, felsőfokú szakmai vizsgával, nem piacképes szakmával rendelkező ember már kifutott az oktatási hitel nyújtotta lehetőségből, mert még el sem kezdte tanulmányait, nem szerezte meg piacképes végzettségét, de már törlesztenie kell a hitelt. –szerk]

Az oktatást értékelő gondolatok zárásaként hallhattunk a felsőoktatási intézmények új támogatási rendszeréről is egy mondatot. Az állam nem a falakat támogatja, hanem a benne tanulókat.

Ezután a gazdasági helyzetről, a kiszámítható befektetői környezetről hallhattunk: Nem a külföldi, tőkeerejükkel a magyar kis és közepes vállalkozásokat kiszorító vállalatokat kell támogatni, de szükségünk van a munkahelyteremtőkre és azokra, akik profitjukat helyben befektetik és nyereségük után adóznak. A kormány úgy látja, hogy szükséges volna a társasági adót 19-ről 10 százalékra csökkenteni.

Majd a családokat érintő adó változásokról beszélt. A 2011. év nettó átlagkereset növekedést hozott a családoknak. 1 gyermek után 8,1% a többlet, 2 gyermek után 16%, a 3 gyermeket nevelő családoknál pedig 23,3%-kal marad több idén, mint eddig. Azt is megjegyezte, hogy bölcsődék és óvodák fognak épülni. Arra sajnos nem tért ki, hogy ez miből valósulhat meg, pedig gondolom ez sokakat érdekelt volna.

A nyugdíjasokról szólva azt hallottuk, hogy ők is aktív segítői a fiataloknak. Sok nyugdíjas dolgozik, és anyagilag is támogatja a családját. Szólt arról is, hogy nem zsugorodhatnak a nyugdíjak, mert a rezsik nem nőhetnek nagyobb mértékben, mint a nyugellátás.

[Nekem az él a képzeletemben, hogy idős szüleim mindent megtettek értem, most pedig rajtam volna a sor, hogy támogassam őket… Meglehetősen cinikus gondolat, hogy a nyugdíjak a családi kassza kiegészítő támaszai. Hogy az unokák felnevelésének elengedhetetlen szükségszerűsége a nagyszülők anyagi forrásainak bevonása is. Viszlát, tisztes őszes halánték, üdv családi vésztartalék –de ez nem ennek a kormánynak a hibája, hanem az egész rendszernek a következménye. –szerk]

A beszéd utolsó nagyobb gondolati egysége az állam felelősségéről, és a magyar lélek rejtelmeiről szólt. Deficitről, alaptörvényben rögzített államadósságról, a környezet és élővilág, valamint a polgári szabadság védelme kapcsán az új alaptörvényről beszélt.

Megszűnt a következmények nélküli ország! Az állami vagyont nem lehet büntetlenül herdálni, ma már nincs nagyobb gazdasági bűncselekmény, melyet ne vizsgálna a bíróság. Szóba került az uzsorások elleni harc, és hogy egy bűncselekmény megítélésekor nem mentesít sem a származás, sem az anyagi helyzet. A törvények csak akkor működnek jól, akkor nyújtanak biztonságot a z együttélésben, ha mindenkire egyformán vonatkoznak, és nincsenek kiskapuk.

[Egységesen vonatkozó törvények esetében talán uzsorának minősülne, ha egy kétmillió forintos hitelre a hitelnyújtó bank nem követelhetne négymillió forintot vissza. Úgy tűnik, ha én adok a szomszédomnak kölcsön a duplájáért az uzsora, ha a bankból veszem fel hitel formájában duplájáért, az meg nem uzsora –szerk]

Orbán Viktor, a beszédje végéhez közeledve megemlítette, hogy rendezték, bár még nem minden területen [gondolom a jegybankelnök fizetésére gondolt –szerk ] vezető hivatalnokok és köztisztviselők javadalmazását és a végkielégítéseket, valamint megemlítette hogy a parlament átalakulása következtében a társadalomnak fele annyi politikust kell eltartania, mint eddig.

Kitért arra is, hogy a Fidesztől balra a teljes önfeladás és végletes szolgalelkűség [a „merjünk minél kisebbek lenni” elv –szerk] érvényesül, jobbra pedig a megátalkodott kompromisszumképtelenség lakik. Az egyik tönkretette az országot, a másik egyszerűen komolytalan. Kizárólag a Fidesz akar és képes küzdeni, és képes megegyezni is egy erős és sikeres Magyarországért.

Az a Fidesz, amely a gazdasági és politikai elit helyett egy olyan középosztályban látja a jó vezetés képességét, amely képes érdekegyesítésre lépni a visszakapaszkodókkal és nyugdíjasokkal is. Szükségünk van kiemelkedő gazdasági képességekkel rendelkezőkre, ahogy a politikai elit kapcsolataira, de a népnek kell meghatározni az ország haladási irányát, az emberek felhatalmazásával, emberekkel együtt, az emberek érdekében. Nem lesz könnyű, nem lesz zökkenőmentes, a célba jutásunk, mert az csak Magyarországnak fontos, és ha nem is dicsér meg a külföld, attól még nem kell lemondani a függetlenség akarásáról.

[A függetlenség akarása számomra egyértelműen a történelmi múlthoz való visszatérés. Kassai Lajos, a lovas íjász fogalmazott így: Ne azt tedd, amit az őseid tettek, hanem azt, amit ők ma tennének. Számtalanszor szakadt meg jogfolytonos történelmünk, de őseink az újjáépítést mindig azzal kezdték, hogy helyreállították a jogfolytonosságot. Magyarország Történeti Alkotmánya, és a Szent Korona ma is élő, korszerű és alkalmazható irányelveket adnak, hogy a múlt szilárd talajára biztos jövőt legyünk képesek építeni. Ha Magyarország valóban függetlenné kíván válni, akkor a külső és belső ellenkezéssel szemben is helyre kell állítania jogfolytonosságát.–szerk]

A jól végzett munka gyümölcse a még több munka, osztotta meg hallgatóságával tapasztalatát a kormányfő, majd megemlítette a mellettünk kiálló Litván és Lengyel képviselőket, melyet nagy taps fogadott a teremben. Beszélt a magyar néplélek tettvágyáról, amely három év alatt a semmiből építette újjá a tönkrebombázott országot a második világháború után. Beszélt arról is, hogy érezzük az igazságtalanságot, hogy jobbat érdemelnék, mint amit kapunk, hogy rosszabbul élünk, mint amit munkánk alapján érdemelnénk. lelki rokonságot állított fel az ázsiai gazdaságot működtető akaraterő és a magyarság belső adottságai között, majd megerősítette, hogy a magyar nép erős igazságérzettel rendelkezik.

Az EU felé is bökött egyet: Európa okoskodó és aggodalmas, de mi a váratlan nehézségek ellenére, bár nem ajándékba kapjuk a sikert, de végül kiérdemeljük a győzelmet. A záró gondolat így hangzott: Ne oda korcsolyázz, ahol a korong éppen van, hanem ahol a korong lesz! Hajrá Magyarország, hajrá magyarok.

Eddig a beszéd. A kínai átok, amit Balog Zoltán idézni akart felkonferáló beszédében, valójában így szól: teljesüljön minden vágyad. Nekem csak egy vágyam van: Látni a hazám felemelkedését. Abban Balog képviselő Úrnak igaza van, hogy ez egy érdekes kor, egy nehéz paradigmaváltás kora.

Az eddig működő rendszer egyre kevésbé képes megtartani az értékeket, az új értékeket teremtő rendszer pedig még túl képlékeny, hogy akár csak kitapogatni is lehetne. érdekes és nehéz kor ez, ahol érdekek csapnak össze a fejünk felett. Amíg tehetetlen statisztaként csak figyeljük az eseményeket, addig nincs beleszólásunk saját történéseinkbe.

Hungaria est semper libera

Una et eadem libertas

Eva Maria Barki, Bécsben élő, magyar származású nemzetközi jogász a napokban közzétett petíciója lényegében a Magyarországot ért politikai össztűz ellen jött létre. A petíció szövege a következő:

Hungaria est semper libera

Una et eadem libertas

Az alapvetö szabadság- és önrendelkezési jogok Magyarországon több száz éve az alkotmány  tagadhatatlan részei. Ezeknek a jogoknak a megsértése a történelem folyamán újra és újra felkelésekhez és forradalmakhoz vezetett, amelyek hosszú távon mindig impulzust adtak egész Európának. 

Utoljára 1956-ban a kommunista diktatúrának és a Pax Sovietica-nak rántottuk le az álarcát és ezzel megindítottuk ennek összeomlását.

1989-ben szétvágtuk és kinyitottuk a vasfüggönyt egy akkor számunkra sokat igérö szabadság felé.

Nagyot csalódtunk. A megigért „új európai ház”-ban eddig csak a pincében kaptunk helyet, szabadság helyett diktatorikus kényszert, biztonság helyett aggasztó kétséget, jog helyett hazugságokon alapuló  igazságtalanságot. Európai értékek ürügyén megaláznak, megsértenek, kirekesztenek bennünket és megkérdöjelezik a demokratikus jogainkat. Ismét védekeznünk kell . Le kell rántani  az új, láthatatlan diktatúrának és a Pax Americana-nak az álarcát, ameddig még nem késö.

Tudjuk, hogy ez a harc sokkal nehezebb mint a páncélosok elleni volt. A fegyverünk csak a szó, a jog és az európai értékek. Ami azért nehéz, mert nem mi, hanem az Európai Unió szenved  demokrácia deficitben. Ki vagyunk téve minden önkénynek, mert az Európai Unió a mai napig nem tett eleget a kötelezettségének és még mindig nem csatlakozott az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez, hogy ne lehessen felelösségre vonni az uniós szervezeteket az Emberi Jogok Európai  Bíróságán. 

Nem mi távolodtunk el az európai értékektöl, hanem a brüsszeli hatalomcentrum. Nem mi tagadjuk meg a demokráciát, hanem az európa úniós szervezetnek hiányzik a demokratikus legitimációja. 

Európa gazdasági, politikai  válságban és erkölcsi romlásban van. Nem így képzeltük el az új Európát ! 

Egy új Európát kell felépítenünk. Egy olyan Európát, amely nem centralisztikusan, hanem polycentrikusan van felépítve. Egy olyan Európát, amely visszatér a keresztény gyökereihez  és értékeihez, egy olyan Európát, amelyben a szuverén nem a pénzoligarchia, hanem a nép és a nemzet.  Egy olyan Európát, amelyben tiszteletben tartják a népek demokratikus akaratát.

Egy olyan Európát, amelyben minden nép az alapvetö szabadságjogokkal, elsö sorban az önrendelkezési joggal élhet, amelyet a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya  és a Gazdasági, Szociális és Kulturális Egyezségokmánya az 1. Cikkben így definiál: „A népek szabadon határozzák meg politikai rendszerüket és  szabadon biztosítják gazdasági, társadalmi és kulturális fejlödésüket.”

Csak az önrendelkezés és állami szuverenitás alapján  lehet  Európát szabadságban és igazi békében megalapozni.

Nem szabad engedni a zsarolásnak és kényszernek!
Nem szabad félni, vállalni kell a kihívást!
Soha nem szabad feladni az önrendelkezést, önelhatárolódást és önbecsülést!

Tudjuk, hogy az európai polgárok többsége ugyanazt akarja, tudjuk , hogy az európai közvélemény nem azonos a média által kinyílvánított hamis véleménnyel. Felszólítunk minden magyart és európait, utasítsa vissza a bennünket ért hazugságokat és félrevezetéseket, bátran vállalja az igazság kimondását és követelését és segítse egy új, szabadabb, békésebb, boldogabb Európa felépítését a népek önrendelkezése és az államok szuverenitása alapján.

Isten, áldd meg a magyart !

 

Bécs, 2012 január 10.                                                                                                                                        Eva Maria Barki

Amennyiben egyetért a petícióval, ossza meg ismerőseivel és támogassa aláírásával a következő oldalon: peticiok.com

Európai Parlament, 2012. január 18. -terítéken Magyarország,  Érvek, vagy érzelmek? 

Követtem a parlamenti vitát. Készültem rá, végignéztem, figyeltem, de sokkal okosabb nem lettem. Becsülettel és érdeklődve hallgattam a felszólalásokat. Göncz Kinga magyarul beszélt, Bokros Elinfláló Lajos és Morvai Jobbik Krisztina angolul. Morvai képviselő asszony róluk, az európai unió képviselőiről beszélt, Bokros (úr) "rólatok" magyarokról: "hagyjuk, hogy a magyarok megoldják" alapon. 

Az biztos, hogy Orbán Viktor békülékeny hangvétele megelőzte a "látjátok, ezek hajthatatlanok" álláspontot képviselő Cohn-Bendit felszólalását. Megelőzte térben és időben, ezzel megelőzve egy kényelmetlen alhasi ütést is -pedig Cohn-Bendit képes ilyenekre. 

Volt a vitában a hazánkért aggódó (?!) európai szocialista (!), Magyarországért kiálló, de kicsit zagyva Litván képviselő és az Orbán kabinetet támogató Néppárti frakciótárs. Szóba került Szájer József felesége, felvetődött a rettentően aggasztó magyar színházügyi helyzet, szintúgy a magyar liberális értelmiség kritikái -akik egyébként annak az SzDSz nevű párt alakulatnak a vezetői, vagy azok barátai, vagy a pártvezetés szűkebb értelemben vett holdudvarát jelentő kör tagjai, akik legutóbb a parlamentbe kerülés 5 százalékos küszöbét sem érték el, de mint ilyenek, kisebbségként minden más tényezőnél erőteljesebb a hangjuk. Előkerült az EP képviselők hiányos lelkiismerete 2006 ügyében, persze a "kettősmércéről" is beszéltek. Felvetődött, hogy a gonosz möszijő Zorbán Viktátor személyi kultuszt épít a hajdani, jó nevű és nagy hírű Magyar Demokrácia sírján (lásd 2006, Gyurcsány Hazug Ferenc, szemkilövető ex miniszterelnök és demokrata kabinetet...). Meg persze az össztűz kérdése is felvetődött, ami akkor jellemző, amikor egy országban jobboldali, ne adj Isten nemzeti színekben induló kormányzat nyert. 

A vitában egyes hozzászólók a magyar sajtó szabadságát temetik, miközben Magyarországon és világszerte is, a sajtó jelentős része baloldali értékeket képviselő irányítás alatt áll. És amikor ezt a hegemóniát kiegyensúlyozni igyekszik egy magát jobboldalinak nevező kormányzat, rögvest elindul az önvédő mechanizmus. Ez tulajdonképpen rendben való is lenne, amennyiben hazánkban nem vegyülne azonnal egy jól szervezett nemzetközi lejárató kampánnyá. Én nem állítom, hogy minden tökéletes. Abban sem vagyok biztos, hogy minden törekvés a legmegfelelőbb irányba mutat. Abban viszont teljesen biztos vagyok, hogy a nemzetközi lejáratókampány nem egyszerűen összeesküvés elmélet a hazám ellen, hanem egy számarányát tekintve apró, de annál nagyobb hangú és szélesebb összeköttetésekkel rendelkező kisebbség aránytalan sirámának visszhangja. Bővebben nem fejtem ki, csak utalok arra, hogy a nemzetközi sajtó munkatársai rendre olyan honfitársainkra hivatkoznak, akik magukat feljogosítva érzik, hogy a magyar nemzet nevében beszéljenek, holott amikor megszólalnak úgy fogalmaznak, hogy "Ti Magyarok"...

Két dolog biztos. Az egyik, hogy a magyar nép (nem tudom, hogy leírható-e, hogy nemzet) jelentős része változást óhajtott a legutóbbi választásokon. A magyar választók elképesztő bizalmat szavaztak a FIDESZ magyar polgári párt és szövetségesei részére. Kétharmados parlamenti többséghez juttattuk Orbán Viktort és kormányát.

Az is teljesen világos, hogy a szocialista vezetés örökségén nehéz várat építeni. Különösen akkor, amikor a kormányváltást követő másnap elindul a negatív kampány az új vezetés egésze és egyes személyei ellen. A rágalomhadjáratban óhatatlanul akadnak valós információk. Talán abban is van igazság, hogy a szokatlan tempójú törvénykezésbe csúszhatnak jóhiszeműen is hibák. Ugyanakkor az is igaz, hogy a tempó és a többség szinte lehetetlenné teszi, hogy az ellenzék -akiktől mellesleg a magyar lakosság elképesztő többsége szabadulni akart(!), nem tudja érvényre juttatni érdekeit. Személy szerint úgy gondolom, hogy az elmúlt húsz év kormányzati ciklusait tekintve talán jobb is ez így.

Abban nem vagyok biztos, hogy a magyar  kormány minden egyes lépése jól kigondolt taktika részét képezi. A legújabb magyar szabadságharc (Kovács László fogalmazott így korábban) érdekeket sért. Méghozzá komoly érdekeket. A hatalom Európában és a világban nem csak politikai, vagy leginkább nem politikai, sokkal inkább gazdasági természetű. Márpedig a bankok megadóztatása, a multik válságadója és más intézkedések fájhatnak, különösen akkor, ha akár példaértékűek is lehetnek a térségben. Egy kis magyar csípés talán csak bosszantó, de ha a térség rákap a csipkedésre, az már komoly aggodalomra is okot adhat. El kell folytani a törekvéseket még akkor, amikor nem növik ki magukat.

Amikor legutóbb a FIDESZ-re szavaztam, akkor a változásra szavaztam. Egy valódi rendszerváltásra, aminek már húsz éve meg kellett volna történnie. Arra adtam a voksomat, hogy az ország induljon el egy a korábbiaktól különböző úton. Hogy szakítsunk végre a hajbókolva gazdát keresők országával, hogy végre egyenes derékkal, felemelt fejjel, szégyenkezés nélkül mondhassam magamról a világban: Magyar vagyok. Küzdelmes és nehéz út lesz ez, ahogy most látom. Tegnap az egyik képviselő valahogy úgy fogalmazott -talán nem szó szerint így: Magyarország Európa szégyenfoltja. Innen indulva rögös és verítékkel teli út vár ránk, hogy bizonyítsunk. Nem Európának, nem az EP képviselőinek, nem a nemzetközi közvéleménynek, hanem saját magunknak legelőbb. 

Orbán Viktor magyar miniszterelnök megosztó személyiség. Tegnapi szereplése arról mindenképp tanúskodik, hogy az őt ért kritikákat képes méltósággal fogadni és becsülettel megválaszolni. Mellesleg a tegnapi EP ülés politikai színjáték, a komoly munka a bizottsági vizsgálatok során a háttérben zajlik majd. A képviselők felszólalásai politikai üzenetek, elsősorban saját hazájuk felé. A konkrét érvek és érdemi vita csak most kezdődik majd el. A magyar miniszterelnök tanúságot tett arról, hogy képes, és hajlandó kompromisszumokat kötni. Hajlandó meghajolni Európa ereje előtt, de kiáll azokért az értékekért, amik Európát naggyá tették. 

Azt csak én fűzöm hozzá halkan, hogy az európai értékek közt is elsőnek tartom a kulturális és nemzetiségi sokszínűséget és változatosságot. Ez az összetettség, az egymás elfogadása és tiszteletben tartása jellemezte Magyarországot akkor, amikor még európai nagyhatalomként tartották számon. Értékeinkhez, elődeink tapasztalatból eredő tudásához ragaszkodnunk kell, mert ez jelentette évezredes európai államunk túlélését az idők viharában. Elődeink tapasztalatai a Történeti Alkotmányban összegződnek, és a Szent Korona tanában és misztériumában egyedülálló módon válnak nemzeti jelképeinkké. Nemzeti sajátosságainkra, népünk emlékezetére, erényeinkre és eszményképeinkre már csak azért is kötelességünk vigyázni, mert valójában azokat nem őseinktől örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.

Január 11. 7:34, olvasom a híreket. Nem próbálok találgatni merre megy az ország, merre megy a világ. Csak olvasok. Közben egy (nyílt) levél fogalmazódik meg bennem. 

Miniszterelnök Úr! 

Én Önnek és pártszövetsége által delegált kormányának arra adtam mandátumot és felhatalmazást, hogy alkotmányozó nemzetgyűlést hívjon össze, melynek feladata a Történeti Alkotmány hatályának és jogfolytonosságának helyreállítása.

A Történeti Alkotmányt a Hazámat megszálló III. birodalom helyezte hatályon kívül (1944. március 19.), majd a világháború utáni Szovjet megszálló hatalom nyomására az 1949/XX. törvény helyettesítette ideiglenes hatállyal, amit a még mindig Szovjet megszállás alatt álló Magyarország, Szovjet függőségben lévő parlamentje módosított 1989-ben. 

2011-ben az alkotmányozó nemzetgyűlésnek nevezett parlament nem a Történeti Alkotmány jogfolytonosságának helyreállítását vitte véghez, ezzel a Szent Korona értékrendjének értelmében felségsértést követett el.

Ez továbbá azt is jelenti, hogy Hazám változatlanul megszállás, idegen érdekek befolyása alatt áll.

Nekem, mint a Szent Korona hatálya alatt álló magyar nemesnek, a történeti alkotmány részét képező aranybulla XXXI. paragrafusa értelmében (Ius Resistendi) kötelességem tiltakozni az alkotmányellenes helyzettel szemben. Mindazonáltal kötelességem követelni a Történeti Alkotmány jogfolytonos hatályának helyreállítását.

 

------- -- -------- -------- ------

kelt: 2012. január 11.

Legérdekesebb azt az összefüggés-mintázatot ízlelgetni, ami a hazai és európai folyamatokat egységes rendszerben jelenlévőnek feltételezi. Magyarország egyfajta függetlenségi háborút indított, amolyan kispályás klub-focit a világkupagyőztesekkel szemben. Olyasmi helyzetben vagyunk, mint az Amazonasz menti őserdők bennszülött indiánjai. A világ semmit nem tud róluk és harcukról a bányatársaságokkal és erdőirtó fakitermelőkkel. Legfeljebb annyit, tudunk a térségről, hogy szeretjük a bányatársaságok termékeit és a mahagóni asztalt. Azt viszont nem szeretjük, ha a bányatársaságok holmi vademberek nevetséges területi követeléseinek okán nagy kerülőt kénytelenek tenni, mert ez azonnal megjelenik a termékeik árában. És persze azt sem szeretjük, ha a nevezett vademberek ellehetetlenítik az erdőirtást -mert akkor a mahagóni is hiánycikk lesz.

A vademberek a helyiek szemében is ép ilyen ellenségesnek tűnnek, hiszen a erdőirtás megakadályozása nagyrészt őket érinti. Az tulajdonképpen mindegy, hogy a kiirtott erdőt legfeljebb két, három évig lehet megművelni, mert a talaj elfogy, tartalékai kimerülnek. Aztán hasznavehetetlen parlag marad csak, ami semmire nem alkalmas már. De kell a hely az energiaéhségében bélpoklos ipari társadalmaknak a repceültetvénynek, amiből a biodízelt gyártják. Kell a hely a GMO (génmanipulált) szója és kukoricatábláknak is -amiket a vademberek ugyancsak nem szívlelnek. A vademberek haragszanak a világra, az meg jobbára a létezésükről sem tud..

Kinél van az igazság? Hajlok rá, hogy a "civilizálatlan vadembereknél", akik nemrég még minden növényről tudták, hogy azok miféle testi bajokra jó orvosságok. Évezredeken keresztül képesek voltak megélni abban a vadonban, amit a környezetvédők a föld tüdejének neveznek, a gazdasági szereplők pedig üzleti potenciált látnak benne. A maroknyi indiánnak ez sem nem tüdő, sem nem potenciál, hanem az otthon, amihez joguk van ragaszkodni. Ahogy joguk van ragaszkodni hagyományos, évezredeken keresztül bevált életmódjukhoz, kultúrájukhoz is.

A Kárpát medence épp ily vadon, ahol maroknyi bennszülött igyekszik elkeseredetten védeni évezredekre visszanyúló hagyományokat. Igen, évezredekre visszanyúlót, mert innen nézve teljesen mindegy, hogy a magyar leszármazottja, vagy csak rokona a szkíta és hun népeknek -örököse annak a kultúrának. A szkíta eredetet tagadók gyakran érvelnek azzal, hogy vajon nem érdemesebb-e gyönge ősök nagy utódjának lenni, mint egykor hatalmasok elsatnyult leszármazottjának? A legocsmányabb, legagyafúrtabb hazugság az, amiben egy csepp igazság is van. De a magyar nép nem magától elcsökött, elkorcsosult elődeihez képest. A magyart módszeresen taposni igyekszik a nagypolitika. A függetlenségi harc nem új keletű -ötszáz éve tart, az utolsó valóban magyar király, Hunyadi Mátyás halála óta. 

A magyar büszke tartású, erős derekú, kellett a megtöréséhez 150 év török megszállás, majd a Habsburg "personal unio", ami letörte Rákóczi szabadságharcát és a lánglelkű 1848-as ifjak honvédő háborúját. Kellett hozzá a kiegyezés és vele a monarchia. Kellett hozzá a nemzetközi terrorizmus, kellett a nagy világégés -amiben hazánk nem akart részt venni, mégis minket büntettek Trianonnal, a Károlyok összeesküvése (IV.Károly és Károlyi Mihály), kellett a tanácsköztársaság, a második világháború, a német megszállás és a nyilasok, aztán az orosz megszállás és Rákosi, 1956, kellett a Kádár korszak hazug posványa a legvidámabb barakkban, majd a zászlók átfestése és az ország teljes gazdasági kifosztása. Elvették vagyonunkat, múltunkat, hitünket és vele együtt elvették a jövőnket is.

A mindenkori politikai hatalmat pedig a mindenkori kiszolgálói tartják fent. Demagógiával, bürokráciával, a kultúra irányításával, és az oktatáson keresztül. Amikor Hofi valami olyat mond(~ott), hogy a magyar egyszerűen nem érzi jól magát, ha nem barna a nyelve, akkor a mindenkori hatalom, ami tilt tűr és támogat, cinkos összekacsintást vár. És a mélyen tisztelt publikum össze is kacsint cinkosan, mert te tudod, hogy én sáros vagyok, de én is tudom ám, hogy te sáros vagy!

Hogyhogy nem lehet nyilvánosságra hozni a mai napig a kommunista diktatúra ügynökeinek listáját? Hát így! Mert aki nyilvánosságra hozná épp oly sáros, mint akit lebuktatni készül. A politika a velejéig romlott és korrupt? Nem, a politikus az és teszi azzá. 1990 a megszabadulás éve lehetett volna, ha tetszettünk volna forradalmat csinálni, de nem tetszettünk. Tapsoltunk, miközben a születő szabadságunk titkos paktumai kiárusították az ország vagyonát.

És akik a paktumokat kötötték, barátilag azt tanácsolták nekünk, hogy meg se próbáljuk a függetlenségünket felemlegetni. Nem hogy "Szentkoronás" alkotmányozásról nem lehet szó, de a demokráciának a leghalványabb esélyéről sem. A szolgák új urak után néztek, de lényegében teljesen mindegy, hogy az ötágú csillag vörös, fehér, vagy arany. És lényegében az is teljesen mindegy, hogy az unió szovjet, amerikai vagy épp európai. Függetlenségről szó sincs!

Föderációvá kell átalakítani az Európai Uniót, mert irányíthatatlanná vált, és csak így orvosolható a válság – mondta kedden Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter a varsói egyetemen tartott panelbeszélgetés keretében. És amikor egy negyvenmilliós Lengyelország közjogi méltósága, a háta mögött negyvenmillió lengyellel ezt mondja, akkor komolyan el kell gondolkodni azon, hogy mi a válság természete? Nem hasonlít-e felettébb különös módon a válság a terrorizmusra? Vajon nem mind a kettő a globalizációt óhajtó világuralmi tényezők eszköztárának alattomos játékszere-e?

Kinek áll érdekében? A világ már csak olyan, hogy semmi nem történik csak azért, hogy megtörténjen. Kiszámíthatatlansági faktor van, de a folyamatok irányítottak. Kockázatok felmerülnek, de a többletköltségeket és a kockázatok kezelésének díját épp azok fizetik, akik magát a kockázatot jelentik -ördögi precizitással kidolgozott gépezet ez. Miközben kifosztalak, a kifosztásod költségét elszámolom a hitelkereted terhére -jó kamattal.

Persze, hogy nem lehet az EU-konform politikai platformok szerint a Szent Koronát alkotmányos jogába visszahelyezni, hiszen az elmúlt ötszáz évben mást sem óhajtott a világpolitika a Kárpát medencében, mint megsemmisíteni a Szent korona értékrendjét. Tavaly egy halvány pillanat erejéig úgy tűnt mégis sikerül helyreállítani a jogfolytonosságot -de nem.

A magyar üdvtörténelem stációiban már túl vagyunk a megkísértésen, Júdáson, a keresztre feszítésen, a piétán. A sírba helyezés napjait éljük át. Már hajítják ránk a földet, de a keresztút csak úgy válhat testesült üdvtörténetté, ha beteljesedik a feltámadás.

Nem bigott vallásosságból fogalmazok így. Körbenézek és egy szeretet nélküli világot látok, ahol igazságot és erkölcsöt felülíró jogot találok. Olyan világot, ahol a pénzváltók és uzsoraszedők álnok törvényei irányítanak. Európának ma talán minden eddiginél nagyobb szüksége volna az egyetemes szeretet és fény vallására. Annak az Európának, amelyik minden szinten megtagadni igyekszik keresztény gyökereit és hagyományait, és az ebből fakadó értékeit. És ebben az Európában olyan Kárpát medencét látok, ahol szent királyunkat lovasbohócnak, szent koronáját svájcisapkának lehet nevezni. Talán ma minden eddiginél nagyobb szüksége van Hazámnak a Szent Korona nyújtotta védelemre.

Nekem, mint a Szent Korona hatálya alatt álló magyar nemesnek, a Történeti Alkotmány részét képező aranybulla XXXI. paragrafusa értelmében (Ius Resistendi) kötelességem tiltakozni az alkotmányellenes helyzettel szemben. Mindazonáltal kötelességem követelni a Történeti Alkotmány jogfolytonos hatályának helyreállítását.

Boldogasszony anyánk, égi nagy királynőnk -nagy ínségben lévén így szólítunk Téged: 
Magyarországról, édes hazánkról ne feledkezzél meg!

A felvidéken rendre létezésük alapjától kívánják, kevéssé európai módon megfosztani egyes polgártársaikat a pimasz kis tót atyafiak. Pusztán azért, mert amazok anyaországuk és (felmenőik ősi) állampolgárságát fel, jobban mondva vissza vették. Emezek meg a Szlovákot vennék vissza tőlü(n)k. Nem tudom mennyire általános ez, de egy külföldi ismerősöm kérdezte nemrég a következőt: Ha Szlovákiában olyan rossz a magyaroknak, minek mentek oda? Értem én a viccet, csak nem szeretem! Meg kellene tanítanunk Európának saját történelmét.

Ha minden magyar származású Szlovák állampolgár büszkén vállalná magyarságát, akár azt is, hogy elveszíti a mostanit, az a helyzet is előállhatna néhol, a színmagyar vagy többnyire magyar lakta vidékeken, hogy több lesz a nem polgár, mint a polgár. Az a terület meg, ahol nagyobb számban magyar állampolgárok élnek és csak elvétve, vagy kisebbségben vannak bebírók, az általában Magyarország. Ergo a tótok önként visszaadják ezen területeket, így is enyhítve a Trianoni kárt. A maradékot majd tárgyalásos úton vesszük vissza.

De nem csak felső-Magyarországban vannak érdekes dolgok. A napokban kapta kézhez honosításának elutasítását egy Nagyváradon élő, magát Magyarnak, pontosabban Magyarábnak mondó férfi. Mohamed Hasan Osman egy olyan közösséghez tartozik, akik magukat magyarábnak nevezik. Az egyes nézetek szerint ötvenezres, mások szerint 10-12 ezres lélekszámú, Afrikában élő közösség életben tartja magyar gyökereinek emlékét. Nevük nem a magyar és arab összevonása, hanem azt jelenti: magyar-ab, vagyis magyar törzs. 

Na már most úgy lehet, hogy ezek a messzire szakadt hazánkfiai még 1517ben érkeztek a Kárpát medencéből mai (Egyiptom és Szudán határvidéke) területükre, mint janicsár seregtestek. Az tudva lévő, hogy janicsárok azokból a gyerekekből lettek, akiket a török itt-ott elrabolt és törökként nevelt fel. Ők viszont a mai napig számon tartják magyar származásukat.

És a dilemma: Egyszerűsített honosítását az kaphat, aki papírokkal igazolni tudja, hogy ősei egykor magyarok voltak. A magyarábok léteznek, ehez kétség sem fér. Ahogy ahoz sem, hogy magukat magyar eredetűnek vallják a mai napig. Még az sem volna probléma, hogy dokumentumokkal alátámasszuk a magyarábok létezését általában véve.

Alapos okunk van elhinni, hogy amikor I. Szelim szultán Egyiptomot meghódította, Európából (Kárpát medencéből) származó janicsárokra bízta a határ őrizetét. A hajdani végvári vitézek leszármazottai a Nílus egy szigetét birtokba véve, gazdag települést hoztak létre. Magyarárti, azaz Magyar-sziget, Vádi halfa városánál, a Nílus egyik szigete. Elszármazott testvéreink Itt hoztak létre virágzó mezőgazdaságra és kereskedelemre épülő közösséget. 

Hiába tudnak hitelesnek elfogadott oklevelek az 1517-es "honfoglalásról", a Núbiában letelepített magyarokról, az eltelt közel 500 év távlatából ugyancsak nehézkes, hogy a szóbeszéden, mondákon kívül mással is igazolják magyar voltukat az egyes személyek. Hiába tudjuk, hogy általában véve léteznek a magyarábok, de nem tudják igazolni, hogy 500 évvel ezelőtti ősük Mátyás Magyarországáról elhurcolt és janicsárként nevelt katonaként szolgált I. Szelim seregében.

Az eltelt 494 esztendő (12 nemzedék) mégiscsak félezer év, hosszú idő. Ennek ellenére a magyarábok nem feledték eredetüket. Ismerős ez a konok kitartás a vitatott származás mellett. Olybá tűnik, hogy a magyarnak folyton bizonyítania kell, amit hisz. Ott, a Kárpátoktól messzi Núbiában azt kellene bebizonyítaniuk, hogy ősöreg ükeik Mátyás vitézei voltak. Hogyan? És a Kárpátok túloldalán élő, elmagyarosodott románnak tartott csángók hogyan bizonyítsák, hogy ők bizony nem elcsángált szeklerek, hanem saját országuk fogyott ki alóluk. És mi, itt a maradékországban, a gúnyhatár innenső felén azt bizonyítanánk, hogy mindannyian Hunok vagyunk,  a Szkíták sarjai, a pusztai íjfeszítő népek egykori urainak leszármazottai.

Nem vagyok közgazdász és amit a gazdasági folyamatokról tanultam az nem jogosít fel arra, hogy a gazdaságról beszéljek. Viszont gazdasági környezetben élek, és ez mégis ad alapot arra, hogy legalább véleményem legyen. Nyilván a gazdaságnak azok a szeletei foglalkoztatnak leginkább, amiket konkrétan érzek a bőrömön. A munka világa, a bérrendszer, az adók, és a pénz vásárló ereje.

Sokszor azt hallom, hogy munkanélküliség van. Sétálok Budapesten a belvárosban, és nem csak a mellékutcákban de a körúton is azt látom, hogy egyre másra zárnak be boltok. Üresen állnak, lelakatolt ajtóval a bolthelyek. Kosz, kutyaszar és szemét. És hajléktalanok, és a munkaügyi kirendeltség előtt sorban álló emberek, és az önkormányzat szociális osztálya előtt sorban álló emberek. Kimegyek a városból és azt látom, hogy parlagon állnak a földek, és megműveletlenek a szántók, gondozatlanok a gyümölcsösök, elhanyagoltak a szőlők, ápolatlanok az utcák. A falvak elnéptelenednek, üres házak feltörve és kifosztva, üres istállók és ólak. Szegénység, munkanélküliség.

Munkanélküliség? Hiszen az imént soroltam fel, mennyi munka van elvégzetlenül és sok dologtalan ember is volna rá. Hogy van ez? Hogy lehet az, hogy elhisszük amikor munkanélküliségről beszélnek nekünk ahelyett, hogy elhinnénk azt, amit látunk? Rengeteg az elvégzetlen munka! És biztos vagyok abban is, hogy rengeteg a ki nem használt munkaerő, a fel nem használt szaktudás, a szabad kapacitású hozzáértés. Csak amig elhisszük, hogy ebből, vagy abból nem lehet megélni, addig hozzá sem látunk és nem is teszünk azért, hogy ez változzon. A dolog rákfenéje az, hogy a képzelet teremtő ereje nagyon is hat -de ha azt képzelem, hogy valami nem megy, akkor biztosan el sem indul. Se döcögve, se nehézkesen, se sehogyan nem indul el semmi, ha nem kezdjük el. És a dolog rákfenéje az is, hogy sokkal kényelmesebb elhinni amit a politika, politikusok mondanak, mint önálló gondolatokat kifejleszteni és azok szerint cselekedni.

Munkanélküliség azért van, mert nincsenek munkahelyek. Munkahelyek meg azért nincsenek, mert nincs pénz. Pénz meg azért nincs, mert elviszi az államadósság -és akkor szemérmesen tekintsünk el attól az irdatlan pénztől, ami kézen-közön tűnik el állami mutyikban, és lopnak ki arcátlanul és szemrebbenés nélkül azok zsebéből, akik valóban termelnek. A termelés értékteremtés, amit a pénz értéktelensége elértéktelenít.

Nincs elég pénz, ezért állnak üresen az ólak és istállók és bolthelyek, és ezért nem végzi el senki azt a döbbenetes mennyiségű munkát, ami csak arra vár, hogy hozzálássanak. Az igaz, hogy ennek a döbbenetes mennyiségű munkának java része fizikai, de hát a rönkből csak úgy lesz fogpiszkáló, ha van aki megemeli a baltát... Persze hús is úgy kerül az asztalra, ha kiganéz a gazda, megeteti a jószágot, megfej, levág, feldolgoz és eladja annak, aki meg tudja venni -már ha van rá pénze... (Ha nincs, akkor kér a bankból, de erről később)

Érdekes, hogy a kereskedelem jobbára marketingről, üzleti tervezésről, értékesítésről szól, és a lánc legalján, ha már mindenkinek megérte, ottmarad a gazda és a puszta életbenmaradásért küzd. Holott Ő az, aki egyedül, a két kezével megtermelte mindazt, amit a többiek megmarketingeztek, megüzletiterveztek és elértékesítettek... 

Nincs pénz... Forintból lehet, hogy nincs annyi amennyi kellene, vagy nem ott van? Forintot csak az állam, jobban mondva a nemzeti bank tud kibocsátani, de ez nem jelenti azt, hogy minden reménytelenül veszve volna.

Amikor a nemzeti bank pénzt bocsát az állam rendelkezésére, az pénzbe kerül. Egyáltalán, amikor egy bank pénzt tesz a rendszerbe, azt a saját belső törvényszerűségeinek engedelmeskedve kamatra adja. Márpedig ha a rendszerbe összesen 100 pénz kerül, és a bank nagyon kedvezően csak két százalék kamatot kér, akkor is hiányzik a rendszerből a kamat kifizetéséhez szükséges két pénz... És az a két pénz nem tud ott keletkezni, ahol a munka történik, mert a nemzeti bank hozza létre. A kereskedelmi bankok létrehozta pénz szintén más fejezet. Én hiszek a saját pénz adta lehetőségeiben. 

Azt viszont nem tudom elfogadni, hogy egy önkormányzat arról panaszkodik, hogy erre sincs pénz, arra sincs pénz, semmire nincs pénz -mert elvonja az állam -mert jellemző az adóelkerülő magatartás -mert nincsenek bevételei lehetőségek -mert az adók amúgy is agyonnyomják a termelő réteget. Ha az állam nem ad elegendő pénzt, akkor bocsásson ki az önkormányzat olyan saját fizetőeszközt, ami kamatmentes, tehát nem a gyűjtögetés és megtakarítás az elsődleges szerepe, hanem az, ami a pénz értelme volna: Hogy megkönnyítse a gazdaság működését, a munka és az áruk áramlását és működtesse a gazdaságot.

A helyi fizetőeszköznek persze megvannak a maga törvényszerűségei, de ezek egy része jellemző a hivatalos pénzre is. A bizalmon alapszik. Aki kapja, bízik abban, hogy tőle is elfogadják majd. Végül is az csak egy darab papír, amire a kibocsátója garanciát vállal. Ráadásul a hivatalos fizetőeszközünknek ezen az ígérvényen kívül semmi más fedezet nincs.

A hivatalos fizetőeszköz drága! A használata a jelzett értékének közel nyolcvan százaléka. Minden kifizetett 100 forintból nyolcvanat a forint használatáért kellett adni. A vett termék vagy szolgáltatás enélkül csak az ötödébe kerülne. Márpedig amikor a gazda azért nem tenyészt malacot, mert azt a vevő nem tudja kifizetni, akkor ez nagyon nem mindegy.

A sok előny mellett amit hosszasan lehet sorolni, van egy biztos bökkenője. Akkor működik jól, ha sokan használják. Tegnap egy helyi pénz alapú közösség havi piacán jártam. Érdeklődtem a szervezőktől, hány tagja van a rendszernek és milyen az összetétele. Úgy hatvan állandó fő... Márpedig az egy kétmilliós lakosú városban édeskevés... Persze egy önszervező, tudatos vásárlói kör számára hasznos, de különösebb gazdasági előnnyel a város számára nem szolgál. Kellemes vasárnapi családi szórakozás, vagy nyenyőke klub. Ami még megragadta a figyelmem, hogy alig volt a kipakolt áruk között saját készítésű. A másik meglepő volt, amit a kedves hölgy adott infó. A pénzt én (a rendszer tagja) bocsátom ki, és nyugodtan mehetek mínuszba is, senki nem ellenőrzi... Hát ez így szerintem csak egy nagyon szűk körben működik.

A másik, a közterhek. Ha a piacon a kofák és a boltok széles köre, vagy akár a közüzemi szolgáltatók is elfogadják tőlem a helyi pénzt, még akkor is van egy kérdés. Az árucsere után az állam adót kér, méghozzá nem is keveset. Én hiába rendelkezem mondjuk Rába vidéki tallérral vagy soproni kékfrankkal, ha az állam forintban várja tőlem az adót.

Persze ha működik a helyi gazdaság, akkor az önkormányzat elfogadhatja helyi pénzben a helyi adókat, amiből ki tudja fizetni a helyi fenntartású intézmények alkalmazottait. Ez persze egyáltalán nem biztos, hogy a gyakorlatban is igaz volna -de elvben működnie kell a rendszernek. Mindenesetre az tény, hogy ha nem lehet állami segítségben bízni, akkor csak a közös érdekeket felismerő egyesült akarat indíthat el bármiféle folyamatot. Lehet persze panaszkodni, lehet a könnyebb utat választani, lehet mindenféle agyafúrt mikor és makroökonómiai humbuggal jönni, de ha mindenki csak ül a valagán, abból soha nem lesz semmi.

Ha azt akarod, hogy más legyen mint eddig, akkor tegyél mást, mint eddig!

Hosszú vajúdás után (2011. október 22) az MSZP kettészakadt. Gyurcsány szombaton, a DK (Demokratikus koalíció) születésnapi rendezvényén jelentette be a szakítás tényét. Nem hiszem, hogy van ember az országban, aki ezen egy pillanatra is meglepődött volna. Az elnyújtott agónia után már nem az volt a kérdés, hogy lesz-e szakadás, csak az időpontja.

Egy születésnap pont jó alkalom arra, hogy beteljesítsük sorsunkat, így gondolhatta Gyurcsány is. Én meg kicsit visszanézek az elmúlt húsz egynéhány évre és a mögöttünk lévő tapasztalat alapján azon gondolkodom, vajon a szakadárok tűnnek majd el lassan a történelem homályában, az anyapárt vérzik ki lassú és dicstelen kínhalálban, vagy Gyurcsánynak sikerül(t)-e teljesen leamortizálni mindkét felet? Az ország bőrére alaposan gyakorolhatta erodáló képességét, most a saját háza táján is kamatoztatja a megszerzett tudást.

Az új(?) politikai formáció -ahogy Gyurcsány fogalmazott, nem bízik a törvényességben, ezért a korábban alakult Demokrata (báb)Pártot veszik át, megváltoztatva nevét, szabályzatát és vezetőségét. Hogy miféle pillangó kel ki a báb pártból? A Szabadság és Szolidaritás Pártja, melynek deklarált legfelsőbb célja a Zorbániánus diktatúra nemzetpusztító politikájának szétzúzása. Gyurcsány blogjában a "Köztársaság Kiáltványa" címmel olvasható bejegyzés nyitó gondolata így hangzik:

Célunk az 1918-ban, 1946-ban és 1989-ben megalapított Köztársaság negyedik újraalapítása, a józan, mérsékelt politizálás hitelének és becsületének helyreállítása. Mindehhez Orbán rendszerének – a demokraták széleskörű összefogásán alapuló és az országot sújtó hideg polgárháborúnak véget vető – leváltásán keresztül vezet az út.

A "hideg polgárháborút" kirobbantók persze a nemzeti oldalt teszik felelőssé saját munkájuk gyümölcséért. Mik is ezek a dátumok?

'18-19: Őszirózsás forradalom, 200 ezer ember kiáltja ki a harmincmilliós országban a köztársaságot (ez a gyurcsányi demokrácia!), majd jön a kommunista tanácsköztársaság véres és fájdalmas néhány tíz napja...

'46-49: Kommunista hatalomátvétel, a totalitárius rendszer alapjainak megteremtése

'89 Az MSZMP-ből kiválik az MSZP, a nemzet vagyonáért cserébe időlegesen átadja a hatalmat az MDF vezette kormánynak.

Mi a tervezett jövő? Ennek a keserves három "köztársaságnak" a mintájára talán megalakul egy nyugatos Gyurcsányköztársaság, ami végleg leszámol a magát független entitásként értelmező magyar nemzet maradékával is, hogy a múltat immár tényleg végképp eltörölje?

Van annak jelentősége, hogy egy nappal az '56-os események 55. évfordulója előtt történt a szakadás? Gyurcsánynak küldetéstudata van. Úgy gondolhatja, hogy a Zorbániánus önkényuralom és diktatúra sötét napjaiból rajta keresztül vezet a boldog szociálkapitalista nyugatos jövő és az Európai Egyesült Államok felé az út. A küldetéstudat veszélyes dolog. Állítólag Anders Behring Breivik is küldetést teljesített. A Gyurcsány féle küldetés egy egész nemzetet nullázott le. A platformosodás és szakadás persze egy egészen másféle jövőt vetít elénk. E szerint a maradék szocialista párt és a szakadár szabadság és szolidaritás majd kéz a kézben vonul ki az országos politika színpadáról, ahogy Szili Katalin súlytalan mozgalma, a szociális únió tette egy évvel ezelőtt.

Ilyet napjainkig nem mondtam, de ijesztő változásokat látok. 

Petíció a gyalázatos döntés ellen

 

Tovább erősödik a tiltakozáshullám Dörner György igazgatói kinevezése ellen. A Revizor című kritikai portál kezdeményezésére több száz jeles színházi és közéleti személyiség írta alá azt a petíciót, amelyben elítélik, hogy az Új Színház Dörner igazgatói tevékenységével Magyarország első újnyilas teátruma legyen. Az Új Színház főrendezője Pozsgai Zsolt író lesz. Tarlós István főpolgármester nem akar módosítani a döntésén, de a színház névváltoztatását nem támogatja.

Nem csitul a színházi szakma tiltakozása az Új Színház élére február elsejétől kinevezett Dörner György személye és pályázata ellen. A Revizor című kritikai portálon megjelent petícióhoz eddig több százan csatlakoztak.

A petícióban az áll: "Budapest regnáló főpolgármestere Dörner György színigazgatói kinevezésével közpénzen megalapította a Magyar Köztársaság első újnyilas színházát. Ez gyalázat. A döntés ellen a leghatározottabban tiltakozunk.." Az aláírók között a színházi szakma legjelesebb alkotói és a kulturális élet kiemelkedő személyiségei szerepelnek, például Alföldi Róbert, Ascher Tamás...

Népszava online

Ily¹esztő, visszataszító, de legfőképp elgondolkodtató folyamatok ezek. Folyamat, mert talán darabra pontosan ugyan azok a nevek jelennek meg ezen a petíción, mint akik annak idején Alföldi Róbert színigazgató Úr mellett korteskedtek. Elgondolkodtató, mert miközben a liberális pesti értelmiség szabadságjogokról beszél, azalatt kizárólag a saját szabadságára gondol. Ahol pedig egy nemzet saját értékeinek megjelenését sejtik, ott kígyót békát kiabálva védik is csorbulni látszó saját jogaikat, szabadságukat, jegyzem meg halkan az inkább szabadosság...

Az meg számomra egyenesen gyomorforgató, hogy ahol magyar értékek jelennek meg, ahol egy a liberálistól gyökeresen eltérő értékrend üti fel a fejét és ragad meg szalmaszálnyi alkalmat az életre, ott a liberális értelmiség, a kultúrális élet színe-java fasizmust kiált és feléledő nyilas eszméket vízionál.

Megdöbbentőek a feltörő érzelmek és az a hatalmas energia, ami ezeket az érzelmeket folyamatosan stimulálja. Ugyanakkor számomra ez csak újabb bizonyíték arra, hogy az irány jó. Még akkor is, ha a mozgástér kicsi, ha a kezdeti lelkesedésből fogyott is, ha a politika ma is bedrótozott bábok által működik. És akkor is, ha nem értek egyet minden változással.

Színház a világ ott is, ahol nem is várnánk. Vagy talán ott leginkább! Gyurcsány Ferenc a bíróságon vádol bírót, ügyészt esküszegéssel és fenyeget. Mert megteheti, mert kint az utcán néhány száz, akár másfél ezer ember énekli: gyere vissza Feri... Igen-igen, másfélezerre zsugorodott Gyurcsány ferenc közönsége de a színpad kivikágítva, behangosítva. Ebben az országban nem Dörner György szélsőséges színész, hanem Gyurcsény Ferenc menthetetlen ripacs

¹ Otromba hibát rejtettem a sorok közé pont azután, hogy fogalmazásból és helyesírásból adtam egyest valami baloldali orgánum cikkére. Kéretik fejemet vétetni, de már csak azért is otthagyom örök mementóul, ország világ csúfjára éktelenkedni...

Érdekes cikkre bukkantam böngészés közben. Tárgya az EMS és a FIDESZ tömegrendezvényeinek egyeztetése. 

Veszélyes játékot űz a Fidesz: egy másik tüntetésre szervezték rá a sajátjukat

Eredménytelenül zárult az a rendőrségi egyeztetés a Fidesz és az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért Facebook csoport (EMS) képviselői között.(1) Az egyeztetésre azért került sor, mert a Fidesz hétfőn rászervezett a hetekkel korábban a Szabad sajtó útjára, október 23-ára meghirdetett "Nem tetszik a rendszer?" elnevezésű tüntetésre.

Ma, 15:44

Az EMS képviselői szerint életveszélyes, hogy a Fidesz ugyanabban az időpontban, alig egy utcára, az Astorián kívánja a saját megemlékezését megtartani.

"Nem szabad elfelejtenünk, hogy két tömegrendezvény kerülhet így egymás mellé. Az EMS százezres tömege mellé bejelentett, hagyományosan "kétmilliós" Fidesz rendezvény nagyon komoly biztonsági, szervezési kérdéseket vet fel" - hívják fel a figyelmet az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért tüntetés szervezői, akik szerint a Fidesz a menekülőutakat zárta el az Astoriai helyszínválasztással.

Az EMS képviselői arra is emlékeztetnek: a Fidesz képviselői azt állítják, hogy nem tudtak a tüntetésről. "Valóban, könnyen elképzelhető, hogy az ellenzékről mélyen hallgató, politikailag kézivezérelt sajtó nem adott hírt a szerveződő tüntetésről. Egy szabad médiarendszerben az ilyen tájékozatlanság nem fordulhatna elő" - írják.

A mai egyeztetések a Fidesz világossá tette, hogy neem hajlandó a helyszínen változtatni.(2) Az EMS szerint ez a döntés megengedhetetlen felelőtlenség. 

"A Fidesz a megtakarításaink, az egészségünk, a munkahelyeink után most sok tízezer ember - köztük saját híveik - életét, fizikai biztonságát teszi ki elfogadhatatlan, indokolatlan és felesleges veszélynek. Az emberek élete nem az a kérdés, amiről vitatkozni fogunk:(3) felszólítjuk a Fideszt, hogy haladéktalanul keressen olyan helyszínt a megemlékezéséhez, ami jelent életveszélyes(4) fenyegetést sem a Fidesz hívek, sem a kormány politikájával elégedetlen tömegek számára" - áll az EMS közleményében.

Az egyeztetés hiteles jegyzőkönyveinek másolatát megtalálja a szervezet blogján.

nepszava.hu

Előszőr is a tárgy:

Azt gondolom, hogy 2006 ősze óta a fidesz naggyűlése már hagyományosnak tekinthető október 23-án az Astoriánál. Ezzel a kijelentéssel persze lehet vitatkozni, érvek is lehetnek. Én így gondolom, más meg ahogy neki tetszik.

Másodszor a forma:

Azt tudom magamról, hogy vétek stilisztikai hibákat, elírásokat, de ilyen magyartalan fogalmazást csak úgy tudok elképzelni, ha a cikket mondjuk idegen ajkú írta volna a magyartól eltérő nyelven, amit aztán a közlő egy laza mozdulattal betol a tolmácsgépbe, majd az eredményt átolvasás nélkül közli. 

Gyakran megesik velem is hogy számomra ismeretlen nyelven íródott bejegyzéseket szeretnék elolvasni, ilyenkor jól jön mondjuk a google fordítója, az eredmény általában ennél rosszabb szokott lenni. Ez tehát azt is jelentheti, hogy a cikk közlője betette a kenyérszöveget a fordítógépbe, a kiköpött tartalmat meg ugyan elkezdte átfésülni, de aztán ez lett belőle. Gyakorlatilag négy címsorra és négy bekezdésre négy vaskos baki jut.

Gratulálok Népszava!

Magyarnak lenni büszke gyönyörűség?

Az biztos, hogy nagy szent akarat kell gyönyörűséget találni ma Hazánkban. Nem azért mert nincs, nagyon is van... De hiába van, ha belengi valami kellemetlen illat a legszebb gyönyörűségeket is. Néhány évtizeddel (évszázaddal) ezelőtt a magyar őstörténetgyártás ipari méretekben folyt a Talleyrand-i gondolat mentén (Régi szokásuk a magyaroknak, hogy felnéznek nagyjaikra, és büszkék a múltjukra. Vedd el e nép múltját, és azt teszel velük, amit akarsz!). Ma azok gyártanak őstörténetet, akik magukat igaz magyarnak mondják. Ez a nemes(?), de ostoba buzgalom többet árthat, mint a nyilvánvalóan tarthatatlan finnugorista őstörténet.

Az augusztus huszadikai ünnepen sétáltunk a fővárosban. A budai rakparton kifejezetten erős "nosztalgia" fogott el. Nem az a kellemes, amikor felidéződnek a legszepp pillanatok, érzések. Nem! A gyerekkorom május elsejei felvonulásai jutottak eszembe, ahogy a Lánchíd rádió adása szólt az ízek utcájában. Pestről menet a Lánchídon megcsodáltuk a negyvennyolcas csapatzászlót, a rakparton pedig a Szent István napi kenyérért és az ország tortájáért sorban állókat. Nagyjából ennyi is volt a rendezvény. Az úttesten vagy a rézsűben hevenyészett összeállítású sörpadokról a szél hordta a jó minőségű, gondolom drága ünnepi prospektust -térdig jártunk benne. Este tűzijáték, ahogy szokott. és másnap -szintén ahogy szokott, a kocsmapolitikai kutatóintézeti eszmecsere: Drága volt, rossz volt, fordították vola (...) ezt ki-ki a maga ízlésének megfelelően kiegészítve folytathatja a gondolatot. 

Szentkoronás ünnepségek

Nemzeti oldalon természetes a Szent Koronát egyes szám harmadik személyben említeni. Ez számomra is természetes, hozzá megkockáztatnám még a ma avétosnak tűnő "Ö felsége" kifejezést is. Az viszont érthetetlennek tűnik, hogy mindenféle rendezvényeken hurcolják a Szent Korona másolatát. Teljességgel idegen a Szent Korona személyiségétől az efféle bánásmód. Az ugyanis beavató korona, amit évente négy alkalommal ellenőriztek a Szent Koronára felesküdött őrök, egyébiránt akkor került elő páncél rejtekéből, amikor a királyt beavatták (megkoronázzák). Ehhez képest ma az eredeti(?) az országház több tonnás és több ízben már leszakadt óriási csillárja alatt pihen, és szinte minden aratóbálon és népi ünnepélyen ott viszik az amúgy szép másolatokat bíbor párnán a cifra koronaőrök. Ilyen szokás soha nem volt!

Panem et circenses

Legszebb, amikor az állami ünnepségeket drágállók a "cirkuszt kenyeret" latin bölcsességgel jönnek. Számukra cirkusz a rendezvény és kenyér az ára. Miközben a nemzet költségvetésének elenyésző részét kitevő ünnepi költség a havi fizetéssel összevetve talán kiver néhány biztosítékot, eszébe nem jut a morgolódónak az államadósság, annak mértéke, alakulása és leginkább nem a természete. A "mi mindenre fordíthatták volna az árát" pedig jó csont, addig sem azon rágódik a honpolgár, hogy hová lett az állam, közvetett módon az Ő meg az Én, a Mi vagyonunk. 

Nem szállot fel a páva

Ami betetőzte a huszadika óta érlelődő gondolatot, az egy mai hír a Blikkre hivatkozó indexen. Röviden: nem száll fel a páva, nehogy megsértődjön Páva... Már csak azt nem értem, ha nem olvasom a Blikket, minek olvasok el egy Blikkre hivatkozó cikket?

bűnbak 

olyan személy, aki mások hibájáért lakol.

A kifejezés egy ókori zsidó szertartásra utal: engesztelés napján a főpap kézrátétellel egy kecskebakra ruházta Izrael népének minden bűnét, majd a bakot kiűzték a sivatagba, „a démonok közé”.

A magyar ~ a német Sündenbock tükörfordításával jött létre.

Figyelem a híreket, köztük Képíró Sándor ítélete kapcsán a reakciókat. Én nem tudom, hogy Képíró Sándor egykori csendőr százados bűnös-e vagy ártatlan. csak azt látom, hogy egy törvényes bíróságon folytatott büntetőper elsőfokú ítélete hallatán háborog a világ.

"...A vádlottat a bíróság nem jogerősen felmentette a háborús bűntett vádja alól 2011. július 18-án. A 97 éves Képírót az ügyész (helyesebben a Simon Wiesenthal központ -szerk') azzal vádolta, hogy 1942. január 21-23. között, egy újvidéki razzia során, az egyik járőrcsoport parancsnokaként közreműködött ártatlan civilek kivégzésében. Az utolsó tárgyalási napon - megromlott egészségügyi állapota miatt - Képíró Sándor nem vesz részt..." (MTI -kép itt)

Az MTI fotóján elöl Zétényi Zsolt -Képíró Sándor ügyvédje,hátul Efraim Zuroff a jeruzsálemi Simon Wiesenthal központ igazgatója látható.

Le Monde: /a 168 óra tálalásában/ Szélsőjobboldali szimpatizánsok tapssal üdvözölték az ítéletet, amit a Simon Wiesenthal Központ vezetője Efraim Zuroff botrányosnak nevezett.

Efraim Zuroff: (Simon Wiesenthal igazgató) Ez a per a Simon Wiesenthal Központnak köszönhetően jött létre, amely 2006-ban információkat szolgáltatott Képíróval kapcsolatban a magyar hatóságoknak.

Ana Frenkel: (a Wiesenthal Központ újvidéki irodájának képviselője) az ítéletben „nincsen semmi váratlan egy olyan társadalom részéről, amely még nem érett meg arra, hogy szembenézzen a múltjával. (MTI)

Tadic: Szerbia Magyarországgal együtt elindított egy folyamatot annak érdekében, hogy "megállapítsák a történelmi igazságot, és biztosítsák a magyar és a szerb nép tartós megbékélését, de a budapesti bíróságnak ez a hozzáállása biztosan nem segíti elő a megbékélést".

Karsai László (!) megélhetési nácivadásznak nevezte Efraim Zuroffot

A bíróság az aggastyánt bizonyítottság hiányában mentette fel. Bár nem vagyok jogász, ez valami olyat jelenthet, hogy nem lehet minden kétséget kizáróan bizonyítani, hogy Képíró Sándor egykori csendőr százados bűncselekményt követett el. Hogy ő követte el a háborús bűnt. Ugyanakkor az ítélet azt nem jelenti, hogy az elkövetett gyilkosságok ne volnának súlyos háborús bűnök, erről nincs szó!

Közben természetesen kapjuk a szentenciát és a mocskot egyaránt. Ki így, ki úgy fogalmaz de a lényeg: Képírót meg kell ölni, hogy a vérével tisztára mossunk valami ősi gyalázatot. Véráldozatot követel a világ és Izrael, bűnbakot, akit fel lehet áldozni egy cél érdekében. 

Vegyük észre, hogy miről beszélünk. Nem kedvez a Szerb-Magyar kapcsolatnak, hogy felmentő ítélet született, de nem is az ítélet, hanem a budapesti bíróság hozzáállása(?!). A bíróság hozzáállása? Hogy egy bűnvádi perben adatokat, tényeket és tanúkat kér az állítások igazolására? És ha ezek nem támasztják alá a vádat, ezért bizonyítottság hiányában felmenti a vádlottat, ez nem a megfelelő hozzáállás? Hogy egy tárgyaláson a tanúnak nem az ítéletet adja a kezébe (szájába) a porondmester a meghallgatáson? Miféle világban élünk mi?

Még egyszer mondom, én nem tudom, hogy Képíró Sándor bűnös-e vagy ártatlan. De azt látom a világ és a Simon Wiesenthal központ hozzáállásában, hogy senkit nem érdekel, hogy a vádlott bűnös-e vagy ártatlan! Itt véráldozat kell! Vér és áldozat kell, szemet szemért, fogat fogért kell Izraelnek, a szerbeknek és a világnak. Mindegy az, hogy kinek a szeme és foga, csak magyar legyen az áldozati oltáron!

Bűn nem maradhat büntetlenül.

Értem, hogy Szerbia súlyos bűnök (bűnösök) terhét cipeli, így legalább más országokban hozott háborús bűnvádi eljárásokban jeleskednie kell, ha már saját portáján nagy az elmaradása.

Értem azt is, hogy a "Nagy Francia Elsötétedés" (ti: felvilágosodás) mai követeinek szüksége van (arrafelé volt egy kollaboráns Vichy kormány is?), különösen a nevetséges Strauss-Kahn komédia után valami masszív csontra. 

Értem azt is hogy az oroszok csípőből lenáciznak bárkit (Kommerszant: "Tanúk hiányában felmentették a nácit"), csak ne kerüljenek szóba a kommunizmus bűnei.

A németek pedig feldolgozási problémáról (der Spiegel) és a "szélsőjobboldali" erők finanszírozta védelemről (Süddeutche Zeitung) beszélnek.

Úgy van az, leginkább édes hazánkban, de a világon bárhol, hogy hatalmas kettősség van jelen a bűnök számonkérése terén. Nem akarok ócska vitába keveredni és számháborúzni. Egy ártatlan áldozat az épp egyel több, mint amit az ember szó nélkül elviselhetne.

A fasiszta-náci bűnök öt gyásszal teli év alatt történtek meg. A kommunizmust Európa boldogtalanabb felén hatvan áldozatokkal, vérrel és megaláztatással terhelt évig nyögtük. A kommuniznus bűnösei pedig köztünk élnek és olykor -mint Biszku Béla esetében is, magas állami nyugdíjjal élvezik gondtalan öregségüket.

Nem, nem arról beszélek, hogy egy innen, egy onnan az pont semmi -vagyis hogy egy náci bűnt egy kommunista nulláz. Dehogy is! Azt mondom, hogy a bűnről úgy kell beszélni, hogy a másik bűne ne takarja el szemünk elöl a sajátunkat. Hol volt Európa vagy Izrael, amikor a Csehek, mi Magyarok vagy a Lengyelek szabadulni akartak a kommunizmus terrorja és kegyetlen gyilkos szorítása alól?

Amerika inkább elment Kambodzsába aztán Vietnámiakat gyilkolni, Aztán amikor a Szerbek öldösték a horvátot, a bosnyákot meg a magyart, elment egy kis sivatagi vihart kavarni. Irakot, a mai ismert kultúra bölcsőjét (mezopotámia) feldúlták, kifosztották és likvidálták vezetőjét, mert zsarnok volt, a Szaudi dinasztia pedig éli világát és üzletelget az egyesült államok volt elnök dinasztiájával, a volt CIA vezér papával és az ostoba fiával... 

De a világon máshol máig tart a kommunista elnyomás, és ma nincs ember, aki az erős és hatalmas Kínával szembe merne szállni ideológiai alapon. Nincs európai amerikai vagy Uram bocsá' Izraeli erő ami a Tienammen téren történtek után nemzetközi összefogást sürgetve kelt volna fel Kína ellen. Miről beszélünk hát? Az egyesült államok az államcsőd és a fizetésképtelenség szélén hogy is merne szembe menni Kínával? Az is csoda, hogy Obama fogadta a tibeti nép szabadságáért küzdő 14. dalai láma őszentségét. Kína mégiscsak a legnagyobb hitelezője az USA-nak...

Meg hát arról se feledkezzünk meg, hogy az egykor szent földön ma valódi fasiszta ideológia alapján üldöz egy állam olyanokat, akiktől országot rabolt. Bocsánat, nemzetközi szerződések alapján, de azokat sem betartva szerzett hazát. A palesztín meg terrorista, ha vizet akar, ha területet akar saját hazájában, ha oktatást akar, ha közbiztonságot akar és nem Izraeli telepeseket...

Magyarország nem tud szembenézni múltjával -jegyzet

Mély igazság gyökerezik ebben. Mély és keserű, mert ma aki szembe akar nézni a magyar múlttal, az csak egy szerkesztett, kivonatolt és félrevezető múltat használhat a közbeszédben. Üres, vagy kiüresített sémákat. Aki pedig nem a hivatalosan használt formulákban gondolkodik, mert még őrzi magában amit a néplélek megőrizhetett, azt laza mozdulattal seprik a valóban délibábosok közé.

Magyarország nem tud, nem akar vagy nem képes szembenézni még a közelmúltjával sem. Azt nem sikerült elérni, hogy az "alkotmányozó nemzetgyűlés" az 1000 éves történeti alkotmányhoz visszavezesse hazánkat és ezzel lerázzuk magunkról a megszállok igáját. Azzal az ősi elhivatottsággal nem tud szembenézni az ország, amit a Szent Korona jelent számunkra és Európa számára. Mert jelentősége akkor is van a Szent Koronának, ha nem hisszük, vagy nem tudunk róla.

A Szent Korona eszmeisége vezette hazánkat a történelem útvesztőiben és az vezet majd ki a megaláztatásból. Apostoli nemzet a magyar, Krisztusi küldetéssel. Keresztre feszíttetett és feltámad, de a feltámadásban hinnünk kell! Elhivatott nemzet a magyar, a Szűzanya nemzete, az Ige nemzete akkor is, ha ezt az iskolákban ma nem tanítják, ha az ellenkezőjét tanítják, ha a fogyasztói társadalomba süppedve erkölcstelenség és gyűlölet árad felénk.

Ma egy független magyar bírósági döntését nemzetközi felháborodás, de legalább is értetlenség követ. Ha majd képesek leszünk szembenézni az ősiségünkkel, ha fel merjük vállalni újra küldetésünket, ha ki merünk állni igazunkért akár ha az egész világgal szemben is, akkor majd nem bűnbakot tudunk adni a világnak, hanem bölcsességet és szeretetet...

-Tegnap budapest lecserélte 104 éves lobogóját. [2011 06 23]

A fővárosi közgyűlés tegnap határozatban elfogadta a korábbi lobogó lecserélését, mely vörös, arany, kék [gyk: piros-sárga-kék] sávokon ábrázolta a város címerét. A színek összeállítása igen hasonló volt a Román nemzeti lobogóhoz. Talán ez az egyik olyan érv, ami adott esetben felmerül az indokok között. Tarlós István főpolgármester úgy fogalmazott, hogy a csere az elmúlt húsz év ál liberális beállítottságát is felszámoló új várost (és új vezetést? ) szimbolizálja.

Ugyanakkor a csere ügyében megoszlanak a vélemények. A fővárosi közgyűlés FIDESZ és Jobbik küldöttei szavazták meg a határozatot. Az LMP nemmel voksolt, az MSZP nem vett részt a szavazásban.

Az új lobogó fekvő alakú, fehér alap közepén ábrázolja a város címerét, oldalait nemzeti színű farkasfogazott sáv díszíti.

A heraldikai társaság vezetője ugyanakkor kifejezte, hogy az újonnan elfogadott lobogó minden tekintetben szakít a hagyománnyal, azt több ponton is megsérti. Ugyanis az új zászló az 1848-as honvéd csapatzászlók mintájára készül. Hagyományosan az 1848-as honvéd csapatzászlók egyik oldalukon a címert, másikon a kisdedet karjában tartó Szűz Máriát ábrázolták.

A honvéd csapatzászlókhoz személyes kötődésem van, hiszen egyik ősanyám 1848-ban maga is zászlóanya volt. A lobogó fennmaradt, a hadtörténeti múzeumban található.

Ami a véleményemet illeti csere ügyben, nem vagyok benne biztos, hogy ez a lobogócsere valóban a legfontosabb, és elsőrangú prioritás volt a fővárosban. A zászlók cseréje 700 millió forintba kerül. Ha pedig feltétlenül szükséges volt a csere, úgy azt nem tudom, hogy ez a honvéd hagyományokat használó minta valóban a legjobb döntés volt-e. Mindenesetre azt sem elfelejtve, hogy a most már csak korábbi zászló már történelminek számít, hiszen több, mint 104 éve volt Budapest jelképe.

Nemzeti és szociális konzultáció

[Aktualizálás. Tegnap jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök, hogy sikeresen zárult a nemzeti konzultáció. A Magyarok munkából akarnak megélni és nem segélyből, óhajtják a védett kor intézményét, stb... Az írás két hete készült]

Talán már lejárt a szociális konzultációs kérdőív visszaküldésének határideje, de eleve nem gondoltam, hogy visszaküldöm. Az alkotmányozósat is úgy postáztam vissza, hogy követeltem a Szentkoronás Alkotmány hatályba visszaállítását. Alább kiderül, miért!

Ostoba marketinghúzás a kérdőívezés! Különösen úgy, hogy a kérdésekre csak „egy jó válasz” adható. Továbbra sem vagyok demokrata és azt sem gondolom, hogy a szájbarágós válaszokkal bárki elhiheti, hogy ez valóban nemzeti konzultáció volna. Pusztán arra jó, hogy a kormány saját szája ízének megfelelően, és az érdemi vitát mellőzve tehesse a dolgát.

Konzultációnak csak úgy és akkor van értelme, ha a vitában kompetens és a témában felkészült szakmai és civilszervezetek, szakértők egyeztetik nézeteiket és álláspontjukat a kormányzattal. Jelenleg ez nem így van. Pedig így kellene lennie, hiszen a magyar jogrend fejlődésének különös sajátja volt, részben talán még ma is az, hogy az érintettek a fejük fölötti döntést –akár ha az szolgálja is őket, nem vesznek fel sajátjukként.

A megszerzett jogokat visszamenőlegesen nem szép dolog nyirbálni. (Még akkor is így gondolom, ha mellesleg ma a legfontosabb, legtisztább értelmű Szentkoronás Alkotmányos alapelvnek tekintem a „jogtalanság jogot nem alapít” elvét.) Az érintettek annak tudatában (és reményében) választották élethivatásuknak a vitatott területeket, hogy ott megkülönböztetett jogokat nyernek. Ilyen jog a korai nyugdíj lehetősége is.

Figyeljünk oda, LEHETŐSÉG és nem alapjog! A felbőszített közvélemény talán nem lát tisztán a témában, hiszen a kormányzati kommunikáció folyamatosan és nagy elánnal azt sulykolja, hogy itt minden katona, rendőr, mentős, tűzoltó, és más megnevezett szakterületen dolgozó arra jogosult, hogy akár negyven évesen nyugdíjba mehessen. eredetileg erről szó nincs a szabályozásban. Arra volt lehetőségük, hogy ha és amennyiben fizikai és/vagy mentális állapotuk nem teszi lehetővé a további szolgálattevést, úgy 25 év szolgálati jogviszony után nyugállományba vonulhatnak.

A visszásságok akkor kezdődnek, amikor egyes területeken a szolgálati viszonyba beleszámolják a középiskolai tanulmányokat. Teszem azt a rendészeti szakközépiskolát. Így a rendőri állományban eltöltött időbe beleszámolják a középiskola három évét, a szolgálati viszonyt különféle szorzókkal növelik, majd a rendőr 38 évesen vonulhat nyugalomba... Már ha orvosi szakvéleménnyel támasztja alá, hogy fizikai és/vagy mentális állapota nem teszi alkalmassá további szolgálattevésre. Arra viszont alkalmas, hogy biztonsági társaságoknál vállaljon pozíciót?

Különös, ha egy nemzetközi akciólövész versenyt a 38 évesen nyugállományban lévő, egykori rendőrtiszt kimagasló eredménnyel nyer meg (?) ... Én természetesen nem állíthatom, hogy az illető a szabályokat megkerülve ment nyugdíjba. Azt viszont megkérdezném, hogy ha fegyveres szolgálattételre nem alkalmas, úgy milyen feltételek teljesítésével vehet részt egy nemzetközi stressz lövészeti versenyen? Még az is lehet, hogy jogszerűen ment nyugdíjba és a versenyen is teljes joggal vett részt... illetve az is előfordulhat, hogy a versenyen nyújtott kimagasló teljesítménye nem várható el tőle fegyveres szolgálattétekl közben mondjuk az utcán. Be kell vallajam, nem ismerem az eset hátterében lévő személy életútját és nyugállományba vonulásának körülményeit, így a véleményem teljesen abszurd, a tények ismeretét nlkülözi.

Álljunk meg egy percre. A jobboldal, főleg annak radikális része nem különösebben szimpatizál a 2006-ban velük szemben álló, azonosító nélkül eljáró, de „viperával” felszerelt, bíróságokon magukat fedezve hamisan tanúskodó, ahogy mondják: ujjtörő, szemkilövő rendőrökkel szemben. Ez a közhangulat és a ránk ma sajnos jellemző, a „szomszéd tehene is dögöljön meg” hozzáállás továbbra is csak árokásásra jó. Be kellene fejezni az árokásást és a buzdítást árokásásra. Veszélyes helyzet ez, mert azért azzal legyünk tisztában, hogy egy „boldog polgárságban” bizony szükség van rendőrségre, rendőrre, rendre. De még nagyobb szükség van ennek a területnek (is!) a pontosan és szorosan ellenörző szabályozására.

Nem hiszem, hogy a kimagasló veszélyhelyzetben szolgálatot tevő rendvédelmisek elől el kellene zárni a korai nyugdíjazás lehetőségét, ha egyéb, a rangjához és beosztásához illő, esetleg irodai szolgálatot sem tud elvállalni. Ugyanakkor arról nehezen vagyok meggyőzhető, hogy egy posztos rendőr szolgálati idejének túlnyomó részében életveszélyben van, vagy testi -lelki épségét fenyegető egyéb veszélyeknek van kitéve. Nem így a tűzoltó, aki minden kivonulásnál testi épségét, akár életét áldozza -áldozhatja a szolgálat során.

Összetettebb tehát ez a kérdés annál, mintsem egyetlen „jó” válasszal megoldható volna. És még nem beszéltem a vegyipari, a nehézipari a közlekedésben résztvevő és egyéb éerintett munkavállalókról. Jó alapelvek rossz szabályozásból eredő hibás gyakorlata. Leginkább így tudnám megfogalmazni ezt a kérdést.

Ellenben azt vérlázítónak tartom, hogy június 16.-ra, az ’56-os hős(ök) újratemetésének évfordulójára rendvédelmis szakszervezeti vezetők bohóc forradalmat hirdetnek. Meggyalázva ezzel a kommunizmus elnyomása alóli szabadulásvágyu(n)k véráldozatát.

Elkanyarodtam kissé a kérdőívezéstől, de ez a kis kitérő csak látszólagos. Ugyanis a kormány és a szakszervezetek vitája némileg emlékeztet a nemzeti konzultációra.

Az ország nincs abban a helyzetben, hogy életerős, tettrekész fiatalembereknek fizessen garantált állami nyugdíjat úgy, hogy azok a törvény adta lehetőségek mellékajtajait kihasználva, egyébként keresőképesek, munkára alkalmasak, így egyéb jövedelemmel (is) rendelkeznek.

Kis kitérő megint, most az áhitott nyugat felé tekintve. Az Amerikai Egyesült Államokban egy posztos rendőr, lett légyen az nő vagy férfi, hatvan év körül megy nyugdíjba... Az is igaz, hogy Amerikában az átlagos életszínvonal és az átlag életkor felette van a honi várhatónak... Az igazságérzet nagy úr. Márpedig hazánk ezerszázéves államiságának és közjogi fejlődésének sarkalatos kérdése az igazság. Úgy tartja a magyar néplélek, hogy „meghalt Mátyás, oda az igazság”. Napjaink közjogi anomáliáinak forrása, hogy hazánkban nem igazság, hanem jogszolgáltatás van. A közéletből kiábrándultak nagyrészt úgy érzik, hogy jog és igazság gyakran nem egy oldalon állanak, hogy a jogszolgáltatás gyakran az igazságérzet kárára munkálkodik.

A Szociális Konzultáció című kérdőív, ahogy elődje is, csak porhintés, ha csúnya szóval akarnám kifejezni azt mondanám: parasztvakítás. A kérdések olyan témákat vetnek fel, amelyekre a megadott lehetőségek közül az igazságérzetére hallgatva bárki „jó választ” tud adni. Ugyanakkor arra nem térnek ki sem a kérdések, sem a válaszlehetőségek, hogy azokat milyen eszközökkel, milyen gazdasági környezetben, milyen időkerettel valósíthatók meg. Nem beszélve a megvalósítás feltételeiről és azok következményeiről.

• -Akarod-e, hogy legyen munkád? Naná, hogy akarom!
• -Akarod-e, hogy legyen nyugdíjad? Hogyne akarnám?!
• -Akarod-e, hogy legyen sziociális biztonság? Persze hogy akarom!

Amit ma Nemzeti Konzultáció címen végez a kormány, az a parlament alsó~ és felsőházának kompetenciája kellene, hogy legyen! Az alsóházban a népképviseleti rend(szer) követei, a felsőházban pedig a tudományos élet, a gazdasági szereplők, civil szervezetek, történelmi egyházak és a kisebbségek küldöttei foglalnának helyt. Abban sem vagyok biztos, hogy a pártokrácia fennsőbbsége és egyeduralkodó volta minden körülmények között az őket a parlamentbe küldők akaratának megnyilvánulásait fejezik ki a törvny házában. Egy pártnak a múlt húsz esztendőnk tanúsága szerint négyévente egyszer van szüksége a választópolgárra. Hacsak nem használja őket élő pajzsként a nemzeti sorskérdések megvitatása címém. Aki erről a rendszerről azt feltételezi, hogy valóban demokratikus, az nincs tisztában a szó jelentésével. Sem az eredetivel, sem a mai bevett gyakorlat szerinti értelmezésével.

Továbbra is úgy látom, hogy hazánk jövője egy biztos pontra alapozva teremthető meg. Ez a mozdíthatatlan sarokpont pedig a sajátosan magyar közjogi és közéleti fejlődésben kikristályosodott Szentkoronás Alkotmány, ami írott formában először az Aranybullában testesült, és bár ez egyidős a Brit Magna Chartával, azt mégis meghaladja eszmeiségében és gondolkodásmódjában.

A Szent Korona Tan hét alapelve

• Hungaria (est) semper libera [Magyarország örökké szabad]
• Sacra corona radix omnium possesionum [Minden jog és birtok forrása a Szent Korona]
• Una et eadem liberta [Egy ugyanazon szabadság a Szent Korona minden tagja számára]
• Sub specie sacrea coronae [Mindent a Szent Korona és tagjainak érdekében]
• Ius resistendi et contradicendi [ellenállás és ellentmondás joga és kötelessége a Szent Korona minden tagja számára]
• Jogfolytonosság elve [... ez önnmagáért beszél...]
• Csorbíthatatlanság elve [Szerzett és adományozott jogot senki nem korlátozhat]

Egy pillanatra visszatérve még a rendvédelmi dolgozók nyugdíjazása körüli kérdésre a Szentkoronás alkotmány ismeretének fényében: Ősi jogrendünk alapelveit a fentebbi kérdésre vetítve egyértelmű megoldást kap(hat)unk a Csorbíthatatlanság elve (Werbőczy-Tripartitum) figyelembe vételével. Amennyiben a jog valóban(!) megilleti az azt gyakorlót, úgy az sem most, sem a jövőben nem csorbítható. Ez esetben a jogalkotás nem lehet visszaható erejű! Ugyanakkor, mivel szintén erős elv ősi jogrendünkben a „jogtalanság jogot nem alapít” elve, így a jog valódisága vizsgálható és vizsgálandó! A kedvezményeket jogtalanul gyakorlók felelősségrevonása, büntetése, a büntetés módja, mértéke és mikéntje már egyszerű jogtechnikai kérdés. Ez a törvényhiozás kompetenciája.

A szabályozás megalkotása és annak hatálya ugyanakkor nem lehet visszaható erejű. A jövőbeni rendvédelmi (és egyéb a kérdésben érintett területen) szolgálatot/munkát vállalók életpálya modellje csak úgy kerülhet kialakításra, hogy kizárólag a szabályozás létrejötte és hatályba lépése után kérhetők számon a pályával együttjáró kötelességek, és adhatók az extra jogosultságok.

Csak egy gyors közbevetés, hogy a multik megadóztatása és a bankokra kirótt extra adók több szempontból sem tartoznak a csorbíthatatlanság elve oltalma alá, hiszen ezek a gazdasági jogi személyek az elmúlt húsz esztendőben nem vették ki részüket az elvárható, arányos és egyenlő közteherviselésből.

Én még mindig bízom abban, hogy jogrendünk egyszer visszaáll az ősi bölcsesség útjára, így alapozván meg újabb ezer esztendős megmaradásunkat és felemelkedésünket a Kárpátok gyűrűjében!

Hétfő reggel, bajorországi otthonában meghalt az utolsó magyar trónörökös, a Habsburg-Lotharingiai házból származó Ottó.

Be kell valljam, Habsburg Ottó számomra az egyetlen szerethető Habsburg volt. Isten nyugosztalja!

A fenti kép szülei társaságában mutatja az ifjú trónörököst, apja koronázása idejében. IV. Károly az utolsó Magyar király és Osztrák császár nagyban hozzájárult hazánk jelenkori történetének alakulásához.

Habsburg Ottó politikusként europer volt, az egyesült Európa megalkotásának kezdetétől ezért tevékenykedett, közben Magyarországért mindig kiállt.

Napok óta más sincs a hazai és nemzetközi sajtóban, hogy meghalt az Al Qaeda vezére... Véget ért egy tíz éves korszak. De valójában mi ért véget?

New York polgármestere úgy kommentálta a történteket, hogy ez nagy megnyugvás és elégtétel a túlélőknek és az elhunytak családtagjainak. Bár a halottakat ettől nem kapják vissza, így számomra elégtételnek elég sovány volna.

Világszerte azt várják az ünneplők, hogy befejeződik a háború, haza lehet hívni a katonákat, a fiainkat. Visszatér az élet a rendes kerékvágásba, minden úgy lesz, mint azelőtt, mielőtt a terrorizmus elleni harc. a fóbiák és paranoiák át meg átszőtték a világot.

Semmi nem lesz úgy és még csak véget sem ért semmi, sőt a java most kezdődik csak igazán. Másfél hónapja jelentették be Al Qaeda források, hogy ha a vezérrel valami történne, netán meghalna, megtorolják. Aztán Obama bejelenti, a valamikori bizonytalan múltban megtörtént eseményt. A hiradások szerint másnap, vagy pár nappal később, esetleg néhány héttel utánna. 

Nem kezdem boncolgatni, milyen események miatt bizonytalan még a történés időpontja is. Közelkeleti események? János Pál boldoggá avatása? A Brit trónörökös esküvője? Találgathatnánk, ha volna értelme. Ez az egész egy színjáték, ami után a közönség azt várja, hogy függöny le, vastaps, és mindenki mehet haza.

Sokkal érdekesebb a történet innentől kezdve. Nem hogy enyhítenék a készültséget, oldanák a szigort, enyhítenék a korlátozásokat, azokat, amikbe például a saját szabadságukra annyira kényes amerikai polgárok a terror elleni harc jegyében önként hajtják fejüket. Eztán még szigorúbb korlátozások, hiszen most a feltételezett válaszreakciókra hivatkozva lehet erősíteni a megfigyelést. 

Ezzel mellesleg inkább csak az embermilliók életét nehezítik, mint a terroristák dolgát. Ha nem így volna, akkor nem kellett volna 10 évet várni egyetlen ember elkapására, akinek hatalmas vérdíj volt a fején. Tényleg nem akarok találgatni, de jelenleg inkább tűnik úgy, hogy az amerikai vezetésnek már rendkívül kényelmetlen volt életben tartani a Bin Laden mítoszt.

A jövő most kezdődik el, és nem tudjuk -mi itt lent még biztosan nem, hogy mit terveznek velünk a világ dolgait igazítók...

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer az óperenciás tengeren is túl, ahol az üveghegyet felrobbantották, onnan indult el egy a világot beszövő hazugság. Akkor 2001-ben, amikor kapcsolgattam a csatornák között, egyszer csak egy hatodrangú sci-fi filmbe botlottam. Az ikertornyok füstöltek, lent emberek értetlenül nézték, ahogy a másik toronyba is repülőgép csapódik. Nem volt evakuálás -az csak Gyöngyöspatán járó amerikai üzletemberek körében szokás, nem ürítették ki sem az épületet, sem a környéket. És mindent tökéletesen dokumentáltak a pont jó helyen, tűzoltókkal riportot készítő és egyéb kamerák.

A világ akkor ismert meg egy, illetve két nevet. Az egyik Osama (Usama) Bin laden, a másik az alkaida (Al-Qaeda, magyarul bázis). Úgy mesélték, hogy a Saudi Arábiából származó (vagy Jemenből?), az uralkodó családdal rokon (vagy csak kőgazdag?) férfi szervezte meg minden idők legnagyobb terrorszervezetét. Előbb a kilencvenes években próbálták felrobbantani a világkereskedelmi központot, majd amerikai követségek ellen szervezett támadásokat. Végül az ikertornyok elleni merénylettel vádolták. Ezt előbb cáfolta, majd vállalta az ismeretlenség homályából előlépő férfi.

Elkezdődött a terroruizmus elleni nemzetközi harc. Egyfajta Dzsihád volt ez is, arra a másik dzsihádra válaszul. Ki érti ezt? Azóta eltelt pontosan 10 év, és számtalan áldozatot követelt a háború. 

Ma reggel hallottam, hogy Obama bejelentette: Bin Laden meghalt! A nemzetközi terrorizmus ikonikus sátánja megszűnt létezni... Egészen pontosan azt mondom, amit gondolok. megszűnt létezni. A bejelentés szerint a holttestet hullámsírba helyezték egy közelebbről meg nem határozott helyen. Maradványait genetikailag azonosították. Egy amerikai kommandós Pakisztánban lőtte le állítólag az egyesszámú közellenséget.

Nézzünk körbe kicsit, miről is beszélünk? Az ikertornyok körüli kérdéseket hagyjuk, szerintem már alig van ember, aki elhiszi a kormányzati kommunikációt. Ami viszont a terroristavezért és a terrorszervezetet illeti, azzal kapcsolatban vannak kérdések.

A szervezet neve (Al Qaeda) magyarul bázis. A CIA bevethető és kiképzett ügynökeinek listája volt az Afganisztán Pakisztán háborúban. A Tálibokat is a CIA fegyverezte fel, még a háború idején, hova tovább azokat a bunkereket és harcászati épületeket a Tora Bora hegyekben a CIA építtette az oroszok elleni harc támogatására.

A ma Al Qaeda néven ismert terrorszervezet igazából nem létezik. Ami valós, az egymással vagy laza, vagy semmilyen kapcsolatban nem álló csoportok. Nincs sem központi vezetés, sem utasítások, sem finanszírozás. Egyszerűen az egész egy torz elme szüleménye a jól meghatározott cél érdekében. Pontosabban a valós részletek tudatos egymás mellé helyezése, így a tények ferdítése. Az elmúlt tíz évben eredménytelen hajtóvadászat egyszer csak beteljesíti céljait? Az is érdekes, hogy néhány éve a Bin Laden portrét darabokból rakták össze. Még balhé is volt belőle, hogy valaki magára ismert és jelentkezett, hogy ő biztosan nem Bin Laden. Most pedig test nélkül tűnik el a semmiben a Nr1 célpont... Zsír!

A másik a nemzetközi fogadtatás. Európai vezetők üdvözlik Bin Laden likvidálását! New Yorkban örömtüzeket gyújtanak a bálozók. Ugyanott a város polgármestere azt jelenti be, hogy ez hatalmas megnyugvás a túlélőknek és az áldozatok hozzátartozóinak... Eszemnbe jut a Román forradalom, hogy milyen sebtében végezték ki a Caucescu házaspárt -nehogy kiderüljön valami... (?)

Nincs test, nincs sír, nincs zarándokhely, ha csak az elfogás helyszíne nem válik azzá, és nincs más, mint a legenda, amit talán csak amerika érdeke táplált 10 éven keresztül. Talán így volt talán az Al Qaeda és  Bin Laden igaz sem volt. Itt a vége -(nesze semmi) fuss el véle!

ps

Minek van vége?

Aláírta Magyarország új, 2012. január 1-jén hatályba lépő alaptörvényét a köztársasági elnök hétfőn, a déli harangszót követően. Schmitt Pál szerint egy mindenki számára érthető, egyszerre magyar, nemzeti, korszerű és európai alaptörvény született, amelyre a magyarok nemzedékek múlva is büszkék lesznek.

MTI

Hát, nem tudom...

XXXI. cikkely 2.§

Hogyha pedig mi, vagy az utánunk következendő királyok közül valaki ezen mi szerzésünknek ellene járna valaha, ez a levél adjon szabad hatalmat mind a püspököknek, mind más jobbágyuraknak és országunkbeli nemeseknek mindnyájan és egyen-egyen, jelenvalóknak és jövendőbelieknek és az ő megmaradékoknak, hogy mind nekünk, mind az utánunk következendő királyoknak minden hűtelenség szégyenvallása nélkül ellentállhassanak és ellentmondhassanak mind örökké.

Hungaria est Semper Libera

 

• -MINDEN JOG ÉS BIRTOK FORRÁSA A SZENT KORONA
  

• -A SZENT KORONA MINDEN TAGJÁT EGYUGYANAZON SZABADSÁG ILLETI MEG
  

• -A SZENT KORONA MINDEN TAGJÁNAK JOGA ÉS KÖTELESSÉGE ELLENTMONDANI ÉS ELLENÁLLNI, HA SÉRÜL AZ ALKOTMÁNYOS ESZME
  

• -TÖRVÉNYTELENSÉG JOGOT NEM ALAPÍT

És ha a korona minden tagja tisztában volna jogaival és kötelességeivel, ez az egész cirkusz rég nem volna már.

Hiszek egy Istenben
Hiszek egy Hazában
Hiszek egy Isteni örök igazságban
Hiszek Magyarország feltámadásában